Legalább öten pályáznak a fizetésképtelen Air Berlinre

2017.09.16.
Az Air Berlin vezetősége nem közölte, hogy mennyien nyújtottak be ajánlatot, de közleményében hangsúlyozta, hogy az "élénk befektetői érdeklődés az Air Berlin mellett szól". A következő lépésben kiértékelik az ajánlatokat, majd szeptember 21-én tanácskozást tartanak az Air Berlin hitelezői. A több mint nyolcezer embert foglalkoztató légitársaság sorsáról végül a felügyelőbizottság dönt szeptember 25-én, egy nappal a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után. Az eddigi nyilvános állásfoglalások és kiszivárgott információk alapján legkevesebb öt komoly érdeklődő van. A Lufthansa az Air Berlin csoport egyes részeit, köztük a 30 repülőgéppel rendelkező és továbbra is fizetőképes FlyNiki leányvállalatot venné át, amelyet Eurowings nevű diszkont légitársaságába olvasztana be. A FlyNikire a korábbi tulajdonos, Niki Lauda osztrák üzletember, volt autóversenyző is pályázik a Thomas Cook brit utazásszervező vállalathoz tartozó Condor német légitársasággal, sajtóbeszámolók szerint 100 millió eurós (31 milliárd forint) ajánlatot tettek. Az Easyjet az AirBerlin rövid távú útvonalakból álló hálózatát vásárolná meg. A Zeitfracht nevű berlini logisztikai társaság megvásárolná az Air Berlin teherszállítással foglalkozó részlegét és a repülőgépeket üzemben tartó technikai részleget, és megvenne több repülőgépet is, nagyjából ezer munkahely megmaradását biztosítva. Az EnBW német energetikai konszern korábbi vezetője, Lutz Claassen sajtóbeszámolók szerint bejelentette, hogy megszervezett egy jelentős tőkeerővel rendelkező befektetőkből álló csoportot, amely hajlandó 100 millió euróért az egész céget átvenni és további 600 millió eurót biztosítani a működés folytatására. A Spiegel Online hírportál szerint a több sikeres és több sikertelen vállalkozásról is híres menedzser nem hajlandó elárulni, hogy kik a partnerei, ezért nincs sok esélye az Air Berlin megszerzésére. A napokban egy kínai befektető, Jonathan Pang is bejelentkezett az Air Berlin egészéért. Az üzletember 2007 óta sikertelenül próbálkozik a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartománybeli Parching egykori katonai repülőterének fejlesztésével, a légiközlekedési ágazatban kívülállóként tartják számon. Értesülések szerint végül türelmi időt kért szeptember 22-ig a LinkGlobal Logistics nevű cége révén benyújtott szándéknyilatkozat pontosításához, így ajánlatát várhatóan nem veszik figyelembe. Korábban a többi között a legnagyobb európai diszkont légitársaság, az ír RyanAir is érdeklődött az Air Berlinért, de végül nem tett ajánlatot, Michael OíLeary vezérigazgató nyilatkozata szerint azért, mert az ügyletet "előre lejátszották", a döntéshozók már elhatározták, hogy a társaság a Lufthansához kerül, és így a legnagyobb német légitársaság monopolhelyzetbe kerül hazai piacán. Az Air Berlin a második legnagyobb német légitársaság. Az 1978-ban alapított cég az idén augusztus 15-én fizetésképtelenséget jelentett, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább az évek óta halmozódó veszteséget. A szövetségi kormány az Európai Bizottság jóváhagyásával 150 millió eurós áthidaló kölcsönt bocsátott az Air Berlin rendelkezésére, hogy ne kelljen leállítani a működését. Ez nagyjából három hónapra lehet elég.

A Tesla október végén bemutatja az elektromos teherautót

2017.09.16.
A Twitteren közzétett üzenetében Musk közölte, hogy az autógyár hawthorne-i központjában mutatják be és azonnal tesztelik is az elektromos teherautót. Elon Musk áprilisban jelentette be, hogy egy elektromos teherautón dolgoznak, és várakozásaik szerint szeptemberben be tudják mutatni. Ez azt jelenti, hogy legalább egy hónap csúszásban vannak a tervvel. Az elektromos teherautó egy feltöltéssel 200-300 mérföldet, nagyjából 320-480 kilométert lesz képes megtenni. A Tesla jelenleg három személyautót forgalmaz, a Model S és a Model X néven futó luxusautókat és - július óta - a széles vásárlóközönségnek szánt Model 3 típust. A Tesla tavaly 84 ezer elektromos autót értékesített, de az idei évre már 500 ezret tervez eladni, 2020-ra pedig el kívánja érni az évi egymilliót.

Csak ülj be és mosolyogj: Mercedes-Benz E400 4matic coupé

2017.09.16.
Persze választhatunk gyengébb változatokat is: ha ragaszkodunk a benzingőzhöz, belépő modellként az E200-al találkozunk, amit négyhengeres, közvetlen befecskendezéses motor hajt, vagy ott van az E300 jelzésű, szintén kétliteres, de már 245 lóerős modell. Ha „spórolnánk”, rendelhető a jól ismert 220d is, amit extrák nélkül már potom 15 millióért elhozhatunk. Nekünk a csúcsmodell jutott 333 lóerővel, 3ezer köbcentis V6-os motorral, 27 milliós listaárig felextrázva. Nem bántuk, na. Adatok Teljesítmény 2996 cm3/333 kw Váltó 9 fokozatú automata nyomatékváltó Gyorsulás (0-100 km/h) 5,3 mp Szélesség 2055 cm Magasság 1430 cm Hossz 4826 cm Csomagtér 425 liter Megengedett legnagyobb össztömeg 2360 kg Tengelytáv 2854 mm CO2​ kibocsátás 183g/km Külső Nehéz olyat mondani, amit már nem mondott el más. A Mercedes utóbbi 1 évben zajló modelldömpingjének köszönhetően olyan formaterveket láthatunk az utcákon (bár egyelőre elsősorban a szalonokban), hogy az ember néha azon kapja magát, percek óta csak áll és nézi az előtte elhaladó vagy éppen parkoló autót. Az E coupé kétségtelenül az S coupé kistestvére, szinte teljesen úgy is néz ki, mint a nagyfiú, csak valamivel kisebb. Az hogy méretei szerényebbek, cseppet sem hátrány, talán ez a forma jobban is illik hozzá, mint az óriás S-osztályhoz. Persze az S-osztály kistestvérének lenni nem szégyen,  közel sem jelenti azt, hogy ne lenne tekintélyt parancsoló. Csomagtartója 425 literes, két nagy bőrönd bőven befér, legfeljebb a behelyezésnél akadhatnak problémák a nem túl nagy nyílás miatt. Persze ekkora autónál ezt el kell fogadni, de merőlegesen parkolva nagy kihívást jelent a kiszállás is, ha állnak mellettünk és nem szeretnénk odacsapni a több mint 1 méter hosszú ajtót. Belső A konfigurációt előzetesen áttekintve kissé megütötte az ember szemét a macchiato bézs-yacht kék belső színpárosítás barna szilfa díszítő elemekkel. Tartott mindez az első pillanatig, egyrészt kijelenthetjük, a fabetét újra menő, másrészt a kombináció hatására teljesen olyan érzése van az embernek, mintha egy guruló yachtban ülne. A középkonzol gyönyörű, szinte minden egyes elemén érezzük a minőséget. A Mercedes esetében gyakran kiemelendő, hogy a legjelentéktelenebb kis gomb benyomásának hangja is a minőség szót suttogja fülünkbe. Ugyanakkor a touch-pad inkább tűnik dekorációs elemnek, mint praktikus eszköznek, gyakorlatilag ugyanazt tudjuk vele irányítani, mint a megszokott görgővel, csak nehézkesebben, bonyolultabban. Persze meg lehet mutatni az ismerősöknek, milyen okos az autó, hogy felismeri a kézírást, de valljuk be, nem ettől fognak elájulni az autó láttán. Szintén dízájncélokat szolgál(na) a középen látható kis óra. Ízlés kérdése, sokaknak tetszik, sokaknak nem és mentségére szóljon, hogy felár nélkül kérhetjük, de az óra műanyag mivolta egyszerűen rontja az összképet. Ezzel együtt sem érzi magát átverve az ember, ha kifizet egy ilyen autóért közel 30 millió forintot. Kényelmes, gyönyörű, minőségi, pontosan az, amit várunk. Vezetési élmény Az autók szerelmeseinek jelentős része imába foglalná az ember nevét aki kitalálta a vezetői profilválasztást. Az ECO mód kényelmes, a komfort mód minden körülmény között tökéletes Sport és Sport+ módban pedig igazán szabadon engedhetjük az autóban rejlő erőt. Ha valakinek mindez nem elég, egyéni beállításokkal testre is szabhatja a vezetési élményt. Nehéz elképzelni, hogy aki 333 lóerős Mercedes kupét választ, kihagyja az AMG line felszereltséget a konfigurációból. 1,2 millió forintért kap 19 colos AMG felniket, morcosabb első és hátsó lökhárítót, de leginkább az Agility Control futómű éri meg, szelektív lengéscsillapító rendszerrel és ültetéssel. Egy ilyen zseniálisan csillapító futómű a versenytársaknál önmagában is közel 1 millió forintot kóstál, így bűn kihagyni ezt az extrát. Gyakorlatilag van egy bivalyerős autó, amiben úgy közlekedhetünk Budapest kátyús útjain, mintha jégen siklanánk.  Ez a siklás 100 kilométerenként 12-18 liter üzemanyagba kerül, mindez persze a terep, a jobb láb és a kiválasztott vezetői profil függvénye. Technika Az egyetlen valódi negatívum, amit ki kell emelni, az a Mercedes esetében szokásos, versenytársakénál kissé bonyolultabban kezelhető fedélzeti számítógép. Mindent tud, amit egy ilyen autótól elvárhatunk, de meg kell szokni a sajátosságait. Mindezért kárpótol, hogy minden menüsor tartalmaz kezelési útmutatót, ezzel egyrészt tényleg kiismerhetjük a rendszert, másrészt tökéletes indok, hogy órákig csöndben üldögéljünk az autóban. És közben mosolyogjunk. Mert ebben az autóban ülve folyamatosan indokolatlan vigyor ül az ember arcán. Egy sok jó autót megélt ismerős mondta egyszer: az ilyen autókba csak be kell ülni, és mosolyogni. Miért? Mert MINDENRE figyel. De nem úgy, ahogy egy felextrázott kisautó, a rendelkezésre álló vezetést segítő rendszerek mindig előttünk járnak. Persze ebben az árkategóriában jogos elvárás, hogy minden létező asszisztens rendelkezésre álljon, de a vezetőülésben hamar rájövünk, a Mercedesnél nem csak a formatervezők tartoznak szakmájuk elitjébe. A rendszereknek köszönhetően áll az az elsőre kissé furcsa helyzet, hogy a több mint háromszáz lóerős autó vezetése gyerekjáték egy alacsonyabb kategóriájú kisautó irányításának kihívásaihoz képest. Bárhova beparkol, bárhonnan kiparkol, és mindig szól, ha valami veszély leselkedik ránk. Persze ezt is testre szabhatjuk, a szenzorok érzékenysége a mi választásunk. Külön kiemelendő a navigációs rendszer. Valójában nem is maga a rendszer, hanem a körülbelül 15 000 Forintért 1 évig aktiválható Livetraffic funkció. Az első néhány alkalommal az ember rendszeresen ellenőrzi, hogy biztosan jó célt állított-e be, mert még a város utolsó kisutcáit is ismerő taxisokat is meglepné, milyen eldugott utakon keresztül érjük el célunkat, elkerülve ezzel minden torlódást. Mindez azért is különleges, mert végre egy autógyár felismerte, hogy az okostelefonokra ingyen letölthető navigációk elhúztak az ő rendszereik mellett. Ebben persze nincsenek egyedül, de igazán becsülendő, hogy a Mercedes felvette a kesztyűt, nem hódolt be és szerződött le valamelyik applikációval, hanem megcsinálta a sajátját és több területen is lekörözte az újdonsült vetélytársakat. Végülis.. Ha a pénztárcánk nem húzza a nadrágunkat, nehéz megérteni, hogyan lehet egy autóért kiadni akkora összeget, amiből még az egekben lévő ingatlanárak mellett is egészen csinos belvárosi lakást vehetnénk. Ugyanakkor kedves olvasó, ha van a számláján 25-30 felesleges millió, akkor irány a legközelebbi bemutatóterem, üljön be egy próbakörre, majd miután a tesztvezetés első tíz percében eldőlt, hogy kell egy ilyen otthonra, adja is le a rendelést. Nem fogja megbánni. Fotók: Erdős Dénes      
Címkék: 

Verstappené a harmadik szabadedzés

2017.09.16.
Mögötte a második legjobb időt a német Sebastian Vettel autózta a Ferrarival, a harmadikat pedig a világbajnoki pontversenyben Vettel előtt vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője érte el. Az első két szabadedzésen leggyorsabb Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája a délutáni időmérő edzést megelőző próbán hatodik lett. Eredmények (formula1.com): 3. szabadedzés:1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:41.829 perc 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:41.901 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:41.971 4. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:42.383 5. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1:42.439 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:42.517 pénteki eredmények: 2. szabadedzés:1. Ricciardo 1:40.852 2. Verstappen 1:41.408 3. Hamilton 1:41.555 4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:42.104 5. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:42.448 6. Vandoorne 1:42.501 1. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:42.489 2. Vettel 1:42.598 3. Verstappen 1:42.610 4. Hamilton 1:42.904 5. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:43.423 6. Bottas 1:43.434: A további program: szombat: időmérő edzés 15.00 vasárnap: futam 14.00

A Mazda a 2030-tól már csak hibrid és elektromos autókat gyárt

2017.09.16.
A világon egyre több autógyártó dönt arról, hogy fokozatosan átállt a kizárólag robbanómotorok által hajtott autók gyártásáról hibrid és elektromos autókra. A Mazdának jelenleg nincs kizárólag árammal hajtott autója és csupán egy hibrid modellje van, a Mazda3 Axela. A japán cég 2019-től tervez kizárólag elektromos autók gyártásába fogni. A Mazda csütörtökön kezdte meg új modellje, a CX-8 forgalmazását. Az egyelőre csak dízelváltozatú autót most még csak Japánban lehet megvenni. A Reuters jelentése szerint több vezető autógyártó azt tervezi, hogy már a következő évektől folyamatosan elhagyják a kizárólag belsőégésű motorok gyártását és áttérnek a hibrid, vagy elektromos autók gyártására. A kínai tulajdonban lévő Volvo Car Group júliusban jelentette be, hogy a 2019-től megjelenő valamennyi új modellje részben, vagy teljesen elektromos meghajtású lesz. A Volkswagen pedig a hét elején számolt be arról, hogy 2025-ig 80 új elektromos meghajtású autóval jelentkezik. Ebből ötven teljes mértékben elektromos, harminc pedig hibrid meghajtású lesz.

Új legenda: íme a BMW M8 GTE versenyautó

2017.09.16.
A BMW M8 GTE versenyautó 2017. július 1-jén látott napvilágot a BMW Group dingolfingi gyárában, ahol a 2018-ban érkező új BMW 8-as Coupé is készül majd. A vérpezsdítő menetdinamika és a fejedelmi luxus egységének felélesztésével párhuzamosan a BMW M GmbH új zászlóshajójának fejlesztési munkálatai is gőzerővel zajlanak, a 67. Frankfurti Nemzetközi Autószalonon leleplezett BMW M8 GTE versenyautó pedig eme sorozatgyártásban kínált vezetési élmény és a zárt aszfaltcsíkokra edzett technológia közötti rendkívül közeli rokonság hírnöke. A bajor prémiumgyártó új versenypályás legendája a forradalmi BMW 8-as Coupé és a BMW M8 világpremierje előtt számos nemzetközi GT versenysorozatban rajthoz áll majd, így többek között a hosszú távú futamokat kínáló FIA World Endurance Championship következő szezonjában, az észak-amerikai IMSA WeatherTech SportsCar Championship futamain és az ikonikus Le Mans-i 24-órás megmérettetésen is, hogy az élesben megszerzett versenytapasztalatokat a mérnökök a sorozatgyártás előtt álló mindkét csúcsmodellben átfogóan alkalmazhassák. - A BMW M8 GTE a nemzetközi GT versenysorozatokban indított új zászlóshajónk, amely minden területen felveszi a versenyt az ellenfelekkel – mondta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. - A leplezetlen versenyautó frankfurti premierje számunkra egy újabb fontos lépés az első éles megmérettetés felé vezető úton, amely terveink szerint 2018 januárjában, a Daytona-i 24-órás versenyen teljesedik majd ki. Az FIA World Endurance Championship és az észak-amerikai IMSA WeatherTech SportsCar Championship futamai kiváló versenykörnyezetet adnak új csúcsmodellünknek, amellyel a bajor prémiumgyártó járműfejlesztési csúcstechnológiáját küldjük versenybe és egyúttal a Le Mans-i 24-órás megmérettetésbe is visszatérünk. A BMW M8 GTE fejlesztési munkálataival a tervek szerint haladunk és már nagyon várjuk, hogy végre élesben láthassuk a technológiát az élbolyban” – zárta gondolatait a BMW Motorsport igazgatója. A hatékonyság új szintje A BMW M8 GTE versenyautó meghajtásáról egy BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó V8-as benzinmotor gondoskodik, amelynek hengerűrtartalmát a nemzetközi GT versenysorozatok szabályrendszere értelmében 4.0 literre csökkentették, az egyes futamok eltérő előírásaihoz igazítható, névleges maximális teljesítményt pedig több mint 500 lóerőre húzták fel. A motorblokk és a hengerfejek teljes mértékben megegyeznek a sorozatgyártásba fejlesztett erőforrás alkatrészeivel, a könnyűfém ötvözetből előállított elemek a BMW Group landshuti gyárában készülnek. A versenyautót tervező mérnökök a fejlesztési fázisban mindvégig a lehető legmagasabb szintű hatékonyság és a maximális tartósság elsődleges szempontjait tartották szem előtt, a hamarosan sorozatgyártásba kerülő, erőteljes motor így tökéletes műszaki alapokon nyugszik. A BMW M8 GTE versenyautóban egy hatsebességes, motorsport-specifikus szekvenciális váltó továbbítja a kerekek felé az erőforrásból érkező teljesítményt, illetve forgatónyomatékot. Minden korábbinál átfogóbb tervezőmérnöki szabadság A „virtuális járműtervezés és -fejlesztés” a BMW M8 GTE versenyautó fejlesztési fázisában mindvégig központi szerepet játszott. A kipörgésgátló rendszert például a mesterséges intelligencia segítségével tökéletesítették a mérnökök. Sőt mi több, a karosszéria topológiai optimalizálásának háromdimenziós nyomtatási lehetőséggel kiegészített folyamata megannyi innovatív, kreatív megoldás feltárásával a versenyautó vonalvezetésének és aerodinamikájának megtervezésekor is minden korábbinál átfogóbb tervezőmérnöki szabadságot biztosított. A rendkívül gyors eljárás részeként a mesterséges intelligencia lehetővé tette, hogy a „virtuális járműtervezés és –fejlesztés” során kidolgozott elméleti alkatrészek 24 órán belül elkészüljenek és a mérnökök valós szimuláció keretében tesztelhessék őket. Az élsport és a tömegtermelés kapcsolata A BMW M8 GTE versenyautó fejlesztési munkálataiban a motorsport-szereplés és a tömegtermelés szempontjait előtérbe helyező tervezőmérnökök vállvetve dolgoztak együtt, hiszen a zárt aszfaltcsíkokra edzett technológia számos ponton egyezik a 2018-ban sorozatgyártásba kerülő innovációkkal. A könnyűszerkezetes járműépítés alapelveit így nem csupán az új BMW 8-as Coupé és a BMW M8, de a BMW M8 GTE versenyautó esetében is maradéktalanul kiaknázták a készítők. A szénszál-erősítésű műanyag széleskörű felhasználása jelentős súlycsökkenést eredményezett, a 4 980 milliméter hosszú és 2 046 milliméter széles versenyautó saját tömege mindössze 1 220 kilogramm. A BMW M8 GTE, a BMW M8 és az új BMW 8-as Coupé közötti közeli rokonság a karosszéria számos elemén is visszaköszön, amely leginkább a tökéletesen egyező tetővonalban, valamint az első és a hátsó fényszórók kialakításában érhető tetten. Csúcsteljesítmény a légellenállás csökkentésében Egy vadonatúj versenyautó tökéletes aerodinamikájának kialakítása legalább annyira időigényes, mint amennyire elengedhetetlen feladat. A bajor prémiumgyártó tervezőmérnökei számára ezért mindennél fontosabb volt, hogy a lehető legalacsonyabb légellenállás elérése érdekében már a legelső fejlesztési fázistól a maximális hatékonyságra törekedjenek. Az áramlástechnikai folyamatok szimulációja (CFD – Computational Fluid Dynamics) terén elérhetővé vált új algoritmusoknak köszönhetően a tervezőmérnökök már a versenyautó valós, szélcsatornás tesztelése előtt jelentős mértékben finomított digitális szimulációkat futtathattak le. A BMW Motorsport ráadásul a vállalatcsoport egyedülálló szélcsatorna-rendszerében, a világ egyik legfejlettebb jármű-áramlástechnikai laboratóriumának számító BMW Group Aero Lab tökéletes körülményei között finomhangolhatta a BMW M8 GTE versenyautó aerodinamikáját, a tömegtermelés során felhalmozott szaktudás módszeres alkalmazásával párhuzamosan. Az átfogó szélcsatornás tesztelés az innovatív, aerodinamikailag optimalizált BMW Aero keréktárcsákra is kiterjedt, amelyek a 67. Frankfurti Nemzetközi Autószalon színpadára kigurított versenyautó alatt egyelőre koncepcióként láthatók. A legkorszerűbb háromdimenziós kontroll-technológia A motorsport-szereplés és a tömegtermelés szempontjait előtérbe helyező tervezőmérnökök közötti szoros együttműködés egy másik fontos területre is kiterjedt: a BMW M8 GTE versenyautó karosszériájának ellenőrzésekor a tervezőmérnökök ugyanazt a háromdimenziós kontroll-technológiát alkalmazták, mint a 2017/2018-as versenyszezonban debütált BMW M4 DTM versenyautó esetében is. A BMW legkorszerűbb, tömegtermelésben használt technológiája a versenyautók összeszerelése után is tökéletes minőségellenőrzési rendszert garantál, hiszen egy olyan összetett modell esetében, mint a teljes mértékben kézzel készített BMW M8 GTE versenyautó, rendkívül fontos, hogy a karosszériaelemek mérnöki pontossággal illeszkedjenek egymáshoz.  

Ma kezdődik az Európai Mobilitási Hét

2017.09.16.
A Budapesti Közlekedési Központ és a Főpolgármesteri Hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Magyarország tizenhatodik alkalommal csatlakozik a programsorozathoz, amelynek keretében a hétvége mindkét napján lezárják a gépjárművek elől a budapesti Andrássy utat. A közlekedési szolgáltatókon és a fővárosi közszolgáltató társaságokon túl több kerület, civil szervezet is kiállít, valamint különböző programokkal és koncertekkel várják a látogatókat. A mobilitási hét a városok fenntarthatóbbá és zöldebbé tételére, a gépkocsival közlekedés alternatíváinak kipróbálására buzdít. Az idei mottó: "Közös út, közös jövő", a téma pedig a tiszta, közösségi és intelligens mobilitás. Azt írták, hogy Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya itthon évről évre népszerűbb, tavaly már több mint kétszáz település vett részt a programokban, amivel Magyarország csaknem ötven ország versenyében a harmadik helyen végzett. Az Andrássy út lezárása miatt változik egyes közösségi közlekedési járatok menetrendje is: terelt útvonalon halad a 20-as, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös és a 979-es busz, valamint a 70-es, a 73-as, a 75-ös és a 78-as troli.

Seat Ibiza 20170914

2017.09.16.

BMW 20170914 - 2

2017.09.16.

BMW 20170914 - 1

2017.09.16.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója