önvezető autó

Új szín jelenik meg az autók fényszóróin, egy német autógyártó már el is kezdte a beépítését

2024.01.08.

Hamarosan nem mindennapi újdonságban lehet részük az autósoknak, a járműveken ugyanis megjelennek a türkizkék színű lámpák, amik azt jelzik majd, hogy a kocsikat robotpilóta irányítja. Az első autógyártó már meg is kapta az engedélyt a lámpák beszerelésére - írja a parameter.sk.

A közeljövőben a piacra kerülő, úttörő újdonság az autóipar technológiai fejlődésének az eredménye, aminek köszönhetően a sofőröknek és a rendőröknek is új vezetési módot kell majd megszokniuk. Hogy a járművet robotpilóta irányítja-e, azt a beépített türkizkék lámpáknak köszönhetően lehet majd látni. Az újdonság beépítésére már engedélyt kapott a német Mercedes autógyártó.

Fotó: Mercedes

A fényjelzést az első és a hátsó fényszóróknál, valamint az oldalsó visszapillantó tükröknél helyezik el, akárcsak az irányjelzőket. Az első, ilyen lámpával rendelkező járművek Kaliforniában és Nevadában jelenhetnek meg.

Azért esett a türkizkék színre a választás, mert amellett, hogy jól látható, jelentősen elkülönül a többi lámpa színétől. A tesztek ráadásul kimutatták, hogy épp a türkizkék a legoptimálisabb szín a közlekedés többi résztvevőjének a figyelmeztetésére. A robotpilóták által vezetett járműveken elhelyezett fényjelzések célja, hogy növelje a biztonságot az utakon. Nem mellesleg a bírságokat is elkerülhetjük, ugyanis, ha például robotpilóta irányítja az autót, a sofőr telefonálhat közben, a fényjelzés pedig a rendőrök tudtára adja, hogy a sofőrnek nem kell teljes mértékben a vezetésre figyelnie.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....