Szeged

Új emissziómérési technológiát fejleszt az Energotest és az SZTE

2017.11.14.

- Új, fotoakusztikai elven működő gépjármű kipufogógáz emisszió mérési technológia fejlesztésébe kezdett uniós támogatással az Energotest Kft. és a Contireg Mérnökiroda Kft. a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóival együttműködve - jelentette be Szabó Gábor, a felsőoktatási intézmény rektora kedden a csongrádi megyeszékhelyen.

Az akadémikus a 713 millió forintos uniós támogatással megvalósuló kutatás-fejlesztési projektet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, egyre nagyobb az igény olyan technológiákra, melyek alkalmasak arra, hogy menet közben mérjék a gépjárművek károsanyag-kibocsátását. A professzor hangsúlyozta, a belsőégésű motorok fejlesztésében az elmúlt 25 évben hatalmas előrelépés történt, a továbbiakhoz nyújthat segítséget a kutatási program. A hároméves projekt célja az SZTE-n kidolgozott technikával olyan fedélzeti eszköz fejlesztése, amely energiafelvételével, méretével, kezelhetőségével sem változtatja meg a gépjármű tulajdonságait.



Zentai Tamás, az Energotest Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a kutatás-fejlesztési projektben az egyetem kutatói a lézertechnológiáért, a fotoakusztikus mérésekért, a két cég szakemberei a mérés-adatgyűjtésért felelősek. A projekt eredményeként megvalósulhat a megbízható, gyors, közel valós idejű, nagy tömegű emissziós adatgyűjtés és -feldolgozás. A fedélzeti műszer lézeres-fotoakusztikus analizátor egysége várhatóan szinte minden fontos paraméterében felül fogja múlni a jelenleg a részecskekibocsátás mérésére alkalmazott technológiákat. -Olyan újszerű, az emissziós bázisú motorfejlesztéshez elengedhetetlenül szükséges mennyiségi és minőségi információkhoz juttatva az autógyártókat, melyek révén hatékonyabb, az egyre szigorodó kibocsátási normáknak is eleget tevő dízel- vagy benzinüzemű motorok fejlesztése válik lehetővé - fejtette ki a szakember. Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a projekt magában hordozza a továbblépés lehetőségét is: a kidolgozott technológia kiindulása lehet olyan fejlesztéseknek, melyek célja a vezérléstechnika átalakítása úgy, hogy a járművek kibocsátása az adott üzemi körülmények között a lehető legkisebb legyen.



A honlapja szerint 1990-ben alapított Energotest Kft. magyar mérnöki tulajdonú vállalkozás. A száz főállású alkalmazottnak munkát adó cég fejlesztette a többi közt az Energoline komplett mérésadatgyűjtő és kiértékelő programot, mellyel a Közlekedési Hatóság szinte valamennyi és a Magyar Autóklub minden állomása dolgozik, számos további javító- és vizsgabázis mellett. A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a cég értékesítésből származó nettó bevétele tavaly 1,096 milliárd forint volt, melyből 158,4 millió forintot tett ki az export. A vállalkozás adózott eredménye 2016-ban 20,2 millió forint volt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....
2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....
2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....
2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....
2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....