biztonság

A zárt ajtó jobban véd az ütközésnél? Légzsák és öv áttekintés

2018.11.03.

A Töréstesztek világában című cikksorozat következő állomásához érkezve a biztonsági övekről és a légzsákokról ejtünk néhány szót. Bízunk benne, hogy sikerül meggyőzni mindenkit az övhasználatról vagy tovább biztatni azokat, akik már használják.

A biztonsági öv története egészen a 19. századig nyúlik vissza, amikor George Cayley feltalálta azt. Szériában a Saab kezdte el szerelni autóiba, majd az első hárompontos, alapáras övek a Volvo 122-esben debütáltak 1959-ben.

Csatold be!

Autózás közben testünk egyazon sebességgel halad előre, mint járművünk. Hirtelen fékezés hatására tehetetlen tömegünkből fakadóan komoly sérüléseket tudunk szenvedni, ha nem vagyunk bekötve. Ki is repülhetünk az első szélvédőn, így egy bőven túlélhető balesetben halhatunk szörnyet öv nélkül. Szintén magunk alatt vágjuk a fát, hogyha légzsákkal szerelt modellben ötközünk: a több száz km/órás sebességgel kinyíló légzsák ki fogja törni a nyakunkat jó eséllyel, mert nem megfelelő pozícióban találkozik vele fejünk, testünk.

Az általánosan elterjedt, mechanikus, a heveder tekercs nagy centrifugális gyorsulásán alapuló övfeszítőket pirotechnikai kiegészítőkkel látják el. Ennek célja egyrészt, hogy az alapfunkció teljesüljön, vagyis hirtelen rántásnál blokkoljon az övtekercs. Illetve, hogy egy bekövetkezett balesetben a légzsákaktiválást és/vagy a nagy gyorsulást érzékelve kémiai reakció útján történjen az ülésbe belepréselő megfeszítés.

Az elektromos övfeszítők a modernebb és felsőbb kategóriás autók széria tartozékai. 7-es BMW-t vagy akár AMG sportmodelleket hajtva ismerős az érzés, amikor meginduláskor udvariasan testünkre igazítja az övet a rendszer, vagy éppen erős gáznál, satu féknél meg-megfeszíti azt. A pirotechnikával szemben ez az aktív elem többször képes beavatkozni az aktuális vezetési helyzettől függően, továbbá vezetéstámogató rendszerrel összehangolva erős megcsúszás esetén vagy még az ütközés előtt felfújt üléspárnával, felhúzódó ablakokkal, csukódó napfénytetővel is képes növelni a túlélési esélyeinket. Az összehangolt rendszerműködések eredményeként váratlan helyzetben is jól tudjuk fogni a kormányt, megmaradunk abban az ideális pozícióban, amely révén vezetők maradunk és nem utasok leszünk autónkban, illetve ideális körülmények között találkozunk a légzsákokkal.

Az autógyártók által készített felmérések szerint az öv bekapcsolására hangjelzéssel figyelmeztető modellek tulajdonosai és utasai közül 5-10%-kal többen használják a biztonsági övet.

Légzsák: átok, ha nem vagy szabályos

A légzsákok akkor tudnak hatékonyan működni, nevezetesen hatodára-nyolcadára csökkenteni a testünkre ható lassulást, hogy megfelelő üléspozícióban vagyunk. Ezt a biztonsági öv használatával és a helyes ülésbeállításokkal érhetjük el. A gyorsulás-, illetve fix érzékelőkön alapuló rendszerek meghatározott gyorsulás esetén, továbbá a karosszéria bizonyos pontjai fixen elhelyezett érzékelők sérülésekor/jelére aktiválódnak. Az oldalsó függönylégzsákok frontális és ráfutásos baleseteknél is kinyílhatnak az újabb autóknál, akár eltérő időzítéssel a megpördülés/borulás/erőhatások függvényében. Ezáltal lesz teljes, körkörös a védelem.

Számos gyártó több fázisban felfúvódó légzsákokat kínál modelljeihez, így szélesebb körben lefedhető a kritikus sebességtartomány. Amikor felfújódik egy légzsák, erős por keletkezhet, amelyet az ablakok résnyire való automatikus lehúzásával lehet mérsékelni (pl. Mercedes-Benz).

Bezárt ajtóval nagyobb a biztonság?

Az induláskor automatikusan aktiválódó központi zár nagy erőhatásokat érzékelve deaktiválódik, vagyis a modern prémium autókban nem kell attól tartani, hogy az elektromos zár ütközés után nem működik: gyorsulásra vagy légzsáknyílásra már magától nyit - okkal. Sokak szerint egyébként nagyobb biztonságban vagyunk zárt ajtóknál, amelyek nehezebben nyílnak meg baleset során, óvva a bent utazókat. De ezt nem azt jelenti, hogy csak lenyomott bütyökkel mehetünk, mert így például a beragadás veszélye nő. Ugyanakkor bizonyos országokban eltérők a biztonsági előírások erre vonatkozóan.

Bízunk benne, hogy felületes áttekintésünk érdekes és hasznos információkat tartalmazott az autós közösség számára. Tehát a biztonsági öv használata mellett a helyes üléspozíció és a megfelelő sebesség is fontos a biztonságos, mobiltelefon-mentes közlekedésben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....