Suzuki

Újonccal dobogós a B3 Racing a Suzuki RCM Kupán

2015.06.16.

– Percről percre változó izgalmas versenyhétvégén lett dobogós a B3 Racing pilótája a Suzuki RCM Kupán. Báldi Gergő összesítettben a harmadik helyen végzett Rijekában. Boldizs Bence a mezőnyt vezetve kényszerült kiállni.

A csütörtöki szabadedzésekre érkezett a B3 Racing csapata Rijekába. Már a második szabadedzésen az élmezőny ideivel autózott a két RCM pilóta. Annyira jól mentek az edzések, hogy az autók gyors beállítása után a szélárnyékozást tudták gyakorolni a B3R új pilótái. A pénteki időmérőn Báldi Gergő a harmadik, Boldizs Bence pedig a hetedik helyet szerezték meg.


A B3 Racing pilótái az első versenyen végig az élmezőnyben autóztak, ahol nagy csaták árán körönként változtak a pozíciók. A pálya hosszú egyeneseiben rendszerint hárman-négyen érkeztek meg féktávra, így kifejezetten izgalmas versenyt hoztak a pilóták. Báldi végül 4., Boldizs a 6. helyen értek célba, ami a 3. és 5. rajtkockákat eredményezte a második versenynapra. Báldi Gergő volt a második leggyorsabb a mezőnyben. Az izgalmas versenynapot az is fokozta, hogy az első tíz versenyző 5 másodpercen belül végzett.

A szombati versenyen Boldizs Bence vezette a mezőnyt, de egy koccanás miatt - amely során a futóműve is megsérült - az ötödik helyig esett vissza, végül az utolsó előtti körben egy nagy porfelhőben egy pályán álló autónak ütközött és feladni kényszerült a versenyt.


– Rijeka rendkívül élvezetes volt, bevállalós kanyarokkal. Magas átlagtempót lehetett elérni, de a pálya felülete nagyon fogyasztotta a gumikat. A második futamot nagyon sajnálom a szerencsétlen baleset miatt – mondta Boldizs Bence.

Báldi Gergő kiegyensúlyozott versenyzéssel a 3. helyen zárta a futamot, ezzel az újoncok díjazását is megnyerte. – Sajnálom az első futamot, sokkal jobban is kijöhettünk volna abból a versenyből, ám a szombati eredmény kárpótolt valamennyire – így összegezte Báldi Gergő a hétvégét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....