Opel Dakar Team

Végre teszt és végre együtt!

2015.11.20.

Szalay Balázs visszakapta megszokott, állandó navigátorát. Az Opel Dakar Team pilótája ebben a szezonban is sokat versenyzett, de mindig más-másvalaki ült a jobb oldali ülésben, mindig más diktálta neki az itinert. Állandó navigátora, Bunkoczi László ugyanis tavaly decemberben, az Africa Race első szakaszán kettős csigolyatörést szenvedett egy nagy sebességnél elszenvedett balesetben. Bunkoczi azóta átesett két műtéten, elszántan edzett, aminek meg is lett az eredménye, megkapta a versenyengedélyt. Az ő oldaláról már hallottuk, milyen volt az első közös teszt majdnem egy év után, de vajon hogy élte meg mindezt Szalay Balázs?

„Régóta vártam rá, hogy kipróbálhassuk, milyen lesz az első közös teszt, hogy Laci gerince hogy bírja majd a megpróbáltatásokat, amelyek egy tereprali autóban érik az embert. Volt bennem némi aggodalom, és persze féltés is” – vallotta be Szalay, aki 350 kilométert tesztelt az Opel Mokkával, s ebből 220 kilométeren át Bunkoczi ült mellette. A pilóta az első néhány kilométeren még óvatos volt, de azután úgy volt vele, nem fogja kímélni a navigátorát, mert éles versenyhelyzetben ezt úgysem teheti meg – ott száz százalékot kell nyújtani. 

„Az első két körben láttam, hogy kapaszkodik a bukócsőbe, de a harmadiknál már kezdett felengedni. Ennek nagyon örültem, mint ahogy annak is, hogy nem fájt a gerince. Az év elején folyamatosan biztattam, hogy vissza tud térni, s bár kemény munka vezetett idáig, de megcsinálta: sikerült” – mondta nem kis örömmel a hangjában Szalay. 

Az Opel Mokkában egyébként új motort teszteltek (amely ugyanolyan típusú, mint a régi, 6.2 literes, csak éppen vadonatúj), s új fejlesztésű Toyo-abroncsokat, amelyek jól vizsgáztak. „Háromszázötven kilométert tettem meg. Eleinte egyedül, akkor arra figyeltem, hogy a lehető legegyenletesebb teljesítményt nyújtsam, és sikerült is, öt másodperces eltérés sem volt a hét kilométeres köreim között. Azután, amikor Laci beült, az volt a terv, hogy újra összeszokjunk, hogy ő megint megérezze, miként kell együtt mozogni a versenyautóval, és ez is sikerült” – foglalta össze a történteket Szalay.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....