közlekedés biztonság

Vezess mindig úgy, mintha ott ülne melletted a faterod!

2016.08.25.

A Ford augusztusban a Balatonra küldte azt a felfújható fatert, amely először egy videóban tűnt fel. A vicces filmecske annyira népszerű lett a világhálón, hogy most offline módban is láthatóvá tették a fiatal sofőrök rémét, Fatert. Az akció népszerűsítésbe a háromszoros olimpiai bajnok, Kiss Gergő, a Ford Mustang márkanagykövete is beszállt.

Attól, hogy egy „izomautót” vezetünk, nekünk nem feltétlen kell „izomagyúvá” válnunk – összegezhetnénk mondanivalóját annak a sajtóbeszélgetésnek, amelyen a Ford arra felhívta fel a figyelmet, hogy a fiatalok gyakorta keverednek balesetveszélyes helyzetekbe, ha autóval indulnak nyaralni. A Ford által szervezett beszélgetésen ott volt Kiss Gergő olimpikon is, aki a Mustang magyarországi nagykövete, maga is egy 65-ös Ford Mustang tulajdonosa. Szerinte az autógyártás fejlődésével a vásárlók, köztük fiatalok is egyre könnyebben juthatnak hozzá az egyre erősebb autókhoz. A vízilabdázó szerint a sportban megtanult fegyelmezettség sokat segíthet abban is, hogy az ilyen nagy lóerővel rendelkező izomautókat is visszafogottan,  biztonságosan vezessük.

„A kulcs a fokozatosság elve, meg kell szokni az autót. Csak a megtett kilométerek árán szerzett vezetési tapasztalat faraghat valakiből jó sofőrt. A fiataloknál gyakran észrevehető látens önbizalom veszélyes lehet, különösen az erős autóknál, ezért a fegyelmezett (visszafogott) vezetés és maximális figyelem elengedhetetlen”- mondta az olimpikon.

Kiss Gergő mellett egy közbiztonságot javítani kívánó reklámfilmből kölcsönvett „felfújható apuka” is figyelmeztette a fiatalokat, fesztiválozókat arra, vezessenek óvatosan a Balaton környékén is.  Mint ismert: a film arra próbál rávilágítani, hogy a fiatalok könnyen felelőtlenné válnak a volán mögött: telefonálnak, sms-eznek, szelfiznek, esznek. Egyszóval nem az útra figyelnek.  A kutatások ugyanakkor azt mutatják, ha egy felnőtt ül az anyósülésen, kevésbé fegyelmezetlenek a friss jogsis vezetők.

A Ford erre a kutatási eredményre hívja fel a figyelmet a felfújódó szülővel. A termék természetesen fiktív. Csak a reklámfilm állítja azt, hogy ilyen instant apukát lehet vásárolni és azt a szülők, gyermekeik autójába is elhelyezhetik.

A reklámfilmet itt láthatja:

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....