Bugatti Chiron

Új sebességrekordra tör a Bugatti

2016.07.02.

A Chironnal megdöntenék a Veyton hitelesített világrekordját.

A több mint 800 millió forintba kerülő 1500 lóerős Chironnal a Bugatti ismét meg szeretné szerezni a világ leggyorsabb szériaautójának járó címet, ahogy azt Wolfgang Dürheimer, a cég első ember mondta a brit Autocar c. lapnak. Jelenleg is egy Bugatti, az 1200 lóerős Veyron 16.4 SuperSport tartja a rekordot 431 km/h-val, ami a Guinness előírása szerint két, ellentétes irányba futott próbálkozás átlagából jött ki.

A rekordot a Volkswagen 20 km hosszú egyenes tesztpályáján érték el Ehra-Lessienben 2010-ben, a pilóta az ex-Forma-1-es Pierre-Henri Raphanel volt. A Chironnal valószínűleg 2018-ban tesznek majd kísérletet a rekorddöntésre.

Megpróbálunk felállítani egy új rekordot. Tudjuk, hogy a Chiron gyorsabb lesz a Veyronnál, de azt nem, hogy mennyivel. Persze vannak kalkulációink a szimulációkból, de ez sosem ugyanaz, mint amikor az ember beül az autóba, és tényleg megpróbálja” – nyilatkozta Dürheimer.

Hivatalosan 430 km/h a Chrion sebessége, de ezt elektronikus tiltással kell érteni. A rekorddöntési kísérlet során kiveszik majd a tiltást, ahogy a Veyronnál is tették. Számítások szerint az sem lehetetlen, hogy a kocsi átlépi majd a 460 km/h-s sebességet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....