E-útdíj: könnyen elkerülhetők a sorozatos bírságok

2017.11.27.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes, megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési (HU-GO) rendszer négy évvel ezelőtti indulása óta a működési tapasztalatok és a fuvarozók észrevételei alapján folyamatosan fejleszti az alkalmazott technológiai megoldásokat. A társaság az elmúlt években több olyan ingyenesen igénybe vehető szolgáltatást vezetett be, amelyek segítséget nyújtanak a járművezetőknek abban, hogy úthasználatukat minél könnyebben és a szabályoknak megfelelően tudják bevallani, valamint védik őket a szabályszegések nem szándékolt elkövetésétől. Ezek egyike a 2015 júliusa óta elérhető bírságriasztás funkció, amelynek aktiválásával a NÚSZ ellenőrzési rendszere jogosulatlan úthasználat esetén azonnal figyelmeztetést küld a felhasználónak, hogy elkerülhető legyen a sorozatos bírságolás. A szolgáltatás a HU-GO rendszerben regisztrált úthasználók számára érhető el, akár viszonylati jegy váltásával, akár fedélzeti eszköz segítségével tesznek eleget útdíjfizetési kötelezettségüknek. Alapbeállításként inaktív, a regisztrált felhasználóknak kell bekapcsolniuk HU-GO profiljukban. A riasztás funkciót a fuvarozók által használt gépjárművek 71,5 százalékában aktiválták eddig, tavaly ugyanez az arány még csak 60 százalék volt. A figyelmeztetésnek több oka lehet. Hibásan megadott felségjel, rendszám vagy díjkategória ugyanúgy állhat a háttérben, mint az, hogy a fedélzeti eszköz nem küld bevallási adatokat az NÚSZ rendszerébe. A bírságriasztás lehetővé teszi, hogy az adatok ellenőrzésével és pontosításával, vagy egyenlegfeltöltéssel a fuvarozók elkerüljék a sorozatos bírságokat. A riasztás funkció használata lehetőséget biztosít arra, hogy a fuvarozók az első jelzést követően a megadott adatok ellenőrzésével és pontosításával, szükség esetén egyenlegfeltöltéssel elkerüljék a sorozatos bírságokat. Hangsúlyozni kell azonban, hogy jogosulatlan úthasználat esetén a szolgáltatás nem változtatja meg a bírságolás rendjét. A NÚSZ másik ingyenes szolgáltatása az alacsonyegyenleg-értesítés, amely a felhasználó által meghatározott kritikus szint elérése esetén figyelmeztet, így elkerülhető, hogy ne legyen fedezet a folyamatban lévő fuvarok útdíjának kiegyenlítésére. Ha a számlán nincs elég fedezet az útdíj rendezésére, az OBU azonnal felkerül az érvénytelenített fedélzeti eszközök listájára, és a továbbiakban nem biztosít lehetőséget az úthasználat bevallására. A funkció aktiválásakor szabadon megválasztható, hogy milyen határösszegnél küldjön értesítést a rendszer (a minimum azonban 6000 Ft). Ezt az összeget érdemes úgy beállítani, hogy az úthasználónak legyen elég ideje az egyenleg feltöltésére. A két funkció használatával kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy 2017. november 12-től megváltoztak a jogosulatlan úthasználatra vonatkozó bírságolási szabályok az e-útdíj rendszerben. A módosított jogszabály (410/2007. számú Kormányrendelet) az eddigiektől eltérően jogosulatlan úthasználat esetén figyelembe veszi a jogosulatlanság időbeliségét, és három idősáv szerint állapítja meg a bírság mértékét. Ez lehetővé teszi, hogy az úthasználó a hiba észlelését követően rövid időn belül korrigálni tudjon, és így mentesüljön a nagyobb bírság megfizetésétől. A rendelet a bírságtételeket azon elv szerint osztja három különböző kategóriába, hogy a jogosulatlan úthasználat első észlelését követő 8 órás idősávon belül történtek-e további szabályszegések. Ez alapján az úthasználó mérsékelt, normál vagy emelt bírságösszegre számíthat. Ez azt jelenti, hogy a NÚSZ bírságriasztás szolgáltatása nem csak a sorozatos bírságolás elkerüléséhez nyújt védelmet, hanem az emelt összegű bírság megfizetésétől is megóvja az úthasználót, ha időben korrigálja hibáját. A hazai e-útdíj rendszer mintegy 6745 km hosszú díjköteles úthálózatán a NÚSZ összesen 110 fixen telepített díjellenőrző portálja, valamint 45 darab mobil adatgyűjtő járműve segítségével ellenőrzi az úthasználati jogosultság meglétét. Ennek megállapítása minden esetben az adott gépjármű forgalmi rendszáma alapján valós időben történik. Jogosulatlan úthasználat esetén az adatok zárt rendszeren keresztül kerülnek a bírságot kiszabó hatósághoz, vagyis a rendőrséghez. A vonatkozó jogszabály alapján sem a NÚSZ-nak, sem az eljáró hatóságnak nincs mérlegelési lehetősége: minden mulasztást kötelezően bírság követ. Ez független attól, hogy a konkrét ügyben a fuvarozó cég, vagy a fuvarozást végző munkatárs hibázott, ahogyan attól is, hogy nem szándékolt tévesztés, esetleg szándékosság áll a háttérben.
Címkék: 

Budapest mára fellélegezhet

2017.11.27.
A Kínai Népköztársaság, valamint a Közép- és Kelet-európai országok miniszterelnökeinek budapesti csúcstalálkozójával összefüggő legnagyobb létszámú és legnagyobb területeket érintő delegációs utazások lezajlottak. Hasonló mértékű korlátozásokra 2017. november 29-én a délelőtti órákban lehet majd számítani a fővárosban. A rendőrség az útlezárásokat és forgalomkorlátozásokat szakaszosan és időszakosan végezte és végzi, mindig csak a legszükségesebb ideig és mértékben. A további lezárásokkal kapcsolatban kérjük, tájékozódjon a rendőrség honlapján! - írja a police.hu              

Milyen autóra éri meg Casco biztosítást kötni?

2017.11.27.
Az utóbbi években folyamatos növekedés tapasztalható a Magyarországon üzembe helyezett gépkocsik számát tekintve. A 2017-es évben még a tavalyihoz képest is jelentős az emelkedés, a boom hatására még többen vagyunk az utakon. Üzembentartóként kötelező érvénnyel kell gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkeznünk, amely biztosítás a mások hibájából a forgalomban minket ért károkat téríti meg számunkra. Sokan nem tudják, hogy a saját magunk okozta károk esetén ugyanez nem érvényes, a gépjárművünkben keletkezett kárunkat ilyenkor nem állja automatikusan a biztosító. Mi ilyenkor a megoldás? Egyértelműen a casco biztosítás, mely a közhiedelemmel ellentétben nem csupán az új autók vezetőinek a kiváltsága, a használt vagy idősebb gépjárművekre már külön konstrukciók léteznek, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő biztonságot nyújtó fedezetet. Lássuk hogyan! A 2008-ban kirobbant válság elmúlásával néhány éve az új autók eladásának fellendüléséről hallani, idén a 2016-os évhez képest is sokkal több gépkocsit értékesítettek hazánkban. A Belügyminisztérium által nyilvántartott adatok szerint a 2017-es év első háromnegyed évében összesen 85106 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, amely 19,1 százalékkal haladja meg a 2016 azonos időszakára vonatkozó mennyiséget. A korábbi tapasztalatok alapján a gépjármű értékesítés pedig jellemzően az utolsó negyedévében éri el az éves csúcsot, így egyre gyarapszik a hazai gépjármű-állomány, a mindennapokban is egyre több autóval találkozhatunk az utakon. A gépjármű-állomány növekedésének hatására a kisebb sérülések és balesetek bekövetkezésének valószínűsége is növekszik. Ám szerencsére, amennyiben a zsúfoltabb szakaszokon mások hibájából éri sérülés az autónkat vagy ér minket baleset, az okozott károk helyreállítását a károkozó kötelező gépjármű felelősségbiztosítása (KGFB) fedezi, amely a nevéből adódóan is kötelező érvényű minden autós számára.  Ekképpen tehát, a KGFB-nek köszönhetően, ha nem mi okozzuk a kárt, nem minket terhelnek az anyagiak. Károsultként csak remélhetjük, hogy a károkozó fél egy fizetőképes, pénzügyileg stabil háttérrel rendelkező társaságnál rendelkezik KGFB szerződéssel és ennek köszönhetően gyorsan, gördülékenyen fog lezajlani a kárrendezési procedúra. Nem csak más hibázhat azonban, mi magunk is lehetünk figyelmetlenek, kárt téve a saját gépjárművünkben, mely javíttatására nem terjed ki a KGFB biztosításunk fedezete. Ekkor védhet meg minket az egyszeri nagy kiadásoktól a casco biztosítás, mely a járművünket ért elemi-, lopás- és töréskárokra nyújt fedezetet. „A lényegi különbség a két biztosítás között tehát az, hogy a KGFB egy felelősségbiztosítás, azaz az általunk okozott anyagi vagy személyi sérülésből eredő kárt téríti meg az azt elszenvedő másik félnek. Ezzel szemben a casco egy vagyonbiztosítás, vagyis a vagyontárgyunkban, a gépjárművünkben esett károkra nyújt biztosítási védelmet” –hangsúlyozza Szőke Tamás, az Allianz Hungária Zrt. termék- és portfoliómenedzsment igazgatója. Következtetésképpen elmondható, hogy a casco biztosítás megléte valójában ugyanolyan alapvető fontossággal bírhat az autóvezetők számára, mint a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás. Amennyiben minden helyzetben a biztonságra törekszünk, és így casco biztosítást kötünk, rendkívül fontos, hogy egy megbízható biztosítótársaságot válasszunk, hiszen a termékkel együtt szolgáltatást és minőséget is vásárolunk, amelyeket akkor tapasztalhatunk meg, amikor bajba kerültünk. A casco biztosítás és a biztosító kiválasztása során célszerű felmérni, hogy az adott díjért milyen szolgáltatást nyújt számunkra, hiszen a legfontosabb, hogy valódi segítséget nyújtson, amikor szükségünk van rá. „Az én autóm se nem fiatal, se nem nagyértékű, így hiába is adna biztonságot, nekem nem éri meg cascót kötni”- érdemes végre elfelejtenünk ezt a hiedelmet. Mindannyian tudjuk, hogy kiváltképpen óriási segítség lehet a casco biztosítás megléte egy újonnan vásárolt vagy kifejezetten nagyértékű autót ért káresemény során, hiszen egy nagyobb baleset vagy lopáskár esetén összegszerűen nagyobb anyagi kárunk keletkezhet. A kárigényünk megtérülése érdekében fontos, hogy az igényeinknek megfelelő casco biztosítással rendelkezzünk, a számunkra vállalható önrésszel. Tévhit ellenben, hogy csak az újonnan üzembe helyezett gépkocsik esetében éri meg cascót kötni, hiszen, egy-egy káreset finanszírozása akár jóval több is lehet, mint amit a legtöbben megengedhetnek maguknak. Következésképpen egy nem várt kárügy bekövetkeztekor cascóval nem szakad olyan nagy anyagi teher az idősebb vagy használt autók tulajára sem. Sőt, az Allianz 2014–től kezdve Casco Light néven már kifejezetten az idősebb, illetve használt négykerekűekre szabott casco konstrukciót is kínál, melynek keretében kedvezményesebb áron köthető a biztosítás. Jól látható tehát, hogy a casco mindenkinek megéri, minden autósnak érdemes számolnia vele, az Allianznál pedig mindenki megtalálhatja az autójára és utazási szokásaira szabott legkedvezőbb feltételeket, annál is inkább, mert kiegészítő biztosításokat is köthetünk az Allianz Cascónkmellé. Az Allianz Autós kiegészítő élet- és utasbiztosítása a szerződő életbiztosítási védelmén túl baleset-, betegség-, és poggyászbiztosítási fedezetet is nyújt a jármű utasainak és vezetőjének. Igénybevételével az Allianz kockázatviselése a világon bárhol és bármikor bekövetkező biztosítási eseményekre is kiterjed. A Kiegészítő poggyászbiztosítás  pedig megtéríti az utasok útipoggyászában elemi-, lopás- (ideértve a rablást is), valamint a törés (ideértve a rongálást is) során keletkezett károkat, sőt, a térítést ebben az esetben önrész nélkül nyújtja a biztosító.    
Címkék: 

Tragédiával indul a hét: ketten haltak meg egy balesetben

2017.11.27.
Két ember életét vesztette, miután összeütközött egy kisteherautó és egy személyautó a Sárbogárd és Mezőfalva közötti úton. A balesethez a sárbogárdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik három embert feszítővágóval szabadítottak ki a személygépkocsiból, majd átadták őket a mentőknek. Két ember életét már nem lehetett megmenteni. Az érintett útszakaszt lezárták a forgalom elől. 
Címkék: 

Ilyen szolgálati autókat kaptak a Real Madrid sztárjai

2017.11.27.
1 Keylor Navas Audi RS 7 Sportback performance gleccserfehér 2 Dani Carvajal Audi Q7 bézs 3 Jesús Vallejo Audi Q7 e-tron quattro gleccserfehér 4 Sergio Ramos Audi R8 Spyder V10 fehér 5 Raphaël Varane Audi RS 6 Avant performance szürke 6 Nacho Fernández Audi RS 6 Avant performance fekete 7 Cristiano Ronaldo Audi RS 7 Sportback performance fekete 8 Toni Kroos Audi SQ5 TFSI szürke 9 Karim Benzema Audi RS 5 Coupé szürke 10 Luka Modrić Audi Q7 ezüst 11 Gareth Bale Audi Q7 fekete 12 Marcelo Audi RS 6 Avant performance szürke 13 Kiko Casilla Audi SQ7 TDI fekete 14 Casemiro Audi Q7 ezüst 15 Theo Hernández Audi Q7 e-tron quattro tintakék 17 Lucas Vázquez Audi RS 5 Coupé vörös 18 Marcos Llorente Audi Q7 e-tron quattro grafitszürke 19 Achraf Hakimi Audi Q7 kék 20 Marco Asensio Audi S5 Coupé fehér 21 Borja Mayoral Audi Q7 fehér 22 Isco Audi Q7 szürke 23 Mateo Kovačić Audi Q7 kobrabézs 24 Dani Ceballos Audi Q7 szürke 30 Luca Zidane Audi Q7 fekete Edző Zinédine Zidane Audi RS 6 Avant performance szürke  
Címkék: 

Magyart vettek őrizetbe egy osztrák mozdonyvezető halála miatt

2017.11.27.
Az osztrák vasúttársaság, az ÖBB tehervonata kedden este Bécsből indult Hamburgba, autókat szállított. Nem sokkal az indulás után a vonat személyzete érzékelte azt, hogy egy illetéktelen személy tartózkodik a szerelvényen. A mozdonyvezető megállította a vonatot, s két rendőr érkezett, hogy felkutassák az illetőt. A vonatvezetőt a földön fekve találták meg súlyos fejsérüléssel. Egyelőre nem tisztázott, dulakodás közben leesett vagy lelökték a szerelvényről. A rendőrök az egyik vagonban rátaláltak rá a 19 éves magyar fiatalemberre, akit őrizetbe vettek. Súlyos testi sértéssel gyanusítják. A vonatvezető két nap múlva kórházban belehalt sérüléseibe. A magyar a rendőrségen ellentmondó vallomásokat tett, vizsgálati fogságban várja a nyomozás további menetét – írja az orf.at
Címkék: 

„A Citroën mindig is szerelemmárka volt” – interjú Hajdu Nóra marketingigazgatóval 1. rész

2017.11.26.
Szöveg: Horváth Miklós, fotó: Földi D. Attila Milyen út vezetett a Citroënhez? Pécsett születtem, ott jártam általános és középiskolába. Korán kiderült, hogy van bennem szereplési vágy, szeretem a társaságot és jó érzékem van a nyelvtanuláshoz, ami vezethetett volna egyenesen is a kommunikációs szakmához, de ez csak utólag tűnik ilyen egyértelműnek. Az érettségit követően felvettek az ELTE bölcsészkarára, ahol angol-francia nyelv és irodalom szakon diplomáztam. A humán diploma mérnök édesapámnak túl elvont volt, szerette volna, ha pragmatikusabb, praktikusabb pályát választok, azaz mérnök, vagy „legalább” közgazdász leszek, de ezt a 18 éves, olvasni, beszélgetni, filmet nézni szerető „pályaválasztó” énem teljesen idegennek érezte. Aztán az első munkahelyem édesapa egykori egyeteme, a Budapesti Műszaki Egyetem lett, ahol angolt és franciát tanítottam hallgatóknak és tanároknak egyaránt, és ezzel az ő lelke is megbékélt. Innen hívtak azután a MÁV Vezérigazgatóság Nemzetközi Irodájára, ahol a fordítás és tolmácsolás mellett a felsővezetők nemzetközi kapcsolatainak segítése és nemzetközi konferenciák, értekezletek szervezése is a feladataim közé tartozott. Sokat utaztam, és igazi európainak éreztem magam attól, hogy bármely országban is jártam, a vasutasok kollégaként üdvözöltek. Utaztam 300km/h-s sebességgel a francia szupervonat, a TGV vezetőállásában, és felejthetetlen élmény volt egy-egy alagútba beszáguldani vele, vagy állva hagyni minden autót a velünk párhuzamosan haladó autópályán. Hogy kerültél a PR szakmába? A rendszerváltást követő években nagyon sok terület volt, amelyet újra kellett gondolni, ilyen volt az újságírás is. Budapesten, az akkori Nap-TV épületében működött egy American Journalism Center nevű szervezet, amely magyar és amerikai újságírókat, tévés és rádiós szakembereket kért fel, hogy modern tényfeltáró újságírást tanítsanak friss diplomásoknak. Ennek a kétéves kurzusnak volt az eredménye, hogy néhányan a tanáraim közül lehetőséget láttak bennem, és „igazi” újságírói feladatokat bíztak rám. A legnehezebb soha nem az anyaggyűjtés, az interjú vagy a cikkírás volt, hanem mindig a lapzárta. Az első, az akkori Magyar Hírlap Mellékletben megjelent cikkem egy bohóciskoláról szólt, de a Népszabadság Magazinban később jelentek meg riportjaim, és filmajánlóim is. Ma is nehéz elhinnem, de volt egy világhírű interjúalanyom is Chris Rea személyében! Azután jött egy rövid időszak, amíg a Nap-TV Napnyugta című délutáni adása angol nyelvű hírekkel indult, ahol szerkesztőként és hírolvasóként is kipróbálhattam magam. Ennek a mai napig érvényes tanulsága, hogy kezdésre kész kell lenned az anyaggal, nincs kifogás, nincs késés, nincs magyarázkodás, csak ADÁS VAN, az viszont pontban 5-kor… Fontos tapasztalat ez, akár beadandó beszámolóról, akár rendezvényről van szó. A vasúton is tudtad hasznosítani az újonnan megszerzett tudást? Feltétlenül. A kommunikációs igazgató irányítása alatt már írtam a vasutas újságba, részt vettem sajtótájékoztatókon, készítettem közleményeket, és a személyszállítási szakigazgatóságon már marketing menedzserként dolgoztam, többek között az akkor induló InterCity projekten. És bár nem kifejezetten szakmai feladat, de a MÁV-nál töltött nyolc év alatt született Luca és Dávid, akik mint minden kisgyerek, tartogattak némi kommunikációs kihívást! Amikor Dávid születése után készültem visszatérni a munkába, kaptam egy marketingkommunikációs vezetői ajánlatot a DaimlerChrysler vasúti kocsikat gyártó magyarországi vállalatától, ahol a vezetők kommunikációját segítettem, és a nemzetközi csapat részeként gondoskodtam a a kommunikációs stratégia hazai megvalósításáról. Ahhoz, hogy a sajtó felé megfelelően tudjam közvetíteni a vállalat tevékenységét, meg kellett ismernem a gyártási folyamatot, de ez nem esett nehezemre, hiszen gyorsan megtaláltam a hangot a mérnökökkel és más szakemberekkel, és mondhatom, minden, a gyártócsarnokban töltött perc lenyűgözött. Rettenetesen vonzó számomra a szaktudás, szívesen felnézek arra, aki egy adott területnek elismert szakértője. Mindig is azok a filmek voltak rám a legnagyobb hatással, ahol az ész és a logika győzedelmeskedett a nyers erő felett. Mint A keselyű három napja, Robert Redforddal… Balkányi Györggyel, a Citroen márkaigazgatójával Hogy kerültél ezek után a „kötött pályáról” az autóiparba? Először is szereztem egy jogsit! De komolyabbra fordítva a szót, a közlekedési iparágban volt állami nagyvállalati tapasztalatom, amit kiegészítettem a multinacionális cégnél szerzettel, így 2001-ben megpályáztam egy sajtófőnöki pozíciót, amelyről csak annyit tudtam, hogy egy francia autómárka hirdette meg. Amikor beléptem az akkori Citroën Hungáriába, egy csodálatos új világ tárult fel előttem, amelyben azonban jóval magasabb sebességbe kellett kapcsolnom. Hordtam is haza a kérdéseimet repülőmérnök férjemnek, aki türelmesen elmagyarázta , mi az az intercooler, az égéstér, hogyan működik a turbó, vagy mit mutat a légellenállási tényező. Én pedig lelkesen ittam a szavait. Mondtam már, hogy imponál a tudás? A folytatásban az autós szakma kihívásai és szépsége, valamint a márka aktuális ügyei lesznek terítéken!

Újraindul a hazai pilótaképzés a következő tanévtől

2017.11.26.
Palik Mátyás sajtótájékoztatón elmondta: a többéves előkészítő munka eredményeként az állami légiközlekedési alapszak két szakiránnyal - repülésirányító és légijármű-vezető - indul, így a 2018/2019-es tanévtől az egyetemen már nem csak katonai vezető, katonai üzemeltető és katonai logisztika szakon zajlik majd a tisztképzés. Hozzátette: a szak indításával olyan légiközlekedési szakembereket képeznek, akik alkalmasak és képesek a védelmi szféra haditechnikai és más szaktechnikai eszközeinek üzemeltetésére, az üzemfenntartás biztosítására, valamint az új haditechnikai eszközök és a kapcsolódó új technológiák bevezetésére, alkalmazására. Palik Mátyás szólt arról, hogy a honvédelmi tárca 2014-ben kezdte meg a légijármű-vezetők utánpótlását szolgáló képzési koncepció kidolgozását. Erre azért volt szükség, hogy a honvédség keretei között 1998-ban megszűnt iskolarendszerű pilótaképzést új alapokra helyezzék. Másrészről pedig a Gripen repülőgépek hadrendbe állítása miatt a harcászatirepülő-képesség fenntartására 2002-ben indult NFTC program (NATO Flying Training in Canada) szerződése 2019-ben lejár, így meg kellett találni ennek a felkészítésnek az alternatíváját. Az új képzési koncepciónak kezelnie kell azt a helyzetet is, hogy a repülőgép-vezetők átlagéletkora negyven év fölé tolódott, de például a helikopterszemélyzetnél ez 45-50 éves életkort is jelent - közölte. A hallgatók a képzés első hónapjaiban katonai alapképzésen vesznek részt Szentendrén. Mindkét szakirányon az első négy szemeszterben katonai, közszolgálati, gazdasági és humán, természettudományos ismeretek képzése zajlik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán a fővárosban. Az 5-8. szemeszterben a szakmai törzsanyag kötelező ismereteit oktatják, és a repülő-hajózó növendékek célirányos képzése, majd a gyakorlati repülés következik Szolnokon - ismertette. Koller József dandártábornok, a szolnoki helikopterbázis parancsnoka elmondta: a gyakorlati kiképzési repüléseket a honvédség számára az elmúlt időszakban beszerzett Zlin típusú repülőgépeken és különböző típusú helikoptereken hajtják végre. Kiemelte: a végzett repülőgép- vagy helikoptervezetők 220-230 repült órával és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) előírásainak megfelelő közforgalmi pilótaengedélyhez szükséges legmagasabb szintű úgynevezett ATPL-ismeretszinttel kezdik meg tiszti pályájukat. A katonai repülésirányítók légvédelmi vagy légiforgalmi irányítóként végezhetnek Szolnokon - számolt be. Hozzátette: a repülés nemzetközi jellegéből adódóan mindkét szakirányon kiemelten fontos a szakmai angol nyelv magas szintű ismerete. A végzetteknek a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által előírt legalább négyes szintű nyelvvizsgával kell rendelkezniük a képzés befejezésére. Koller József hangsúlyozta: az állami légiközlekedési szakon a készenléti rendőrség helikoptervezetői is tanulhatnak majd. Palik Mátyás ezredes az MTI kérdésre elmondta: 2018/2019-ben az állami légiközlekedési szakon légijármű-vezető szakon 15-20, repülésirányító szakon pedig 10-15 ember beiskolázásával számolnak. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint az állami légiközlekedési alapszakra jelentkezők életkora a felvételi évében betöltött maximum 25 év lehet, alkalmassági vizsgán és felvételi elbeszélgetésen kell részt venniük. Angol nyelvből állami vagy államilag elismert B2 szintű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítványra van szükségük, és érvényes repülőorvosi minősítés is szükséges.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója