vasút

Vonatmennyországot épít Szentesen

2016.02.19.

Valóságos időutazáson vehet részt az, akit Valkai Csaba múzeumi kurátor, nyugdíjas vasutas kalauzol a szentesi Vasúttörténeti emlékhelyen. Szinte mindent a saját kezével készít vagy restaurál.

– Mindennap itt vagyok. Volt rá példa, hogy reggel bejöttem, és csak akkor jöttem rá, hogy milyen régóta vagyok itt, amikor a rádióban meghallottam az este nyolcórás híreket – mesélte a delmagyar.hu portálnak. A MÁV-nál szerelőként, diszpécserként és mozdonyvezetőként is dolgozott. Mindent tud a múzeumban lévő tárgyakról, pedig a vasút iránti vonzalom nem gyermek-, hanem felnőttkori szerelem – árulta el.


Fotók: Kuklis istván - delmagyar.hu

Nemcsak a kiállított tárgyakat mutatja meg az érdeklődőknek, hanem felülteti őket például a kézi hajtányra is. Nem szokványos múzeumi túrával készül az érdeklődőknek, hiszen láthatunk itt többet között muzeális értékű vasúti kocsikat, titkos ajtóval elfedett forgalmi irodát, részletgazdag vasútmodelleket és egy olyan emelőt is, amellyel egykor a szenet pakolták a vagonokba.


Mindent saját kezűleg restaurált és varázsolt olyanra, amilyen a fénykorában volt. – Ebben a vasúti kocsiban a kirándulók az uzsonnájukat is elfogyaszthatják. Ezzel nosztalgiatúrákra is indultunk még régebben, ezért hálósarkot is kialakítottunk benne, természetesen mindent korhűen – mesélte a portálnak a kurátor, miközben megmutatta a faburkolattal ékesített mozdonyt, amelyben Ludas Matyi magazinok bekeretezett címlapjai fogadják a látogatókat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....