autószalon

Vienna Autoshow 2015

2015.01.20.

A bécsi vásárvárosban, ha január közepét írunk, hagyományosan két nagy közönséget vonzó vásárt tartanak: az autószalont, a „Vienna Autoshow 2015“ kiállítást és az idegenforgalmi vásárt, a „Ferien-Messe Wien“-t. A vásárkettőst évről-évre több mint 150 ezren látogatják meg, sokan jönnek Szlovákiából és Csehországból, de gyakran hallani magyar szót is. Az autószalonról szóló beszámolónkban – ez már hagyománya az Autótechnikának – inkább technikai érdekességekre, a jövőbe mutató járművekre figyelünk, mint a széles, „hétköznapi“ kínálatra, és mutatjuk be kedves Olvasóinknak. Így teszünk idén is, de előtte nézzünk szét a szomszédok autópiacán.

A tavalyi osztrák újautó eladási statisztikát a sógorok szomorúan vették tudomásul: 2014-ben az előző évihez képest 4,9%-kal, 16 ezer darabbal kevesebb személyautó adtak el, „csak” 303 318 darabot. A magyarországi újautó eladás mintegy 67,5 ezer darabbal, az előző évihez képest, mintegy 20%-os növekedést mutat és most már csak 4,5-ször annyi autót adnak el Ausztriában. A hazai képet sajnos ronthatja, hogy még nem tudjuk pontosan, a hazai eladásból mennyi az ún. re-export mennyisége. Csökkent a motorkerékpár értékesítés is 6,1%-kal, de 1,8%-kal növekedett a haszongépjármű eladás. Ausztria teljes közúti járműállománya 4,7 millió darab.

A Práterben lévő igen modern vásárváros négy csarnokából hagyományosan kettő szolgált autószalonként (a Tesla a folyosóra szorult ki…), ahol 40 autómárka 400 járművét vonultatták fel. Ezek sorában láthattunk egy világpremiert (Seat Leon Kombi Cupra), három európai újdonságot (Audi Q7, Mini John Cooper Works, Toyota Prius+) és 42 modellt, mely elsőként jelent meg az osztrák piacon. „A bécsi autószalon történetében, melyet sok évtizedes szünet után 2004-ben rendeztünk meg először és 2012-től már évente tartunk, ez az év rekordnak számít.” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón Matthias Limbeck, a Reed Exhibitions Messe Wien ügyvezetője. 

A Vienna Autoshow rendezői mindig nagy figyelmet szenteltek a mobilitás jövője bemutatásának, az alternatív hajtású gépjárműveknek. Ma még szerény darabszámot, de növekvő trendet mutat az ausztriai alternatív hajtású autók eladási statisztikája. Számuk a 2013-as 1,2%-ról 1,5%-ra növekedett. Mindösszesen 4434 alternatív hajtású járművet értékesítettek, ebből a hibridautók darabszáma 2360, ebben a benzin-elektromos hibrid adja többséget, 2167 darabbal. A tisztán elektromos hajtású autók eladása megduplázódott, 2014-ben 1281-et villanyautó talált gazdára. Az Ausztriában eladott gépjárművek CO2 kibocsátásának átlaga 129 g/km. (Egyes autógyártók teljes, értékesített termelésére 2015-ben a büntetlenségi határérték (középérték) 130 g/km.)

Az ausztriai gépjárműimportőr szövetség környezetvédelmi okokból is szorgalmazza a modern, Euro 6 kipufogógáz normának megfelelő gépjárművekre való járműcserét (természetesen minden kiállított gépjármű ilyen), ezt az adópolitikának is támogatnia kell. Sajnos a tervezett ausztriai cégesautó adónövelés ezt a folyamatot nem támogatja.

Arra nem vállalkozunk, nem is célunk, hogy autószalon modell-bemutatót adjunk, de néhány izgalmas típusról, különlegességről szólunk.

A kínálat többsége tisztán belső égésű motorral hajtott gépjármű, az alternatívok áttörése valahol a meglehetősen távoli jövőben van. A benzines és dízel hibrideknek, ezeknek is a konnektoros változatai számíthatnak piaci sikerre. A tisztán villanyautók kínálata egyre jelentősebb. Abban az érdeklődői körben, az agglomerációban élők köréből számíthatnak eladásra, akiknél az otthoni, munkahelyi töltés megoldható, és akiknél a hatótávolság napi mozgásukat nem korlátozza (és van arra pénzük, hogy ez legyen a második vagy harmadik autó a családban).

Néhány dolog, melyet minden vásárlátogató észrevehetett:
- az alsó kategóriákban rendkívül nagy a kínálat,
- a kisautók (egyes változatai) egyre nagyobbak,
- feltűnően nagy a gyártói modell-gazdagság,
- a hibridek többsége konnektoros,
- a csúcsmodellek: luxusautók, sportkocsik – határ a csillagos ég,
- a műszerfalak képernyősödnek,
- az okostelefonok és az autók beszélő viszonyba kerülnek,
- az idősebbeket a be- és kiszállás kényelme és az asszisztensek segítsége érdekli,
- a színeseké a világ, sok a kék színű és a kétszínű autó.

Korábbi cikkeink autóival itt szembetalálkoztunk. Nézzünk néhányat!

VW XL1

Sokszor adtunk már hírt a világ egyik, ha nem a legtakarékosabb autójáról, a futurisztikus VW XL1-ről, mely (korlátozottan) kereskedelmi forgalomba is kapható (a drezdai VW „Gläserne Manufaktur”-nál lehet rendelni), természetesen rendszámot is kaphat. Ára, mint azt az autó melletti adattábla mutatja, borsos: induló ára 111 000.- € (pestiesen erre mondják, hogy még szerencse, hogy kapható…) Az adattábla még elárulja, hogy az „1-literes” (fogyasztású) autó konnektoros hibrid, dízelmotorja TDI (2 hengerű) 35 kW teljesítményű, villanymotorja 20 kW-os. Erőátvitele 7 fokozatú DSG. Akkumulátora lítium-ion, kapacitása 5,5 kWh. Az ún. kombinált fogyasztása 0,9 liter/100 km gázolaj. Menetciklusban elektromos energia fogyasztása 7,2 kWh. A CO2 kibocsátása dízelüzemben 21 g/100 km. Üres tömege 795 kg, ebből a karosszériatömeg 230 kg. A légellenállására jellemző formatényező cw = 0.189. Maximális sebessége 160 km/h (leszabályozott). Gyorsulása 0-ról 100 km/h-ra 12,7 másodperc. Elektromos hajtással a hatótávolsága 50 km. Mindkét erőforrást használva kb. 500 km (a gázolajtank térfogata 10 liter)

Hyundai ix35 FCEV

A kiállítás egyetlen tüzelőanyag-cellás elektromos autóját a Hyundai állította ki. Az ix35 FCEV (Fuel Cell Electric Vehicle) motorháztető felirata szerint ez a világ első, szériában gyártott tüzelőanyag-cellás áramforrású villanyautója. (Lapunkban részletesen írunk a TC technikájú autókról.) A Hyundai ix35 FCEV gépjármű felszereltsége teljes, illetve opcionálisan mindennel felszerelhető, amit ma az autótechnika ebben a kategóriában kínál. Az autó ára 78 000.- €.

Az aszinkron villanymotor, állandó áttételen keresztül, az első kerekeket hajtja. Teljesítménye 100 kW, maximális forgatónyomatéka 300 Nm, mely az autó indulásánál már rendelkezésre áll. A TC teljesítménye 100 kW. A lítium polimer akkumulátor teljesítménye 24 kW. A kipufogócsövön víz távozik.

A két hidrogéntartály össztérfogata 144 liter, melyben 5,64 kg hidrogén tölthető 700 bar nyomáson. A hatótávolság 594 km, hidrogénfogyasztása 0,95 kg/km (gyári mérések). Az autó maximális sebessége 160 km/h, gyorsulása 0-ról 100 km/h sebességre 12,5 másodperc. A kocsi üres tömege 1846 kg. Bécsben van közforgalmú hidrogénkút, így a tankolás itt nem lehet akadály.

Nissan Nismo ZEOD RC

Izgalmas verseny hibrid-technikát fejleszt két-három évre visszamenően a Nissan és motorsport partnere, a NISMO, mellyel az idei Le-Mans-i 24 órás versenyen, június 14-15-én szeretnének végre sikert elérni. A bécsi autószalon Nissan standjának sztárja lett. Az „Electric ZEOD RC” versenyautó sikerének letéteményese az autó belső égésű motorja, a „DIG-T R”. Az 1,5 liter összlökettérfogatú, turbótöltött, négyütemű benzinmotor 3 hengerű, teljesítménye 400 lóerő, tömege 40 kg. Szinte hihetetlen: messze jobb teljesítménysúly (LE/kg) értékeket hoz a maga 10 LE/kg értékével, mint egy mai 1,6 liter lökettérfogatú F1 motor.

fotó: Andreas Kolarik (Reed Exhibitions Wien), NszI (Autótechnika)

(folytatjuk)

 

Dr. Nagyszokolyai Iván

az Autótechnika főszerkesztője

(Az Autótechnika folyóirat egyik kiemelt feladatának tekinti az autók szerkezeti újdonságainak elemző bemutatását! Legyen Ön is az Autótechnika előfizetője 2015-ben! További információ http://autotechnika.hu )

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....