Honda

Túraautó-vk - Tassi Attila idén is Hondával versenyez

2022.01.19.

- A Team Engstler Honda Civic Type R típusú versenyautóját vezeti majd a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjában Tassi Attila, akinek csapattársa ezúttal is a korábbi Forma-1-es versenyző Tiago Monteiro lesz.

A versenysorozat közleményéből kiderült, hogy a másik két Hondát Néstor Girolami és Esteban Guerrieri vezeti majd, de az ő csapatuk kilétére később derül fény. A 45 éves Monteirónak ez lesz a 11. idénye a Honda volánja mögött a WTCR-ben, míg a 22 éves Tassi a negyedik szezonjának vág neki a japán gyártó versenyautójával.

Fotó: WTCR

- Megtiszteltetés, hogy a márka és a csapat is változatlanul bízik bennem, és annak is örülök, hogy Tiago lesz a társam, mert az elmúlt három évben kivételesen jó kapcsolat alakult ki közöttünk - idézte a WTCR történetének második legfiatalabb futamgyőztesét a közlemény.

Tassi június 11-12-én versenyezhet majd saját közönsége előtt, a Hungaroringre akkor látogat el a WTCR mezőnye. Az idény április elején rajtol Csehországban, majd további kilenc fordulót rendeznek, a zárásra november második felében, Makaóban kerül sor.

A magyar pilóta az előző szezonban 14., 2020-ban 12., 2019-ben pedig 24. volt az összetettben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....