Audi Hungaria Motor Kft.

Váci csapat nyerte az „Audi Technik Kreaktivity 2015” műszaki vetélkedőt

2015.11.23.

Az Audi Hungaria tizedik alkalommal rendezte meg az „Audi Technik Kreaktivity 2015” műszaki vetélkedőt, amelyet minden évben középiskolás tanulók számára szervez a győri négykarikás vállalat.

A versenyfeladat az idei évben is egy olyan jármű tervezése és megépítése volt, amelynek álló helyzetből indulva minél rövidebb idő alatt kellett megtennie a 12 méter hosszú és 1 méter széles, emelkedőkkel nehezített pályát. A verseny szabályzata szerint a csapatok a távirányításon és a belső égésű motorokon kívül bármilyen meghajtást használhattak.

Rendezvényünk teret ad a középiskolások fantáziájának a műszaki területeken“, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „Fontosnak tartjuk, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok érdeklődését felkeltsük a járműipar iránt és vonzóvá tegyük számukra a műszaki pályát.”

Az idei megmérettetésen az ország számos középiskolájából és szakközépiskolájából 14 csapat kvalifikálta magát a döntőbe. A szakmai zsűri a műszaki kivitelezés, a sebesség és a kreativitás mellett hangsúlyt fektetett az innovatív megoldásokra is. Mindezek alapján 2015-ben a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium Spring Team nevű csapata végzett az első helyen. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....
2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....