autópálya

Új autópálya épül

2023.08.31.

A kabinet tervei szerint 2026 végére, a román kormánnyal történő együttműködés segítségével, autópálya fogja összekötni Nyíregyházát és Szatmárnémetit - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter az épülő M49-es gyorsforgalmi út sajtótájékoztatóján.

MTI/Czeglédi Zsolt

Lázár János a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírmeggyes határában elmondta, az M3-as autópálya és a magyar-román határ között két szakaszban épülő sztráda első, huszonnyolc kilométer hosszú szakaszának építéséhez kezdhetett hozzá a Duna Aszfalt mintegy 175 milliárd forintos beruházással.

Ennek folytatásaként a magyar-román határig megépül a másik, 17,5 kilométeres autópálya-szakasz is 150-160 milliárd forintos beruházási összeggel - fogalmazott a miniszter, hozzátéve, ezzel elhárul az akadály a két térség gazdasági és társadalmi együttműködése előtt.

A tárcavezető emlékeztetett, Magyarországon 2010 óta mintegy 900 kilométernyi autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztés valósult meg mintegy 3200 milliárd forint ráfordítással. Tavaly nyáron a beruházások folytatását szinte kivétel nélkül le kellett állítani, a kormány erőforrásait pedig "stratégiai célkitűzésekhez" kellett átrendezni - tette hozzá.

A legfontosabb ilyen célkitűzés Magyarország "határvidék" jellegének kihasználása lesz, azaz két világ, kelet és nyugat, valamint észak és dél határán, az európai és az ázsiai kultúra között "hídország" szerepet töltsön be, ezért nagyon fontos a különböző Kárpát-medencei régiók összekapcsolása - hangoztatta Lázár János.

Kitért arra, az ország az elmúlt években megvalósított legnagyobb autópálya-beruházása a Kassa-Miskolc sztráda megépítése volt, ezt a programot szeretnék folytatni Nyíregyháza és Szatmárnémeti, Nyíregyháza és Munkács, illetve Békéscsaba és Arad közúti, illetve Szeged és Szabadka vasúti összekapcsolásával, az M6-os az országhatárig történő megépítésével, a 6-os főút autópályává bővítésével Szigetvár irányába.

"Azt is szeretnénk, hogy Győr és Dunaszerdahely autópályával legyen összekötve, tehát legalább tucatnyi olyan programunk van, amely egymáshoz közel, magyar vidéken lévő településeket kapcsol össze autópálya és úthálózat segítségével" - fogalmazott a miniszter.

Hangsúlyozta, az M49-es beruházása azért fontos, hogy a Nyíregyháza-Debrecen-Miskolc háromszögből egy Győrhöz hasonló új, elsősorban az autóipar kiszolgálására létrehozott gazdasági övezet épüljön ki, az itt dolgozók pedig könnyebben juthassanak el munkahelyeikre.

A kormány minden más autópálya-építés leállítása után csak az M49-es beruházását hagyta jóvá 2022 őszén - emelte ki Lázár János, megjegyezve, a magyar-ukrán határig meghosszabbítandó M3-as továbbépítéséről és a Záhonyig tervezett M34-es megépítéséről is egyeztetések zajlanak.

Az M49-es munkálatai öt százalékos készültségnél tartanak, a befejezési határidő az első szakaszra 2026 ősze, a másodikra pedig 2026 decembere lehet - tette hozzá.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....