katonai jármű

Ukrajnában szerelik össze a Roshel Senator kanadai páncélozott járműveket

2025.06.16.

Az ukrajnai háború kitörésével együtt szárnyalni kezdett az ukrán hadiipar, s ennek újabb jeleként harangozták be Kijevben, hogy az országban megkezdődött a kanadai Roshel Senator páncélozott járművek összeszerelése.

Roman Szimonov, a Roshel vezérigazgatójára néhány héttel a sorozatgyártás megkezdése után tájékoztatta a nyilvánosságót erről. A hír késleltetésére nyilvánvalóan a titoktartás miatt volt szükség, s ez az oka annak is, hogy a gyártás helyszínét sem hozták nyilvánosságra.

Az ukrán hadsereg számára jól ismertek a Roshel Senator páncélozott járművek. A háború kitörése, vagyis 2022 februárja óta Kanada mintegy ezernyolcszáz darabot szállított le belőlük az ukrán hadseregnek.

A Roshel Senator MRAP változata Level 2/Level 3 szintű ballisztikai védelemmel rendelkezik, és nyolc kilogramm TNT robbanásával egyenértékű aknarobbanást is elbír a kormánymű alatt. A jármű súlya nyolc tonna, és tíz fő szállítására tervezték. A páncélautó az összkerékhajtású Ford F-550 alvázon alapul. A motorháztető alatt 6,7 literes, 330 lóerős turbódízel motor van, amely tízsebességes automata sebességváltó közreműködésével mozgatja az autót.

A háború kitörésével együtt szárnyalni kezdett az ukrajnai hadiipar, s ehhez nyilvánvalóan nagy segítséget kapott a nyugati hadiipari konszernektől. De azért akadnak bőven saját fejlesztésű katonai járművek, pilóta nélküli légi drónok és páncélozott drónautók, amelyekről az Autószektor is többször hírt adott.

Az ukrán védelmi minisztérium csak az idei áprilisban tizenkét katonai jármű használatát engedélyezte az ukrán hadseregnek, s több mint hatvan százalékuk hazai gyártású. Az év eleje óta május közepéig több mint ötven katonai járművet kodifikáltak a védelmi erők igényeinek kielégítésére.

Valerij Csurkin helyettes védelmi miniszter nem rejtette véka alá, hogy az ukrán hadsereg járműflottáját helyi és vezető külföldi gyártók modelljeivel töltik fel. Ezek között nemcsak harctéri támadó eszközök vannak, hanem például mentésre fejlesztett nyerges vontatók, nagyméretű rakományok szállítására szolgáló járművek, többfunkciós modern terepjáró alvázak, teherdaruk, buszok és könnyű pickupok is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....
2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....
2026.03.18
Március 8-án, vasárnap ünnepelte a Volkswagen Haszonjárművek a hannoveri üzem 70 évét. 1956-ban....
2026.03.18
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven....
2026.03.18
Szlovákiában sok autóvezető úgy gondolja, hogy a kötelező orvosi vizsgálatok csak az idősebb,....
2026.03.18
Igazi sportember volt, bajnok és több mint a Forma 1 magyar hangja. ..