költségvetés

A költségvetés módosításába kezd az Országgyűlés

2013.09.23.

Az Országgyűlés mai ülésén új elemekkel egészítheti ki a kormány idei költségvetést módosító előterjesztését a keddi zárószavazás előtt.

A Ház ülése 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek.     Ezután szavazhatnak azokról a zárószavazás előtti módosító indítványokról, amelyek időközben az idei költségvetést átíró kormányzati javaslathoz érkeznek. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztése 171 milliárd forinttal növelné az idei költségvetés hiányát, ugyanakkor a tárcavezető szerint a deficit emiatt nem növekszik 3 százalék fölé.     

A kabinet a büdzsé módosításában 32,5 milliárd forintot szán 160 ezer pedagógus béremelésére, a villamosművek rendelkezésre álló forrásai mellett pedig további 71 milliárdot forintot biztosít az E.ON gázüzletágának állami felvásárlására. Varga Mihály javaslata emellett fedezetet nyújt az MFB tőkeemeléséhez is a takarékszövetkezetek egységesítése érdekében. A határozathozatalok további részében a teljes magyar jogrendszeren átvezethetik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) előző héten elfogadott és október 1-jén megvalósuló összevonását.     

Az esti órákban a különböző nemzetközi szerződések ratifikálásáról tárgyal, valamint néhány korábban napirendre vett javaslat részletes vitáját tartja meg a parlament.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....