használtautó átvizsgálás

¡Viva la Fiesta!

2024.07.17.

A kereskedő megjavíttatta, nem sikerült jól

Egyik nyáreleji alanyunk a vásárlás előtti használtautó-átvizsgálásokat végző cégünkben egy Ford Fiesta 1.25 Champion volt. A minden adatában ideális használtautónak számító kocsit a vizsgálat után mégsem vették meg. Olvasd el, miért!

Átlagos, ideális

A kicsivel kétmillió forint alá árazott Ford Fiesta 12 éves, frissen importált és az órája szerint 135 ezer kilométer van benne. Utolsó szervizelése is 128.000-nél volt, szóval tök rendben van.

Ezt a futásteljesítményt nem igazán sínylette meg a beltér. Nincs igazán megkopva a kormány, rendben vannak az ülések. A kereskedő példás módon, kívül-belül kitakarította az autót, sajnos az első ülések foltosodása így is látszik. Kicsit komolyabb eszközökkel és szerekkel kellene majd rámenni, de a motortérből konkrétan enni lehetett volna.

Nem várhatjuk, hogy egy ilyen futású és korú autó mentes legyen a korábbi javításoktól, a lényeg, hogy a külső burkolati karosszériaelemeken kívül lehetőleg ne rendelkezzen előzménykárral. A Fiesta jobboldali ajtajai és jobb első sárvédője volt korábban javítva, a rétegmérés eredményei alapján az ajtók alsó találkozási pontjai környékén volt nagyobb deformáció, mert itt 2.200-2.400 mikron volt mérhető, igaz csak kisebb környezetben.

Ami a sérüléseket illeti, az első lökhárító alsó részén fénysérült volt, az elem rögzítése pedig nem volt megfelelő, lógott, mozgott. Ezen kívül a motorház fedélen egy kavicsnyom, körben néhány karcolás és jobb hátsó sárvédőn egy rányitásos jellegű sérülés volt regisztrálható.

Akkor mi a baj?

A próbaút is jól sikerült. A futómű, a kormánymű, a fékrendszer, mind-mind jól teljesített. Ebben a kocsiban nincs kettőstömegű lendítőkerék, a váltója kapcsolható, egyszóval minden rendben volt vele. De akkor mégis miért engedték el ügyfeleink?

Amint beindítottam a kocsit, az első másodpercben feltűnt, hogy a kipufogója túl hangos, még a motor alapjárati üzeme mellett is. Először azt hittem, hogy kifúj a rendszer. Kiszálltam, lehajoltam és láttam, hogy a hátsó kipufogódob vadi új.

Mondom a kereskedőnek, hogy valami gond van. Erre ő – példásan – vette a fáradtságot, lehajolt ő is és kézzel befogta a kipufogónyílást. Azonnal belátható volt, hogy nem fúj a rendszer sehol. Akkor pedig nem maradt más lehetőség, csak az, hogy a felszerelt utángyártott kipufogódob egyszerűen ilyen rossz minőségű. Az alkatrész utángyártott mivoltát egyébként a korrekt kereskedő sem tagadta.

Ilyen hangja volt alapjáraton

Dobták a kocsit

A szemlén kint volt a kedves ügyfél is, akinek szintén feltűnt a beépített alkatrész vitatható minősége. Ő úgy döntött, hogy a próbaúton is állandóan zavaró hangú kipufogórendszerrel nem veszi meg az amúgy nem rossz állapotú, vagy nem rossz állapotúra hozott Ford Fiestát.

A történet itt véget is ér. Ha neked is tudunk segíteni használtautó-vásárlás előtt, akkor keress minket!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....
2026.06.13
A Neue Klasse i3-ason alapuló sportszedán a pletykák szerint kétszer erősebb a benzines M3-asnál. ..
2026.06.13
Országos közúti ellenőrzést tartanak június 15. és 21. között. ..
2026.06.13
A Jaecoo 7 szabadidő-autó megmutatta, hogy mitől van félnivalójuk az európai, amerikai, koreai és....