drift bajnokság

Valencia után és a Slovakiaring előtt - Kerényi Ádám jó reménysége

2015.09.23.

A hétvégén a spanyolországi Valenciában csaptak össze egymással Európa legjobb driftesei a 2015-ös King of Europe sorozat hatodik, dupla futamos állomásán. A háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádám nem tudta folytatni győzelmi sorozatát, miután szombaton a nyolc között, míg vasárnap már a 16 közé jutásért kiesett a versenyből. Noha összetettben nőtt a Tomracing Motorsport versenyzőjének hátránya, a duplapontos, Slovakiaringen rendezendő utolsó versenyen még összejöhet számára a történelmi címvédés.

Noha ez az idény nem indult túl szerencsésen Kerényi Ádám számára, az előző két versenyen – a brit Lydden Hill-ben és hazai pályán, Tökölön – azonban a Tomracing Motorsport versenyzője két futamgyőzelemmel hozta vissza a reményt arra, hogy a sportág történetében először regnáló Európa-bajnokként megvédje a címét. Az elmúlt hétvégén újra fordult a kocka, és Valenciában nem sikerült folytatni a győzelmi sorozatát. A háromszoros Európa-bajnok jól kezdett szombaton, hiszen az első helyen kvalifikálta magát a csatákra, és egészen a negyeddöntőkig menetelt. Ekkor sem az ellenfél jelentette számára a leküzdhetetlen akadályt, hanem az, hogy egy technikai gond miatt menet közben leállt az autója, és ezt a bírák nem díjazták. Vasárnap sem alakult szerencsésebben, sőt a technikai gondoktól nehezítve ekkor már a legjobb 16 közé jutásért is alulmaradt az előző nap már legyőzött ellenfelével szemben. Noha most nőtt a lemaradása összetettben a Tomracing Motorsport versenyzőjének, az utolsó futamon még mindig összejöhet számára a történelmi címvédés, hiszen a Slovakiaringen dupla pontokért hajtanak majd a pilóták.

„A szombati napon még bizakodók voltunk, sikerült megnyerni a kvalifikációt, aminek nagyon örültünk. Azonban az autó megmakacsolta magát, és teljesen váratlanul menet közben leállt, majd újraindult, egy körön belül akár kétszer is. Gyors reakcióval igyekeztem korrigálni, de sajnos a legjobb nyolc között ez már akkora hibákhoz vezetett, amit nem néztek el a bírók, így kiestem. A vasárnapi kvalifikáción is rendszeresen leállt az autó, ráadásul a féltengelycsuklóm is eltört, ezért hiába próbáltam kézifékkel korrigálni, elől menőként ismét leállt az autó, így kikaptam 7-3-ra. Hátul hiába mentem 6-4-et, már nem volt elég a visszahívásra. Nem véletlenül mondtam, hogyha itt valamilyen technikai gondunk akad, egyszerűen nem lesz idő másnapra ezt orvosolni. Sajnos beigazolódott a félelmem… Persze nincs még veszve semmi, de az utolsó, duplapontos Slovakiaringen rendezendő versenyig mindenképpen meg kell oldani a féltengely problémát, a programban meg kell találni a hibát, ami miatt letilt az autó. Ráadásul egy kisebb baleset miatt, amikor belém jöttek, még lakatolni is kell az autót” – jelentette ki Kerényi Ádám, akinek egy fordulóval a vége előtt 91 pont a hátránya az elsőhöz képest.

A Tomracing Motorsport csapatfőnöke úgy véli, versenyzője mindent megtett a sikeres szereplésért, ám ezúttal a technikai gondok megakadályozták abban, hogy a tudásának megfelelően zárja a duplafutamos hétvégét.

„Bíztunk abban, hogy a műszaki hibák továbbra is elkerülnek minket, de ezen a hétvégén ez most nem jött össze. Ádám minden tőle telhetőt megtett a sikerért, és azért, hogy tovább csökkentse lemaradását a pontversenyben, de ez egy technikai sport, ahol nem mindig a tudás dönt. Ádám hátránya most valamivel több, mint a valenciai hétvége előtt, de nem adjuk fel, hiszen az utolsó fordulóban dupla pontokat osztanak. Nincs vesztenivalónk, így izgalmas hétvégét jósolok a Slovakiaringre” – fogalmazott Miklósy Tamás.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....
2026.02.03
A roncsot kerülgette mindenki, de csak egy autós állt meg segíteni. ..
2026.02.03
Januárban 33,5 százalékkal kevesebb személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, mint egy....
2026.02.03
Sok helyen kaotikus a helyzet az utakon az Útinform jelentése alapján. Balesetek, lerobbanások,....
2026.02.03
2026-ban London lehet az első európai nagyváros, ahol az önvezető taxik nem csupán kísérleti....
2026.02.03
Tavaly 1,065 millió személygépkocsit gyártott a cseh Skoda Auto, 15 százalékkal többet, mint egy....
2026.02.03
Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes....
2026.02.03
Nem elég, hogy sok helyen havazik, a körgyűrűn egy súlyos baleset is történt. ..