Az első szerelmére és az első autójára mindenki emlékszik. Ön is Trabanttal kezdte?

Persze, édesapámtól kaptam egy 500-as, gömbölyű, vaj- és zöld színű Trabantot. Egy évvel volt idősebb, mint én.

Akkoriban az is szép ajándéknak számított.

Nagyon örültem is neki, bár nem volt egészen ajándék, mert édesapám asztalosműhelyében ledolgoztam az árát.  Az asztalos szakma nem állt távol a Trabanttól, melynek közismerten nem fémből készült a karosszériája.  Ha megsérült beragasztottuk, komolyabb baj esetén némi asztalosmunkát is igényelt a javítása.

Mit tudott ez a Trabant?

Talán 24 lőerőt, visszakapcsoláskor kétszer kellett kuplungolni, a benzinszintjét pedig egy rovatkált pálcikával lehetett ellenőrizni. Egy  jelzőlámpája volt a műszerfalon, ez a töltést mutatta, akkor volt jó az alapjárat, ha ez a lámpa pislákolt.

Édesapja mit vett a Trabant helyett?

Egy másik Trabantot, egy 600-as kombit. A fiatalabb generáció szerencsére már nem tudja,  hogy 4-5 évet kellett várni egy Trabantra, aztán ha a Merkúr telepen az ember elegendő pénzt csúsztatott az autót kiadó ember zsebébe, még színt is választhatott  a szűkös készletből.  Én 1983-ban teljesen átalakítottam a Trabantomat, akkor már lehetett külön karosszériát is kapni. Ha az ember lecserélte a karosszériát, akkor csak három év múlva kellett újra műszaki vizsgára vinni a kocsit. Igen ám, de a régi váltó nem ment bele az új karosszériába, azt is cserélni kellett, meg a blokkot is.  Jártam a bontókat, így aztán a rendszámtábla kivételével gyakorlatilag a kocsi minden alkatrészét kicseréltem.

Milyen márka követte a Trabantot?

Fotók: Májer Csaba József - Széchenyi István Egyetem

Doktorandusz koromban a sarki fűszeres - aki tudta,  hogy a járműiparban dolgozom és szeretem is az autókat - mondta, hogy van egy Dácia a családban,  de lerobbant Budapesten a Határ úri metrónál, azóta is ott vesztegel, nem akarom-e megvenni. Megnézem, Gyuri bácsi, mondtam. Hát annak a szerencsétlen Dáciának lógott füle-farka, a kerekei leengedtek, de megvettem. Nem volt rossz üzlet, annak a kocsinak még nem román, hanem francia féltengelye volt, következésképpen nem kopogott.  A tulajdonosa Dél-Afrikában kiküldetésben dolgozott, ott használta.  Sokáig jártam vele én is. A trafó, a gyertyakábel sokszor fölmondta a szolgálatot, de motorikusan nem panaszkodhattam rá. Viszont elkezdett rohadni, ezért az aljára folyékony kátránycsíkot húztam. Amikor fölötte is rozsdásodott, vastagabb lett a csikk. Bizonyos magasság után már tudtam, hogy legközelebb nem vizsgáztatják le, nekiadtam a sógoromnak, ő Borsodban még sokáig közlekedett vele. Ott talán elnézőbbek voltak a műszaki vizsgán.

(Folytatjuk)