Alpine

Vége a Lotus-Renault együttműködésnek

2023.07.07.

Mélyreható átalakuláson megy az át az autóipar, ami mindig szokatlan együttműködéseket eredményez. Így volt ez az Alpine-nal és a Lotusszal is egy rövid ideig, de most úgy tűnik, mégis szakítanak.

Kis márkaként, pláne sportautó gyártóként nem könnyű talpon maradni a jelenlegi változó autóipari környezetben, úgyhogy nem csoda, hogy az Alpine és a Lotus közösen próbálta meg átvészelni ezt az időszakot. Azonban úgy tűnik, hogy ennek csakhamar vége szakadt, ugyanis Luca de Meo májusban bejelentette, hogy szakítanak a Lotusszal, most pedig azt is megtudhattuk, hogy saját villanyos sportautó padlólemezen kezdenek dolgozni, amit ráadásul több modelljük is használni fog.

„Hosszú tárgyalások után arra jutottunk, hogy saját magunk vágunk bele egy padlólemez fejlesztésébe.” – árulta el Luca de Meo az Autocarnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezt az új Alpine struktúrát csak sportautók használhatják-e, de az Alpine vezér szerint több modell is épül majd rá. Annyit már korábban elárultak, hogy az Alpine villanyos prémium márkaként folytatja, és a következő öt évben öt új modelljük érkezik. Köztük lesz a Renault 5 hot hatch változata A290 néven, amit egy GT X-Over projekt nevű kompakt crossover követhet 2025-ben. Tervben van továbbá egy elektromos sportautó 2026-ra, illetve két további nagyobb SUV, leginkább az amerikai piacra fókuszálva.

„Osztozunk az elveken a Lotusszal. Mindketten próbálunk könnyű és jól vezethető sportautókat fejleszteni, miközben az elektromos hajtáslánccal nyilván extra tömeget adunk az autóhoz.” – mondta el Laurent Rossi, az Alpine CEO-ja korábban az Autocarnak. Ezért is döntöttek úgy 2021-ben, hogy közösen kezdik el az Alpine A110 és a Lotus 135 típusok alapjait megalkotni. Terveik szerint az akkumulátorcellákat függőlegesen helyezték volna el a sofőrülés mögött, hogy minél inkább középre pozícionálják a súlyeloszlást. Egyébként az Alpine kiszállása ellenére a Lotus is folytatja a saját modelljének fejlesztését. Így viszont mindkét gyártó drágábban lesz kénytelen megalkotni csúcsmodelljét.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..