Kedden négy előadással nyit az Autós Akadémia

2013.09.23.
Az első előadásokon az alábbi előadók és témák kerülnek napirendre:Dittel Gábor úr, a NIT Hungary ügyvezető főtitkára„A körmünkre ég…” – a közúti járműmentés helyzete MagyarországonA jelenleg kaotikus és szabályozatlan mentési tevékenység jogszabályi környezetének kidolgozása szükségességének okai, a jelenlegi helyzet bemutatása, a szükséges intézkedések, szabályok összefoglalása a rendteremtés érdekében. Megay Róbert Péter úr „Autószervizek és kereskedések válságban - van kiút?”A válságjelek időbeni felismerése, a pénzügyi ellehetetlenülés folyamata, a szállítók, hitelezők várható viselkedése, a bajbajutott cég vezetőinek viselkedése, a válság kezelése Kisdeák Lajos úr, a MOL-LUB Kft. Kenéstechnikai Szolgáltatásának vezetője„A közúti járművek fejlesztésének mozgatórugói és irányai”127 év fejlődés után milyen irányokat vesz a fejlesztés annak érdekében, hogy a kibocsátott szennyezőanyagok, főleg széndioxid csökkenjen. A nanofizika szerepe a járműipari fejlesztésekben. Pap László úr, a PapControl Kft. vezetője"Az új autó meghatározása, útja a gyártástól az átadásig"Az új autó fogalom meghatározás, jogi és szabvány háttér. A logisztikai folyamat a gyártól az ügyfélig.  Knezsik István elnökAutós Nagykoalíció

BÉT: nulla körüli nyitásra számítanak a szakértők

2013.09.23.
    Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a pénteki gyenge nap után stabilabb következhet, a szakember minimális emelkedésre, illetve kisebb mozgásokra számít. Hozzátette: az OTP-nél nem vár jelentős elmozdulást, a következő időszakban várhatóan a Richter papírok fognak jól teljesíteni.    Hétfőn hozzák nyilvánosságra az euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexet, ha ez pozitív lesz, akkor kedvező hatással lehet az európai részvénypiacra, így áttételesen a hazaira is - közölte az elemző.    Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője a pénteki záróértékek körüli nyitásra számít a BÉT-en. A német választások eredményének a jelek szerint nincs igazán hatása, a piacok indikációra várnak - mondta.    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 223,01 pontos, 1,21 százalékos csökkenéssel, 18 245,91 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt. A Mol ára 55 forinttal, 0,34 százalékkal 16 245 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 2,72 százalékkal 4285 forintra esett, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 6 forinttal, 1,89 százalékkal 312 forintra gyengült, forgalma 623,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 9 forinttal, 0,25 százalékkal 3660 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 230,4 millió forintos forgalom mellett 525 forinttal, 2,41 százalékkal 21 270 forintra csökkentette értékét.MTI 
Címkék: 

Infiniti Q50 magyarországi bemutató

2013.09.23.
Kép és szöveg: Horváth MiklósA leleplezést megelőzően a márka Forma 1-es kapcsolatáról Szujó Zoltán sportriporter beszélt, akitől egyéb kulisszatitkok mellett megtudtuk azt is, hogy Sebastian Vettel immár az Infiniti teljesítmény igazgatója és a futamok közötti szabadidejében valóban részt vesz a fejlesztésekben.A G-sorozat utódaként a Q50-ben egyedülálló technikai arzenált vonultat fel a gyár, jelezve hogy nem csak az RB9-sekkel kívánnak a dobogó legfelső fokára állni. Intelligens kulcsrendszere (i-Key) segítségével üléspozíciót, klíma- és audio beállításokat jegyez meg az autó, de akár arcokat, neveket, hazautat is, valamint képes a sofőr billentyűzet (QWERTY, vagy ABC) preferenciájának rögzítésére.Az átfogó digitális személyre szabhatóságot biztosító megoldás neve „My Car Knows Me”. Ezen felül az egyedi motor- és váltóműködés beállítása mellett lehetőség van egy adaptív kormányzási rendszernek köszönhetően a kormányzási erő és az autó kormánymozdulatokra való reagálásának egyéni szabályozására is. A korábban csak a repülőgépeknél alkalmazott Direct Adaptive Steering technológia bevetése személyautó esetében rendkívüli innovációnak számít a közúti közlekedés történelmében, ugyanis a fogaslécet mozgató fogaskerekeket villanymotorokkal hajtják meg, a mechanikus kormányoszlopot csupán biztonsági tartalékként szerelték be.A japán prémium gyár mindent megtesz, hogy az évtized végére nem titkolt célját elérje, miszerint jelenlegi eladásaikat megháromszoroznák a Q50-nel és az azt követő modellekkel. A globális törekvések teljesülésének egyértelmű feltétele a vén kontinensen a dízelmotor megléte a motorpalettán. Ezért az M35 hybridből ismert és továbbfejlesztett hajtáslánc mellett a Mercedesnél használt 2,2 literes, 170 lóerős 400 Nm-es nyomatékú aggregáttal is kapható lesz az autó.Az alapfelszereltség tartalmazza többek között az öngyógyító fényezést, dupla érintőképernyős InTouch multimédiás rendszert, tolatóradart, tolatókamerát, kétzónás automata klímát és a multifunkciós bőrkormányt. Kényelmi és egyéb extráit csomagokban bővíthető formában kínálják majd a márka iránt egyre nagyobb érdeklődést mutató hazai piacon. A gazdagon felszerelt dízelmotoros verzió ára 9 millió 294 ezer forint.
Címkék: 

Marad az euróválság kezelésének eddigi iránya

2013.09.23.
   Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport londoni szakértői gyorselemzésükben kiemelték azt a véleményüket, hogy ha a CDU/CSU konzervatív pártszövetség nagykoalícióra kényszerülne is a szociáldemokratákkal, az SPD befolyása még egy ilyen kormányzati formációban is valószínűleg korlátozott lenne, tekintettel arra, hogy a párt választási teljesítménye jóval elmaradt az uniópártokétól.    Merkel politikai helyzetének megerősödése ugyanakkor - bármilyen kormányalakítási forgatókönyv esetén - azt is jelenti, hogy az euróövezeti válságkezelésben gyakorlatilag marad a status quo. A kancellár európolitikájáról folyó hazai vita várhatóan felerősödik, ám az valószínűtlen, hogy Merkel ennek hatására módosítaná hozzáállását a valutauniós adósságválság kezeléséhez - jósolták hétfői helyzetértékelésükben az Eurasia Group londoni elemzői.    A ház szakértői már a vasárnap tartott országos választások előtti prognózisukban is azt valószínűsítették, hogy Angela Merkel marad a kancellári tisztségben, és így nem lesz komoly átrendeződés Németország politikájában a kulcsfontosságú gazdaságpolitikai területeken, így az euróövezeti válságkezelésben sem.    A német válságkezelési hozzáállásra a jövőben is az lesz a jellemző, hogy Berlin szigorú feltételrendszereket csatol a további pénzügyi mentőakciókhoz, és nagyobb gazdaságpolitikai felügyeletet fog magának követelni bármilyen újabb adósságenyhítés fejében - vélekedtek a választásokat megelőző elemzésükben az Eurasia londoni szakértői.    A ház elemzői hangsúlyozták, hogy az SPD egyetért ezekkel az elvekkel, a szociáldemokraták álláspontja az EU-val kapcsolatos szakpolitikai ügyekben általában is nagyon közel áll az eddigi német kormányéhoz, és eddig mindegyik euróövezeti mentőprogram intézkedéseit támogatták a Bundestagban.    A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics európai gazdaságokra szakosodott közgazdászai is azt jósolták a német választások előtt, hogy az SPD is ellenzi az adófizetők pénzéből finanszírozott folyamatos átutalásokat, amelyekre az eurperiféria országainak szükségük van, és a szociáldemokraták ragaszkodnak ahhoz is, hogy az euróövezet perifériális gazdaságainak bankrendszereit ne más eurógazdaságok kormányainak "összedobott pénzéből" oldják meg.    Tekintettel arra, hogy a német közvélemény erőteljesen támogatja Merkel kancellár kemény politikáját az euróövezet perifériájával szemben, nem valószínű, hogy bármilyen összetételű német kormány nagyon eltávolodna az eddigi hozzáállástól, és így nem várható, hogy Berlin radikális mértékben nagyvonalúbbá válna a valutaunió déli szárnya iránt - jósolták előzetes választási forgatókönyveikben a Capital Economics londoni szakelemzői.MTI 
Címkék: 

Emelkedett szeptemberben a kínai feldolgozóipari BMI

2013.09.23.
    Szeptemberben a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 51,2 pontra emelkedett az előző havi 50,1 pontról a piacok által várt 50,9 pont helyett.    A BMI értéke 50 pont felett a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatt zsugorodást jelzi.    A kínai feldolgozóipari BMI augusztusban lépett 50 pont fölé, előtte pedig áprilisban volt utoljára 50 pont felett.MTI 
Címkék: 

A kormányszóvivő szerint nincs szó a közműcégek államosításáról

2013.09.23.
    Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be, hogy jövő tavasszal kerülhet a parlament elé a közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvényjavaslat, amelyet akár még a választás előtt elfogadhatnak a képviselők. Közölte azt is, hogy hat-hét komoly, korábban privatizált közműcég visszavásárlásáról folyamatosan tárgyal a kabinet.    Giró-Szász András hétfőn elmondta: Nyugat-Európa számtalan helyén, ha az állam a szerepvállalás mellett, a piaci szereplő pedig a tulajdonának értékesítése mellett dönt, akkor ez a "két elképzelés egymásra találhat", az állam megfontolja a szektorba történő belépést. A baloldali sajtó és a politikai baloldal bejelentésre vonatkozó reakciójáról azt mondta: "ebbe rendszeresen belefutunk, hogy a baloldali sajtó vagy a politikai baloldal minek minősít dolgokat, (...)az államszocializmusban ezt tényleg államosításnak hívták", de ebben az esetben szó nincs kisajátításról.    A vásárlás értékét firtató kérdésre a kormányszóvivő azt válaszolta, hogy az államnak nem kötelező "bármiféle bevásárlást tenni". Orbán Viktor arról beszélt, hogy folynak esetlegesen tárgyalások sok mindenről ebben a körben.    Közölte, hogy az állam alapvetően a szabályozórendszeren keresztül vállal szerepet. Amikor a miniszterelnök a lakossági szolgáltatások nonprofittá tételéről beszél, akkor azt a szabályozókon keresztül el lehet érni - mondta. Példaként Franciaországot és Dániát említette, ahol azonos szolgáltatók tevékenykednek, és el kell fogadniuk az ottani állami szabályozószerepet. "Nyilván senki nem örül annak, ha eddig keresett tíz egységet, ezentúl pedig három egységet fog keresni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy azt az adott cég dönti el, hogy ez a három egység elégséges-e számára.    A közműcégek nonprofittá történő átalakításáról szólva kitért arra is, hogy az állami tulajdonszerzésnek nem szükségszerű következménye a nepotizmus, azaz hogy a döntéshozók a rokonaikat vagy ismerőseiket részesítsék előnyben. Hozzátette: ez is a szocializmusból "maradt ránk". Kijelentette: az állami tulajdon csak a tulajdonlást, és ezen keresztül a célokba való beleszólást jelenti, az operatív irányítást ugyanolyan piaci menedzsment végzi, mint bárhol máshol.    A rezsicsökkentésről elmondta: a gáz, villany és a távhő mellett a szénre vagy a tűzifára is gondolni kell, ami számos családnak szolgáltatja az energiát télen. A miniszterelnök is utalt arra, hogy a kormánynak át kell gondolnia, hogy ezeken a területeken milyen beavatkozásra van lehetőség. Hozzátette: az elmúlt három évben évente több mint 2 milliárd forint értékben nyújtott támogatást a kormány az önkormányzatokon keresztül bevezetett ingyenes tűzifaprogramban. Felhívta az érintettek figyelmét erre a lehetőségre, mivel tavaly a rászorultak csak 63 százalékát hívták le a támogatásnak. A magyar erdők jelentős része állami tulajdonban van, az állami erdészetekben lévő faanyag töredékéből meg tudják oldani a szociális tűzifa ellátást - mondta Giró-Szász András.MTI 
Címkék: 

Devizapiac - Csekély árfolyammozgás a forintpiacon

2013.09.23.
    Az euró jegyzése 298,60 forint közelében ingadozott a hét végén, a péntek délutáni 298,78 forint után hétfőn kora reggel 298,54 forinton állt az árfolyam.    A svájci frank jegyzése a péntek délutáni 242,63 forintról 242,18-ra, a dolláré 220,98 forintról 220,65-re csökkent, a japán jené pedig 2,2198 forintról 2,2256 forintra emelkedett hétfő reggelre.    Az euró jegyzése a péntek délutáninak megfelelő 1,3530 dollár közvetlen közelében ingadozik. Az eurót legutóbb idén január végén, február elején jegyezték 1,35 dollár felett.    A régiós devizák árfolyama vegyesen alakult hétfő reggel, a zloty az euróval szemben 0,13 százalékkal, a román lej 0,19 százalékkal erősödött, a cseh korona 0,02 százalékkal gyengült.MTI 
Címkék: 

A költségvetés módosításába kezd az Országgyűlés

2013.09.23.
A Ház ülése 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek.     Ezután szavazhatnak azokról a zárószavazás előtti módosító indítványokról, amelyek időközben az idei költségvetést átíró kormányzati javaslathoz érkeznek. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztése 171 milliárd forinttal növelné az idei költségvetés hiányát, ugyanakkor a tárcavezető szerint a deficit emiatt nem növekszik 3 százalék fölé.     A kabinet a büdzsé módosításában 32,5 milliárd forintot szán 160 ezer pedagógus béremelésére, a villamosművek rendelkezésre álló forrásai mellett pedig további 71 milliárdot forintot biztosít az E.ON gázüzletágának állami felvásárlására. Varga Mihály javaslata emellett fedezetet nyújt az MFB tőkeemeléséhez is a takarékszövetkezetek egységesítése érdekében. A határozathozatalok további részében a teljes magyar jogrendszeren átvezethetik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) előző héten elfogadott és október 1-jén megvalósuló összevonását.     Az esti órákban a különböző nemzetközi szerződések ratifikálásáról tárgyal, valamint néhány korábban napirendre vett javaslat részletes vitáját tartja meg a parlament.MTI 
Címkék: 

Ford Fiesta ST2 1.6 GTDi – egy igazi aszfaltbetyár

2013.09.23.
Kép és szöveg: Horváth Miklós A Frozen White szín 39.000 forintos feláron rendelhető, a matricázás árát nem tudjuk, de bármi áron is ezt választanánkA hangzatos anekdoták és csűrt-csavart metaforák helyett egy egyszerű analógiával szeretném leírni a tapasztalataimat. Ez pedig nem más, mint egy párhuzam a motorozás és az élményautózás között, ugyanis a Fiesta ST kétségtelenül egy adrenalin bomba, de nem feltétlen vágyunk nap, mint nap az efféle örömökre helyzetváltoztatás közben. Csakúgy, mint a motorozásnak, ennek az autónak is megvannak az ideális bevetési körülményei, melyeket hosszú távú kapcsolat esetén érdemes szem előtt tartani.1163 kg és 182 lóerő - kategóriaátlagos a teljesítmény-lóerő arányaHa nem ez lesz az első és/vagy egyetlen autója a leendő tulajdonosnak, az esetek többségében egyedül, zenehallgatás nélkül is, fülig érő szájjal közlekedhet majd A-ból B-be. Ellenkező esetben csak idő kérdése és kényelmetlenné válnak a passzentos Recaro ülések, zavaró lesz a Sound Symposer által generált motorhang és a feszes futómű. Ez az autó csakis a sebesség, a teljesítmény és vezetési élmény megszállottjainak való! Itt nem számít a csomagtartó mérete, sem a beltéri anyagok minősége, vagy a pénztárca kímélő fogyasztási érték, noha ezekre és egy csomó kis részletre is odafigyeltek a tervezők.Az alap Fiesta egyliteres EcoBoost-tal az idei Év Női AutójaNem volt nehéz dolguk, hiszen a Fiesta önmagában is egy sikermodell, de azért itt-ott mintha már varázsoltak volna. Adott volt a hot hatch-ek egyik legkönnyebb alváza és az 1,6 literes Focusból ismert, közvetlen befecskendezéses, turbólyuk nélküli, mérsékelt étvágyú erőforrás. A jobb úttartás és stabilitás érdekében azért kapott egy 1,5 cm-es ültetést és egy Nürburgringen hangolt elöl McPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművet. Az mágikus erők első bevetésére itt került sor, ugyanis szerkezetileg ilyen egyszerű felfüggesztési rendszerből ilyen jó tulajdonságokat csakis varázspálcával lehet előidézni....az ST2-es pedig a brit Auto Express magazin "izomautó" díjának nyerteseTesztünkhöz az ideális körülményeket a zsámbéki Drivingcamp Hungary biztosította. A fotózáshoz megkértem Albert Pétert, a létesítmény vezetőjét és főinstruktorát, hogy csináljunk néhány csibész képet az autóról, miközben kitáncol egy kanyarból, vagy csak szépen bedől. A szakember néhány próbálkozás után csak annyit közölt: „nagyon jó ez a kisautó” és „piszkosul oda van szegezve az útra”.A modellfrissítés leglátványosabb eleme a méhsejtrácsos hűtőmaszkMost már tudom, hogy az elektromos menetstabilizátort kellett volna két lépcsőben kiiktatni egy kis riszáláshoz, de legalább megtudtam, mitől óvhat meg egy avatatlan sofőrt az autó váratlan körülmények között. Már kis tempónál is sejteni lehetett az alig 2,3 végállástól végállásig tartó kormányfordulatból, hogy a közvetlen kormány reakciók nem csak egyirányúak és hogy az elektromos szervó nem tompítja le teljesen az útfelület és futómű válaszait.Bridgestone Potenza 205/40 R17-es gumikkal minden körülmények között az aszfalthoz szögezve érezzükHasonlóképp a fékek és a váltó is kellő ellenállást és érzékenységet tanúsítanak az adrenalintól megrészegült pilóta megváltozott mozgási kultúrájával szemben. A tempós kanyarvadászat során az utastér legnagyobb kincse kétségtelenül a páratlan oldaltartást és minden körülmények között fix vezetési pozíciót biztosító Recaro ülések voltak. Azért beletelt néhány napba, amíg megtaláltam az arany középutat komfort és funkcionalitás között, egyúttal akadt olyan utasom, akinek kimondottam kényelmetlen volt.A tetőspoiler miatt csakis kézimosó használata javasoltA beltéri hangulatot nemcsak érzésre dobják meg az ülések, hanem vizuális észlelésük is jó érzéssel tölt el. Ennek egyik oka talán az lehetett, hogy egy mezei Fiestához képest nincs túl sok különbség a két autó belterét illetően. Ha egyáltalán számít, hímzések, ST gravírozás a kormány alján, fém pedálok és a megvilágított küszöbdekoráció jelzi, hogy ez már egy másik kávéház, de az igazi fordulatot úgyis a menettapasztalat szüli majd. Rendes embereket is képes visszaeső gyorshajtóvá tenni, akik néhány hónap elteltével a csekkbefizetés helyett csakis közmunkával tudják majd kiegyenlíteni a büntetéseket. Hát ezért nem árt egy hideg fej is a volán mögé!Gyorsulás 6,9 - Vegyes átlag 8,5A konkurensek teljesítmény adatai és menettulajdonságai legalább olyan közel állnak egymáshoz, és az új Fiesta ST-hez, mint az árcédulán szereplő végösszegük. A francia szuperminik izmosított verziói közül az idén debütált Peugeot 208 GTi a legolcsóbb és talán a mezőny egyik legjobb ár/érték arányú kínálata. Egyhatos erőforrása 200 lóerős és 275 Nm-es, listaáron 5,88 milliós ára miatt is megfontolandó ajánlatnak számít. Az oroszlános honfitársa a Clio RS szintén 200 lóerős, de csak duplakuplungos automata váltóval kapható 6,39 millióért, viszont 5 ajtós kivitele miatt praktikus előnnyel bír. Végül pedig a PSA konszern csúcsragadozója a Citroen DS3 Racing 207 lóerejével és 8,8 milliós vételárával talán nem is illik a képbe. Akadnak azért még kihívók ebben a ringben, ilyen például az Opel Corsa OPC (192 LE-s, 6,02 millióért), Mini Cooper S ( 184 LE-s, 6,25 millióért) és a Hyundai Veloster (188 LE-s, 8 millióért).A gombrengeteg viszont monnyon le!Tesztalanyunk 182 lóerős teljesítménye és 240 Nm-es nyomatéka alapján a leggyengébbnek tűnhet, de előnyére szóljon, hogy tömeg-lóerő arányában csupán 5-10 ezrednyi a különbség a 200 lovas kategóriatársakhoz képest. Továbbá nem utolsó szempont, hogy a feláras extrákkal telerakott tesztautónk vételára 7 millió alatt megállt és persze az élmény, ami megfizethetetlen. Ebben a kategóriában talán nem a felsorolt számok és a néhány tíz, vagy százezres árkülönbözet a döntő. Azért összbenyomás alapján nálam jól szerepelt és az Egyesült Királyság kiugró eladásai alapján úgy tűnik, van mivel elfedje apró hiányosságait. A bevezetést követő első hat hónapban megközelítette a 3000 darabos eladást a szigetországban, sőt az Auto Express szerkesztőségi díjkiosztóján a legjobb Hot Hatch kategória győztese is az ST lett. Egyszóval, a tapasztalat minden esetben meggyőző érv lesz, ha dönteni kell.Opciós variálható csomagtérpadló 17 000 forintértÉs miért épp a motorozást juttatta eszembe? A válasz egyszerű, miután beültem és elindítottam, a hanghatás mellett a gyorsulási-kilövési hajlam megidézte előttem a kocsisorok közötti felező vonalat, ahogy motorral – immár legálisan – végig mehetek rajta, beállva a lámpa előtt mindenki elé és persze zöldre váltáskor eltűnök a horizonton, mire a többiek egyesbe kapcsolnak és elindulnak. Parkolásnál másfélszeres távot hagyni a hatalmas ajtónakBevallom férfiasan, ezt gyakran megtettem kétkerekűvel és időnként adott a kis Fiesta is egy-egy olyan impulzust, amitől megfordult bennem, hogy talán vele is megtehetném ugyanezt, csak ne lenne éppen négykerékű. Minden egyes rápillantás adott efféle ihletet, de aztán betettem a gyerekülést és szépen, öregesen elgurultunk a játszótérre, magabiztosan begyűjtve az irigy tekintetek elismeréseit.Kimondottan nagy sebességű kanyarbevételre és stabil kigyorsításokra hangolva 
Címkék: 

A nyugat-európai tőzsdékre bizonytalan hét vár

2013.09.22.
    A múlt hét nagy izgalma volt, hogy mit tesz az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) a mennyiségi enyhítő programjával. A piacok felkészültek, hogy a Fed a vártnál tovább folytatja, de kissé csökkenti eszközvásárló programját, tekintettel a szintén folytatódó gazdasági javulás egyenetlenségére, törékeny voltára. Ezt a kilátást - hogy egyszerre lesz gazdasági növekedés és Fed-enyhítés - a tőzsdék már a múlt hét elején rekorddöntésekkel jutalmazták, majd erre rádupláztak, amikor szerdán a csak kevesek által várt, de lehető legjobb forgatókönyv valósult meg: a Fed folytatja, és nem is csökkenti programját.    A hét végére azonban indokolt másnaposság lett úrrá a piacokon.    A legfontosabb: a Fed tulajdonképpen csak elhalasztotta az idegességet egy hónappal. Már most kezdődnek a találgatások, hogyan dönt az amerikai jegybankrendszer a legközelebbi pénzügy-politikai értekezletének végén, október 30-án.    További ok a nyugtalanságra, hogy az amerikai elnök és a kongresszus ismét keservesen viaskodik, de e hónap végéig meg kell egyezniük a szövetségi adósságplafon emelésében, különben a kormány technikai csődbe kerül október elsejétől. A Fed már a múlt héten figyelmeztetett, hogy a költségvetés helyzete akadályozza a gazdasági növekedést.    Európában vasárnap kezdték meg a pénzügyi "trojka", az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakemberei Görögország legújabb felülvizsgálatát. Ettől függ a következő támogatási részlet kiutalása, miközben a görög kormány fogadkozik, hogy további takarékossági intézkedésekre nem lesz szükség. Habár valószínű a megegyezés - különösen, mivel Görögország gazdasága az utóbbi időben stabilizálódni látszik -, ez is figyelmezteti a befektetőket, hogy az euróövezeti államadósság-válság még nem a múlté.    Továbbra is váltakozó a gazdasági adatok üzenete tengeren innen és túl: a hol javulásra, hol megtorpanásra vagy éppen egyes szektorokban visszaesésre utaló adatokból nem bontakozik ki olyan kép, amely további nagy lökést adhatna a részvényáraknak. A nagy tőzsdemozgató negyedéves vállalati beszámolási szezon kezdetéig pedig még több mint két hét van hátra.    Hétfőn érkezik az előzetes felmérés az euróövezeti, a kínai és az amerikai ipar és a szolgáltatások szeptemberi teljesítményéről. Az EKB elnöke európai parlamenti meghallgatáson mond beszámolót.    Kedden a német Ifo intézet szeptemberi üzleti hangulatmutatója érkezik, és felmérések jelennek meg az amerikai kiskereskedelmi forgalomról, a lakásárakról és a fogyasztói bizalomról.    Szerdán német (GfK) és olasz fogyasztói hangulatmutatók és amerikai adatok következnek a jelzálogkölcsön-igénylések múlt heti, továbbá az új lakások forgalmának augusztusi és a tartós cikkek megrendelésének augusztusi alakulásáról.    Csütörtökön az EKB kiadja statisztikáját az augusztusi euróövezeti pénz- és hitelellátásról, megjelenik a második negyedévi brit GDP újabb becslése. Az Egyesült Államokból a munkanélkülisegély-igénylések múlt heti számai, a második negyedévi amerikai GDP harmadik becslése és a vállalati profitok második becslése, az ingatlan-adásvételi szerződések augusztusi alakulása és egy közép-nyugati feldolgozóipari teljesítmény-felmérés tarthat számot érdeklődésre.      Pénteken a szeptemberi német infláció előzetes adata, az euróövezet szeptemberi kiskereskedelmi teljesítménymutatója, az Európai Bizottság szeptemberi gazdasági, üzleti, ipari, szolgáltatói és fogyasztói hangulatmutatói, az amerikai személyi jövedelmek és kiadások augusztusi adatai, végül a Michigani Egyetem hó végi fogyasztói hangulatjelzői zárják a hetet.    A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója pénteken 0,26 százalékos napi csökkenéssel 1262,61 ponton zárt, 11,35 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. Az előző napot 2008. június 17. óta a legmagasabban fejezte be. A múlt héten 1,02 százalékot nyert, harmadik hete javult.    Pénteken a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 28,96 pontos, 0,44 százalékos romlással 6596,43 ponton zárt, 11,85 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,84 százalékkal jobban végezte, mint 2011-et.    A frankfurti DAX-30 18,45 pontos, 0,21 százalékos mínusszal 8675,73 ponton végzett, 13,97 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt héten háromszor döntött történelmi csúcsot, utoljára csütörtökön. Tavaly 29,06 százalékkal emelkedett.    Párizsban a CAC-40 2,38 ponttal, 0,06 százalékkal 4203,66 pontra gyengült, ez 15,45 százalékkal jobb a múlt év véginél. Előző nap a legmagasabban zárt 2008. szeptember 25. óta. Tavaly 15,23 százalékkal nőtt.    A múlt héten a fő New York-i mutatók közül is történelmi csúcsot döntött a Dow Jones és az S&P 500-as, de a hetet ezek is a rekordjaik alatt végezték.    A Dow Jones ipari átlag (DJIA) pénteken 185,46 pontos, 1,19 százalékos veszteséggel 15 451,09 ponton, az S&P 500-as 12,43 pontos, 0,72 százalékos eséssel 1709,91 ponton, a Nasdaq piac összetett mutatója 14,66 pontos, 0,39 százalékos fogyatkozással 3774,73 ponton végzett.    Mindazonáltal a New York-i mutatók előbbre tartanak, mint a nyugat-európaiak: a múlt hét végi állás szerint a Dow Jones 17,91 százalékkal, az S&P 500-as 19,89 százalékkal, a Nasdaq összetett mutatója 25,01 százalékkal jobb, mint tavaly év végén.MTI 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója