Kacsafar újratöltve, avagy mit tud dízelmotorral a BMW 6 GT?

2017.11.27.
Emlékeznek még az BMW 5 Gran Turismóra? Egyesek szerint az a legcsúnyább BMW, mások szerint az a legpraktikusabb. Nos a hatos GT ugyancsak megosztó formát kapott, gyakorlati haszna a magas szintű kényelemben testesül meg és már egyáltalán nem mondhatjuk rá, hogy csúnya. De azt sem, hogy szép... A BMW 6-os Gran Turismo 2017 szeptemberében, a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönség előtt, a modell piaci bevezetése pedig 2017 novemberében megkezdődött hazánkban is. A könnyűszerkezetes járműépítés alapelveinek módszeres kihasználásával és a karosszériaváz magas szilárdságú acél elemeit kiegészítő alumínium alkatrészek széleskörű alkalmazásával az új BMW 6-os Gran Turismo saját tömege mintegy 150 kilogrammal csökkent a megegyező hajtáslánccal szerelt 5 GT elődmodellhez képest. 0-ról 100 kilométer/órára gyorsulást a 6 GT a motortérbe épített erőforrástól függően akár 0,7 másodperccel gyorsabban letudja (a BMW 630i Gran Turismo esetében), míg a fogyasztás - a BMW szerint - akár 15 százalékkal is csökkenhet. A hetes ötajtós kupéjának is megfelelő 6 GT széleskörű alapfelszereltségének az automata szintszabályozású, levegős hátsó kerékfelfüggesztés is része, miközben az utazás kényelmét az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető adaptív futómű fokozhatja (automata szintszabályozású, levegős kerékfelfüggesztéssel az első és a hátsó tengelyen, dinamikus lengéscsillapító-szabályzással). 630d xDrive tesztautónk ilyen volt, így a legnagyobb kényelemben utazhattunk benne, úgy, hogy a Mád-Vecsés útvonalon két kollégám zavartalanul tudott dolgozni nagy tempónál és kanyargós útvonalon is. A légrugós futómű révén manuálisan is állíthatjuk a jármű hasmagasságát: az alapbeállítás göröngyös földutakon vagy meredek felhajtók előtt akár 20 milliméterrel is megemelhető, mindössze egyetlen gombnyomással. Az új BMW 6-os Gran Turismo hasmagassága azonban nem csupán emelhető, de csökkenthető is, manuálisan és automatikusan egyaránt: a 10 milliméteres ültetés egyetlen gombnyomással elérhető, a vezetési élménykapcsolóval aktiválható sport vezetési üzemmódban azonban a rendszer 120 kilométer/órás sebesség felett automatikusan lentebb engedi a karosszériát. Az elődmodellhez képest 87 milliméterrel, immáron 5091 milliméterre növelt hosszúságnak, a változatlan, 1902 milliméteres szélességnek és a 21 milliméterrel 1538 milliméterre csökkentett magasságnak köszönhetően jó nagyot kiharap az utcaképből BMW 6-os Gran Turismo. A frontrész jellegzetesen erőteljes kialakítása már az alapfelszereltség részeként LED-technológiás első fényszórópárral egyesül, amelyek a méretes, vese alakú hűtőrácsokhoz vezetik a tekintetet. Az elnyújtott motorháztető, a hátratolt utastér, a 3070 milliméter hosszú tengelytávolság, a keret nélküli ajtók és a messzire hátranyúló ablaksávok egységének köszönhetően a BMW modelljeire jellemző sportos elegancia oldalról nézve kerül leginkább előtérbe. A tetővonal elegánsan, kupészerűen mélyre ereszkedik, mígnem egybeolvad az immáron 64 milliméterrel alacsonyabban végződő hátsó résszel. A háromdimenziós hatású hátsó lámpák kivételesen látványos benyomást keltenek. Az alacsony övvonal mentén megrajzolt sziluett a jármű aerodinamikai tulajdonságaira is jótékony hatással van, hiszen az aktív hűtőrács-lamellákkal, a légbevezető- és a légkivezető nyílásokkal, valamint az automatikusan kiemelkedő hátsó légterelő szárnnyal együtt az elődmodell 0,29-es értékéről 0,25-re csökkenti a karosszéria légellenállási együtthatóját. A csomagtér térfogata az elődmodellhez képest 110 literrel megnőtt, így immáron 610 literes. A rakodóperem több mint öt centiméterrel lentebb került, így már teljesen egy síkban van a csomagtér padlójával. A 40:20:40 arányban osztott hátsó üléstámla a csomagtérből egyetlen gombnyomással előre hajtható, amellyel a csomagtér térfogata nem kevesebb, mint 1800 literre nő – 100 literrel növelve az elődmodell hasonló értékét. A csomagtér merev szerkezetű síkja alatt ráadásul egy plusz tárolórekeszt is elrejtettek a tervezők. Az új BMW 6-os Gran Turismo motorpalettájára kezdetben két benzines és egy dízelüzemű erőforrás kerül fel, a BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó motorokat pedig már az alapfelszereltség részeként nyolcsebességes Steptronic automatikus váltóval társítja a gyártó. A BMW 630i Gran Turismo motorházteteje alá szerelt 2.0 literes, négyhengeres benzinmotor 190 kW / 258 lóerő maximális teljesítmény és 400 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes, amellyel a modell 6,3 másodperc alatt sprintel fel álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre (alapára 18 700 000 forint). A BMW 640i Gran Turismo meghajtásáról egy 250 kW / 340 lóerő maximális teljesítményű és 450 Nm csúcs forgatónyomatékú, 3.0 liter hengerűrtartalmú, soros hathengeres benzinüzemű erőforrás gondoskodik (alapára 20 550 000 forint). Az erősebb benzinmotorral felvértezett 6-os Gran Turismo 5,4 másodperc alatt tudja le a nulla-százas gyorsulást, miközben az intelligens összkerékhajtással szerelt BMW 640i xDrive Gran Turismo 0,1 másodperccel gyorsabban, 5,3 másodperc alatt abszolválja mindezt (alapára 21 400 000 forint). A 195 kW / 265 lóerő maximális teljesítményre és 620 Nm csúcs forgatónyomatékra képes, háromliteres sorhatos dízelmotorhoz az opcionális extrafelszereltség részeként ugyancsak társítható BMW xDrive összkerék-meghajtás - tesztautónk is ilyen volt. A BMW 630d Gran Turismo (alapára 20 200 000 forint) és a BMW 630d xDrive Gran Turismo 6,1 másodperc alatt (alapára 21 050 000 forint), illetve 6,0 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre. A mintegy 250 kilométeres tesztúton férfiasan meghajtva sem kért 7,7 liternél több gázolajat 100 kilométerenként. Biró Csongor

NUSZ 2017 aloldal

2017.11.27.

Az Audi a legjobb európai márka a Consumer Reports 2017-es megbízhatósági felmérésén

2017.11.27.
Werner Zimmermann, az AUDI AG minőségbiztosításért felelős vezetője így kommentálta az eredményt: „Elégedettek vagyunk az eredménnyel, amelynek komoly üzenete is van az ügyfelek felé: a minőség kulcskompetencia az Audi márka számára.” A Consumer Reports magazin előfizetői körében végzett éves felmérés arról kérdezi a gépjármű tulajdonosokat, hogy az elmúlt tizenkét hónap során milyen problémák merültek fel az autójukkal kapcsolatban. A sorrend meghatározásánál olyan információkat is figyelembe vettek, mint a hiba jellege, a felmerülő költségek vagy a javítással töltött idő. A Consumer Reports magazin az utolsó három modellévhez kapcsolódó adatokkal számolt a felmérés során. Az idei évben a Consumer Reports közel 640 000 gépjármű tulajdonos visszajelzését dolgozta fel. A megbízhatósági felmérés sorrendjét a magazin teszteredményeivel együtt összesítették, így állt össze egy együttes eredmény a vizsgált autókat illetően. A teszten résztvevő mind a nyolc Audi modell (Audi A3, A4, A6, A8, Q3, Q5, Q7 és TT) a „vásárlásra ajánlott” minősítést kapta 2017-ben.      
Címkék: 

Y generáció: 30 másodpercnyi üzenetekkel szólíthatók meg

2017.11.27.
Míg az országos átlag 26 százalék, addig a 18 és 29 év közöttiek 41 százaléka, a 30 és 39 év közöttiek 39 százaléka használ vagy használt már vezetéstámogató, utazássegítő, egészséggel kapcsolatos vagy okos otthon applikációkat, derült ki a Századvég által, a MABISZ megbízásából készített közvélemény-kutatásból. A szeptemberben folytatott, 1000 fős reprezentatív megkérdezésben a 18-39 közötti válaszadók kétharmadának tetszett a rugalmas, pár napra köthető vagyonbiztosítás, 56-59 százalékuk pedig a mobil-applikációval köthető lakásbiztosítás iránt mutatott érdeklődést. Ezzel összefüggésben a fiatalabbak minden biztosítástípus esetében jóval gyorsabb ügyintézést várnak el. A felmérésből is kitűnt azonban, hogy az Y generációt a társaságoknak nem könnyű megszólítaniuk. „Az éppen csak felnőttkorba lépő, esetleg pályakezdő fiatalok gyakorlatilag alig találkoznak a biztosítókkal, nincsenek tisztában az elérhető konstrukciókkal, sem azok költségeivel. Ezért kell a jövőben még nagyobb figyelmet fordítani erre a generációra” – emeli ki Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára. A szövetség ezzel összhangban hirdette meg az érintettek körében a fiatal nemzedéket megcélzó, hatékony biztosítói stratégiára vonatkozó esettanulmány versenyét. A Case Solvers céggel közösen lebonyolított, „Biztosítsd Be Magad” pályázati fordulóiban kétfős csapatok mérhették össze a tudásukat. Az első fordulóban egy online kérdéssort válaszoltak meg, majd egy esettanulmány formájában kellett meggyőzniük a biztosítási szektor vezetőiből és szakembereiből álló zsűri tagjait elképzelésük helyességéről. A 82 induló csapatból végül Czigony Claudiának és Juhász Blankának az online marketing és az oktatás ötletes megoldásaira épülő pályázata érdemelte ki a mintegy 1.000.000 Ft. összértékű, repülőjegyet és GoPro kamerát tartalmazó főnyereményt. A pályamunkákból, miként a felmérésből is jól kirajzolódott, hogy ebben az életszakaszban még csak kevesen mondhatják magukat anyagilag függetlennek, a többség nem rendelkezik önálló egzisztenciával, így a pénzügyekhez kapcsolódó döntéseket sem ők, hanem jellemzően a szülők hozzák meg. Lényegében a munkába állás pillanata az első olyan pont, ahol egyáltalán felmerül a hosszútávra szóló biztosítások lehetőségének gondolata - sokak esetében azonban ez meg is marad elméleti szinten. A fiatalok ugyanis ekkor találkoznak először egy olyan összetett szolgáltatással, amelynek értelmezése jellemzően más generációknak is problémát okoz. Ez bizonytalanságot, és gyakorta a biztosítási döntés határozatlan időre történő elhalasztását eredményezi. A megoldás elvileg adja magát: minél több és minél gyorsabban elérhető információval kellene ellátni a gyakran digitális bennszülöttnek titulált generáció tagjait. A tapasztalatok szerint azonban az információbőség kontraproduktív, csak fokozza a célcsoport bizonytalanságát és a biztosításokkal kapcsolatos szkepticizmusát. „30 másodperc. Maximum” – mondja Czigony Claudia arra a kérdésre, hogy milyen hosszú videókkal lehet elérni őt és társait a You Tube-on. „Három-négy perces videókat egész egyszerűen nem nézünk meg, mi ennél türelmetlenebb népség vagyunk” – teszi hozzá Juhász Blanka. Mint az a többi pályamunkából is kitűnt, az Y nemzedék eléréséhez irányított kommunikációra van szükség, egyszerű és lényegre törő magyarázatokkal, hiteles figurák előadásában, ismerős csatornákon. Mivel pedig élet- illetve nyugdíjbiztosítás esetén ez a korosztály is jellemzően a személyes kapcsolatot részesíti előnyben, egy olyan fiatal értékesítő csapat, amely megtalálja velük a hangot, nagy értéket jelenthet a biztosítóknak.
Címkék: 

NUSZ 2017

2017.11.27.

Tudás Expo a Mobilisben

2017.11.27.
Mivel a magyar oktatási rendszerben a tanulmányi versenyek szerepe rendkívül felértékelődött, ezért a kizárólag a versenyeredményekre fókuszáló felkészítő munka miatt a természettudományos tehetséggondozás hagyományai elvesznek. A természettudomány oktatás évről évre tehetségek százait zárja ki azzal, hogy túl korán és túlságosan egyoldalúan válogat. Ezért a TUDÁS projekt arra keresi a választ, hogy ezen tanulók hogyan vonhatóak be a természettudományokkal történő foglalkozásba, hogyan építhető fel az esélyteremtést szolgáló, befogadó tanulási környezet. A KUTOSZ az Amgen Alapítványtól kapott támogatásnak köszönhetően már 2015 óta segíti a résztvevő diákokat abban, hogy természettudományos pályára készüljenek, vagy azon induljanak el. A projekt a természettudományos oktatás 3 főszereplője, a tanulók, a tanárok és a szülők köré építve, háromféle módon szerveződik. A tanulókat középpontba helyező első programelem az iskolai szakkörökön keresztül kívánja a befogadó szemléletet erősíteni. A 7-12. évfolyamos tanulóknak szóló szakkörök országos pályázaton vehetnek részt, a szeptemberben indult kampányban eddig az ország minden régiójából érkeztek jelentkezések. A legjobb pályamunkákat benyújtó 20 szakkör mutatkozhatott be az országos természettudományos TUDÁS-expón, november 11-én, Győrben. A tanárok készségeit fejleszti a második programelem. Ennek során legalább 180 pedagógus részvételét célzó webináriumokat is szerveznek, ahol az aktív tanulás és a befogadó pedagógia gyakorlati fortélyait osztják meg egymással a résztvevők. A 2015/2016-os tanév webináriumi anyagai olyan sikeresek voltak, hogy több egyetem a tanárképzési programja során is felhasználja őket. A harmadik programelemben a szülők számára is nyitott foglalkozásokon kutatóintézetek, egyetemek segítségével kívánjuk megmutatni, miért érdemes a természettudományokkal komolyan foglalkozni. A szülőkkel történő szövetkezést segíti, hogy a TUDÁS Expón megtekinthetik a szakkörök munkáját, továbbá a TUDÁS Expó felnőttmegőrzőjében interaktív konferencián vehetnek részt. A szakkörök többsége olyan témákat dolgoz fel, amik a tanulók számára érdekesek, és kísérletezési, vizsgálódási alkalmakat jelentenek. Másrészt, a szakkörök révén a szervezők egy olyan tanulási arénát kívánnak létrehozni az iskolákban, melyek a tanárok számára módszertani gyakorlóterepként, a tanulók számára pedig a természettudományos megismerés, a kísérletezés, a vizsgálódás és az együttműködés színtereként működnek. Az előző év sikerei után, idén is megrendezték a győri TUDÁS Expót, ahol 20 kiválasztott TUDÁS szakkör találkozhatott. Az interaktív, látványos bemutatkozáson mellett pedagógus-továbbképzésen illetve interaktív beszélgetéseken vehettek részt az érdeklődők. Az idei TUDÁS Expó mottója: Fenntartható egészség!, így a diákszakkörök ezen téma köré építették fel bemutatóikat, míg a tanárképző program a KUTOSZ  „Céltudatosabban a fenntarthatóságra nevelésért” projektje alapján, a fenntarthatósággal kapcsolatos nevelői kompetenciák fejlesztésére épült. A legjobb szakköröket a szakmai zsűri díjazta, a fődíj 150.000 Ft értékű felszerelés vásárlási lehetőség, a kategóriánkénti különdíjasok pedig 1-1 tabletet kaptak. Emellett a kezdeményezés első szakaszából, még 2015-ből hagyománnyá vált a TUDÁS tábor, ahová a legjobb pályamunkákat beküldő 30 szakkör ajánlhat egy-egy tanulót. A tábor ingyenes, és a résztvevők a természettudományos kísérletek mellett önismereti műhelyek és kulturális programok révén is fejlődhetnek. A kezdeményezők és a szervezők és bíznak benne, hogy mindennek köszönhetően az elkövetkező években szélesedik majd azon tanulók köre, akik a műszaki-természettudományos pályákat választják.

Tudta, hogy minden győri Audit egy esőkabinban is tesztelnek?

2017.11.27.
Összesen nyolc nagyteljesítményű fúvóka áztatja az autókat minden oldalról, még az alvázat is, a 360 fokos minőségellenőrzés érdekében. A teszt során az autó többszörösen nagyobb erőnek van kitéve, mint amivel egy monszunesőben szembesülne. A vizsgálat során biológiailag megtisztított és vízkőtlenített vizet használnak, amely egyidejűleg a lakkozást is kímélően tisztítja. A hat percig tartó esőzés után az autót alaposan megszárítják, majd a munkatársak szakavatott szeme és egy speciális mérőműszer segítségével tökéletesen tömítettnek minősítik. Ezt a minőségellenőrzést valamennyi Győrben készült autón elvégzik. 

Megjelent a kiírás a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának felújítására

2017.11.27.
A közlemény szerint a vasútvonal fejlesztése a 160 kilométer/óra sebesség és az új második vágány eredményeképpen a menetidő jelentős csökkenését és az áruszállítási kapacitás bővülését teszi lehetővé a legkorszerűbb biztonsági feltételek mellett. A hirdetményt ajánlatkérőként a MÁV Zrt. nevében eljáró Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. adta fel. A részvételi felhívás a gazdasági szereplőknek nyitott, kétszakaszos, tárgyalásos beszerzési eljárást jelöl meg, az esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód és a versenysemlegesség biztosításával - közölték. A tenderben szereplő műszakilag elvárt cél a 160 kilométer/óra működési sebesség, a jelenlegi vasúti pálya teljes átépítése és a második vágány megépítése, a kölcsönös átjárhatóság érdekében egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszer és elektronikus biztosítóberendezés. Az állomásokon a tehervonati fogadóvágányok 750 méter hosszú vonatok közlekedtetésére lesznek alkalmasak. A peronok magassága a sínkorona felett plusz 55 centiméter lesz, amely minden utas számára biztosítja az akadálymentes be- és kiszállást. Budapest és Belgrád között jelenleg mintegy nyolc óra a vasúti menetidő, ez a két főváros között 3,5 órára csökken. Belföldön a távolsági személyszállító vonatok egy órával rövidebb idő alatt teszik majd meg a hazai szakaszt, és az elővárosi utasok Kunszentmiklós-Tass és a főváros között is jelentős menetidő-csökkenésre számíthatnak. A beszerzési eljárás lefolytatása a következő egy évben várható, kezdve az első, részvételi szakasszal, a jelentkező gazdasági szereplők jogi, pénzügyi és műszaki alkalmasságának vizsgálatával. Ezt követi a tárgyalásos, ajánlattételi szakasz, az ajánlatkérő és ajánlattevők közötti tárgyalásokkal a legjobb feltételek elérése érdekében oly módon, hogy a magas minőség, a határidők pontos betartása és a beruházás költséghatékonysága egyaránt biztosítható legyen - hangsúlyozta a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. a közleményben. Az eljárás a végső ajánlattétellel és a szerződéskötéssel zárul. Ezután kezdődhetnek el a várhatóan két évig tartó tervezési és engedélyeztetési folyamatok, majd végül a kivitelezés, amely a jelenlegi tervek szerint mintegy három évet vesz igénybe. A nyertes vállalkozó tevékenységénél elvárás, hogy a korszerűsítés során az Európai Unióban és a Magyarországon hatályos műszaki előírásoknak kell érvényesülniük. A projektben alkalmazott gépeknek, berendezéseknek és anyagoknak az Európai Unió műszaki előírásainak meg kell felelniük és erről tanúsítvánnyal kell rendelkezniük. A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonal 135 éves, az utolsó felújítása az 1960-as években történt. A 100 kilométer/óra sebességnek megfelelő paraméterek szerint épült, de jelenleg Soroksár és Kelebia között csak 80 kilométer/órával lehet közlekedni, valamint a biztonság érdekében, a pálya leromlott állapota miatt sebességkorlátozások is érvényben vannak mintegy 14 kilométer hosszban. A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015-ben, Szucsouban kötött egyezményt. MTI

A Meseautótól – a Merkurig, a hazai gépjárműkereskedelem története 3. rész

2017.11.27.
Az első világháború végén, a fegyvernyugvás előtt néhány hónappal hatalmas jelentőségű eseményre került sor. 1918 márciusában az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület kebelében Reiman Gyula elnökletével megalakult a Magyar Automobilkereskedők Országos Egylete (MAKOE). Az új szervezet célul tűzte ki a hathatósabb érdekvédelmet és a Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) támogatását. Az 1920-as évek elején, ahogyan Magyarország kikászálódott a háború sokkjából, úgy éledt újjá a gépjármű-kereskedelem is, a húszas évek közepe pedig már az első igazi virágkornak számít. A magyar kormány által kötött kereskedelmi egyezségek révén a világ minden pontjáról kedvező feltételekkel lehetett autókat és motorokat importálni. Egyre több fiatal számára tűnt vonzó lehetőségnek a gépjármű-kereskedelem. „Bátyám a biciklizésben és az autók körüli ismeretek terén is előttem járt. … Több barátja éppen akkoriban együtt alapított egy autóüzletet a Dorottya utcában; itt különféle, addig nem ismert francia márkákat árultak, kevés sikerrel, az üzlet hamarosan megszűnt … Ezekkel a barátaival … elment Párizsba, és onnan alvázakat – chassis-kat – hoztak haza. Puszta ládán ülve vezették a kocsikat esőben, hóban Párizstól Budapestig” – írja Granasztói Pál: Ifjúkor a Belvárosban című visszaemlékezésében. Austro-Daimler a Budapesti Nemzetközi Automobilkiállításon. Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Archívum, Negatívszám: 2367 A kereskedelem fejlődésével olyan fogalmak is megjelentek, mint a garancia, sőt az autóhitel. Utóbbi szülőhazája az Amerikai Egyesült Államok. A vásárlónak rendszerint 25-33%-ot kellett előlegként kifizetnie, majd a hátralékot a következő hónapokban részletenként. A törlesztés időtartama rendszerint másfél év volt, a vásárló minden részletfizetésre váltót töltött ki, a kereskedő pedig az utolsó kifizetésig fenntartotta tulajdonjogát a járműre. A kamat igen magas, 11-14% volt. 1927-ben 2602 autó és 1916 motorkerékpár, 1928-ban 2738 autó és 3193 motorkerékpár, míg 1929-ben 2576 autó és 2440 motorkerékpár talált gazdára. Iczkovits Lipót békéscsabai gépkereskedő telehelye az 1920-as évek végén. Az 1920-as évek közepétől kezdve a kereskedelem a vidéki városokra is kiterjedt. Az amerikai Ford tette meg az első lépést a győri, a békéscsabai és a makói képviseletek megindításával. Az Angol–Magyar Bank Géposztályából alakult Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. 1927-től sorra nyitotta vidéki fiókjait, ahol a Ford, majd a szállítások akadozása miatt a General Motors gyártmányait árusították. Több műszaki cikkekkel foglalkozó kereskedő − mint Freund Vilmos Miskolcon, Mestrits Jenő Pécsett és Hamerli József Szombathelyen − is felvette a gépjárműveket az általuk kínált mezőgazdasági gépek és egyéb eszközök mellé. Az Észak-magyarországi Automobil Club 1926-ban Miskolcon autókiállítást rendezett. Ezenkívül tenyészállatvásárokon, vasipari kiállításokon is megjelentek a gépjármű-kereskedelem képviselői. A biztató fejlemények dacára vidéken az automobil és a motorkerékpár is ritka kiváltságnak számított: 1928. december 31-én a 11.480 regisztrált személygépkocsi több mint 60 százaléka Budapesten közlekedett, s nem volt jobb a helyzet a teherautók és a motorkerékpárok terén sem. Az 1920-as években olyan kevéssé ismert márkák is megjelentek a magyar piacon, mint az olasz Chiribiri. Forrás: Fortepan/26736 Mégis kijelenthető, hogy 1926 és 1929 között volt egy rövid virágkor. 1928-ban közel 50 amerikai autómárkának volt képviselete, s a legnevesebb francia, német, olasz, osztrák és cseh márkák is jelen voltak a piacon. A motorkerékpárok között főleg a brit gyártmányúak hódítottak, mint a BSA, az AJS és az Ariel A jármű-kereskedelem e virágkora a nemzetközi gazdasági válság kitöréséig tartott. „A Balassa és Reichard cég társtulajdonosa nem üdülni ment Amerikába”, „Letartóztatták az Automobil Behozatali Rt. vezérigazgatóját” és hasonló szalagcímek jelezték a helyzet súlyosságát. A gazdasági válságból részben a németországi politikai, majd gazdasági fordulat hozott kiutat.  Bárdi József kereskedése az Andrássy út 6 szám alatt, 1920 körül. Forrás: Daimler AG Archiv

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója