szabályszegés

Vádat emeltek az idős férfi ellen, aki életveszélyesen tolatott az autópályán

2020.09.19.

Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki az M7-es autópálya Balatonakarattya melletti szakaszán 200 métert tolatott a külső sávban, miközben a járművek nagy sebességgel haladtak el mellette.

A vádirat szerint a 81 éves férfi 2020. június 1-jén kora délután személygépkocsijával a Balaton felé hajtott az autópályán, melyet Balatonakarattyánál szeretett volna elhagyni. Ám a vádlott elvétette a lehajtót, és továbbment Siófok felé. Tévedését azonnal észlelte, ezért fékezett, és a lehajtótól mintegy 200 méterre a külső forgalmi sávban megállt. Az autós ezek után még mindig a külső forgalmi sávban, kissé a leállósáv felé tartva tolatásba kezdett, miközben 8-10 jármű ment el mellette.
 
Egy, a vádlott mögött közlekedő autó a forgalom miatt nem tudott kitérni a belső sávba, így a benne utazó négytagú család csak annak köszönhette az ütközés elkerülését, hogy a sofőr a szabálytalankodó járművet látva intenzív fékezésbe kezdett, az elkövető pedig szerencsés módon épp elérte a lehajtót és kitolatott a család autója elől.
 
Az autópálya úttestjén a forgalmi okból szükséges esetet kivéve tilos megállni és ugyancsak tilos hátramenetet végezni. A megvádolt férfi ezeknek a szabályoknak a szándékos megszegésével az autópályán nagy sebességgel közlekedő többi jármű utasának életét, testi épségét veszélynek tette ki.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....