versenyképesség

A vállalatok innovációs aktivitása és bevételei

2013.09.12.

Közvetlen kapcsolat van a vállalatok innovációs aktivitása és bevételeik nagymértékű növekedése között - derül ki a PwC tanulmányából.

A tanácsadó cég legújabb, a Világgazdasági Fórumon kiadott  tanulmánya szerint a világ top 20 százalékába tartozó innovátorok  arra számítanak, hogy növekedési rátájuk az elkövetkező 5 évben a  globális átlag duplájára, a legkevésbé innovatív vállalatok  eredményeinek háromszorosára növekszik majd. A tanulmány szerint a  világ leginnovatívabb vállalatai több mint 60 százalékos növekedést  jósolnak maguknak a következő öt évre, ez 250 milliárd dollárt  meghaladó pluszbevételt jelent számukra.   
   

Az elemzés alapjául szolgáló felmérésben 1757 vezetőt kérdeztek  meg az innovációval kapcsolatos szokásaikról, véleményükről és  terveikről, 25 ország 30 különböző gazdasági szektorából.   
   

A vállalatok a tanulmány szerint alapjaiban változtatják meg  innovációs módszereiket napjainkban. Az innováció már túllépett a  termékeken és szolgáltatásokon, mára már az üzleti modellek, a  működési rendszerek és a fogyasztói szokások körét is rendszeresen  érinti. Ráadásul a belső és külső partnerek egyaránt  elengedhetetlenné váltak az innovációs törekvések megvalósításához.  
   

"Az innováció mindennapossá vált. Öt évvel ezelőtt szinte minden  üzletágban a Kínába való terjeszkedést tartották a legerősebb  növekedési lehetőségnek. Ma a vállalatok viszont az innovációban  látják a legnagyobb növekedési potenciált" - idézi a tanácsadó cég  közleményében David Percivalt, a PwC globális ügyfél-innovációért  felelős csoportjának vezetőjét.   
   

Míg kezdetben az innovációt a fejlett országok technológiai és  fogyasztói termékeket gyártó cégeinek kiváltságaként tartották  számon, mostanra a vállalati növekedés kulcstényezőjévé vált,  szektortól és földrajzi adottságtól függetlenül. A tanulmányban  megnevezett vezető innovátorok a legkülönfélébb szektorok és  területek szereplői, az egészségügytől kezdve az autóiparon át a  pénzügyi cégekig, s Indiától kezdve Hollandián keresztül egészen  Brazíliáig bezárólag mindenféle cég található az élbolyban.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....