Kína

Új márkával igyekszik bevenni Amerikát Kína

2020.10.01.

T-GO. Ilyen hangzatos néven indítana új autómárkát az Egyesült Államokban a kínai HAAH csoport, ami Chery-alapú kompakt crossoverrel kezedné meg egyedi programját.

Kína nem adja fel, és igyekszik terjeszedni. Amerikát azonban nem tudják könnyen bevenni, mégis ezzel próbálkozna a HAAH Automotive Holdings cég, ami Chery alapú modellekkel próbálkozna az Egyesült Államokban. Egyébként az idén már leleplezték a Vantas VX és TXL nevű városi terepjárókat, amik hamisíthatatlan ázsiai formavilággal, persze nagy kijelzőkkel és hangzatos betűkkel a nevükben próbálnak hódítani, ahogy azt a legtöbb kínai gyártó teszi, az viszont még nem megerősített, hogy ezekkel, vagy esetleg új modellekkel próbálnának terjeszkedni.

Úgy gondolták, hogy az amerikai bemutatkozáshoz egy úgy név is dukál, ami valamiért a T-GO lett. Az új márka 2022 második felében debütálna, Chery T1X platformra épülő modellekkel. Minő meglepetés, az első modelljük egy kompakt crossover lenne, amit legalább két egyéb modell követne 2024-ig. Állítólag saját amerikai gyárat is nyitnának, tehát helyi gyártásúak lennének a crossoverek, helyi és importált alkatrészekkel egyaránt. Egyediségükben azt látják, hogy az ügyfeleknek nem kell majd bajlódni az autók konfigárálásával. „Egy áruk lesz, nem lesz alkudozás, sem árváltozás. Teljesen online, digitálisan rendelhetőek majd az autók.” – tette hozzá Duke Hale, a HAAH vezérigazgatója.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....
2026.06.29
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint a nyári időszak az egyik legkritikusabb....
2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..
2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....