Motoros Borok Útja Rallye

Wicca a II. Motoros Borok Útja Rallye háziasszonya

2017.06.02.

Meglepő fiatalsága ellenére már 7 éve a pályáján, sportolóhoz illő magabiztossággal, a nemzetközi gyorsasági motorversenyeken elért nem mindennapi eredményekkel a háta mögött, mindemellett állandó derűvel és mosollyal fűszerezve. Hogy ki Ő? Ismerjék meg Kis „Wicca” Viktóriát, aki idén egy teljesen új szerepben debütál a II. Motoros Borok Útja Rallyen.

Viki ott volt a legelső Motoros Borok Útja Rallye indulói között. Ahogy az életben és a pályán, úgy a tavalyi versenyre is határozott célokkal érkezett. Épp ezért saját, jól ismert Kawasakijával robogta végig a versenyt. Csapata, a H-Moto Team révén került közel a boros rallye-hoz, és debütálása olyan jól sikerült, hogy két éve, a XIX. Magyar Borok Útja Rallye-n rögtön sikerült elhozniuk a Legjobb Női Párosnak járó kupát.

Gyorsasági motorversenyző karrierjét viszonylag későn kezdte el, de annál nagyobb sikereket hozott. 2010 óta versenyez, az átlaggal ellentétben 18 évesen ült először profi motorra. Vagány csajként kapásból egy 1000 köbcentis Kawasaki ZX10-essel kezdte.

A motor szeretetét versenymotoros bátyjától és édesapjától szívta magába. Nagyon menőnek tartotta ezt a sportot, és egyszer csak a profi versenypályán találta magát. 2010-ben, az első motorsportban töltött évében rögtön a 2. helyen végzett a nők számára kiírt Dunlop Trophy for Ladies küzdelmein, de a férfiak között is egyből bizonyította gyorsaságát: a négy japán márkának kiírt rangos márkakupában rögvest megszerezte első pole pozícióját és futamgyőzelmét, az év végi összesítésben pedig az előkelő 3. helyen végzett. 2011-ben megnyerte a női bajnokságot ezüst kategóriában. 2012 óta a H-Moto Team tagja. 2014-ben első magyar női pontszerző volt Katarban a Losail Ázsia Bajnokságon, nemzetközi supervised kategóriában, amivel a Magyar Motorsport Szövetségtő kiérdemelte „Az év női gyorsaságimotor versenyzője” címet, mindössze 20 évesen.

Vidáman, természetesen. Természetesen vidáman. Vikinek ez zsigerből megy.

Idén Ő lesz a verseny háziasszonya. „Biztos nagyobb falat lesz, de mindig is érdekelt a szervezői oldal. Versenyzőként pedig remélem tudok pár hasznos tippet adni az induló motoros párosoknak. Nagyon várom.” – meséli Viki, aki áprilistól egyébként a Magyar Borok Útja Rallye Rendezvényszervező Kft. csapatának a tagja is.

Gyorsan hozzászokott az olasz darázshoz. Szerelem ez, nem vitás.

Ne maradjon le a II. Motoros Borok Útja Rallye legfrissebb híreiről és kulisszatitkairól! Kövesse naponta többször frissülő rovatunkat az Autószektoron, és tartson velünk az Autószektor és a Magyar Borok Útja Rallye Facebook oldalán!

Villámkérdések:

Kedvenc motorod? Kawasaki CX 10, érzelmi alapon, ez volt az első profi motorom

Északi vagy Déli part? Déli part, több emlék köt ide

Fehér, rosé, vörös? Hangulatfüggő, nyáron, tavasszal fehérés rosé; télen a vörös, de ha választani kell, akkor mostanában inkább a fehér!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....
2026.06.10
Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap....
2026.06.10
Egy héten keresztül kétkerekű járműveket ellenőrzött a rendőrség. Az eredmények egyértelműen....
2026.06.10
Az új Q7* modellel az Audi egy rendkívül sikeres örökségre épít az SUV-szegmensben. A közkedvelt....
2026.06.10
Június 6-án késő délután az állami közlekedési hatóság civil rendőrautója egy lengyel rendszámú....