A nagykorúság határán is kifogástalan

2022.06.24.
A Lexus ügyfelei nem átlagos emberek. Olyan individuumok, akik nem érik be a kézenfekvő megoldásokkal, és akik meggyőződéssel vallják, hogy a gondtalanság az egyik legfontosabb luxuscikk. Mindegyikükkel mégsem beszélgethetünk el, így megkerestük azokat a hazai Lexus-tulajdonosokat, amelyek valamilyen okból ebből a különleges közösségből is kiemelkednek. Rövid interjúsorozatunkban őket és autóikat mutatjuk be. Mostani történetünk főszereplője legendás megbízhatósága miatt döntött a márka mellett, ám hamar rájött, hogy ennél jóval többet nyújt számára a Lexus… Amikor Ribnikár András már csak úgy mert leparkolni a kocsijával, hogy bármikor fel tudja azt venni egy autómentő, mert úton-útfélen lerobbant, elhatározta, hogy két dolgot nem vásárol többé az életben: dízelt és európai gyártású prémium járművet. Egy évtizede így került a látóterébe a Lexus, azon belül is a második generációs IS. A 2,5 literes V6-os benzinmotorral szerelt szedánt 250 ezer kilométeren át használta előző tulajdonosa, ám a rendszeres és szakszerű karbantartásnak köszönhetően műszakilag makulátlan állapotban volt. András a következő három év alatt több mint 50 ezer kilométert tett meg vele, teljesen eseménytelenül. „A benzinmotor kevésbé volt nyomatékos, mint a német dízel, de összességében dinamikusabb vezetési élményt kaptam az autótól, annak ellenére, hogy azt kényelmesebbre hangolták. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ekkor 35 éves lehettem, és már nem akartam feltétlenül két keréken bevenni minden kanyart. Egész életemben vonzott a sebesség, de ezt a mániámat egy ideje máshol élem ki: tizenhárom évvel ezelőtt elkezdtem hobbi szinten állós jetskizni, négy éve pedig versenyszerűen űzöm ezt a sportot. Magyarországon nagyon ki lehet ebben teljesedni, világszinten is profi versenyeket rendeznek, és kiemelkedő színvonalú versenygépeket építenek itthon.” András két és fél éven át járt az IS-sel, de egy gyerekkori jó barátja elültette a fülében a hibrid bogarat. Az illető tizenegynéhány éven keresztül használt és imádott egy GS 450h-t, így amikor András rátalált egy tökéletesen hangzó hirdetésre, belevágott. „Az autó első tulajdonosa egy nyugdíjas bácsi volt, aki kilenc év alatt 100 ezer kilométert ment az autóval. Végig márkaszervizbe hordta, gyakorlatilag új volt az autó – igaz, nagyságrendekkel többet is kért érte, mint amennyibe a hirdetésekben gyakran szereplő, leharcolt példányok kerülnek. De tudtam, hogy a jó állapot megéri a plusz pénzt, így megvettem, és egy percre sem bántam meg. Hetedik éve van nálam az autó, 60 ezer kilométert mentem vele. Vigyázok rá: ha elviszem egy külső-belső tisztításra, máig azt gondolná az ember, hogy szalonautóval van dolga.” Nem véletlenül ilyen alacsony a futásteljesítmény. András, aki annak idején autószerelőnek tanult – azaz hivatásszerűen rajong az autókért, és ért is hozzájuk –, egyszer csak egy éles kanyarral szakmát váltott: ma már nyomdatulajdonos. A Lexus ezért gyakorlatilag hétvégi jármű a számára: munkanapokon felesége Toyota Yarisával közlekedik. „Budapesten nincs praktikusabb a mozgékony, apró Yarisnál. Ráadásul hibrid, így eljár 4 literrel a városban. Az apróságok elférnek abban is, ha pedig nagyobb mennyiséget kell szállítani, akkor úgyis több raklapnyi, több tonnányi áruról beszélünk.”  A GS tehát leginkább vidéki és külföldi utazások alkalmával kerül elő. Ez pedig András esetében a legtöbbször egybeesik egy-egy jetskiversennyel, ezért aztán az első dolga volt, hogy vonóhorgot szereltessen az autóra. „Nagyon stabil autó a GS. Klasszikus orrmotoros, hátsókerék-hajtású hajtáslánccal, ráadásul a hibrid akkumulátor a hátsó tengelyt terheli. Ezért nagyon tapad, remek a súlyelosztása, könnyen kézben tartható, jól érezhető. Ehhez jön a 345 lóerős rendszerteljesítmény, ami azt jelenti, hogy hiába akasztom mögé a trélert, és rakom rá a jetskit, meg sem érzi. Szerencsére megfontolt, tudatos vezető vagyok, mert ha nem figyelnék oda, észre sem venném, hogy vontatok. A végsebesség közelében is rezzenéstelenül stabil, csendes az autó, ha pedig fékezni kell, azonnal megáll.” Ahogy annak idején az IS-t, a GS-t is folyamatosan szakszervizbe hordja. „Maximálisan megbízom bennük. Ha azt mondják, cserélni kell valamit, azonnal cseréljük. Mindent a gyári paraméterek szerint húznak meg, töltenek fel, raknak a helyére. Így aztán hét éve nincs más gondom, mint tankolni az autót.” A kérdésre, hogy mit változtatna meg az autón, határozottan válaszol. „Semmit. Tudom, hogy vannak, akik kicsinek találják a hibrid modell csomagtartóját – ez nekünk nem probléma, mert nagylányunk már ritkán tart velünk, ketten pedig bőven elférünk a GS-ben. Nagyon tetszik, hogy az utastere minőségi anyagokból készült, és kiválóan van összeszerelve. Simán letagadhatná a korát, ezért eszem ágában sincs eladni – pedig elméletben már kiszemeltem az utódját.” – árulja el András búcsúzóul. „Nemrég egy hosszú hétvégén kipróbáltam egy Lexus RX 450h-t. Na, ott meginogtam. Nagyon jól megy, magasan ülök benne, és ha lehet, még csendesebb, mint a mi autónk. Talán, ha kevésbé szeretném a GS-t…” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Mol elnök-vezérigazgató: bizonyos korlátozásokat időnként be kell vezetni

2022.06.24.
Hernádi Zsolt a sátoraljaújhelyi Rákóczi Szabadegyetem energiaellátási kérdésekről tartott pénteki pódiumbeszélgetésen elmondta, ehhez a helyzethez hozzájárultak az ukrajnai háború hatásai, a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulása és a magyarországi árszabályozási rendelet is, a társaság pedig nem akart olyan helyzetet teremteni, hogy valóban akkora üzemanyaghiány alakuljon ki egy-egy régióban vagy az országban, ami zavart okozna vagy teljes kiszolgáltatottságot jelentene a lakosságnak. "A mi felelősségünk az, hogy a molekula ott legyen, ehhez meg bizonyos korlátozásokat időnként be kell vezetni, ez most egy ilyen korlátozás" - mondta Hernádi Zsolt, megjegyezve, egy átlagos személyautóba tankolt ötven liter üzemanyagból Magyarországon keresztül lehet utazni. A társaság közlése szerint péntektől a Mol töltőállomásokon normál kútoszlopon a járművekbe maximum 50 liter üzemanyagot lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett. Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett, a tapasztalatok szerint a nyári turistaszezon miatt megugrik a lakossági kereslet az üzemanyagok iránt, ezekből pedig - részben technikai okok miatt - a Molnak korlátozottak a rendelkezésre álló mennyiségei. Utalt arra, hogy Ausztriában egy tervszerű nagy karbantartás után nem sikerült újraindítani az OMV schwechati olajfinomítóját, a várhatóan még néhány hétig tartó leállással pedig komoly üzemanyagmennyiség tűnt el a közép-európai piacról. A Magyarországon érvényes üzemanyag-árszabályozással kapcsolatban kifejtette, ez az intézkedés a lakosság védelmében született, hogy az energiapiacon kialakult ársokk ne egyik napról a másikra "terítse le" az itt élőket, hanem ennek valamifajta elhúzódó hatása legyen. Hernádi Zsolt a hazai energiaellátás helyzetéről szólva elmondta, a magyarországi finomítók nyersanyagigényét kilencven százalékban import kőolajból fedezik, a hazai, illetve több közép-európai finomítót is az orosz kőolaj feldolgozására tervezték. A Mol-finomítója ugyan képes a nem orosz kőolaj feldolgozására a teljes nyersanyagmennyiség 35 százalékáig, ez azonban nem elegendő az orosz Ural-olaj teljes kiváltására. El kell kezdeni a kőolajkeverékek kikísérletezését, ehhez azonban költséges beruházásokra van szükség a finomítókban, nem beszélve a magyar és a szlovák finomítói rendszerben okozott teljesítménycsökkenésről, ami már komoly késztermék-ellátási problémákhoz vezethet - jelezte az olajtársaság vezérigazgatója. Hernádi Zsolt hangsúlyozta, az orosz olajra vonatkozó szankciók nemcsak a kőolajellátásban, hanem a kőolajszármazékok piacán is zavart okozna. A teljes európai dízelpiac tíz százalékát orosz import teszi ki: ekkora mennyiség nem jöhetne be Európába jövő február után, a kieső részt pedig be kell szerezni és el kell juttatni valahogy az európiai felhasználókhoz, és ez problémát fog jelenteni - jelezte. A Mol százhalombattai finomítója működik és orosz kőolajat használva teljes kapacitással dolgozik, a termelés leállása esetén stratégiai tartalékban 45 napra elegendő dízel üzemanyag és körülbelül ugyanekkora mennyiségű kőolaj áll rendelkezésére a társaságnak - ismertette. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Intelligens e-töltő rendszert telepített az ALTE-GO

2022.06.24.
A semminél több, teljes értékű megoldásnak viszont aligha nevezhető, ha egy társasházban néhány közös használatú töltési pontot hoznak létre: életszerűtlen, de minimum rendkívül bonyolult, hogy a lakók minden nap meg tudjanak egyezni abban, ki és milyen sorrendben teheti töltésre az autóját, csatlakozzon le róla, hogy más is tudja használni a közös eszközt – és ez kiemelten nehézkes késő esti vagy éjszakai idősávban. „Ezt a megoldást ráadásul a beruházók sem kedvelik, hiszen a parkolóhelyeket 100 százalékban tudják értékesíteni, így fölösleges luxusnak érzik néhány helyet közös használatra fenntartani” – mondta Novotny Dénes, az ALTE-GO ügyvezető igazgatója. Az elektromos autót használók valós igényeit felismerve az ALTE-GO egy olyan megoldást ajánl, amely minden érintett számára optimális: a lakókat reggelente teljesen feltöltött autók várják induláskor, és a beruházó pénztárcáját is megkíméli. A lényeg: a rendelkezésre álló villamos teljesítményt dinamikusan osztják szét a töltők, azaz az elektromos autók között. Egy tavaly átadott, hasonló elven működő irodaház kapcsán részletesen kielemezték a tisztán elektromos és plug-in hibrid gépjárműveket használók töltési szokásait, valamint figyelembe vették a jövőbeni töltési, akkumulátor-kapacitási trendjeit. Mindezek tapasztalatát felhasználva, helyszíni felmérés keretében az ALTE-GO megvizsgálja az adott társasházban rendelkezésre álló villamoskapacitást, megnézi azokat az elektromos fogyasztókat (például lépcsőházvilágítás, liftek stb.), amelyek csak időszakosan terhelik meg a házat és ez alapján konkrét javaslatot tesz a kiépíthető töltőberendezések darabszámára és a villamos betáplálás legköltséghatékonyabb kiépítésére. Az optimalizációt az ALTE-GO Energy Guard rendszere végzi, teljesen automatikusan és biztonságosan. A WING lakóingatlanfejlesztő üzletágával, a LIVING-gel együttműködve, a Kassák Passage projektben 64 töltőberendezést telepítettek. Az egymással is összekapcsolt töltők folyamatosan jelzik, milyen teljesítményt tudnak felvenni az autók, az Energy Guard pedig figyeli, hogy mekkora villamoskapacitás érhető el a társasházban. A folyamatos szinkronról a rendszer gondoskodik, ezáltal minden egyes gépjármű számára optimális töltési sebesség biztosítható – ráadásul igazságosan. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például egy plug-in hibrid csak 3,7kW-on fog töltődni, mert ennél többet nem tud felvenni, miközben egy kétszer ekkora teljesítményre is képes tisztán elektromos gépjárműnél ehhez igazodik a töltésfevétel. Minden töltő mellé kulccsal zárható, átlátszó elosztódobozt is felszerelt az ALTE-GO, amelyben fogyasztásmérő „ketyeg”: így a lakók nyomon követhetik, hogy mennyi energiát használtak fel töltésre. A doboz tartalmazza az életvédelmi eszközöket, amelyek kötelező kiegészítői az elektromos autók töltési infrastruktúrájának. A lakók dedikált, rádiófrekvenciás azonosításra képes kártyákat kapnak: a töltés csak ezekkel indítható el, és mindenki csak a saját töltőjét tudja működtetni. „A dedikált elektromos gépjármű töltése iránti igény egyre gyakrabban merül fel az ügyfelek részéről” – közölte Martin János, a WING lakófejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettes, a LIVING vezetője. Sok esetben ugyanakkor nem áll rendelkezésre, vagy csak kezelhetetlenül drágán teremthető meg a szükséges villamosenergia-kapacitás az igény szerinti számú  töltőhöz – erre a szűkösségre ad választ az ALTE-GO megoldása, amely többletenergia lekötése nélkül képes orvosolni a helyzetet. A megoldás tökéletesen illeszkedik a LIVING lakópark-fejlesztési gyakorlatához, amely kiemelt szempontként kezeli a környezettudatosságot és az energiahatékonyságot. A LIVING sztenderjeinek megfelelően a kialakított lakások közel nulla energiaigényűek, így az otthonok AA energetikai besorolásúak. A töltőberendezések telepítésével a LIVING fenntartható fejlesztőként egy újabb lépést tehet a zöld szemlélet irányába. Novotny Dénes elmondta: a LIVING lakóingatlan-fejlesztő cég összes folyamatban lévő társasház építési projektjénél keresik az együttműködés lehetőségét a töltők kiépítéséhez. Közben pedig a már átadott társasházakban is megvizsgálják a lehetséges fejlesztési opciókat. Az ALTE-GO Kft. ügyvezetője arról is említést tett, hogy másfél évvel ezelőtti indulása óta az ALTE-GO 120 elektromos gépjármű töltési pontot telepített, elsősorban irodaházi környezetben. Mivel több nagy projekt a befejezéshez közelít, a következő hónapban ennek a számnak a megkétszereződésére számítanak; a jövő évben pedig már 500 töltési pont telepítésével és üzemeltetésével számolnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Így tud hideg fejjel ülni a járműben, ha itt a kánikula

2022.06.24.
Miután az idei év első forró napjain már megmutattuk, hogyan kell helyesen működtetni a klímaberendezést, és milyen hibákat követhet el ezalatt, ( ezt ITT olvashatja el), íme további tippek, amelyek segíthetnek az autóban uralkodó hőség ellen. "Szuper" tippek sofőrök számára A hasznos tanácsok az ARBÖ-től származnak. Az osztrák autósklub szakemberei szerint néhány alapvető szabályt be kell tartani, hogy a sofőrök kánikulában is biztonságosan átvészeljék a nyarat. Ha betartja az alábbi tippeket, 30 fok feletti hőmérsékleten is megőrizheti hideg fejét az autóban: Elengedhetetlen, hogy elegendő mennyiséget igyunk (legalább két liter alkoholmentes italt, pl. gyümölcsleveket, ásványvizet vagy teát), mert melegben a szervezet akár egy óra alatt akár három liter folyadékot is veszít az izzadással. Kerülje a zsíros, nehéz ételeket. Megerőltetik a testet és kimerítik. Tartson több szünetet, nyújtsa ki a lábát. Viseljen könnyű, légies ruházatot. Lehetőleg kerüljük a déli melegben a vezetést, érdemes reggel vagy este vezetni. Időben ellenőrizze a légkondicionáló rendszert – a karbantartást kétévente kell elvégezni. A klímát azonban ne hűtse le túlságosan, ez is megterheli a keringést. A külső és a belső hőmérséklet közötti különbség nem lehet több hat foknál. Ellenőrizze az akkumulátort – a hő ugyanolyan hatással van rájuk, mint a hideg. Grafika: Katasztrófavédelem Kerülje a hosszú ideig parkoló autóban való tartózkodást. A szélvédő alá helyezett kartonból készült napernyő akár 25 Celsius fokos "hőveszteséget" okoz a járműben. A szélvédő külső oldalán elhelyezett ezüstbevonatú szőnyegek visszaverik a hőt és a szélvédő nem melegszik fel annyira. A lehajtott napellenzők minimalizálják a sugárzást a műszerfalon. Takarja le a gyermeküléseket ruhával. A közvetlen napsugárzás felmelegítheti a takarószövetet. A biztonság kedvéért ellenőrizze a hőmérsékletet a kezével, mielőtt behelyezi a gyermeket. Beszállás előtt nyissa ki a jármű összes ajtaját, és hagyja, hogy rövid ideig szellőzzön az autó További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Generali: új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi cégcsoport

2022.06.24.
Az új szervezeti struktúra elemei a következők: a Generali megerősíti a Head Office irányító és koordináló szerepét az összes üzleti egység (BU) felé; megerősíti a stratégiában megfogalmazott működési hatékonyságra vonatkozó célok elérését segítő mozgatórugókat, és felgyorsítja a cégcsoport digitális átalakulását; támogatja a fenntarthatóság további beágyazását az alaptevékenységébe; újradefiniálja a piacok és a több országot átfogó üzletágak szervezeti és földrajzi felügyeletét a koordináció és a működési szinergiák elősegítése érdekében;  a régiók összehangolásában rejlő szinergiák érdekében a kelet-európai országok a Nemzetközi Üzleti Egység (International Business Unit) részévé válnak, amelyet továbbra is Jaime Anchustegui vezet; a földrajzi közelségben lévő piacok közötti koordináció és a működési szinergiák elősegítése érdekében új üzleti egység jön létre, amely a német (Németország, Ausztria és Svájc) nyelvű országokat egyesíti. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Mától módosultak a MOL töltőállomásokon a tankolási szabályok

2022.06.24.
A MOL-töltőállomásokon a jelenleg érvényes szabályok a következők: normál kútoszlopon a járművekbe maximum 50 litert lehet tankolni (az eddigi 100 liter helyett). A limitet aszerint határoztuk meg, hogy mi az a mennyiség, ami a lakossági felhasználók számára elegendő, a jellemző átlagos tankolást meghaladja. A MOL célja az, hogy a kormányrendelet betartása mellett minden vásárlónak biztosítsa a kiszolgálását és a töltőállomások zavartalan működését - olvasható a közleményben. Fotó: MOL Abban az esetben, ha a fogyasztó magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autóba tankol, úgy hatósági árat fizet. Amennyiben benzinkannába tankol, akkor piaci árat kell fizetnie. Ezért arra kérjük a vásárlókat, hogy amennyiben gépjárművük benzintankja mellett külső edényzetbe is tankolnak, azt a benzintankba történő tankolástól elkülönítve, a tankolás vételárának rendezését követően szíveskedjenek megtenni. Ha a gépjármű üzemanyag tartályába, illetve a kannába történő tankolásra egyszerre, egy tranzakció keretében kerülne sor, úgy a tankolás teljes mennyiségére a töltőállomáson feltüntetett piaci árat kellene fizetni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Miért mennek a "rossz oldalon" az autók Angliában?

2022.06.24.
Bár a mai Magyarországról nézve furcsa hóbort a baloldali közlekedés, a történelem nagyrészében általánosnak számított. A régészek és történészek többnyire arra jutottak, hogy az ókori görögök és a rómaiak is az út bal oldalán közlekedtek. Ennek okai nem teljesen biztosak, de sokan úgy vélik, hogy a biztonság miatt alakult így. Az emberek többsége jobbkezes, az elmélet szerint a bal oldali vezetés vagy lovaglás lehetővé tette számukra, hogy domináns kezükkel fegyvert forgatjanak, ha ellenség útjait keresztezik. Szintén felmerül, hogy a mivel a kard a bal oldalon lógott, praktikus volt balról felszállni a nyeregbe és maradni is azon az oldalon a közlekedés során. Az 1700-as években Franciaországban és az Egyesült Államokban kezdett terjedni a jobb oldali közlekedés, elsősorban a több ló által húzott teherszállító kocsik miatt. Ezeken a kocsis a bal hátsó lovon ült és mivel a bal oldalon ült, azt akarta, hogy mindenki a bal oldalon haladjon el, hogy le tudjon nézni, és megbizonyosodjon arról, hogy távol tartja magát a szembejövő kocsi kerekeitől. Anglia és Franciaország szép lassan elkezdte exportálni a saját stílusát gyarmataira, ezért sok korábbi brit fennhatóság alá tartozó terület, mint Ausztrália, Új-Zéland vagy India még ma is a balra tart. A Franciaországban általános jobbra tartást pedig Napóleon terjesztette el. Napóleon számára már csak azért is fontos projekt lehetett ez, mert balkezes volt, de minden bizonnyal az is fontos szempont volt, hogy Angliában az ő idejében már törvény rendelkezett a másik megoldásról. Napóleon bevezette a jobb oldali közlekedést az általa elfoglalt országokban, így többek között Belgium, Hollandia, Lengyelország, Németország és Spanyolország is elkezdett jobbra tartani és Napóleon halála után is megtartották ezt a szokást. Az Osztrák-Magyar Monarchia azonban maradt a bal oldali közlekedésnél, 1890-ben törvény is született nálunk arról, hogy minden járművel balra kell tartani. A 30-as évekre változtak a tendenciák és a németek kezdték el terjeszteni a jobb oldali közlekedést. A környező országok kivétel nélkül átálltak, de Magyarországon csak 1941-ben vezették be a jobb oldali közlekedést. Ezzel utolsó előttiek voltunk Európában, nálunk később csak Svédország állt át, ők 1967-ben váltottak. Néhány évvel a svédek váltása után a brit kormány felmérte, mennyibe kerülne ugyanez az országban és arra jutottak, hogy 264 millió fontba kerülne. Ez mai árfolyamon nagyjából 4 milliárd fontot jelent, de azóta sokkal bonyolultabb lett a közlekedési rendszer, így mára ennek tízszerese sem kizárt. Az angolok tehát azért mennek a bal oldalon, mert eredetileg és az volt a szokás és azért nem fognak soha átállni, mert rettenetesen drága lenne.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hidrogénüzemű járművek gumiabroncsait fejleszti a Bridgestone

2022.06.24.
A partnerség célja alacsony gördülési ellenállású technológiával készült, egyedi gumiabroncsok tervezése, a jármű 1000 km-es hatótávolságának növelésére. A gumiabroncsok a Bridgestone saját, virtuális abroncsfejlesztési technológiájával készülnek, amely jelentős előnyöket biztosít mind a hatékonyság, mind a fenntarthatóság tekintetében. Az együttműködés, teljes összhangban van a Bridgestone E8 kötelezettségvállalásával, amely a fenntartható társadalom megvalósításárára szánt törekvéseket fogalmazza meg. Fotó: Hopium Olivier Lombard, a Hopium vezérigazgatója és alapítója elmondta: „A Hopium kezdetek óta megtiszteltetésnek tekinti, hogy együttműködhet a szakterületek legjobbjaival. Ma ez a stratégiai megállapodás egy neves ipari világvezető céggel, fontos mérföldkőnek számít. A Bridgestone jelentős szakértelemmel rendelkezik a gumiabroncsok és abroncstechnológiák terén, és minden bizonnyal értékes tanulságokkal járul hozzá a partnerséghez, segítve minket abban, hogy megfeleljünk az előttünk álló kihívásoknak."  „Ez az izgalmas partnerség a Hopiummal ismét bizonyítja, hogy támogatjuk az innovatív mobilitás úttörőinek következő generációját.  Elismert szaktudásunkat a zéró emissziójú mobilitás területén egy igazi úttörő szolgálatába állítjuk, és ezzel hozzájárulunk a mobilitás fenntarthatóbb jövőjének megteremtéséhez" – hangsúlyozta Steven De Bock, a Bridgestone EMIA Customer Replacement és OE alelnöke. A Hopiumról: Olivier Lombard, a Le Mans-i 24 órás verseny legfiatalabb győztese 7 éve vezet hidrogénhajtású versenyautókat. Ezen a téren a világ legtapasztaltabb versenyzőjének számít, melynek eredményeként megalapította a csúcskategóriás hidrogénüzemű járművek gyártóját, a Hopiumot. A versenyzés, akár egy szabadtéri laboratórium, lehetővé tette Olivier Lombard és csapata számára, hogy új mobilitási megoldásokon gondolkodjanak, megfelelve a környezetvédelmi kihívásoknak. Míg a közlekedési ágazat önmagában az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20%-áért felelős, a vállalat a klímaváltozás elleni küzdelem fontos szereplőjeként pozicionálja magát. A Hopium a hidrogén üzemanyagcellák, a technológia és az autóipar területén az innováció élvonalába tartozó szakértőkből álló csapatot egyesít. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Graffitisok támadtak Toyotákra

2022.06.24.
Pont jó: ez volt a fő üzenete annak az idén januárban útjára indított kreatív kampánynak, amellyel a Toyota észak-amerikai piacain bevezette a Corolla Cross alsó-középkategóriás szabadidőjárművet. A „pont jó” azonban túlmutat a helykínálaton, a biztonságon, a praktikus és kényelmes megoldásokon: miután alapvető szükségleteinket hiánytalanul kielégítettük, jöhetnek a magasabb szintű igények – például a társadalmi és kulturális hagyatékok ápolása. Ennek szellemében a Toyota három észak-amerikai nagyvárosban – Chicagóban, New Yorkban és Los Angelesben – megkeresett egy-egy elismert helyi utcai művészt, és felkérte őket, hogy saját szájuk íze szerint értelmezzék újra a „pont jó” Corolla Cross-t. A koncepció soha nem látott perspektívákat ígért, hiszen míg egy átlagos szemlélő olyan hétköznapi, bár nagyon is értékes tulajdonságokat ismer fel a Toyota átgondolt újdonságában, mint a szabadság, a sokoldalúság vagy a kalandvágy, egy kreatív alkotó az inspiráció vadonatúj szintjein találkozik az autóval. Hogy még egy csavart adjanak a projektnek, a Toyota Corolla Cross egyszerre szolgált ihletadó forrásként és festővászonként. Az alkotóknak először egy falfestményt kellett készíteniük, amely valamilyen formában kapcsolódik a Toyota újdonságához, majd ezt a munkát az autó felületei szabta korlátok közé adaptálták. Mindezeken túl a művészek a kreatív folyamat szellemi és technikai részleteibe is bepillantást engedtek. A New York-i ELLE illegális graffitisként kezdte pályafutását, mára azonban a világ egyik leginkább elismert utcai művésze. Munkái az összes földrészen megtalálhatók, számos társadalmi célú együttműködésben vett részt rangos világmárkákkal, a képzőművészeti múzeumok a legnagyobb kortárs alkotók között jegyzik. Előszeretettel készít gigantikus  falfestményeket, ugyanakkor az NFT virtuális világában is találkozhatunk már alkotásaival. „New York City számomra a ragyogó fényekről szól, a tükröződésekről, de legalább ugyanennyire a sötétségről is, amiben igyekszem megtalálni a szépséget. Ezeket örökítettem meg a Corolla Cross felületein, kimerevítve a rohanó élet egy-egy emlékezetes pillanatát.” – segített értelmezni pszichedelikus festményét a fiatal művésznő.   A Los Angeles-i Trav munkái a graffiti és a képzőművészet határán egyensúlyozva igyekeznek kapaszkodót találni a múlt örök érvényű alkotásaiban. Az alkotó nem szívesen mutatja saját arcát, inkább átadja a szó alkotásainak, amelyekben hangsúlyos témaként jelenik meg a digitalizáció és a fizikai valóság közötti harc. „A technológia egyre inkább kiszorítja életünkből a kézzel foghatót, a konkrétat. A Corolla Cross által ihletett munkám egyfajta utazás: nem egyszerűen vászonként tekintettem a téglafalra, amelyen megvalósítottam azt, hanem tájként, amelyben a festményem utazásra indul.” Semmi nem kapcsolódik jobban egy autóhoz, mint az utazás koncepciója, Trav mégsem változatlan formában adaptálta a Corolla Cross felületeire graffitijét, hiszen, amint mondta, ami jól működik egy épület falán, nem feltétlenül állja meg a helyét egy autón. A Chicago-i Joseph Perez, művésznevén Sentrock megtiszteltetésnek tekinti, hogy a város befogadja művészetét. Számára a kreativitás maga a kulcs a városhoz, amely nem csupán átjárást biztosít a különböző társadalmi rétegek között, de ha őszinteséggel és támogatottsággal párosul, akár tartósan is nyitva tudja tartani ezeket az átjárókat, hozzásegítve a közösséget egy befogadóbb élethez. Ezt bizonyítandó, Sentrock egy harmadik dimenziót is belecsempészett a Toyotával közös együttműködésbe. Mivel az autógyártó a helyi baseball-csapat, a Chicago Cubs támogatója, falfestményének automobilra adaptált lenyomatát  kiállították a csapat ikonikus standionja előtt. „Amikor elkészülök egy munkámmal, az egyben egy lehetőség arra, hogy találkozzam a közösséggel, hogy közös témát találjunk, hogy megmutassuk egymásnak, mire tesszük képessé egymást.” Nem véletlenül ölt testet mindhárom alkotásban a kontraszt, a kölcsönösség, a támogatás, az egymásra utaltság gondolata. A Corolla Cross ugyanis nem valami helyett, hanem valami kiegészítéseként jött létre. Ahelyett, hogy kiszorítani igyekezne a klasszikus Corolla modelleket, a ferdehátút és a szedánt, kiegészíti és megerősíti azokat. Legalább annyira szól a hagyományok ápolásáról, mint új tradíciók teremtéséről, és ebből a szempontból a mobilitáson túlmutató jelentőséggel is bír napjainkban. Fotó: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója