Elképedtek a BMW-nél az M5 Touring sikere láttán

2025.03.29.
A BMW M5 Touring nemrég az Egyesült Államokban is debütált, és az M5 kombi is jól fut a piacon. Sylvia Neubauer, a BMW ügyfél-, márka- és értékesítési alelnöke szerint az M5 szedán és a kombi gyártása jelenleg 50:50 arányban oszlik meg, ami felülmúlja a BMW eredeti várakozásait. Neubauer azt is elmondta, hogy a vállalat a gyártás kétharmadát a szedánra, egyharmadát pedig a kombira tervezte, de ez végül nem így történt. Nem mintha a szedán vásárlói nem rajonganának a modell iránt. De a kombi iránti kereslet nagyobb a vártnál, ezért a BMW mindkét modell gyártását növelte – igaz, eltérő mértékben. "Most úgy látjuk, hogy a szedán iránt a vártnál nagyobb a kereslet" - nyilatkozta Neubauer. "Ezért növeltük a termelést. De még annál is nagyobb a kereslet a Touring iránt. Így a Touring esetében a gyártási számok is sokkal nagyobbak." A 2025-ös M5 Touring tavaly augusztusban debütált, a szedánnal megegyező hibrid V8-as hajtáslánccal, amely 717 lóerőt tud leadni. Annak ellenére, hogy 2500 kilogrammot nyom, 3,5 másodperc alatt képes elérni a 100 mérföld/órás sebességet, és mivel hibrid, körülbelül 40 kilométert tesz meg tisztán elektromos árammal. Még ha a 2025-ös M5 Touring sikeres is lesz az Egyesült Államokban, nem fogja azonnal megnyitni az utat az M3 Touring előtt. A BMW azonban bizakodó. A termékért felelős alelnök, Andreas Meyer tavaly augusztusban azt mondta: "Ha az M5 Touring elég jól teljesít, talán az M3 Touring következő generációja is jöhet Amerikába". A BMW soha nem tervezte, hogy a jelenlegi M3 Touringot az Egyesült Államokba hozza, de talán ez megváltozik a következő generációs modell érkezésével.

Robbanás Moszkvában: ég Putyin limuzinja

2025.03.29.
A Bild cikke. Képernyőfotó A jelentés szerint a robbanás az orosz titkosszolgálat főhadiszállása közelében történt. Azt azonban nem tudni, hogy a baleset idején ki használta a járművet. A Daily Star információi szerint senki sem sérült meg. Állítólag a közösségi oldalakon lévő videókon is látható az égő autó. A „Bild” értesülései szerint az incidens pánikot keltett Moszkvában, mivel a Kreml-vezér, Putyin elleni esetleges támadásoktól való félelem nagy volt.  

NAV: a gépjárműadó befizetésénél is érdemes a mobilapplikációt választani

2025.03.29.
A tájékoztatás szerint eddig már 14 ezer részletfizetési kérelem érkezett a hivatalhoz. A NAV-Mobilon benyújtott kérelmeket automatikusan - emberi közbeavatkozás nélkül - bírálja el a NAV, így az applikációban percek alatt megjelennek az engedélyezett részletfizetés adatai. A döntést tartalmazó határozatot jellemzően még aznap kézbesíti a NAV az ügyfél tárhelyére. A NAV-Mobil - úgynevezett push üzenetben - figyelmeztet a részletfizetés előtti napon, hogy másnap esedékes a fizetés. A részletet befizetni szintén az adóhivatal applikációjában a legegyszerűbb - ismertették. A gépjárműadó a NAV-Mobilos befizetés mellett idén is utalható a 10032000-01079160 számú, NAV belföldi gépjárműadó bevételi számlára, illetve a határozatban szerepelő fizetési linken is pillanatok alatt rendezhető. Utaláskor az adószámot, vagy az adóazonosító jelet kell feltüntetni a közleményben, és nem a rendszámot. A gépjárműadót idén is április 15-ig, egy összegben kell befizetni - tájékoztatott a NAV. MTI  
Címkék: 

AMTS hét van!

2025.03.29.
Oh, igen, megint elérkezett az év egyik leglelkesítőbb időszaka autós szempontból. Épp, amikor elkezdik felkészíteni a versenyautókat a szezonra, és épp, amikor először kigurulnak a téli álomból a klasszikus járművek, akkor rendezik hazánk legnagyobb autós kiállítását. Ilyenkor szokott elhangzani a számból: „Olyan AMTS idő van.” Hogy mire gondolok, azt valószínű, hogy ezt csak a párom érti, meg talán azok, akikkel több, mint 10 éve állok az Autó, Motor és Tuning Show drift pályáján. Mi ugyanis az esemény nagy részét kint, a szabadban töltjük, legtöbbször az első tavaszi napsugarak alatt. Onnan tudod, hogy AMTS hét van, hogy remek hangzású tuning járgányok előznek meg, a piros lámpánál egy lenyitott tetős oldtimer áll, szembe pedig épp tréleren hoznak egy csontra felkészített versenyautót trérelen. Ilyenkor az autózásról szól az egész város. Nem tudom, hogy más is érzi-e ezt, de én, aki 2008 óta szinte minden AMTS-en ott voltam, nagyon kedvelem ezt az időszakot. Idén ráadásul sosem látott méretű lesz az esemény, ami szinte a teljes Hungexpo területet felhasználja. Összesen hét pavilont fognak megtölteni az autók, a szabadban pedig lesz drift aréna, off-road pálya és kültéri tuning találkozó is. Odabent két nagy amerikai produkciót is láthatunk majd. Az egyik a Fast Family Extreme Show, ami a Halálos Iramban filmeket hivatott megidézni a legendás autókkal, és még az egyik színészt, Luis Da Silva Jr.-t is sikerült elhívni az eseményre. A másik a GTA Live Show lesz, ami az ikonikus játéksorozat legjobb jeleneteit fogja megidézni. Saját pályával készül a Monster Energy, míg a TOYO Tires standján Németország egyik legismertebb autós figurájának, Jean Pierre Kreamer saját RWB Porschéja is helyet kap. A tuning világban jártasaknak ismerősen csenghetnek a Ultrace, Essen Motor Show és Tuning World Bodensee nevek is: tőlük is érkeznek épített autócsodák az idei eseményre. Az UNIX – Autó, Motor és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető: • Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb, nemzetközi autótuning showja • Új autók és motorok – márkák, kereskedések, kiegészítők és a háttéripar bemutatkozása • Háttéripari Kiállítás – UNIX VIP stand, a legnagyobb szervizpartnerek találkozóhelye • Classic Auto & Motor Show - restaurált klasszikus autók, veteránok, oldtimerek • Fast & Furios Family és GTA Live Show – vadonatúj showműsorok, egyenesen Amerikából! • DRIFT és GYMKHANA Show – A látványos autósportok exkluzív bemutatkozása • OFF-ROAD Show – Minden, ami terepautó, taxizás izgalmas, épített pályán • Hot Rod Show és Motorépítő Verseny – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása • Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása • Katonai járművek kiállítása - a Magyar Honvédség gépei További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A rendőri intézkedést akarta elkerülni a tragédiát okozó 25 éves nő

2025.03.29.
A járőrök megkülönböztető jelzés használatával követni kezdték, a Citröen azonban egyre gyorsabban haladt. A menekülő autó Vajtán, a Kossuth Lajos utcában váratlanul a padkára, majd az árokba hajtott, ott egy betonhídnak ütközött, fejtetőre fordulva megállt és kigyulladt. A rendőrök, amint a helyszínre értek, azonnal megkezdték a sérültek mentését. A megsérült sofőrt, egy 25 éves nőt biztonságos távolságban helyezték el az autó mellett, beszorult utasa, egy 24 éves nő a baleset következtében életét vesztette. A katasztrófavédelem munkatársai a tüzet eloltották, a mentők a sérültet kórházba szállították. Az adatgyűjtés során a rendőrök megállapították, hogy a Citröen vezetője soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel. A baleset körülményeit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.  

A Föld meghódítása után a Toyota a Holdat is célba veszi

2025.03.29.
Az ember több mint ötven évvel ezelőtt már eljutott a Holdra, ám aztán hosszú szünet következett. Most ismét napirenden van a téma: a NASA Artemis programjának célja a hozzánk legközelebbi égitest kutatásának folytatása. Japán csatlakozása után két asztronautával és egy speciális holdjáróval járul hozzá a küldetés sikeréhez. Az űrhajósok mellett a japán színeket a Toyota képviseli. Miután elpusztíthatatlan és megbízható terepjárójukkal, a Land Cruiserrel meghódították a Föld legvadabb tájait, megépítik a Toyota Lunar Cruisert, amellyel a Holdat veszik célba. A Lunar Cruiser nem csak rendeltetési helye szempontjából lesz különleges jármű. Egyedülálló tulajdonsága, hogy nemcsak mozog majd a Hold felszínén, hanem túlnyomásos kabinjának köszönhetően az űrkutatók átmeneti élőhelye is lesz. A jármű tervezése azonban sokkal nagyobb kihívás elé állítja a Toyotát, mint elsőre gondolnánk. A Holdon autózni ugyanis teljesen más dimenzió, mint a Földön. A Holdat regolit borítja, amely por, homok, laza sziklák és egyéb anyagok porszerű lerakódása.  Nagy tévedés azonban azt gondolni, hogy elég ügyes homokjárót tervezni, amely jól teljesít a Szaharában. A hőmérséklet ingadozása sokkal szélsőségesebb a Holdon (hiszen nincs légköre), -170 és +120 Celsius fok között ingadozik. Emellett a Lunar Cruisernek meg kell birkóznia a földi gravitáció egyhatodával (kerekei kevésbé fognak tapadni a talajhoz), hatalmas, kihajtható napelemekkel energiát kell termelnie, majd akkumulátoraiban tárolnia kell azt. A holdi napok perzselő forróságát olyan hőpajzzsal és hőelvezető rendszerrel kell ellensúlyoznia, amely napokra, hetekre lakható környezetet teremt az űrhajósoknak és garantálja túlélésüket. Az amerikaiak korábbi holdi küldetéseik során nyitott golfkocsihoz hasonló Moon Buggyt használtak. Ez szükségszerű volt, mert a Földről induló rakétának mindent fel kellett juttatnia a Holdra, s ahhoz, hogy rakományával együtt elérhesse a szökési sebességet – azaz legyőzze a Föld gravitációját -, korlátozni kellett a tömeget. Ezek a mini holdjárók azonban rövid hatótávval bírtak, három túrájuk során összesen alig több mint 90 kilométert tettek meg Holdunk felszínén. A Toyota Lunar Cruiser ennél nagyságrendekkel többre lesz képes. Legalább tízéves küldetésre tervezik, amely során összesen 10.000 km megtételére lesz alkalmas. A Lunar Cruiser hagyományos gumiabroncsokat nem kap, mert elakadnának a Hold finom, törmelékes kőzetrétegében. A Bridgestone fejleszti azt a rozsdamentes acélötvözetből álló kereket, amely átmenetileg deformálódni képes fémküllőivel jobban boldogul majd a holdbéli tájon. A tervek szerint a Lunar Cruiser a nap 24 órájában aktív lesz. Egyik nyolcórás műszakjában képes lesz haladni a Holdon, azaz nagy távolságokat tehet meg, s közben az űrhajósok ki-kiszállhatnak fotókat készíteni, mintákat gyűjteni. A parkolás után (ami a Holdon egyelőre ingyenes) az asztronauták a túlnyomásos kabinban, immár szkafander nélkül folytathatják a munkát (elemzések, dokumentáció satöbbi). Ekkor a Lunar Cruiser „vitorlát bont”, azaz szétnyitja hatalmas napelemeit, amelyekkel 16 óra alatt elegendő energiát gyűjt a következő nyolcórás holdi útra. Megoldandó még a Lunar Cruiser hasznos terhelése is, hiszen, ha két űrhajós többnapos expedícióra indul, akkor a számítások szerint legalább egy tonna ellátmánnyal kell útra kelniük. Bár a fellövéstől még évekre vagyunk, a Toyota holdjárójának tervezése már zajlik. Az Artemis program keretében a tervek szerint 2031-ben lesz olyan holdutazás, amely során a Lunar Cruiser bizonyíthatja képességeit.   Fotó: Toyota, Nippon.com    
Címkék: 

A Volkswagen Haszonjárművek stabil eredményeket ért el 2024-ben

2025.03.29.
Bár a működési eredmény az átszervezési intézkedések miatt 743 millió euróra csökkent (előző év: 873 millió euró), a 2022-es eredményt (527 millió euró) még mindig jelentősen meghaladja. Már önmagában a 2024-ben bemutatott számos új modell, köztük három világpremier, lehetővé teszi, hogy a Volkswagen Haszonjárművek történelmének legjobb termékportfóliójával rendelkezzen. Ennek a lendületnek köszönhetően a hannoveri márka megkezdi a legendás VW Bus jubileumi évét, amely először 75 évvel ezelőtt gördült le a gyártósorról. Fotó: VW A 2024-es első félév rekord eredménye és a harmadik negyedév negatív eredménye után is stabilan tudta tartani éves eredményét a Volkswagen Haszonjárművek. A T6.1 nyári kivezetése után mostanra teljessé vált a VW Bus járművek új hármasa, amely az ID. Buzz, a Multivan és az új Transporter modellekből áll. A Transporter a 2024. szeptemberi IAA Transportation nemzetközi autókiállításon ünnepelte világpremierjét. Március elejéig már 52 000 megrendelés érkezett az új Transporter és Caravelle modellekre – ezzel is azt bizonyítva, hogy az új generáció elődjei sikerének nyomdokaiba lép. A szeptemberi bemutatkozása már a harmadik premier volt tavaly. „Bejelentettük, hogy 2024-ben számos új modellt fogunk bemutatni – és ennek eleget is tettünk” – foglalta össze a modellévet Carsten Intra, a Volkswagen Haszonjárművek márka igazgatótanácsának elnöke. Márciusban a Volkswagen Haszonjárművek a teljesen elektromos VW Bus egy újabb változatát, az ID. Buzz GTX-et mutatta be, amelyet májusban követett a vadonatúj, Multivan alapú California. „Az újonnan bemutatkozó járművek mellett szinte minden más modellünk is megújult – a Multivanben található innovatív 4Motion hajtástól, a Caddy hálózatról tölthető hibrid változatán át egészen az új Crafterig” – folytatta Intra. „Mostanra a legkiválóbb termékkínálattal rendelkezünk üzleti és magán ügyfeleink számára is!” Michael Obrowski pénzügyi igazgató hozzátette: „Ügyfeleink nagyra értékelik a széles termékkínálatot és az új, magasabb minőségű felszereltséget.” Az árbevétel így tavaly változatlanul 15,12 milliárd euró maradt (előző év: 15,33 milliárd euró), annak ellenére, hogy az értékesítés enyhén, 4 százalékkal 404 000 járműre csökkent. „A GRIP programunk keretében végrehajtott átszervezési költségek jelentős hatással voltak a működési eredményre, amely 743 millió euróra csökkent (előző év: 873 millió euró). Ezekkel a költségekkel tulajdonképpen a jövőnkbe fektetünk bele, mivel fenntarthatóan javítják költséghelyzetünket” – mondta Obrowski. A Volkswagen Haszonjárművek idén is következetesen folytatja költségcsökkentési erőfeszítéseit minden területen. Ezeket a tevékenységeket a korábbi évekből ismert „Top 10 Program” segítségével irányítják. Továbbá célunk, hogy 2025-ben termékkínálatunkat nemzetközivé tegyük. „Most mutattuk be az ID. Buzz modellt Észak-Amerikában – a busz visszatért” – mondta Lars Krause, a Volkswagen Haszonjárművek értékesítésért, marketingért és aftersales-ért felelős igazgatótanács tagja. „Idén új piacokon jelenünk meg, főként az ázsiai régióban – például Ausztráliában, Új-Zélandon, Hongkongban vagy Indonéziában. Ez a terjeszkedés jelentősen hozzájárul majd teljesen elektromos járműveink arányának növeléséhez a flottánkban. A teljesen elektromos ID. Buzz, Transporter és Caravelle modelleink, 2025-ben a kiszállításaink kétszámjegyű százalékát teszik majd ki” – fogalmazta meg Krause a következő év célját. 75 éves a VW Bus 2025-ben a Volkswagen Haszonjárművek egy ikon jubileumát ünnepli: 75 éves a VW Bus. Ez Európa leghosszabb ideje gyártott haszonjárműve. 1950. március 8-án gördült le a gyártósorról Wolfsburgban az első Transporter – röviden T1. Ezt azóta több mint 12,5 millió további VW Bus követte – 1956-tól már a hannoveri gyárban. „Ez tette minden idők legsikeresebb európai haszonjárműjévé. De már régóta a kultikus járművek közé tartozik” – nyilatkozta Carsten Intra. A T1-től egészen a hatodik generációs T6.1-ig minden változathoz egy platform szolgált alapul – a Transportertől a lakóautó-ikonokig. Az elektromobilitás korszaka azonban szükségessé tette a sokoldalú jármű átalakulását, így paradigmaváltás következett be: Az „Egy VW Bus mindenkinek” helyett így lett „A tökéletes VW Bus mindenkinek”. A jelenlegi Multivan 2021-ben egy új korszak kezdetét jelentette – egy kisbusz, amely szabadidős és munkával kapcsolatos tevékenységek során is tökéletesen megállja a helyét, és ami elsőként opcionális elérhető hálózatról tölthető hibrid hajtással is. Ezt az első teljesen elektromos, nagy sorozatban gyártott VW Bus követte 2022-ben az ID. Buzz modell képében. 2025-ben harmadik modellsorozatként az új Transporter termékcsalád is csatlakozik – a trió „igáslova”, nagyobb hasznos teherrel, nagyobb vontatási kapacitással és nagyobb térfogattal, amely BEV, dízel és hibrid változatban is elérhető lesz. A jelenlegi VW Bus kínálat így három pillérből és hat alapmodellből áll: a Multivan és az azonos kialakítású California, az ID. Buzz és a haszonjármű változat ID. Buzz Cargo, valamint a Transporter és a műszakilag azonos Caravelle shuttle verziókból. Mindegyikük a mai napig magában hordozza dizájnjában és kialakításában egyaránt a multifunkcionális T1 DNS-ét. Carsten Intra: „Mi alapítottuk meg a kisbusz szegmenst 75 évvel ezelőtt – mi vagyunk az eredetiek! Az összes járműgenerációt tekintve egyetlen járműnek sincs annyi rajongója, mint a VW Busnak. Termékeink 75 éve támogatják ügyfeleinket minden tevékenységükben. És ez a jövőben is így lesz.”  
Címkék: 

A Nissan új CEO-ja visszahozná a Silviát

2025.03.29.
A Nissan jelenlegi helyzete nem titok, a japán gyártó szorult helyzetben van. A tavalyi év végén felerősödő problémák 2025 elejére azt eredményezték, hogy a Nissan majdnem összeállt a rivális Hondával, csak, hogy elkerülje a csődöt. Bár végül ez a terv kútba esett, a Nissan nem húzta le a rolót, de rengeteg alkalmazottól megvált és árun alul igyekszik értékesíteni modelljeit. A vérzés elállítására új vezérigazgatót jelöltek ki a cég élére, akitől azt remélik, megmentheti a nagymúltú gyártót.  És ehhez mi másra is lehet szükség, mint egy nagy autómániásra. Ivan Espinosa, a Nissan új vezérigazgatója. A Makoto Uchidát váltó CEO nem más, mint Ivan Espinosa, aki 2003 óta dolgozik a Nissan Csoportnak és az elmúlt bő húsz év alatt a globális stratégiáért felelős osztály alelnöke volt az új poszt előtt. A hosszú rezümé mellett kollégái leírása szerint Espinosa nagy autórajongó és a japán autók kedvelője. És ez olyasmi, amit mostanság kevésbé látunk az autóiparban. Elődje, Uchida a bejelentéskor így nyilatkozott Espinosáról: Továbbra is a negyvenes éveiben jár és tele van energiával. Emellett igazi autómániás. És hogy ez nem elhanyagolható tény, azt Espionosa egyik megszólalása bizonyítja. A Nissan nemrég nyugdíjazta a híres GT-R modellt és most csupán egyetlen performance modellje van, a Nissan Z. Espinosa ezt a példát hozta fel és azt mondta, ha rajta állt volna a dolog, a Nissan már rég négy-öt sportautót is piacra dobott volna. Espinosa egy Top Gearrel folytatott 2024-es interjúban elmondta, hogy a Nissannak szüksége van egy belépő szintű - és lehetőség szerint elektromos - sportautóra a Z és az akkor még létező GT-R mellettés azt is elárulta, mi volna ez az autó. A Silvia. Az egyik legismertebb autó a '90-es években. Ha a név ismerősen cseng, nem véletlen, hiszen a Nissan Silvia a '90-es évek egyik legmenőbb JDM, azaz japán importos autója volt, a Mitsubishi Lancer és a Toyota Supra és persze a GT-R mellett. Espinosa azt mondta a Top Gear interjújában az ötletről: Nagy kihívás lenne [újraéleszteni a Silviát]. De az a munkám, hogy megtaláljam a megoldást az ilyen dolgokra, mert szerintem jót tenne a vásárlóknak és a márkának, és haz ezt a megfelelő módon tudnánk tálalni, akkor működhetne is. Persze az első és legfontosabb feladat a márka talpraállítása lenne. Az új CEO így nyilatkozott a bemutatkozó konferenciás beszédében: Komolyan hiszem azt, hogy a Nissan hatalmas potenciállal bír, sokkal többel, mint amit most látunk. Nagyon várom, hogy azokra az alapokra építhessek, amit az előttem itt lévők már lefektettek. Ivan Espinosa igen eltökéltnek tűnik és persze a Silvia név meglobogtatása erős mézesmadzag lehet, amit persze követnek az olyan aggályok, amik az ilyen névújraélesztős eseteknél mindig hamar felbukkannak. A név csak csali, a nosztalgia hatása? Képes-e tartani az ikonikus modell hagyatékát? A Ford esetében jó és rossz példát is láttunk: az új Bronco modellcsalád komoly off-road és SUV gépeket tud felmutatni és a közönség is imádja. A neemrég megjelent Capri modell viszont egy újabb unalmas városi terepjáró, egy kicsit feltupírozott Kuga, ráadásul a Volkswagen MEB platformján. Mindezt a híres sportautó neve mögé rejtőzve. Nem is kapott jó fogadtatást. Ha a Nissan tényleg visszahozza a Silviát, akkor azt a névhez hűen kell megtennie, mert egy igen ikonikus és még ma is szeretett modellről van szó. A Nissan Z az egyetlen sportautó jelenleg a cég lineupjában. Hogy Espinosa megmentheti-e a Nissant a csődtől és fiatalos és energikus gondolkodásával újra fellendítheti az üzletet, nagy kérdés. A CEO április elsején foglalja el pozícióját, így elég béna bolondok napi poén lenne, ha mindezeket a terveket csak viccből mondta volna. Mindenesetre a feladata komoly, de ha sikerül jól irányítania, a Nissan talán kikecmereghet a csávából. Képek forrása: Nissan

A Škoda 130 RS ötvenéves jubileuma: egy korszakalkotó, legendás kupé

2025.03.29.
Fotó: Skoda A Škoda 130 RS a Mladá Boleslav-központú járműgyártó történelmének egyik legikonikusabb járműve. Annak idején számos címet nyert mind a nemzetközi ralikon, mind a körversenyeken. Az elődjeinek — Škoda 180 RS és 200 RS — erősségeire épülő és kiemelkedő vezetési dinamikával rendelkező Škoda 130 RS, gyorsan felvette a versenyt az elismert vetélytársakkal. Számos neves eseményen aratott győzelme alapján a járművet a csehszlovák motorsport meghatározó szereplőjeként tartják számon. Bemutatkozásának 50. évfordulója alkalmából három Škoda 130 RS került kiállításra a Mladá Boleslavban található Škoda Múzeum prototípus és sportjármű részegységtárában, ahol ezek április 27-ig tekinthetők meg. A nemzetközi rali- és körversenypályák sztárja Csak egy hónappal az 1975 áprilisában történt nyilvános bemutatkozása után a Most versenypályán, az újonnan kifejlesztett Škoda 130 RS kupé – amely a Type 735 nevet kapta – lenyűgöző eredményt ért el első versenyszakaszán. A brnói Európai Túraautó Bajnokságon a 2000 köbcenti alatti kategóriában két Škoda 130 RS jármű végzett a harmadik és negyedik helyen. Ez a kezdeti siker megalapozta a 130 RS kiemelkedően sikeres motorsport-karrierjét. Trófeákat nyert mind a keleti blokkban, mind a nemzetközi porondon, ahol a vezető nyugati márkák kemény versenyzőivel nézett szembe. A Škoda 130 RS diadalai között szerepel az 1977-ben elért kategóriagyőzelme a legendás Monte Carlo Ralin, ahol összesítésben a 12. helyet érte el. További kiemelkedő teljesítményei közé tartozik az összesített nyolcadik hely az 1979-es Acropolis Ralin. 1981-ben újra nagy sikert aratott, és ismét bebizonyította, hogy még a lényegesen erőteljesebb vetélytársakat is felül tudja múlni. Miután az előző szezonokban rendszeresen az első három helyezett között végzett, a Škoda 130 RS a körverseny világában is nyomot hagyott: az 1981-es Európai Túraautó Bajnokságon megszerezte az összesített címet, amely a legnagyobb sikerének tudható be a pályán. A siker kulcsa: pehelykönnyű kialakítás és kiváló kezelhetőség A Škoda 130 RS meghajtását egy folyadékhűtéses, hátsó elhelyezésű négyhengeres OHV motor biztosította, 1,3 literes lökettérfogattal. Idővel az eredeti 113 lóerős teljesítménye 142 lóerőre növekedett a pályaverseny változatban. Az alumíniumötvözet panelek és üvegszálas alkatrészek használatának köszönhetően a versenyjármű súlya mindössze 720 kg volt, ami lehetővé tette számára, hogy elérje a 220 km/h végsebességet. Azonban a Mladá Boleslavban épült versenyjármű valódi ereje a kezelhetőségében és agilitásában rejlett. Jól kiegyensúlyozott kialakítása minden vezetési körülmény között magabiztosságot sugárzott, lehetővé téve, hogy még nyomás alatt is megbízhatóan reagáljon. Eredeti gyári specifikációval közel 200 darab Škoda 130 RS-t gyártottak, további több tucatot pedig gyári alkatrészek felhasználásával, magán úton építettek. Az ikonikus RS jelvény öröksége tovább él a mai modellekben és a motorsportban A Škoda 130 RS vezette be az RS – Rally Sport – megnevezést, amely azóta is ikonikus szimbóluma a Škoda nagy teljesítményű modelljeinek. Ez a sportos örökség a márka jelenlegi kínálatának egyes modelljeiben ma is folytatódik. A nemzetközi motorsport színterén a Škoda Fabia RS Rally2 továbbra is fenntartja az RS nevet a WRC2 kategóriában.                

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója