A kormány szerint a vasút Európa jövője

2022.07.03.
Vitézy Dávid hangsúlyozta: Magyarország elemi érdeke, hogy az áru-, illetve személyszállításban a szomszédos országokkal sokkal jobb kapcsolata legyen, és a Kína vagy Törökország felől érkező árucikkek - fenntartható, környezetbarát módon - vasúton érkezzenek Magyarországra, és menjenek tovább az Európai Unió többi tagállamába. Kiemelte: a magyar kormány 45 milliárd forintot költ hazai költségvetési forrásból arra, hogy Szeged és a röszkei határ között egyvágányú, villamosított, óránként 120 kilométeres sebességre alkalmas új vasúti pálya épüljön. Emlékeztetett: egy másik komoly vasúti beruházás is zajlik a szerb partnerekkel együttműködésben, a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal fejlesztése. A munkálatok miatt a személyvonatokra már vágányzár van érvényben a 150-es vasútvonalon, ezért minél hamarabb szükség van egy alternatív útvonal megteremtésére. A belgrádi fővonalon, Budapest és Kelebia között még járnak a vonatok, de augusztustól a teherforgalmat csökkentett sebességgel és csak az éjszaki órákban, de már erre, a most készülő 136-os pályaszakaszra terelik majd, ezzel is felgyorsítva a Budapest és Belgrád közötti fővonal építését. Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány a Szeged és Röszke közötti vasúti szakaszt a személyszállításban is stratégiai jelentőségűnek tekinti, mivel "elemi érdeke, mind a szegedi, mind a szabadkai térségnek, hogy az itteni nagyvárosokat összekapcsolják, és elérhetővé tegyék az emberek számára vasúton az akár heti többszöri ingázást". Ehhez megbízható, kiszámítható és menetrendszerű közlekedésre van szükség a két ország, a két nagyváros között. Ez a vasútvonal feltehetően már 2023 év végén lehetővé teszi ezt - mondta. (Fotó: MTI/Rosta Tibor) Vitézy Dávid arról is beszélt, a magyar kormány hiszi, hogy a vasút Európa jövője, és hiszi, hogy a 21. század kihívásaira reagálva, a környezetbarát közlekedési módok közül leginkább a vasút fejlesztése szükséges, ezért mind az áru-, mind a személyszállításban minél inkább vonzó alternatívává kell tenni a vasutat. A vasútvonal kiépítése Szeged és Röszke között a VHÍD beruházásában a MÁV megbízásából a magyar kormány finanszírozásával valósul meg. Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a MÁV irányításával zajló beruházások közül ez az elmúlt évtized egyik legnagyobb értékű fejlesztése. A Szeged és Röszke közötti 136-os vasútvonal felújításán dolgozó 210 tonnás vágányépítő és átépítő géplánccal július végéig a teljes vonalon kiépítik a vasúti pályát. A tervek szerint - a vágányok, váltók és a szükséges építmények elkészültét követően - augusztus 1-jétől megindul a tehervonat-forgalom a Szeged-Röszke-Szabadka vonalon, ezzel biztosítva a Budapest-Kelebia vonal korszerűsítése miatt szükséges vágányzár idejére a megfelelő kerülőutat, valamint a folyamatos és zavartalan áruszállítást a dél-európai kikötőkből Magyarországra és Közép-Európába - tette hozzá a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Pafféri Zoltán arról is beszélt, hogy európai szinten nagyon kevés átépítő géplánc létezik, és azokat is hosszú évekre előre lefoglalják. A kivitelezést végző VHÍD-nek azonban sikerült egy saját átépítő gépláncot beszereznie, amelyből mindössze hármat alkalmaznak aktívan Európában, és amelyet most munka közben is megfigyelhettek a résztvevők. Pafféri Zoltán hangsúlyozta: a 13 kilométernyi pálya felújítását hatékonyabbá és gyorsabbá tevő géplánc műszakonként 1,5-2 kilométer hosszú vágányszakaszt képes megépíteni. Helyben járva felszedi a régi síneket és betonaljakat, majd lehelyezi az újakat, és az akár 120 méter hosszú sínszálakat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Rába felvásárolta a Rekard csoportot

2022.07.03.
A Rába és a győri Rekard csoport között 2019. május 14-én született megállapodás a felvásárlásról. Akkor azt közölték, hogy az akvizíció értéke 700 millió forint - írja az MTI. A 2019-ben közölt akvizíciós program szerint a Rába 2019-ben megvásárolta a Rekard csoporthoz tartozó Diagonal Valor Kft.-t, valamint a Rekard Hajtómű- és Gépgyártó Kft. 24,9 százalékos részesedését. A győri Rekard Hajtómű- és Gépgyártó Kft. fő profilja hajtástechnikai részegységek és alkatrészek gyártása. Portfóliójában a mezőgazdasági gépek hajtóművei mellett súrlódó és hidraulikus kuplungok, kommunális célú járművek hajtóművei és különféle hajtástechnikai alkatrészek - fogaskerekek, kúpkerekek, lánckerekek, ékszíjtárcsák - gyártása szerepel. A Rába Nyrt. üzleti portfólióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész és a jármű üzletág. A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2022 első negyedévében 569,7 millió forint nettó veszteséget ért el a tavalyi év azonos időszakában realizált 363,7 millió forint nyereséggel szemben, konszolidált árbevétele ugyanakkor 16,6 százalékkal 13,265 milliárd forintra nőtt. A kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredménye (EBITDA) 86,4 százalékkal 137,5 millió forintra csökkent az első negyedévben. A Rába részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír pénteken 1095 forinton zárt a tőzsdén, az elmúlt egy évben a legmagasabb értéke 1620 forint, a legalacsonyabb 1085 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Halálos baleset az M7-esen - egy nő az áldozat

2022.07.03.
Az Útinform a honlapján azt írta: a baleset a balatonfüredi csomópont után történt, a 84-es kilométernél. Mentőhelikopter érkezett a helyszínre, ezért a forgalmat bizonytalan ideig megállították, több kilométeres torlódás alakult ki. A rendőrség tájékoztatása szerint egy autós Lepsénynél, a 84-es kilométernél átszakította a szalagkorlátot és áttért az ellentétes oldalra. A jármű utasa, egy nő a helyszínen meghalt. Az Útinform friss tájékoztatása szerint az M7-es autópályán a 84-es kilométernél a főváros felé a járművek egy sávon araszolva megindultak. Budapest irányába a rendőrök a 90-es kilométernél Balatonvilágosnál a 7-es főútra terelik a járműveket, visszatérni a pályára a 80-as jelű Polgárdi csomópontnál lehet. A kiterelés mögött is óriási, öt-hat kilométeres a torlódás. A 98-as Siófok-Sóstó csomópontnál is sokan hajtanak le a pályáról a 7-es főútra, ez az oka annak, hogy ott is több kilométeres az araszoló kocsisor a főváros irányába. A 7-es főúton Lepsény térségében is megtorpan a kocsisor, ott is torlódásra kell készülni. Továbbá a 71-es főúton, Balatonakarattya és Lepsény között is óriási a forgalom. Ott szakaszos torlódásra kell számítani - közölte az Útinform. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magyarországról indulhat a Tour de France?

2022.07.03.
Christian Prudhomme az M4 Sportnak Koppenhágában nyilatkozva egy lehetséges magyarországi rajtot illetően megemlítette: látta az idei Giro d'Italia első szakaszairól készült felvételeket, és tetszett neki Budapest, illetve a versenyt figyelemmel kísérő nagy tömeg. Hozzátette, hogy Tour-szakaszok rendezésére vonatkozó magyar jelentkezés egyelőre nincsen, miközben Franciaországban és a környező országokban nagyon sok helyen szeretnék vendégül látni a mezőnyt. "Soha nem szabad azt mondani, hogy soha, de egyelőre nincs kandidálás" - ismételte meg Magyarországra utalva. A mostani, dániai rajtot illetően hangsúlyozta: Koppenhága olyan város, amelyben mindenki kerékpározik, amelyben mindenki szereti, imádja a Tour de France-ot, és ez meg is látszik a körítésen, a lelkesedésen. "A kerékpárosok bemutatása olyan volt, mintha rockkoncerten lettünk volna, a közönség nagyon átélte" - fogalmazott, hozzátéve: a rajt előtt is hasonló volt a helyzet. Arra a felvetésre, hogy az útvonal az agresszívebben támadó versenyzőknek kedvez-e, úgy reagált, hogy sohasem egyetlen versenyzőnek alakítják ki az útvonalat, de bizonyos típusúaknak már igen. "És ezek az erőszakosabbak. Mert ez a látványos, a támadó szellemű kerékpározás az, amit a sportág minden szerelmese kedvel" - szögezte le. Egyetértett abban, hogy a versenyzési stílus az utóbbi években változott, olyanoknak köszönhetően, mint Wout van Aert, Mathieu van der Poel, Julian Alaphilippe vagy éppen Tadej Pogacar. "Egy időszakban ahhoz hasonló volt a kerékpársport, mint labdarúgásban a catenaccio, egyfajta védekezés volt a jellemző, de ez teljesen megváltozott, egy olyan új generáció megjelenésével, amelynek tagjai bárhol képesek támadni" - vélekedett Prudhomme. Az idei útvonalról annyit emelt ki, egyfajta tükrözésként lesz két hegyi befutó az Alpokban és a kettő a Pireneusokban, az utolsó előtti etapon pedig hosszú időfutam is vár a mezőnyre. Szóba került a Covid-protokoll is, a versenyigazgató emlékeztetett rá, hogy ezt a nemzetközi sportági szövetség (UCI) alakította ki. Volt tesztelés a verseny előtt, majd lesz a pihenőnapokon, de az UCI arra biztatja a csapatokat, hogy saját maguk is rendszeresen végezzenek ellenőrzéseket. Prudhomme közölte: amennyiben valaki pozitív tesztet produkál, de tünetmentes lesz, egy szakértői testület - az UCI orvosi igazgatójával, az érintett csapat orvosával, illetve a Tour vezető orvosával együtt - dönt majd arról, hogy az illető továbbmehet-e vagy sem. A versenyigazgató úgy véli, a csapatok tisztában vannak vele, hogy a Tour de France a legnagyobb kerékpáros verseny, így elsősorban az ő érdekük, hogy jól menjenek a dolgok, és ezért mindet el is követnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ezt érdemes tudni az új rendszámokról

2022.07.03.
Júliustól újfajta rendszámtáblákat vezettek be Magyarországon, és ezzel kivezetik az eddigi, három betűből és három számból álló rendszert. Az új rendszámtáblákat már el is kezdték kiadni, így aki nagyon szerencsés volt, akár már a forgalomban is elcsíphetett egy-egy új rendszámos járművet.  A változtatásra azért volt szükség, mert az 1990-ben bevezetett, három betűből és három számból álló rendszámtábla-formátum néhány éven belül kifutott volna, egyszerűen nem lett volna több kiadható kombináció.  Az új rendszámoknál ez a veszély nem fenyeget: ha a jelenlegi ütemben bővül a gépjárműállomány, akkor 500 évig lesz elég lesz az új betű-szám kombináció. De valószínűleg az elektronikus azonosítás miatt jóval hamarabb eljutunk oda, hogy nem is lesz szükség tábla formátumú hatósági jelzésekre.  Milyen karakterekből állnak az újfajta rendszámok? A rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból – kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs betűkombinációkat –, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A rendszámtábla betűjelei helyén ékezetes magánhangzók nem állhatnak, a számjegyek helyén 001-től 999-ig terjedő érték szerepelhet. Így néz ki egy új rendszám (Fotó: MTI/Demecs Zsolt) A rendszámtáblán továbbra is szerepel majd az uniós zászló jelképe, valamint a H betű, Magyarország autójele. Újdonság, hogy hazánk címere is rákerült a rendszámtáblára, az első két betűjel után kapott helyet.  Mikor kapok új rendszámot?  Az új rendszámokat felmenő rendszerben vezetik be, vagyis július 1-jétől a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett járművek – autók, motorkerékpárok és tehergépjárművek – már ilyet kapnak. A használatban lévő rendszámokat nem kell újra cserélni; minden további nélkül lehet közlekedni velük, önmagában az átállás miatt senkinek sem kell rendszámcseréért rohannia a legközelebbi okmányirodába. Aki akarja, lecserélheti, de nem kötelező. Az új típusú rendszámtáblákért ugyanannyit kell fizetni, mint az elmúlt 13 évben: egy pár rendszámtábla ára továbbra is 8500 forint, egy darabé pedig 5500 forint lesz. A július 1-je után elvesztett régi rendszámokat többnyire az új változattal pótolják majd. Ha csak egy darab rendszám veszett el első alkalommal – amely nem szóló motorkerékpáré vagy pótkocsié volt – akkor a megmaradt három betű-három számos rendszámtábla párjának legyártására lesz lehetőség. A kerékpárszállítók szürke rendszámának utángyártása pedig korlátozás nélkül engedélyezhető.  Különleges változatok Továbbra is megmarad az egyedi rendszámok igénylésének lehetősége, és maradnak a színes rendszámok is. A környezetkímélő járművek változatlanul világoszöld alapszínű rendszámtáblát kaphatnak, a taxiké sárga marad, és a kerékpárszállítókra szerelhető, harmadik, szürke rendszámtábla is igényelhető lesz az új verzióból. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek.  Az új rendszám különböző méretű és formátumú táblákon (Fotó: MTI/Demecs Zsolt) Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák, az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki. A Közlekedési Múzeumba került az első új rendszám A gépjármű-nyilvántartásért felelős Belügyminisztérium a  Közlekedési Múzeumnak adományozta az első új formátumú rendszámot. Így sok korábbi hasonló első rendszámhoz hasonlóan az AA AA-001-es rendszámtábla is a múzeumba került. A gyűjteményben megtalálható legrégebbi rendszámos felvételen egy olyan autó látható 1908-ból, amelynek még folyószámos rendszerű rendszámtáblája volt, vagyis úgy adták ki a rendszámokat, hogy eggyel nagyobb sorszám szerepelt a következő autón. 1910 után római számokkal is kombinálták a jelzéseket, majd megjelentek a betű-szám jelzéses rendszámok. Később két betű és négy szám formátumú rendszámok voltak Magyarországon, 1990-ben váltotta ezt fel – többéves kifutással – a három betű és három szám alapú rendszer. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Élményautózásra vittek hatvan súlyosan beteg gondozottat

2022.07.03.
A súlyos, életet veszélyeztető betegségekben szenvedő gyermekek gyógyulását és társadalomba való visszaillesztését segítő szervezet a támogatói segítségével a Driving Camp Hungary vezetéstechnikai pályán autóztatta meg a gyerekeket, akik kipróbálhattak egy raliautót, vagy gokartot vezetve vehettek részt az élményautózáson. Mikola József, az alapítvány elnöke elmondta, a gyerekek hetek óta számolták vissza a napokat az Álomautózás elnevezésű programig, és alig várták, hogy jöhessenek erre az eseményre - írja az MTI. A szervezet tizenkét éve segíti a súlyos betegségekből gyógyuló gyerekeket és családtagjaikat, az elmúlt években pedig több mint ötszáz fiatal életét tették boldogabbá és reménytelibbé. A szakemberek szerint az ilyen élmények nagyban hozzájárulhatnak a gyerekek gyógyulásához. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kiss Norbert továbbra is szárnyal – győzelem és második hely

2022.07.03.
"Nagyon jól működött az autó, de a különbség engem is meglepett. Nagyon gumigyilkos a pálya, egy lehetőség van, hogy jó kört fuss, ha azt elrontod, nincs esélyed. Nekem sikerült betalálni az első körömben, így nem is próbáltam többel, legalább maradt gumi a versenyre is" – közölte elégedetten Kiss Norbert az időmérő után. (A képeket készítette: Márti Bóta Photography) Az első versenyen Lenz szorongatta az első egyenes végéig, de a magyar pilóta az élre állt, és végül magabiztosan nyerte meg a futamot Lenz és Hahn előtt. A riválisai a leintés után Kiss Norbert autójának a gumiját nézték, mennyi maradt belőle a fordított rajtrácsos versenyre. Nos kiderült, maradt bőven… A nap második futamának a nyolcadik helyről vághatott neki a Révész Racing pilótája, és fantasztikus előzéssel Lenz majd Hahn elé került. Az élen Anderson haladt, mindig Norbi mintha más kategóriában versenyezne, úgy haladt el a többiek mellett. Remek manővert mutatott be Stephanie Halm mellett, és már a harmadik pozícióban haladt. Közben Antonio Albacete támadta az élen haladó Anderson, de megkapta a nyakára a magyar versenyzőt, és a spanyol hősiesen védekezett, Kiss Norbert őt is megelőzte. Arra viszont már nem maradt ideje Norbinak, hogy Anderson elé kerüljön, nagy hajrával ugyan utolérte, de 0.19 századdal lemaradva másodikként intette le a kockás zászlót. A harmadik helyen Albacete végzett. Későn értem már csak oda Jamie Anderson mögé, de a bajnokságban közvetlen riválisnak számító Hahnt és Lenzt sikerült megelőznöm a rajt után. Ez volt a legfontosabb, majd igyekeztem a többiek elé kerülni. Nagyon sokat dolgozott a csapat az autón, hogy ilyen versenyképes legyen, tartoztam nekik még egy dobogós hellyel, ez is motivált – értékelt a második futam után Kiss Norbert. A HUMDA által támogatott magyar versenyző tovább növeli összetettben az előnyt. Vasárnap ismét két versenyt rendeznek a Slovakia Ringen. Az ETRC Youtube csatornája ezeket a futamokat is élőben közvetíti. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az ukránok több mint 200 ezer használt autót importáltak vámmentesen

2022.07.03.
Az ukránok egy speciális szabályozás miatt április óta több mint 211 ezer használt autót importáltak vámmentesen országukba. Emiatt a megfeszített ukrán költségvetés több mint 630 millió eurónak megfelelő összeget veszített – írta hétfőn a Telegram csatornáján Yaroslav Zheleznjak parlamenti képviselő. Az automobilwoche.de cikke. Képernyőfotó. Mivel a vámmentesség jövő pénteken jár le, a napi importadatok a közelmúltban átlagosan napi 4700 járműre emelkedtek. A tömeges behozatal is kilométeres sorokat okozott, különösen az EU-val szomszédos Lengyelország határain. Prémium modellek is az importok között A vámmentességről áprilisban, bő egy hónappal a háború kezdete után döntöttek, hogy a vitatott területekről érkező ukránok és mindenekelőtt a hadsereg pótolhassa a megsemmisült járműveket. Azonban sok polgár a háború által nem sújtott területekről is élt a rendelettel. Vámmentesen importáltak prémium osztályú járműveket is.

Hármas karambol kora reggel - mentők, tűzoltók a helyszínen

2022.07.03.
Összeütközött három személyautó az 1-es főút 166-os kilométere közelében, Mosonmagyaróvár határában, a Levél felé vezető szakaszon. A mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók két járművet áramtalanítottak. A balesethez a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell számítani.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója