Veronai baleset

Veronai baleset - Szijjártó: az olasz ügyészség lezárta a nyomozást

2017.05.29.

- Az olasz ügyészség hétfői tájékoztatása szerint lezárta a nyomozást a veronai buszbaleset ügyében, a jegyzőkönyvet átadta a milánói főkonzulátusnak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.

 A tárcavezető közleményében kifejtette: a milánói főkonzulátus levélben és telefonon folyamatosan feltett kérdéseire az olasz nyomozóügyészség azt válaszolta, hogy a veronai buszbalesettel kapcsolatos nyomozás azért tartott hosszabb ideig a vártnál, mert a tragédia napján hivatalban lévő ügyészt időközben áthelyezték, és a nyomozással másik ügyész kezdett foglalkozni.



Az olasz ügyészség hétfőn arról tájékoztatott, hogy a nyomozást lezárta, a jegyzőkönyvet a milánói főkonzulátusnak átadta, a külképviselet pedig a lehető legrövidebb időn belül továbbítja a jogsegélykérelemben érintett kecskeméti ügyészségnek - tudatta a miniszter. Ezzel az utolsó külügyi vonatkozású folyamat is lezárult - tette hozzá. Szijjártó Péter egyúttal együttérzéséről biztosította a gyászoló családokat.

A baleset január 20-án éjjel történt, a buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr. A szerencsétlenségben tizenheten életüket vesztették.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
Tavaly a csapból is ez folyt, így nem újdonság, hogy az Európai Bizottság úgy döntött 2025-ben,....
2026.07.22
A Magyar Nagydíj hétvégéjén ismét lehetőséget kap a McLaren tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli. A....
2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....