Szólította a természet, ezért leparkolt az M1-es autópálya belső sávjában – videó

2023.08.28.
A Ford Transit megállt a belső sávban, az utas átment a kamionok között és elvégezte a dolgát teljes nyugalommal. Majd visszafelé ugyanezt a remek mutatványt láthatjuk és mintha semmi nem történt volna, visszül a kisbuszba. A forgalom pedig eközben miatta áll, igaz, e nélkül is már dugó volt. De ezek mellett egy-két szokásos, leállósávon közlekedő gyöngyszem is akad a videóban.   Az MKIF továbbra is kéri az autósokat, hogy a pihenőhelyek mosdóit használják és ne az autópálya más részeit. A pálya és környezete nem erre való! Nem véletlenül vannak kialakítva pihenőhelyek, ahol nyugodt, védett körülmények között van lehetőség a megállásra, pihenésre. A belső- és a külső sáv egyáltalán nem, de még a leálló sáv sem alkalmas biztonságos megállásra, amint azt a felvételen látható két ott közlekedő jármű is bizonyítja. Kizárólag vész esetén használható! További autós tartalmakért kövessenek minket Facebookon is! 
Címkék: 

Szerdán ismét emelkedik az egyik üzemanyag ára

2023.08.28.
A Holtankoljak információi szerint a héten szerdán a gázolaj nagykereskedelmi ára változik, bruttó 5 forinttal emelkedik annak ára. Ez hatással lesz a kutak kiskereskedelmi áraira is. A hét közepén a benzin ára nem változik. Így az alábbi átlagárakkal kalkulálhatunk augusztus 30-tól:  95-ös benzin: 642 Ft/liter Gázolaj: 651 Ft/liter  További autós tartalmakért kövessenek minket Facebookon is! 

Szokatlan feladatot végeztek el a bátor közutas dolgozók

2023.08.28.
Múlt csütörtökön a Magyar Közút kisújszállási mérnökségének brigádja Törökszentmiklósnál végzett padkafeltöltési munkákat, amikor az út szélén megláttak néhány tehenet és észrevették, hogy egyiküknél beindult az ellés. Mivel a brigád tagjai közül négyen is tartanak vagy tartottak szarvasmarhákat, látták, hogy ez a borjú láthatóan nem fog világra jönni saját erőből.         A bejegyzés megtekintése az Instagramon                       Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés Nem késlekedtek, szóltak a gazdájának és közben profin elkezdték világra segíteni a kis jószágot. A sikeres ellés után a kis üszőt L3-nak nevezték el, ez ugyanis a kisújszállási mérnökség kódja a közutas belső nyilvántartási rendszerben. Anya és borja azóta is jól van. További autós tartalmakért kövessenek minket Facebookon is! 
Címkék: 

Kamion Eb - Kiss Norbert kétszer győzött vasárnap Mostban

2023.08.28.
A 38 éves szombathelyi pilóta a versenysorozat hivatalos honlapja szerint a hétvége harmadik futamát - mely az első volt vasárnap - magabiztosan, csaknem 11 és fél másodperces előnnyel nyerte, a fordított rajtrácsos késő délutáni viadalon pedig nyolcadikként startolva is az első helyen intették le, miután tempófölényét kihasználva sorra hagyta le a riválisokat a zuhogó esőben és sárga zászlós figyelmeztetéssel záruló futamon. Kiss szombaton a hétvége első versenyét a pole pozícióból startolva megnyerte, majd a második viadalon negyedik volt. A magyar Eb-címvédő így a csehországi állomáson tovább növelte előnyét az összetett pontverseny élén: három fordulóval a zárás előtt 266 pontja van, míg a második Jochen Hahnnak 188, a harmadik Sascha Lenznek pedig 174. A kontinensbajnoki sorozat két hét múlva a belgiumi Zolderben folytatódik. További autós tartalmakért kövessenek minket Facebookon is! 

Szardínián nyaral? Vegyen Lamborghinit luxuskörnyezetben!

2023.08.28.
Sant'Agata Bolognese/Porto Cervo Fotók: Lamborghini Az Automobili Lamborghini immár ötödik egymást követő nyáron, a márka fennállásának 60. évfordulója évében exkluzív és fényűző társalgót rendez be Porto Cervóban. A Lounge Porto Cervo a Promenade du Port sétányon található, a Via Porto Vecchio utcában. Üdvözölni fogja a Lamborghini tulajdonosokat, akik ezen a nyáron Costa Smeraldába utaznak. Emellett exkluzív rendezvényekre és vezetési élményekre is vár új ügyfeleket Szardínia legszebb útjain és lélegzetelállító tájakon, rendkívüli naplementében. A társalgó szeptember 10-ig tart nyitva, előzetes bejelentkezés alapján látogatható majd az ügyfelek számára, és az Urus S1 szuper SUV és a Huracán Tecnica2 tesztvezetéseinek központjaként szolgál majd. Minden Lamborghini Lounge, legyen az állandó (mint New Yorkban és Tokióban) vagy ideiglenes (mint Dohában vagy Dubaiban), hivatkozási pont a Lamborghini VIP ügyfelei és vendégei számára. A Lamborghini életmódot a legújabb termékekkel ötvözik, és megtestesítik a márka DNS-ét. A Lounge Porto Cervo a 600 négyzetméteres belső terével és a további privát terasszal teljes, 360 fokos márkaélményt kínál több elemen keresztül: a Living Divani partnerrel közösen tervezett bútorok, design kiegészítők és az Automobili Lamborghini egyéb projektjeivel. Belül a főszereplők a Sant'Agata Bolognese-i gyár két legújabb szuperautója. Az új Lamborghini Revuelto3 Bianco Monocerus (fehér) színben pompázik. A márka első V12-es szupersport plug-in hibrid HPEV-je (High Performance Electrified Vehicle) a vállalat stratégiája szerint a következő lépést jelenti a villamosítás felé. A Verde Gea (zöld) Huracán Sterrato4 túlmutat a vártnál: ez az eklektikus terepjáró, amelyből mindössze 1499 példány készült. Ezek már mind elfogytak. A nappali minden sarkában Lamborghini illat üdvözöl, a Living Divani olasz márka által tervezett nappaliban pedig egy olasz eszpresszót fogyaszthatnak a vendégek. Az élmény folytatódik, miközben a látogatók belemerülnek a Lamborghini Epic Road Trip NFT projektjébe. A Lounge Porto Cervo központi része a szezonális ad personam stúdió: ezen a dedikált területen a legigényesebb Lamborghini-ügyfelek is szabadjára engedhetik kreativitásukat álmaik szuperautójának konfigurálásához. Széles mintaválaszték segítségével a Lamborghininél elérhető külső színek, belső szerelvények, finomítások és részletek nagy száma kiválasztható a virtuális konfigurátorban egy Lamborghini termékspecialistával. A márka központi, Sant'Agata Bolognese-i ad personam stúdiója egy jelentős bővítést követően június elején nyílt meg újra az ügyfelek előtt. Új hangulatával és vásárlói élményével a márka alapvető szempontja, hogy portfóliójában több mint 400 színt mutasson be. Ily módon szinte korlátlan lehetőséget kínál az ügyfeleknek, hogy kifejezzék saját személyiségüket új szupersportautóikban. A Porto Cervo lounge-élményt a Lamborghini stratégiájában és a mindennapi munkájában is alapvető téma művészi megjelenítése egészíti ki: a fenntarthatóság. Lucrezia Roda olasz fotós három műalkotása látható itt. Emblematikus példákat mutatnak be arra, hogy a Sant'Agata Bolognese-i üzem 2015-ben hogyan vált karbonsemlegessé. Ez azóta is így van, bár a gyártóhely mérete megduplázódott: a legmodernebb fényezőműhely, amelyben az összes Urus 95 százalékban vízbázisú festékekkel van festve, valamint a bőr és szénszál újrahasznosítás folyamat teljes mértékben összhangban van a vállalat fenntarthatósági filozófiájával. A lombardiai származású Lucrezia Roda vízióit, személyes projektjeit és megrendelt munkáit elsősorban az iparnak és az anyag ipari fázisokban történő átalakulásának szenteli. Ezt a fotózáson keresztül dolgozza fel és értelmezi. Művészi látásmódját a színek elsajátítása és a részletekre való aprólékos odafigyelése határozza meg. Az új Lamborghini Revuelto A Lamborghini olasz gyárában készül A 2023 márciusában bemutatott Lamborghini Revuelto az első V12-es szupersport plug-in hibrid HPEV (High Performance Electrified Vehicle). Példátlanul új architektúrájával, innovatív dizájnjával, rendkívül hatékony aerodinamikájával és új szénszálas vázkoncepciójával új paradigmát határoz meg a teljesítmény, a sportosság és a vezetési élmény tekintetében. Egy teljesen új belső égésű motor, három villanymotor és egy duplakuplungos sebességváltó, amelyet először használnak egy tizenkét hengeres Lamborghiniben, együttesen 1015 lóerőt adnak le. A Sant'Agata Bolognese-i üzemben kézzel készített szénszál az új jármű kulcsfontosságú szerkezeti eleme. Nem csak az egytörzsű és a kerethez használják, hanem a karosszéria minden eleméhez, kivéve az ajtókat és a lökhárítókat. A szénszálas és könnyű anyagok széleskörű felhasználása, valamint az erőteljes motorteljesítmény hozzájárul a Lamborghini történetének legjobb teljesítmény-tömeg arányának eléréséhez: 1,75 kilogramm/LE. Az új Revuelto ezeket a jellemzőket egy kiemelkedő, új aerodinamikai kialakítással ötvözi, hogy kategóriája csúcsát érje el: 0-ról 100 km/h-ra mindössze 2,5 másodperc alatt, 0-ról 200 km/h-ra kevesebb mint hét másodperc alatt és a végsebessége meghaladja a 350 km/h-t. Ezek a számok párosulnak kivételes dinamikájával, köszönhetően az elektromos nyomatékvektornak és az összkerékhajtásnak, amely tisztán elektromos üzemmódban is elérhető. Együtt biztosítják, hogy a Revuelto szupersportkocsi kifejezze továbbfejlesztett tulajdonságait a versenypályán és a mindennapi életben egyaránt.
Címkék: 

Hamis autódiagnosztikai eszközöket és szoftvereket foglalt le a NAV

2023.08.28.
Azt írták, a pénzügyőrök rendszeresen ellenőrzik, hogy az autószervizek jogtiszta szoftverekkel dolgoznak-e, egy ilyen jellegű kontrollba bukott bele egy Zala vármegyei autószerviz is. A szervizt a NAV együtt ellenőrizte a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) munkatársaival. Több olyan laptopot találtak, amelyekre illegális szoftvereket telepítettek, valamint a műhelyből ismeretlen eredetű autódiagnosztikai eszközök is előkerültek - ismertették. A cég tulajdonosa a szoftverek jogosulatlan használatával, a hamis eszközökkel és árukkal több mint húszmillió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak. A pénzügyőrök az illegális termékeket lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak. A NAV hangsúlyozta: aki kétes eredetű helyről vásárol, az nem csupán önmagát veszélyezteti, hanem másokat is bajba sodorhat. A hamisított autódiagnosztikai eszközök használata - ellenőrizetlen pontosságuk, esetleges értéktorzításuk miatt - a járműveknél téves beállításokhoz vezethet, így alkalmazásuk közvetve a közlekedésbiztonságra is fokozott kockázatot jelenthet. További autós tartalmakért kövessenek minket Facebookon is! 

Félelmetes, ahogy ez az autó két kamion között pattog az autópályán - videó

2023.08.28.
A texasi Lewisville-ből származó videó azt mutatja be, milyen veszélyes lehet egy nagy teherautó holttere. Egy kis szedán ping-pong labdaként pattogott az egyik kamionról a másikra és vissza, mielőtt egy pörgést követően megállt volna. Szerencsére a sofőr jelentős sérülés nélkül megúszta a balesetet.   A HIM_Darling felhasználó által a Redditre feltöltött videón azt látjuk, hogy a személyautó a kettes sávban halad, amikor a belső sávban szabálytalanul tartózkodó kamion jobbra sávot vált. A szedán sofőrje nem tesz lépéseket az ütközés elkerülésére, és a két jármű összeér. Ezután a teherautó azonnal balra húzódik, a személyautó viszont az ütéstől keményen jobbra lendül, és egy másik kamionról pattan vissza. További autós tartalmakért kövessenek minket Facebookon is! 
Címkék: 

Nem rendelkezett működési engedéllyel a Romániában felrobbant autógáz-töltőállomás

2023.08.28.
A katasztrófavédelem vasárnapi közleménye szerint a 2011-ben kiadott engedélyt éppen azért vonták vissza, mert a 4000 literes tárolási kapacitással rendelkező létesítmény berendezéseit tűzveszélyesnek ítélték, nem voltak már megfelelő távolságra a villanyvezetékektől és más ingatlanoktól, és egy ellenőrzés során megállapították, hogy a tűzvédelmi előírásokat megsértve töltöttek át LP-gázt egyik tartálykocsiból a másikba. Alex Florenta, Románia legfőbb ügyésze szerint az ügyben indult bűnvádi eljárás során az már kiderült, hogy a szombat esti első robbanás is hasonló okok miatt következett be: szabálytalan áttöltési manővert végeztek két tartálykocsi között, amikor a vezeték közelébe került nyílt láng pusztító erejű robbanást okozott, több ember súlyos sérülését idézve elő. A nagyobb pusztítást és a legtöbb sérülést a nem sokkal később bekövetkezett második robbanás okozta, amikor már a nagy erőkkel helyszínre vonuló tűzoltók azt próbálták megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek a szomszédos házakra. A hatások vasárnapi közlése szerint a robbanások nyomán 58 ember sérült meg, közülük 43 belügyi alkalmazott, többnyire tűzoltó.   A tragédia áldozatainak száma vasárnap kettőre emelkedett, miután egy teste 95 százalékán égési sérüléseket szenvedett nő meghalt. Az első, szombati halálos áldozat az ő férje volt, aki nem égési sérülések miatt, hanem a felesége állapota láttán bekövetkezett szívroham következtében vesztette életét. Miután szombat éjszaka Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette, hogy Románia nem rendelkezik elegendő, jól felszerelt kórházi hellyel a súlyos égési sérültek ellátására és nemzetközi segítséget kért, vasárnap elkezdődött a súlyos, de szállítható állapotban lévő sérültek átszállítása belgiumi, olaszországi, németországi és ausztriai kórházakba. Három civil áldozat azonban továbbra is válságos állapotban van, ezért őket nem lehet külföldi kórházba szállítani. A Bukaresttől 25 kilométernyire lévő Crevedián 8 ház teljesen kiégett, a lángok pedig 11 másikat részlegesen megrongáltak. Az ott lakók számára szükségszállást biztosított a Dambovita megyei prefektusi hivatal, a tűz 700 méteres körzetéből evakuált több ezer ember többsége azonban visszatérhetett otthonába. Catalin Predoiu belügyminiszter szerint a tűzoltók hősies, önfeláldozó közbelépésének köszönhető, hogy nem történt még nagyobb katasztrófa. Ők akadályozták meg ugyanis, hogy a töltőállomáson lévő mindhárom tartálykocsi egyszerre robbanjon fel. A tárcavezető szerint a mentést szabályszerűen szervezték meg és ha az oltáshoz nem használtak volna robotokat, sokkal több tűzoltó szenvedett volna súlyos vagy végzetes sérülést. A román média úgy tudja, hogy a balesetet okozó üzemanyag-töltőállomás tulajdonosa a dél-romániai Caracal város szociáldemokrata polgármesterének fia. Az elöljáró vasárnap bejelentette, hogy felfüggeszti párttagságát. A crevediai robbanás ügyében a korrupcióellenes ügyészség (DNA) is nyomázást indított ismeretlen tettes ellen. További autós tartalmakért kövessenek minket Facebookon is! 
Címkék: 

Még többet megtudtunk az új Hyundai Santa Feről

2023.08.28.
Mostanra világos, hogy a Hyundai formatervezői továbbra is döbbenetesen jó érzékkel lovagolják a szögletes retrofuturisztikus dizájnvilágot, amit ilyen elvetemülten egyetlen mainstream gyártó sem mert megtenni korábban. Hiába beszélünk egy fiatal márkáról, mégis rendkívül jól áll ez az irány a Hyundai számára. Nincs ez másképp az új Santa Fe szögletes, Defender-szerű vonalaival sem, amit a digitális H-betűt formázó első és hátsó lámpák tesznek teljessé. Most pedig végre megérkeztek az európai kínálatuk legnagyobb SUV-jának egyéb információ morzsái is. Összesen 10 féle külső és 5 féle belső színben érkezik az új Santa Fe, odabent pedig egy 12,3-colos, hajlított kijelző uralja le az egyébként döbbenetsen letiszult életteret. Digitális lesz a klímapanel is, és természetesen marad akár három üléssoros, miközben 91 literrel nő a csomagtartó, ami így már 725 literes. Fontos lehet még, hogy nőtt a csomagtartó nyílás szélessége is, 1275 mm-re, és a gyári képek alapján egy különösen jól pakolható, széles teret várhatunk, ami mindenképp pozitív, hiszen a mai kupésított, sportosított világban egyre kevesebb gyártó fordít figyelmet a valódi praktikumra. Európa kétféle motorváltozatot kap kezdésként, természetesen mindkettő elektrifikált. Lesz egy benzines, 1,6 literes, turbós, 180 lóerős „öntöltő hibrid”, valamint egy szintén 1,6 literes, dízel, 160 lóerős plug-in hybrid a kínálatban, mindkettő 6-fokozatú automataváltóval párosítva. Sajnos a 2,5-literes, 281 lóerős, duplakuplungos motorból mi nem kapunk, csak Észak-Amerika és Dél-Korea. Értelemszerűen Korea kap először belőle, míg hozzánk Európába csak 2024 első felében érhet el az új Santa Fe. Az adatokkal egy időben bemutattak egy XRT Concept változatot is, amit egyértelműen a terepes használatra hangoltak. Valódi terepgumikkal, még robosztusabb műanyagozással, a tetőn pótkerékkel, hátul létrával, az oldalablakokon pedig extra üzemanyagtartályokkal. Egyelőre nem világos, hogy lesz-e belőle valódi széria, pedig egy ilyen felszereltségi szinttel lenne igazi mindenes kalandor az új Santa Fe. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Michelisz Norbert vezeti a világsorozatot

2023.08.27.
    Az Uruguayban rendezett két futam után Argentínában is értékes pontokat gyűjtött Michelisz Norbert, aki a világsorozat La Pedreda-i futamain szombaton második lett, vasárnap pedig negyedik helyen végzett. Már az elsőn is izgalmasan alakult a verseny, mert az időmérő eredménye alapján második helyről induló magyar pilóta a rajt után a célegyenesben megelőzte Yann Erlachert és magabiztosan az élre állt, ám néhány körrel később Rob Huff oldalba lökte Norbi autóját, ami az ütközés miatt lesodródott a pályáról és a magyar pilóta négy helyet vesztett, de nem adta fel és végül izgalmas csatában második lett, miközben csapattársa, az ugyancsak Hyundaijal versenyző Mikel Azcona megnyerte a futamot. A vasárnapi derbi fordított rajtrácsán a kilencedik rajthelyről induló Michelisz Norbert negyedikként végzett annak ellenére, hogy az utolsó körben Erlacher alaposan meglökte, ám végül a francia pilóta elnyerte méltó büntetését, mert az ütközés után a betonfalnak ütközött és nem tudta befejezni a versenyt. A kemény versenyen több ütközés és safetycaros körözés is volt a túraautósok népes mezőnyében. A hétvégi pontokkal a BRC Hyundai N Squadra magyar pilótája a világsorozat élére állt: 270 pontjával Michelisz Norbert vezeti a TCR World Tourt.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója