A NiT Hungary az EU-ban is sikeresen képviseli a fuvarozókat

2015.12.23.
A NiT Hungary levélben fordult Violeta Bulchoz, az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosához, kérve a gépjárművezető-hiány megszüntetése és folyamatos utánpótlás biztosítása érdekében, az EU közös piacára hatást nem gyakorolva kizárólag a belföldi fuvarozás vonatkozásában tegyék lehetővé Magyarországon a 18 éves korhatár visszaállítását a „C”, illetve a 21 éves korhatár visszaállítását a „D” kategóriás vezetői engedély megszerzése tekintetében. Szervezetünknek az Európai Bizottság közlekedési biztosáhozintézett szakmai megkeresését siker koronázta. Violeta Bulc válaszlevelében a hivatásos gépkocsivezetők korhatárát illetően megerősítette, hogy az Európai Bizottság nem ellenzi, ha Magyarország a 2003/59/EK irányelv által elrendelt minimális korhatárt alkalmazza azon gépkocsivezetők esetében, akik szakmai alapképesítés megszerzésére is kötelezettek. Így a hazai közúti közlekedési szolgáltatóknál jelentkező munkaerőhiányt enyhítő jogszabály-módosítás várhatóan 2016. január 1-n hatályba lép. Az EB biztosa válaszlevelében kiemelte, hogy a megfelelő számú jól képzett és alkalmas gépkocsivezető biztosítása ténylegesen fontos egy jól működő közúti közlekedési szektor számára.   A jelenlegi helyzet előzményeit áttekintve a kötelező jogharmonizáció folytán a most érvényben lévő szabályozás szerint a „C” és „D” kategóriás jogosítvány megszerzésének alsó korhatára 2013-ban emelkedett 18 évről 21 évre, illetve 21 évről 24 évre. A magyar képzési rendszer sajátosságaiból adódóan – mint az EU-tagállamok többségében is – a fiatal felnőttek jelentős része 18 éves korban érettségizik, és ekkor dönti el, hogy milyen szakmát válasszon, merre induljon tovább, milyen képzésen vegyen részt. Mivel a „C” kategóriás jogosítvány megszerzésére még 3 évet vámi kell, ezért a nagy többségük más foglalkozást vállal, a gépjárművezetői szakma utánpótlása így nem vagy csak nehezen biztosított, a gépjárművezetők korfája idősödő tendenciát mutat. A rendelkezésre álló baleseti statisztikák sem igazolják azt a feltételezést, hogy a fiatalabb korosztály körében nagyobb lenne a közlekedésbiztonsági kockázat ezekben a járműkategóriákban.   A NiT Hungary évek óta következetesen dolgozika válságos hazai gépkocsivezető-hiány megoldása érdekében, melyben hosszú távon a szakmai képzési rendszerbe történő beemelés jelenthet perspektívát, ami a NiT Hungary által létrehozott és koordinált, 2014 óta működő fuvarozói képzési munkacsoport részéről is deklarált alapcél volt. A munkacsoport által kitűzött cél elérését, a belföldi árufuvarozási tevékenység esetében mindvégig a 18 éves korhatár visszaállításának lehetőségével összefüggésben vizsgálta, mely alapjavaslatként jelent meg a NiT Hungary által koordinált fuvarozói munkacsoport elvárásai között is.   A NiT Hungary további lépéseket is tett, amikor konzultációt kezdett a Nemzetgazdasági Minisztérium Versenyképességi Főosztályának vezetőjével, egyebek mellett annak érdekében is, hogy a képzési normatívákat illetően kedvező változásokat érjen el a munkáltatói igényeknek és a mindennapi szükségleteknek megfelelő hatékony és magas színvonalú képzés érdekében.   A témában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya 2015. december 8-án az alábbi közleményt jelentette meg.   KÖZLEMÉNY Fiatalabbak is elkezdhetik Lejjebb szállítható a teherautós jogosítvány megszerzésének alsó korhatára   Az Európai Bizottság nem emel kifogást ellene, ha Magyarország a kormányzati terveknek megfelelően 21 helyett már 18 éves kortól lehetővé teszi a C kategóriás vezetői engedély megszerzését. A hazai közúti fuvarozói ágazat versenyképességét erősítő jogszabály-módosítás 2016. január elsejétől hatályba léphet.   A tehergépkocsi-vezetői engedély megszerzésének életkori határát 2013-ban uniós irányelv alapján kellett 21 évre felemelni. A kormány 2015 júliusában döntött a logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások versenyképességének növelését szolgáló intézkedésekről. E lépések egyikeként a fejlesztési tárca felülvizsgálta a 18 éves korhatár visszaállításának lehetőségét a belföldi árufuvarozásban. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár a tervezett szabálymódosításról szeptemberben előzetes bizottsági állásfoglalást kért Violeta Bulc közlekedésért felelős biztostól.   A biztos a napokban beérkezett válaszlevelében kifejti, hogy az egymásnak némileg ellentmondó irányelvi rendelkezések miatt a jogi helyzet nem egyértelmű. A tagállamok jelenleg is eltérően alkalmazzák a minimális korhatárra vonatkozó követelményt. Az Európai Bizottság a hivatásos gépkocsivezetők sokhelyütt tapasztalható hiánya miatt a C kategóriában 18 éves, a D kategóriában 21 éves egységes minimális korhatár alkalmazását tervezi. A testület értelemszerűen a közösségi szándékokkal egybevágó magyar intézkedések meghozatalát sem ellenzi.   A kapcsolódó jogszabály-módosítás várhatóan a következő hetekben megjelenik. A leszállított korhatár a jövő év elején hatályba is lép. Az intézkedés összhangot teremt a vezetői engedély életkori határa és Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány megszerzésének szintén uniós szabályozáson alapuló feltételrendszere között. Az előírások egységesítésével megnőhet a kamionsofőr életpályát választók száma, és ezzel enyhülhet az ágazat fejlődési lehetőségeit visszafogó munkaerőhiány.   Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztály Budapest, 2015. december 8.

Karácsonyi ajándék autósoknak: Csökken az üzemanyagok ára

2015.12.23.
A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 322-323 forintra, a gázolajé 312-313 forintra mérséklődik.     Legutóbb múlt pénteken változtak az üzemanyagárak, akkor bruttó 5 forinttal csökkent a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára, a 95-ös benziné nem változott.     A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a töltőállomásoknál.

BMW Z4 Roadstert nyerhetsz a 2016-os AMTS-en!

2015.12.23.
A csavar a dologban, hogy az Z4 egyúttal a háromnapos autóépítés programunk főszereplője is, tehát mindössze egyetlen hétvége leforgása alatt, a látogatók szeme láttára alakítjuk majd át szinte mindenre kiterjedően a gépet. A pontos részleteket hamarosan megtalálod híreink között, annyit azonban már most elárulunk, hogy nem csak az lesz érdekes, milyen alkatrészeket és átalakításokat kap az autó! Vedd meg jegyed időben és még spórolhatsz is! Vásárolj időben és belépőjegyeinket most még az előző évi árakon szerezheted be, egészen 2016. március 1-ig! Amellett, hogy így pénzt spórolsz, a rendezvényen még a sorbanállást is elkerülheted: elővételes belépőddel soron kívül, külön forgókapun juthatsz be az AMTS-re! Jegyeinket az online vásárlás után azonnal megkapod e-mailben, kinyomtatva pedig remek ajándék, bármely korosztály részére. Ne maradj le Te sem a kedvezményekről! Már most vésd a naptáradba: 2016. március 18-20. Hungexpo Budapesti Vásárközpont  
Címkék: 

Új vezetők a Volkswagennél

2015.12.23.
Az új formatervezési vezető, Michael Mauer Az újonnan kinevezett vezetők a saját területükön a konszern összes márkájáért, így a Volkswagenért, az Audiért, a Skodáért, a Porschéért, a Seatért, a Bentley-ért és a Lamborghiniért is felelnek majd. A Volkswagen azt is bejelentette, hogy a közvetlenül az elnök-vezérigazgatónak, Matthias Müllernek jelentő topmenedzserek száma megfeleződik a következő időszakban. Ulrich Eichorn a kutatás-fejlesztés új vezetője. 2012-ig a Bentley vezető mérnöke volt, aztán a VDA-hoz került. A konszern kutatás-fejlesztési részlegének élén Ulrich Hackenberget váltja. Fred Kappler a konszern értékesítéseiért felel majd. Az 57 éve menedzser korábban fontos pozíciókat öltött be a Volkswagennél és a Skodánál, valamint elévülhetetlen érdemei vannak a Volkswagen kínai vegyesvállalatának (FAW) létrejöttében is. Kappler ezidáig a Volkswagen aftermarket üzletágát vezette, az értékesítési igazgatói pozícióban Christian Klinglert váltja. Michael Mauer a konszern új dizájnfőnöke, a nyugdíjba ment Walter de Silvát váltja. Az 53 éves formatervező ezidáig a Porsche dizájnfőnöke volt, de korábban dolgozott a Mercedesnél, a Saabnál és az Opelnél is. Olyan autók fűződnek a nevéhez, mint az első Mercedes A-osztály, az első keménytetős Mercedes SL, SLK és Smart Fortwo modellek. a Porschénál ő vezette a Cayenne II, a Panamera és a 918 Spyder formatervezési munkálatait. Wolfram Thomas lett a gyártásért felelős új igazgató. Az 59 éves menedzser 35 éve van a Volkswagennél, a Volkswagen személy- és haszonjármű részlegénél, valamint a Seatnál töltött be vezető pozíciókat. Ezidáig a környezet, energia és új üzleti területek részlegét vezette. Ralf-Gerhard Willner a termékekért és a moduláris építőkészletekért lesz felelős. Eddig az Audi tanulmányautók fejlesztését felügyelte. „Ezek a strukturális változások felgyorsítják a döntéshozó képességünket, csökkentik a komplexitást és növelik a hatékonyságot” – nyilatkozta a Volkswagen első embere, Matthias Müller a kinevezésekről.
Címkék: 

Magyar légi kalandor

2015.12.23.
Burkolat nélküli szerkezet tesztelése                                                           Forrás: Bygravity Túl a tesztrepüléseken Villamos hajtású drón, mely távirányítható, de akár ember szállítására is alkalmas, méghozzá nagy sebességgel és csendben. Néhány hete már bemutattuk az Autószektor olvasóinak a szerkezetkész Flike járművet, mely akkor már túljutott a tesztrepüléseken és első nemzetközi premierjére készült. Novemberben a Millenáris csarnokban még titkos volt a formája, ezért csak burkolat nélkül láthatták a nézők a legújabb magyar fejlesztést, mely futurisztikusnak tűnt, pedig bevetésre kész gép volt. A miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft spin-off cégeként megalakult Byegravity ZRT csapata fejlesztette a jövő közlekedési eszközét, a villamos hajtású égi robogót. A háromszáz kilogrammos Flike nevét a fly és bike szavakból kreálták. Klesitz Krisztina, a ByeGravity marketing menedzsere az Autószektornak elmondta, hogy a Flike száz kilónyi terhet képes harminc méter magasan, százas tempóban repíteni, utóbbi két értéket biztonsági okokból elektronikusan lehatárolták, mert a villamos hajtású szerkezet ennél többre is képes. Nem véletlenül Dubai Premier az extrém expón A Flike világpremierjét az ígéretes piacnak számító Emirátusokban tartották decemberben. Dubaiban, az extrémsport-expón óriási sikert aratott és a helyi médiában még a legnépszerűbb sportokról szóló híreket is megelőzte. Már korábban is több tengerentúli megkeresést is kaptak az USA-ból és Panamából, de legnagyobb érdeklődés az Emirátusokban érezhető, ezért is tartották Dubaiban a Flike premierjét. Ebben az évben a szokásosnál többen látogattak az expóra, mert ekkor rendezték a FAI World Air Games-t is, ami egyébént csak minden negyedik évben esik egybe az extrém-sport expo időpontjával. A háromnapos kiállításon a látogatók szimulátoron belekóstolhattak a Flike-repülésbe. Flike, még számítógépes grafikán Mennyibe kerül? Sokáig nem lehetett tudni, hogy mennyibe fog kerülni, csak annyit szivárogtattak a gyártók, hogy nagyjából egy sportkocsi árának megfelelő összegről lesz szó. A sikeres premier után már az is kiderült, hogy a kétszázezer dolláros Flike első szériaérett prototípusa jövő márciusra készül el, de februártól már vesznek fel előrendeléseket, az első ügyfelek pedig 2017 elején vehetik át a légi-járműveket. Többféle változatban készül: lesz mentő, felderítő, mezőgazdasági, katonai és egyéb modell, a filmesek például a csupasz változatot rendelnének, az érdeklődők között voltak privát emberek és cégek az USA-ból, Kínából, Indiából, többen befektetőként is bejelentkeztek. Tudományos és fantasztikus Mi ez? Ez is drón, de a szokásosnál nagyobb, és tempójával, meg lehetőségeivel messze meghaladja az eddigi hasonló járműveket, mert nemcsak kamerával és távirányítással tud felszállni, hanem akár emberrel a fedélzetén képes repkedni a föld felett. Az ötlet már majd fél évtizede megfogalmazódott az alkotókban, akik a tervezési szakasz után 2014 nyarán elkezdték építeni az extrém járművet, mely a tavalyi év végén már levegőbe emelkedett, Idén márciusban pedig emberrel is felszállt. A magassági tesztek és hosszabb repülések után először csak Budapesten, a nemzetközi e-mobility konferencián és csak burkolat nélkül láthatták a szakemberek a legújabb magyar fejlesztést, melyet a miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft csapata teljesen saját forrásból készített. Ember repül, mint a madár... Elég két joystick A by-wire rendszernek köszönhetően a Flike pilótája két karral irányíthatja a gépet, melyet magyar mérnökök fejlesztettek, a biztonságos hardveres és szoftveres háttér kialakításában segítette őket a telemetria. A konstrukció leginkább egy több propelleres drónt idéz: a lítium akkumulátoros, elektromos hajtású Flike Y alakban és körközpontosan beépített három karbon rotorpárral harminc méteres magasságban, 100 km/órás tempóval képes repülni a Flike. Ennél többet is tud, de biztonsági okokból elektronikusan ezekre az értékekre korlátozták működését. Feltöltött akkumulátoraival hatvan percig száz kilónyi terheléssel tud levegőben lenni a maximum 400 kilós felszálló tömegű jármű, mely tudományos célokra, mentésre, felderítésre, sport és hobbi célokra is alkalmas    
Címkék: 

Pörög a LADA – gazdára találtak az első autók

2015.12.23.
– Éppen csak elindult az értékesítés, már el is adták az első Ladákat. Három nap alatt öt autó ment el, minden eddig az országba érkezett modellből, nincs kedvenc, vagy mindegyik az. Az első autót a LADA Ujhelyi értékesítette, egy 4x4 Classic talált gazdára, a másodikat a LADA Dél-Pest, ott egy LADA Granta Sedan LUX várja majd új tulajdonosát, a dobogó harmadik fokán az érdi LADA Sipos áll, ők egy Norma felszereltségű Kalina Kombit adtak el. A LADA Duna Autó is belehúzott, ők egy nap alatt két autót is eladtak, egy LADA Kalina Hatchback Norma és egy 4x4 Classic került értékesítésre a LADA Pécsnél pedig a szalonból vitték el az árvezető modell LADA Granta Sedan Norma felszereltségű változatát. Az első újkori LADA eladásának a sztorija több szempontból is magával ragadó. Egyrészt az első. Másrészt autó nélkül zajlott le az adás-vétel, harmadrészt az autó meglepetés, negyedrészt a tulajdonos egy hölgy lesz – és ne feledjük, egy 4x4 Classic-ról beszélünk. A történet azzal kezdődött, hogy a karcagi illetőségű Szabó György úr meghallván a LADA újraértékesítésének hírét, a nyitás napján elindult a hozzá legközelebb eső márkakereskedésbe, Debrecenbe a LADA Ujhelyihez. Besétált az üres szalonba és látatlanban megvásárolt egy LADA 4x4 Classicot. Az autót meglepetésnek szánja, kedvesének fogja lecserélni az aggastyán korú, régi Niváját. Mindketten a mezőgazdaságban dolgoznak, ott is találkoztak. A hölgy nem tud semmiről, az átadásra is valamilyen álindokkal fogja elcsalni Szabó úr. Az importőr üdvözölte az első vásárlót, aki nagyon kedvesen felajánlotta, hogy az átadásra szívesen készülne egy bográcsos juh-pörkölt főzéssel, lévén, hogy racka juh tenyésztéssel foglalkozik. Igazi kuriózum az első LADA eladás története: szerelem, meglepetés, gáláns úr, női 4x4 sofőr, mezőgazdaság, terep, LADA 4x4, racka juh, pörkölt, öröm.
Címkék: 

Módosulnak a magyarországi légtérhasználati díjak

2015.12.23.
A Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter által kiadott rendelet szerint az útvonalhasználati egységdíj mértéke 35,9 euróról 34,84 euróra, a közelkörzeti egységdíj pedig 313,65 euróról 315,98 euróra változik.      Fotó: hungarocontrol.hu A miniszter rendelkezett arról is, hogy amennyiben a légtér-igénybevételi díjat a meghatározott ideig nem írják jóvá az Eurocontrol számláján, akkor a késedelmi kamat mértéke naptári naponként a díj 10,06 százalékának 365-öd része. A büntetési tétel eddig 10,3 százalék volt. (MTI)

Közlekedésről szóló költemények a könyvtárban

2015.12.23.
A Békéscsabai Rendőrkapitányságon működő Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Biztosság „Versben mondom el” címmel pályázatot hirdetett általános iskolás diákok számára. A tanulóktól a közúti közlekedésről, a szabályok betartásának fontosságáról szóló verseket vártak. A pályázati kiírásra 8 általános iskolából 49 gyermek 37 verset küldött. A költeményeket Herczeg Tamás, a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ igazgató-helyettese értékelte. A legjobban sikerült verseket a Békés Megyei Könyvtár első emeleti folyosóján olvashatják el az érdeklődők. A bemutató 2015. december 17-én tartott megnyitóján Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója azt mondta: olyan ez, mintha a könyvtár így karácsony közeledtével egy új kötetet kapott volna ajándékba. Az igazgatónő gratulált az értékes gondolatokat tartalmazó versek íróinak és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő hetekben sokan elolvassák majd a diákok sorait. A pályamunkákat értékelő Herczeg Tamás hangsúlyozta, hogy a helyezettek kiválasztása előtt minden költeményt többször is elolvasott. Fontosnak tartotta, hogy a beküldött szövegek valóban megfeleljenek a vers kritériumainak és a közlekedéssel kapcsolatos értékes mondanivalót is közvetítsenek. Egyéni és csoportos alkotásokat is díjazott a Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság. Egyéniben Szurovecz Gabriella (Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba) „Az én játékautóm” című versével érdemelte ki az első helyezettnek járó díjat. A csoportok között a Zsigovics Márta, Varga Izabella, Stummer Nikolett, Kása Soma Zoltán, Seben Péter (Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola) alkotta csapatnak ítélte a zsűri az első díjat a „Vers a közlekedésről” című költeményükért.  A díjakat Demény Levente r. százados, a Békéscsabai Rendőrkapitányság Helyszínelő- és Balesetvizsgáló Alosztályának vezetője adta át, aki az ünnepélyes eredményhirdetés végén arra biztatta a gyerekeket és felnőtteket, hogy saját biztonságuk érdekében ismerjék meg és tartsák be a közúti közlekedés szabályait.  Egyben megköszönte a Békés Megyei Könyvtár vezetőjének azt, hogy az intézmény helyet és lehetőséget biztosított a versek bemutatására. A pályamunkákat 2016. január 17-éig olvashatják el az érdeklődők a Békés Megyei Könyvtár első emeleti folyosóján. Fotók: police.hu A díjazottak teljes listája: Egyéni kategória helyezett: Szurovecz Gabriella (Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba) helyezett: Kulcsár Debóra (Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Békéscsaba) helyezett: István Berta (Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Békéscsaba) helyezett: Brhlik Szabolcs (Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba) helyezett: Pengő Katalin (Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola) helyezett: Tóth Fanni (Savio Szent Domonkos Általános Iskola és Óvoda, Gerendás) Csapatverseny helyezettek: Zsigovics Márta, Varga Izabella, Stummer Nikoletta, Kása Soma Zoltán, Seben Péter (Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola) helyezettek: Szatmári Boglárka Dóra, Szatmári Enikő (Szent István Katolikus Általános Iskola, Kétsoprony) helyezettek: Kraszkó Bulcsú és Kliment Zétény (Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium)   A legszebben megírt versért járó különdíját kapta: Mikes Luca (Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Békéscsaba) A rendőrök munkáját legkedvesebben bemutató versért különdíjban részesült: Csiaki Bence (Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium) A legjátékosabban megírt versért különdíjat kapott: Nagy Zsófia (Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Békéscsaba)   Különdíjban részesültek továbbá: Nyichi Szilárd (Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola) Vaszkó Dóra (Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola) Nyíri Sándor (Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba) Aklan Brigitta (Savio Szent Domonkos Általános Iskola és Óvoda, Gerendás) Zahorán Vanessza Izabella (Savio Szent Domonkos Általános Iskola és Óvoda, Gerendás)

Porsche: egy órával többet dolgoznak a munkások Zuffenhausenben

2015.12.23.
A jogszerűség és a versenyképesség megőrzése érdekében jött létre a megállapodás – kommentálta a német lapnak Uwe Hück, az üzemi tanács vezetője. A megállapodás értelmében napi egy órával többet dolgoznak a zuffenhauseni telephelyen a dolgozók. A 34 órás hetet 2013-ban december elsején vezették be, most azonban ismét visszatérnek a 35 órás héthez. Porsche Mission E: Sokba kerül az elektromos autó gyártásának beindítésa, ezért vezetik be a takarékossági csomagot. Fotó: Porsche Jelenleg napi 200 911-es Porsche hagyja el a gyárat, néhány éve a darabszám alig érte el a napi százötvenet – ez szintén indokolja a napi egyórás többletmunkaidőt. Miközben Zuffenhausenban 34-ről 35-re emelkedik a heti munkaidő, Lipcsében a Porsche-gyárban heti 38 órát dolgoznak a munkások. Az üzemi tanács szerette volna elérni, hogy heti 37 órára csökkenjen, ezt azonban nem sikerült keresztülvinni. Bizonyos területeken negyed, másokon pedig fél százaléknyi törvényes fizetésemelésükről is lemondanak a Porsche dolgozói 2016 és 2025 között, amelynek révén több száz milliós megtakarításra számít a vállalat. Korlátozzák a prémiumok összegét is. Az új belépők az évente egyszer fizetett nyereségrészesedést az első évben nem kapják meg teljes egészében. Az első évben 25 százalékot, a másodikban 50 százalékot kaphatnak, s csak a negyedik évtől számíthatnak teljes prémiumra. Tavaly ez dolgozónként 8200 eurónyi külön pénzt jelentett dolgozónként, ugyanez a Daimlernél 4350 euró volt – írja az automobilwoche.  

Baleset: ketten meghaltak Keszthely közelében

2015.12.23.
A személyautóban ketten utaztak, mindketten életüket vesztették. A keszthelyi hivatásos tűzoltókat riasztották a balesethez, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták, a forgalmat elterelik. A nyerges vontató műszaki mentést nem igényel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója