Német túraautó bajnokság

A világpremier előtti utolsó DTM tesztjét tartotta az Audi

2017.03.02.

Az Audi a portugáliai Portimão versenypályáján háromnapos teszttel készül az új DTM szezon rajtjára. Az átmeneti autó utolsó tesztje során összesen 1971 kilométert tettek meg a portugál versenypályán. Az új Audi RS 5 DTM világpremierjét március 7-én, a Genfi Autószalonon tartja a négykarikás márka, ahol a DTM versenyautó és az új sorozatgyártású modell egyszerre mutatkozik majd be.

Az Audi DTM csapata számára különösen intenzív napok ezek. Az új Audi RS 5 DTM aerodinamikájának és műszaki megoldásainak finomhangolása egészen jövő keddig folytatódik. A végső terveket március 1-jén kell benyújtani a motorsport felügyelethez, azt követően nincs mód a változtatásra.

A 2017-es DTM szezonban rengeteg új dologgal találkozhatunk: erősebb motorok, kisebb leszorító erő, még hatékonyabb légellenállás-csökkentő rendszer (DRS), lágyabb gumiabroncsok, amelyeket nem lehet többé előmelegíteni. A változtatások célja, hogy a DTM futamok az eddigieknél még izgalmasabbak és változatosabbak legyenek a nézők számára.

„A Portimãoban végzett tesztek megerősítették, hogy jó irányba indultunk el.” – nyilatkozta Dieter Gass, az Audi Motorsport vezetője, aki személyesen vett részt a teszten, hogy tájékozódjon a jelenlegi helyzetről. „Az autóknak öblösebb a hangjuk és gyorsabbak is lettek. Úgy vélem, ez a pályán is észrevehető lesz. A legnagyobb változás azonban a lágyabb gumiabroncsok használata lesz. Attól függően, hogyan használjuk őket, a köridőkben tapasztalt különbségek jelentősek lehetnek. Számos stratégiai lehetőség létezik, amely igen izgalmassá teszi az eseményeket. A pilótáknak az eddiginél is nagyobb szerepük lesz majd.”

Ennek megfelelően a Mattias Ekström, Loïc Duval, René Rast és Jamie Green által a három tesztnap során gyűjtött benyomások és adatok kiemelt jelentőséggel bírnak az Audi számára. A téli tesztek során a két legrutinosabb versenyzőnek számító Ekström (177 DTM futam) és Green (139 DTM futam) teljesítette a 2017-es szezonra való felkészülés feladatainak oroszlánrészét. A két DTM újonc Duval és Rast számára a portimãoi három nap arról szólt, hogy a lehető leghatékonyabban kihasználják az összes olyan tesztlehetőséget, amely a szezonnyitó hockenheimi hétvége (2017. május 6-7.) előtt rendelkezésükre áll.

„Ez nagyszerűen sikerült.” – nyilatkozta a Le Mans-i győztes és a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) bajnoka, Loïc Duval. „Igen eredményes napot zártam, a versenyprogram minden elemét, az időmérőt, a versenytávot és a rajt szituációt is sikerült gyakorolnunk. Most első alkalommal tudtam együtt dolgozni az új mérnökömmel, Mathieu Le Nail-lel. Mindannyian tudjuk, hogy a pilóta és a mérnök közötti kapcsolat kiemelkedően fontos a DTM-ben.”

A szerdai teszteket Duval és René Rast közösen teljesítette, utóbbi láthatóan igen elégedett volt a 2017-es műszaki változtatásokkal: „Az autó kezelhetősége teljesen más. Elképesztő élmény volt vezetni. Érdekes lesz látni, melyik gyártó végzi a legjobb munkát az idei évben.”

„Az új gumiabroncsok sokkal lágyabbak és gyorsabban kopnak.” – mondta Mattias Ekström, aki kedden tesztelt Portugáliában. „Rengeteg gumit égettünk el. A pálya környéke már egy nap után elég zűrösen festett. Nagyon várom már, hogy mind a 18 autó birtokba vegye a pályát Hockenheimben – biztosan rengeteg gumit hagynak majd maguk után.”

Jamie Green csütörtökön, az utolsó tesztnapon vezette az átmeneti autót. „Ismét rengeteget tanultunk a tesztek során.” – nyilatkozta a brit versenyző. „Alig várom, hogy végre vezethessem az új autót. Lenyűgöző látványt nyújt, és persze bízunk benne, hogy gyors is lesz.”

A genfi világpremiert követően az új Audi RS 5 DTM első nyilvános tesztköreit az olaszországi Valleleunga versenypályáján futja majd március 14. és 16. között. A szezonnyitó előtti utolsó tesztre pedig április 3. és 6. között kerül sor Hockenheimben.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....