közlekedésbiztonság

Újabb veszélyforrás az utakon

2021.07.13.

Megkezdődtek a nyári betakarítási munkálatok, egyre több vontatóval, lassú járművel találkozhatnak a közlekedők – figyelmeztet a rendőrség.

Nem elég az extrém hőség, újabb veszélyforrásokkal kell számolniuk az autósoknak. Minden évben előfordulnak balesetek, amelyekben betakarítást végző munkagépek érintettek. A múlt héten egy ilyen járművel közlekedett vezetője Tiszafüred külterületén a 33-as számú főúton, amikor egy kereszteződéshez érve úgy kanyarodott balra, hogy nem győződött meg arról, hogy járműve előzését már egy személygépkocsi megkezdte. Az ütközés során a vétlen jármű egyik utasa sérülést szenvedett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a mezőgazdasági munkában résztvevők figyelmét, hogy tudatosan tartsák be a KRESZ szabályokat, ezen belül kiemelten:

  • A vezető, mielőtt a járművel a telephelyről elindul, köteles a kormányberendezést, fékberendezést, a gumiabroncsok, valamint a kötelezően előírt világító és fényjelző berendezések működését ellenőrizni. Az elindulás előtti kontroll terjedjen ki a pótkocsira illetve a további vontatmányokra is.
  • A mezőgazdasági munkagéppel csakis engedélyezett utakon közlekedhetnek. A járműnek, járműszerelvénynek a közút területének legkisebb igénybevételével kell közlekednie!
  • A betakarítási munkálatokban résztvevő gépjárművek vezetőinek kötelessége betartani a közlekedési szabályokat, túlméretes járművekkel a vonatkozó biztonsági rendszabályok betartása kötelező!
  • Különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a rakomány rögzítésére, letakarására és a közútra történő felhajtás előtt az adapterek leszerelésére is.
  • Kiemelten fontos kihajtás előtt a jármű sártól való megtisztítása, azonban ha mégis szennyeződés kerül a közútra, gondoskodni kell az azonnali letakarításáról!
  • A járművek méretéből és sebességéből adódóan a legveszélyesebb manőver az irányváltoztatás, ezért a közútról illetve közútra történő kanyarodást különös figyelemmel és körültekintéssel kell végrehajtani.
  • Fontos hangsúlyozni ebben az esetben is az ittas járművezetés tilalmát. A közlekedési balesetek megelőzése érdekében felhívjuk a figyelmet, hogy ez nemcsak a munka idejére, hanem a hazaútra is vonatkozik, akár kerékpárral, motorkerékpárral vagy személygépkocsival is térnek haza.

Mivel a nagy terhet szállító, nagyméretű járművek lassabban közlekednek, ezért azok jelenléte fokozott baleseti kockázatot rejt magában. A rendőrség tapasztalata szerint a mezőgazdasági munkálatokhoz használt járműveket érintő közlekedési balesetek leggyakrabban a követési távolság be nem tartása, a kanyarodási és az elsőbbségi szabályok megsértése, valamint a nem megfelelő kivilágítás miatt következnek be.

Mindezekre tekintettel célszerű a járművezetőknek lassabban, körültekintőbben közlekedni. Ha lassan haladó mezőgazdasági járművet közelítenek meg, előzésnél és kikerülésnél tartsanak nagyobb oldaltávolságot! Az előrelátó vezetéssel megelőzhetők a közlekedési balesetek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....