Black Friday helyett jön a rendőrségi Light Friday

2025.11.04.
Az őszi-téli időszakban hamar sötétedik, a látási viszonyok romlanak, a közlekedés pedig még nagyobb odafigyelést kíván. A gyalogosok, kerékpárosok és motorosok különösen veszélyeztetettek – de egy kis odafigyeléssel és a megfelelő felszereléssel sokat tehetünk a saját biztonságunkért. A „Light Friday” célja a figyelemfelhívás a biztonságos közlekedésre. Miért érdemes részt venni a rendezvényen? A készlet erejéig fényvisszaverő ruhadarabokat és világító kiegészítőket kaphat a résztvevő, amelyet az ORFK–OBB ingyen rendelkezésre bocsát. A helyszínen szakértők segítenek abban, hogyan növelhető a biztonság gyalog, biciklin, motoron vagy autóban. Azonnali felkészülést biztosít azzal, hogy a kiválasztott eszközzel máris készen áll a biztonságos közlekedésre. Az akció szlogenje: „Engedd, hogy észrevegyenek!” Ez az üzenet arra ösztönöz, hogy ne csak magunkra figyeljünk, hanem tegyünk azért is, hogy mások is észrevegyenek minket az úton. Amit kér a rendőrség: Ossza meg az esemény hírét barátaival, családtajaival, olyan ismerősökkel, akik naponta közlekednek gyalog, kerékpárral vagy motorral. Hozza el magával a kedvenc közlekedési eszközét – ha van -, és válasszon hozzá láthatósági kiegészítőt. Terjessze az üzenetet, mely szerint az ingyenes eszköz nem csak ajándék – ez egy lépés afelé, hogy mindenki biztoságban hazaérjen. A helyszínekről bővebben itt lehet tájékozódni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Farmotoros Daciától a hibrid topmodellig

2025.11.04.
Az általános autóhiány enyhítésére mindennel megpróbálkoztak az egykori szocialista országokban. Nem volt másképp ez Romániában sem, különösen Nicolae Ceausescu pártfőtitkár idején gyorsult fel az ágazat termelése, ám előbb bővíteni kellett a járműipart és megfelelő partnert találni, mert a hazai kísérletek általában kudarcba fulladtak, egy új típus fejlesztése és a gyártásához szükséges szerszámok elkészítése idő és pénzigényes feladat. A Román Kommunista Párt gazdasági bizottságának illetékesei 1965-ben kihirdették a célfeladatot: készüljön elérhető árú autó! A feltételek között szerepelt, hogy a családoknak alkalmas, tágas és nagy csomagterű modellt alacsony fogyasztású 1000-1300 köbcentis motor hajtsa és készüljön belőle évi 50 ezer. A kommunista országok közül elsőként a román légitársaság 1960-as években vásárolt amerikai Boeing repülőgépeket, a nagy üzlet reményében a járműgyártó pályázatra is több cég jelentkezett. A britek az Austin Minit, a franciák a Peugeot 204-est és a Renault R10-est, az olaszok az Alfa Romeo Giulia 1300-ast és a Fiat 1100D-t ajánlották. Charles de Gaulle elnök bukaresti látogatása után az állami tulajdonú francia Renault került ki győztesen, méghozzá a farmotoros R10-est váltó orrmotoros és elsőkerék-hajtású R12-essel, ami akkoriban még csak a nullszéria tesztelésénél tartott, ezért az átmenetei időszakra a jóval korábbi R8-ast ajánlotta a Renault. A tíz évre szól végleges szerződés szerint először az R8 Major modellt szerelték össze a hat hónap alatt felépített üzemcsarnokban, a Pitesti közeli, egykor Colibasi, majd Mioveni nevű településen. Az Uzinei de Autoturisme Pitesti (UAP) gyár 1968 július 1-re elindult a termelés: a gyári múzeumban kiállított bordó színű autó előtt tábla hirdeti, hogy a Nr 1 Dacia 1968. augusztus 20-án gördült le a szalagról. Időhiány miatt nem készültek présszerszámok, ezért minden alkatrész Franciaországból érkezett, az UAP gyár kollektívájára csak a fényezés és az összeszerelés maradt. Az első példányt természetesen a Román Kommunista Párt főtitkára Ceausescu kapta. A Dacia jelvényes kocsin díszes plakett hirdette a nép hódolatát: „Románia Szocialista Köztársaság első szériában gyártott autója. A dolgozók, mérnökök és technikusok hálájukat fejezik ki Önnek, Nicolae Ceausescu elvtárs, amiért elindította hazánkban az autógyártást, és amiért állandó gonddal figyel a mi szocialista iparunk fejlesztésére.” Az 1,1 literes, 44 lóerős farmotoros autó az ókori provincia után a Dacia nevet kapta. A nullszéria gyártása 1968. augusztus 3-án, a szériatermelés 3 héttel később indult. DACIA R8 Farmotor: 1108 cm3/44 LE Hosszúság: 3995 mm Szélesség: 1490 mm Magasság: 1405 mm Tengelytáv: 2270 mm Tömeg: 765 kg Csomagtér: 210 liter V.max: 133 km/h A 75-ik példányt a pártfőtitkár kapta, a ritka darab napjainkban a román autóklub tulajdona, megjelenésekor az autó ára 55 ezer lej volt, ami a közel öt évi román átlagkeresetnek felelt meg. Közben elkészült az R12-es Renault, amit 1969-ben kezdtek el gyártani Romániában, miközben 1971-ig párhuzamosan készült mindkét modell. Három év alatt 37 546 farmotoros Dacia készült, a száz darabos 1100-as S, vagyis sportos változat plusz két fényszórót és erősebb motort kapott. a. 1969 augusztusában végre megindult az Renault 12-es mintájú Dacia 1300-as sorozatgyártása: a négyajtós, ötüléses limuzin négyhengeres, 1,3 literes 54 lóerős teljesítményű benzinmotorja 4 fokozatú sebességváltón át hajtott az első kerekeket. A gyári adatok szerint a Dacia 144 km/órás sebességre volt képes, és 100 kilométerenkénti átlagfogyasztása 9,4 liter volt. Az első sorozathoz minden alkatrész Franciaországból érkezett Pitesti-be és ott szerelték készre az autót. Ezeket a magyar piacon UX és UY betűjelzésű rendszámokkal forgalmazta a Merkur személygépkocsi értékesítő vállalat, ezért sokan hajtottak a francia motoros kocsira. 1970-től három változatban készültek a Daciák: az 1300 Standard és az 1300 Super modellekből bárki vehetett, ha volt pénze és sorra került, ám az 1301-eshez csak a kiváltságosok, például a párt- és hivatali vezetők juthattak. Ebben alapfelszerelés volt többek között a fejtámlás ülés és a rádiós magnó. 1973-ban jött a kombi, 1975-ben a Pick-up-ok: a megerősített hátsó futóműves 1302-es 2,25 méteres platójára fél tonnányi árút lehetett pakolni. 1982-ig ezekből 1500 készült, döntően algériai exportra, ennél is kisebb szériában gyártottak Renault R20-asokat Dacia 2000-es jelzéssel és Renault Estafette kisteherautókat. 2004-től már nem csak licencadóként, hanem tulajdonosként a francia márka a főszereplő: a Renault fejlesztései folyamatosan megjelennek a Dacia modellekben. Napjainkban Pitesiben gyártanak 4x4-es Dustereket, Joggereket, Bigstereket és hibrid típusokat is. Románia mellett készülnek Daciák Marokkóban (Tanger, Casablanca) Indiában, Brazíliában és Kínában gyártják az elektromos Spring modellt. Az 1968-ban épített Mioveni Dacia gyárban 2024 április 22-én gördült le a szalagról a 10 milliomodik autó, egy Dacia Duster Extreme SE 2.6 millió Sandero/Sandero Stepway 2.1 millió Duster 1.95 millió Logan/Logan MCV 2.3 millió Dacia 1300 A francia elnök emlékére  A kommunista időkben is kiemelten jó francia-román kapcsolatok emlékét őrzi a bukaresti Charles de Gaulle tér neve és az elnök szobra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

Itt az első kép az új Peugeot tanulmányautóról

2025.11.04.
Szeptemberben jelentette be a Peugeot az új koncepcióautó érkezését. A Polygon most megmutatja magát, az első fotó megvillantja a márka jövőképét és a jellegzetes  „nagymacska” dizájn új fejezetét. A cég egyelőre keveset árult el a kocsiról. Csak annyit közölt, hogy innovatív utastérrel és forradalmi, Steer-by-Wire technológiájú Hypersquare kormányvezérléssel működik. Részletes bemutató november 12-én lesz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Minden tinédzser álma: már 14 éves kortól vezethető ez a trendi autó

2025.11.04.
14 éves: sok fiú számára ez az a pillanat, amikor a szabadság iránti vágy erősebb, mint valaha. Ezt a szabadságvágyat testesíti meg a vezetés élménye is. Amivel együtt, nő a szülők szorongása. Itt jön a képbe egy francia miniautó, mely egyszerre nyújt biztonságot, kényelmet és még trendi is. A Ligier JS50 jellegzetes, sportos megjelenésű miniautó, többféle dizájnnal és felszereltséggel. Kifejezetten a városi mobilitáshoz tervezték, előtérben a biztonsággal. A nagy szilárdságú alumínium repülőgépváz elnyeli a rezgéseket, a hárompontos övek korrektül védenek, az első és hátsó tárcsafékek növelik a stabilitást, a szervokormány könnyebb manőverezést biztosít. Az okos technológiával felszerelt autó egyik nagy előnye, hogy még kátyúkkal tarkított, illetve hepehupás utakon és villamos síneken is kitűnő az úttartása. A dupla első ablaktörlő nagyobb felületet töröl le, így jobb kilátást nyújt esőben.  A kompakt kisautó (hossz: 2,95 méter, magasság: 1,50 méter, szélesség: 1,49 méter) ideális zsúfolt városokban, szűk utcákon és zsebkendőnyi parkolóhelyeken is. Az utastér tágas és sokoldalú: az állítható ülések, könnyen tisztítható műbőr kivitelben elegáns elefántcsont varrással, a 471 literes csomagtartó, az elektromos ablakok, a klímaberendezés és az elektromosan nyitható csomagtartó biztosítják az extra komfortot. A fedélzeten nincs hiány technológiából sem: a Ligier rendelkezik hat hangszórós Pioneer Hi-Fi rendszerrel, 10 colos képernyővel, Apple CarPlay és Android Auto kompatibilitással. Az autóvezetés 14 éves kortól nem csak a szabadságot szimbolizálja: azt jelenti, hogy megtanuljuk kezelni a járművet, tiszteletben tartani a KRESZ-t és fejleszteni a felelősségérzetet. Hatékony motorokkal és akár 500 km-es hatótávolsággal a fiatal felnőttek nagyobb távolságokat tudnak biztonságosan megtenni, fokozatosan hozzászokva a négykerekű járművek világához. A Ligier JS50 elérhető dízel és elektromos hajtással, 14.990 eurótól. Forrás: autoappassionati.it  

Roncsokat engedtek forgalomba – lecsaptak a vizsgaállomásra a rendőrök

2025.11.04.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói, a Salgótarjáni, a Pásztói és a Szécsényi Rendőrkapitányságok munkatársai, valamint Készenléti Rendőrség és a Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály beosztottjai november 4-én egy időben öt helyszínen jelentek meg, és tartottak kutatásokat. A gyanú szerint egy salgótarjáni magánkézben lévő gépjármű-szerelő műhely és vizsgaállomás alkalmazottai az elmúlt hónapokban anyagi ellenszolgáltatásért több járművet úgy vizsgáztattak le, hogy azok nem a szakmai előírásoknak megfelelően voltak átvizsgálva, azonban a gépkocsik műszaki érvényessége meg lett hosszabbítva, amit bejegyeztek az Építési és Közlekedési Minisztérium Közútigépjármű- és Közlekedési Hatósági Főosztályán kezelt központi nyilvántartásba. "Az intézkedéssorozat eredményeként munkatársaink egy 43 éves salgótarjáni férfit, valamint alkalmazottait, egy 29 éves és egy 33 éves bátonyterenyei férfit fogtak el és állítottak elő, akiket a nyomozók kihallgatásukat követően őrizetbe vettek." – írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ezek a legnépszerűbb autók ma Magyarországon

2025.11.04.
A személyautó márkák versenyében első a Suzuki (6483 személyautó, 12,93 százalékos visszaesés 2024. január-áprilishoz képest), a japán márka piaci részesedése 11,88 százalék, mögötte a Toyota a második (5863 személyautó, 9,07 százalékos elmaradás), harmadik a Skoda (4880 személyautó, 5,13 százalékos plusz), negyedik a Ford (4063 személyautó, 94,12 százalékos meglendülés). Ötödik a Volkswagen (3754 személyautó, 0,64 százalékos növekedés), hatodik a Kia (3504 autó, 37,14 százalékos plusz). Jól kezdte az évet a magyar személyautó-piacon a Peugeot (1070 autó, 46,17 százalék plusz), BYD (722 autó, 86,08 százalék többlet), jól megy a Jeepnek (386 autó, 394,87 százalék növekedés), a Mininek (321 autó, 92,22 százalék emelkedés), a Subarunak (58 autó, 93,33 százalék plusz), az Alfa Romeónak 84 autó, 35,48 százalékos fellendülés), a Subarunak (78 autó, 81,40 százalékos megugrás), a DS-nek (41 autó, 86,36 százalék plusz), valamint a Dongfengnek (14 autó, 366,67 százalékos pozitív elmozdulás). Rosszul indította az évet az Opel (1088 autó, -31,18 százalék), lanyhult az érdeklődés a Mitsubishik iránt (119 autó, -37,04 százalék). A magyar személyautó-piacon 2025-ben a B SUV kategória a legnépszerűbb (24,48 százalék részesedéssel, bestseller modell a Suzuki S-Cross (2931 autóval), a C osztályú SUV-ok a második helyet foglalták el (24,25 százalék részesedéssel), bestseller a Nissan Qashqai 2184 autóval. Ezután jönnek az alsó-középkategóriás modellek (16,23 százalék a részesedés). Ezek közül a legkelendőbb a Skoda Octavia (2586 autó). A legnépszerűbb C egyterű a Volkswagen Touran (215 autó), a legnépszerűbb felső-középkategóriás kocsi a Skoda Superb (605 autó), a kisautók között a Suzuki Swift vezet (913 autó), a minik között a Toyota Aygo (310 autó) az első, a nagyautók között vezet a flottautók kategóriájában érdekelt Toyota Camry (318 autó), a Datahouse sportkocsi kategóriájában élen a Ford Mustangot megelőzve a Porsche 911 (45 autó). A luxusautók között első a BMW 7/M (55 autó), a B kategóriás egyterűk között a Ford Tourneo Courier (273 autó), a D kategóriás szabadidő-autók között a Nissan X-Trail (775 autó). Első az E kategóriás szabadidő-autók mezőnyében a BMW X5/M (314 autó), az F kategóriában pedig a Mercedes-Benz G-osztály/AMG (130 autó). A legkelendőbb kisteherautó a Ford Transit (740 jármű) és a Ford Transit Custom (1189 jármű), a kishaszonjárművek között a Mercedes-Benz Citan (437 jármű), a legmenőbb pickup a Ford Ranger (1158 jármű), a legnépszerűbb kisbusz pedig a Ford Tourneo Custom (1281 jármű), a személyautó alapú kisteherautók között a Toyota Yaris Van vitte a prímet (36 jármű). Idén már sok különlegesség kapott magyar rendszámot, pár milliárd forint elment luxusra. Elkelt: egy Mercedes-Benz EQS SUV Maybach, egy Bentley Bentayga, egy Ferrari 812 Competitione, egy Audi R8, egy Ferrari F150 Daytona, egy Lamborghini Huracan, egy Aston Martin Vantage, két McLaren 750S, két Ferrari 12Cilindri, két Aston Martin DB12 Volante, három Aston Martin Vanquish, három Audi e-tron GT, három Ferrari Puronsangue, három Aston Martin DB12, négy Ferrari SF90, négy Aston Martin DBX, négy Ferrari 296 GTB, négy Rolls-Royce Cullinan, öt Ferrari 296 GTS, öt Ferrari Roma, öt Alpine A110, hat Mercedes-Benz S-osztály Maybach, hat Mercedes-Benz SL AMG, hat Bentley Continental, hét Porsche Taycan, tíz Lamborghini Urus, 13 Mercedes-AMG GT, 17 Porsche Panamera, 45 Porsche 911, 56 Porsche Cayenne, 69 Mercedes-Benz G AMG. A nagyhaszonjárművek között a 16 tonna feletti kategória dominál (92 százalékos feletti piaci részesedéssel), szinte csak a nemzetközi fuvarozásban résztvevők vásárolnak új 3,5 tonna fölötti járművet (összesen 1860-őt, 18,5 százalékos visszaesés). Jelentősen pang a buszértékesítés, 167 ilyen járművet - amiből 94 nagy, 12 tonnánál nehezebb - vettek tavaly Magyarországon (-25,78 százalék). Ezek közül csak tizenöt magyar gyártású. Top 50 új autó Magyarországon 2025-ben (személyautó és kishaszonjármű, I-V. hónap) Suzuki S-Cross 2931 autó Skoda Octavia 2586 Suzuki Vitara 2499 Nissan Qashqai 2184 Kia Ceed 1576 Ford Tourneo Custom 1281 Ford Transit Custom (teherautó) 1189 Ford Ranger 1158 Dacia Duster 1139 Toyota Corolla 1094 Toyota Yaris Cross 1025 Kia Sportage 1012 Toyota C-HR 941 Suzuki Swift 913 Volkswagen Golf 900 Toyota Corolla Cross 793 Ford Puma 782 Nissan X-Trail 775 Ford Transit 740 Hyundai Tucson 660 Renault Master 657 Ford Kuga 648 Skoda Kodiaq 635 Skoda Superb 605 Toyota Hilux 591 Volkswagen T-Roc 519 Toyota RAV4 – 517 Tesla Model Y 502 Fiat Ducato 496 MG ZS 491 Volkswagen Tiguan 480 Toyota Yaris 479 Ford Transit Custom (személyszállító) 475 Renault Clio 454 Ssangyong Korando 439 Mercedes-Benz Citan 437 Peugeot 3008 - 411 Volkswagen Passat 407 Renault Captur 395 Volvo XC40 – 385 Omoda 5 – 383 Skoda Scala 378 Peugeot 2008 - 376 Volvo XC60 - 375 Opel Corsa 357 Hyundai Kona 327 Volkswagen Crafter 320 Volkswagen T-Cross 318 Toyota Camry 318 BMW X5/M 314 Toyota Aygo 310 Toyota Proace City 310 Hyundai i20 - 310 Jeep Avenger 307 Opel Combo 304 Seat Leon 304 Skoda Karoq 303 Volkswagen Caddy 300 (forrás: Datahouse)  
Címkék: 

Nyolcadszor jut be az Év Autója díj döntősei közé a Kia

2025.11.04.
Ez a mérföldkő a Kia nyolcadik COTY-döntős szereplését jelenti – ami páratlan eredmény egy koreai márka számára –, és jól mutatja a Kia növekvő befolyását az európai autóiparban, amely 2008-ban kezdődött, amikor a Kia Ceed először került be a döntősök közé. Még figyelemreméltóbb, hogy ez már az ötödik egymást követő év, amikor a Kia döntős a COTY megmérettetésen. Az EV6 2022-es győzelmét követte a Niro 2023-ban, az EV9 2024-ben, majd az EV3 2025-ben, amely rekordot döntve a Kia történetének legmagasabb pontszámát érte el, és második helyen végzett. A Kia EV4 a márka első, teljesen elektromos modellje, amelyet Európában gyártanak – a vállalat zsolnai (Szlovákia) üzemében, az Electric Global Modular Platform (E-GMP) alapjain. A hatchback akár 625, a Fastback pedig akár 633 kilométeres hatótávot kínál, rendkívül alacsony légellenállási együtthatóval (0,261 Cd a hatchback, 0,23 Cd a Fastback esetében), valamint fejlett, 58,3 és 81,4 kWh kapacitású akkumulátor-opciókkal, amelyek körülbelül 30 perc alatt képesek 10-ről 80%-ra feltöltődni. „Büszke vagyok rá, hogy az Év Autója zsűri továbbra is elismeri a Kiát” – mondta Marc Hedrich, a Kia Europe elnöke és vezérigazgatója. „Az EV4 az EV6 és az EV3 nyomdokain halad, és bizonyítja, hogy a Kia nem csupán részt vesz, hanem a legmagasabb szinten versenyez Európában. Az EV4, amelyet Európában terveztek, hangoltak és gyártottak, megmutatja, hogy a magas minőségű, felelős elektromos mobilitás lehet egyszerre inspiráló és elérhető.” A 2026-os Év Autója győztesét a Brüsszeli Autószalonon hirdetik ki, az ünnepélyes díjátadóra 2026. január 9-én kerül sor. A Kia Év Autója (COTY) döntős szerepléseinek története: 2008: Kia Ceed 2018: Kia Stinger 2019: Kia Ceed (összesítésben 3. hely) 2022: Kia EV6 (összesítésben 1. hely) 2023: Kia Niro 2024: Kia EV9 2025: Kia EV3 (összesítésben 2. hely) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ötezren már meg is kapták az extrapénzt e-autóra

2025.11.04.
Fotó: Energiaügyi Minisztérium A pályázati lehetőség december elsejéig még nyitva áll a flottáik zöldítését tervező gazdasági társaságok előtt - hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM) keddi Facebook-bejegyzésében. Mint írták, a nyertesek eddig közel 22 milliárd forintot kaptak kézhez. Gyors ütemben halad a támogatások odaítélése is: már mintegy hétezer vállalkozás tudhatja nyertesnek magát. Hozzátették: az eredeti, 30 milliárd forintos keretösszeg kimerült ugyan, de az ősz eleji megemelésével 40 milliárd forintra nőtt a teljes forrásmennyiség. A tisztán elektromos autók üzemeltetése, karbantartása olcsóbb a hagyományos hajtásúakénál, ezért is érdemes még pályázni - írta az EM. "2025 jó eséllyel újabb rekordot hoz a leginkább környezetkímélő gépjárművek hazai forgalomba helyezésében. Ha az utolsó negyedévben nem lassul az állomány bővülési üteme, még idén elérhetjük a 100 ezres darabszámot" - írták a bejegyzésben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az amerikai, amit Olaszországban terveztek, fejlesztettek, és már ott is gyártanak

2025.11.04.
A gyártás beindításával új fejezet kezdődik a Jeep európai történetében: az új Compasst Olaszországban tervezték, fejlesztették és gyártják. A SUV harmadik generációja Európában és világszerte a márka sikerének egyik alappillérévé vált, az összesen több mint 2,5 millió beérkezett megrendeléssel. Az új Compasst úgy tervezték és fejlesztették, hogy mindenütt helytálljon – legyen szó városi forgalomról, autópályás utazásról, napi ingázásról vagy szabadidős kalandokról. Emellett széles hajtáslánc kínálatot is nyújt: a 145 LE teljesítményű e-Hybrid és a 195 LE-s plug-in hibrid változatoktól kezdve egészen a teljesen elektromos verziókig, amelyek akár 375 LE-t, összkerékhajtást és 650 km hatótávot biztosítanak. Műszaki szempontból az új Compass a Jeep híres sokoldalúságát és képességeit hozza. A 200 mm-nél nagyobb hasmagasság, az optimalizált első- és hátsó terepszögek, valamint az akár 480 mm-es gázlómélység minden terepen magabiztos haladást biztosít. A gyártás a Stellantis erős Jeep-kötődéssel bíró melfi üzemben zajlik. 2014-ben Melfi lett az első Jeep-gyár Észak-Amerikán kívül: itt először a Renegade készült, majd a Compass következett, beleértve az úttörő 4xe plug-in hibrid változatokat is. Azóta több mint 2,3 millió Jeep modell gördült le a gyártósorról. Melfiben a rendkívül rugalmas összeszerelő-sornak köszönhetően az üzem valós időben tud alkalmazkodni a piaci igényekhez, és tetszés szerint módosíthatja a gyártott modellek arányát – és akár 100%-ban átállhat elektromos járművek előállítására is. Ez a „gyártási szabadság” biztosítja, hogy az ipari kapacitás a vásárlói igényekkel együtt fejlődjön. A Stellantis melfi komplexuma 1,9 millió négyzetmétert foglal el, és több mint 4.600 embert foglalkoztat, átlagosan több mint húszéves tapasztalattal. A teljes gyártási folyamatot lefedő integráció – a présüzemtől és fényezéstől a műanyaggyártáson és összeszerelésen át egészen az akkumulátorgyártásig – Európa egyik legfejlettebb és legrugalmasabb autóipari üzemévé teszi a létesítményt. A magas fokú automatizáltságot szakértő emberi munka egészíti ki, ami a legmagasabb minőségi szintet garantálja. A fenntarthatóság terén folyamatos innovációk – például a megújuló energiatermelés és a környezetbarát fényezési eljárások – erősítik az üzem szerepét a Stellantis dekarbonizációs stratégiájában. A Melfi-üzem emellett tesztközpontként is szolgál olyan új ipari technológiák számára, amelyeket hamarosan más Stellantis-létesítmények is bevezetnek. Ezek közé tartozik például a fejlett lézerrendszer, amely 100%-os pontosságot biztosít a karosszériaelemek illesztésekor, valamint a nagyfelbontású elektronikus kamerák, amelyek folyamatosan ellenőrzik az ajtók illeszkedését a gyártás során. Az üzem új, környezetbarát gyártási módszereket is alkalmaz; például az innovatív 4-Wet festési eljárást, amely egy teljes alapozó réteg elhagyásával csökkenti a környezeti terhelést. A fenntarthatóság az egész üzemben alapelv: az energiatakarékos hőszivattyúk már most is működnek a fényezőfülkékben, és a jövőben más területekre is kiterjesztik alkalmazásukat. Eközben Melfi egyre növeli saját energiatermelési kapacitását napelemek, szélturbinák és egy biometán rendszer révén, amely a helyi gazdaságok szerves hulladékát hasznosítja újra. A cél 2030 végére elérni az akár 54 MW-nyi megújuló energiát – ami a gyár teljes energiaigényének mintegy 70%-át fedezné. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Így is lehet közlekedési céget vezetni: 119 millió utas és 42 százalékos profittöbblet

2025.11.04.
Fotó: Ryanair A dublini székhelyű légitársaság közleményében azt írta, hogy az adózott eredménye 2,54 milliárd euró lett a szeptember végén zárt első pénzügyi fél évében, nagyobb az egy évvel korábbi 1,79 milliárd eurónál. Az elemzők véleményének átlagában némileg kisebb 2,5 milliárd euró profit szerepelt. A Ryanair féléves bevétele 9,82 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 8,69 milliárd euróról. A repülőjegyárak a fél évben 13 százalékkal nőttek éves összevetésben, míg az utasszám 3 százalékkal emelkedett. A légitársaság rekordszámú, 119 millió utast szállított hat hónap alatt. A járatok kihasználtsága 95 százalék maradt. A Ryanair javította a folyó pénzügyi évre vonatkozó utasforgalmi előrejelzését az erős kereslet hatására, valamint amiatt, hogy a Boeing a vártnál gyorsabban szállította le repülőgépeit. Az új előrejelzés szerint az idei utasforgalom több mint 3 százalékkal, 207 millióra nő az eddig becsült 206 millió helyett. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója