közelekedésbiztonság

Világújdonság - Motorkerékpár SOS

2016.07.03.

Számtalan dolognak – tényezőnek, feltételnek - kell együtt teljesülnie ahhoz, hogy a közúti közlekedésben egy balesetnek ne legyen súlyos, halálos kimenetele. A közlekedésbiztonsággal foglalkozók merész álma: senki ne haljon meg 2050 után közúti balesetben közvetlenül, vagy következtében. Balesetek mindig is lesznek, de ne legyenek halálos áldozatok. A terv mai szemmel irreálisnak tűnik, de, ha a mai tragikus végű balesetek számát a tizedére lehet leszorítani Európa szerte, az már óriási eredmény lenne.

 

 „Számtalan dolog” egyik eleme a real-time, azaz azonosidejű információ a baleset bekövetkeztéről,  mely információ eljut a mentőkhöz, a katasztrófavédelemhez, a rendőrséghez és ahová még szükséges lehet. Ennek szükségességéről nem kell senkit meggyőzni. Az Európai Unió 2018-tól kötelezővé tette, hogy a személygépjárműveket, a „négykerekűeket” ezzel az információszolgáltató technikai eszközzel kötelező felszerelni és természetesen a fogadó oldalnak is a helyzet magaslatán kell lennie.

Az „E-Call” ma már közismert.

Jelentősége óriási! A segítség gyors helyszínre érkezésében percek is számítanak. További információval például az e-call.hu oldal szolgál.

Igen ám, de…

Mi a helyzet a kétkerekűek segélyhívásával?

A motorkerékpár – ki ne tudná, sőt sokan meg is tapasztalták - potenciálisan komoly balesetveszélyű jármű, kritikus eleme az ember. (Gondolom, sokan egyetértenek velem, hogy nagyon finoman fogalmaztam…)

A motoros balesetek tudnak „magányosak” lenni, mikor az útról a kiserdőbe „elszáll” a motoros, és a később arra járó közlekedő nem is szerez tudomást a balesetről.

A motorok biztonságát a gyártók igyekeznek fokozni, pl. motorkerékpár ABS technikával, de segélyhívó rendszerre – legalább is földrajzi, európai közelségünkből még nem jöttek hírek. Különösképpen olyan hírek nem, amelyek minden motorkerékpárra, annak korától függetlenül is felszerelhető lenne.

Ezért is jelent világszenzációt a világ első motorkerékpárhoz illesztett E-Call (Emergency-Call), azaz segélyhívó rendszer, mely bárki számára idén május 20-tól megvásárolható. Mint említettük, utólag felszerelhető bármilyen korú motorra, a motorkerékpár-gyártóknak pedig az E-Call gyártója „sürgősséggel” felkínálta beépítésre.

A készüléket a Digades GmbH Digitales und analoges Schaltungsdesign GmbH (02763 Zittau, Äußere Weberstraße 20.) fejlesztette és gyártja.

A cég elektronikai rendszereket fejlesztő mérnöki tervezőiroda, jelentős autógyártói beszállító is a távnyitás és távirányítás területére szakosodott. Egy termékük a sokból: az állófűtés távkapcsolása, szabályozása. A céget Lutz Berger ügyvezető igazgató (CEO) jegyzi, aki egyben feltaláló is. A segélyhívónak a dguard® nevet adta.

Lutz Berger ügyvezető igazgató (CEO), a dguard® feltalálója

A rendszer

A motorkerékpárra telepített e-call rendszer három önálló szerkezetegységből áll:

- a jeladók (érzékelők) és ezek jeleinek feldolgozó egysége (dguard® Sensor),
- a kommunikációs modul (dguard® Modul) és
- az aktiváló SOS gomb (dguard® Taster).

1 - dguard®-Modul; 2 – kapcsolt táp+ (15); 3 – járműakku (30, 31); 4 - dguard®-Sensor; 5 - dguard®-nyomógomb; 6 - nincs bekötve; 7 – GPS antenna

Műszaki adatok:

tápfeszültség: 6…12 V DC

nyugalmi áramfelvétel:  < 100 μA (a lopás-figyelmeztetés miatt kell a rendszernek ébren maradnia)

max. áramfelvétel:1,5 A (rövid ideig a GSM kommunikáció alatt)

biztosítékok: 30-ason és a 15-ösön  2 A

üzemi hőmérséklettartomány: -20 … +85 °C

tömeg: dguard Modul egység: kb. 110 g; dguard Sensor egység: kb. 70 g; SOS vészjelző kb. 45 g; kábelköteg: kb. 135 g, mindösszesen kb. 0,36 kg.

A segélyhívó a szenzorok jelét dolgozza fel, így a motorkerékpár helyzete (borulása), sebessége, lassulása, esetleg gyorsulása és még más, egymással összefüggő adatok összessége alkotja a bemenő információkat. Mindezeket egy szoftver feldolgozza, és gépi intelligenciája juthat arra a következtetésre, hogy a motorkerékpáros balesetet szenvedett. A rendszer automatikusan üzenetet küld a 112-es hívószámra és a GPS-koordinátákat is továbbítja. Nemcsak a mentőket értesíti, hanem megpróbálja a hozzátartozókat is (az értesítendők listáját természetesen előzetesen be kell vinni a memóriába). A kimenő üzenet lehet SMS vagy e-mail formájú. A hívást a motoros bukósisakjába a Bluetooth-Headset segítségével beköti, így a segítségre sietők felvehetik a sérült személlyel szóban is a kapcsolatot. A dguard® 20 km/h sebességnél automatikusan élesedik, a kikapcsolási küszöb ennél kisebb sebességnél van.

A dguard® rendelkezik célszerűen kormányszarvra erősített kézi SOS gombbal is. Ezt akár a baleset helyszínén lévő szemtanú is megnyomhatja.

A segélyhívás a gyártó szerint szerte a világon működik, ahol a helyi mentőket hívja és az adott ország nyelvén beszél.

A DEKRA bevizsgálta és megfelelőnek találta

A DEKRA a Neumünster-i tesztpályán, 2016 áprilisában vetette vizsgálat alá a dguard segélyhívó rendszert. Képek mutatják, hogy a legkeményebb motor-autó, motor-akadály ütközések után arra voltak kíváncsiak, hogy a rendszer üzemképes marad-e, tehát segélyhívó üzenetét maradéktalanul elküldi-e. A tesztek, kiváló minősítéssel igazolták a fejlesztők munkáját.

Lopásjelzés

A dguard® több más funkcióval is rendelkezik mobiltelefonos applikációk révén. Talán a második legfontosabb, hogy a motorkerékpár illetéktelen használatát, a lopást jelzi. Az „őrszem” a motorgyújtás lekapcsolásával aktiválódik. Érzékeli a motor mozgását, helyének pillanatnyi koordinátáit megadja, melyet egy Google térképen is megnézhetünk. Talán csak azért tamáskodhatunk, mert a motorkerékpár eltulajdonítója, ha meglátja a kormány szarvon az SOS gombot, és kellően tájékozott, tudja, hogy ez nyomkövetővel szerelt motor: vagy elriasztja, vagy megpróbálja kiiktatni.

A beszerelést, üzembehelyezést, az app-ok letöltését nagyon részletes kezelési utasítás segíti.

Az dguard® ára ma még borsos, közel 500 €. Remélhetőleg elterjedése redukálja majd az árat.

Hazai alkalmazásához – ennek nem néztünk alaposan utána – a riasztásfogadás rendszerének kell léteznie, működnie. Adhatunk annak esélyt, hogy használatát az EU kötelezővé fogja tenni.

 

dr. Nagyszokolyai Iván
az Autótechnika főszerkesztője

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....