Jogosítvány és műszaki vizsga nélkül, hamis rendszámmal autózott

2021.08.19.
A rendőrök augusztus 17-én 8 óra 48 perckor Salgótarján belterületén ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét, ennek során megállapították, hogy a gépjárművet a hatóság 2021. június 23-án a forgalomból kivonta, valamint a járműre egy másik személygépkocsira kiadott forgalmi rendszám volt felszerelve.   A járművet vezető férfi igazoltatása során megállapítást nyert továbbá az is, hogy őt a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága a járművezetéstől jogerősen eltiltotta.   A rendőrök a férfit elfogták a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították, és egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Leopard az utakon - óvatosságot kérnek a közlekedőktől

2021.08.19.
A tárca csütörtöki közleménye szerint a harcjárművet Tatáról közúton szállítják Budapestre, de az utolsó másfél kilométert már gumibetétes lánctalpain teszi meg az Ógyalla tér és a Városliget között. A harckocsit katonai rendészek vezetik fel. A Leopard 2A4HU csütörtök 19.30 és péntek 4 óra között lesz úton. Képünk illusztráció Az augusztus 20-ai ünnepen nemcsak a Leopard, hanem a nemrég - a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program révén - beszerzett Gidrán páncélozott harcjármű is megtekinthető lesz a Városligetben. A katonai konvoj szombat 19.30 és vasárnap 3 óra között közlekedik majd a Tata - Budapest XIV ker. Ógyalla tér - Városliget - Tata útvonalon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bemutatkozott az új Lamborghini Countach

2021.08.19.
Hivatalosan is bejelentette a Lamborghini a prototípus formában 1971-ben bemutatott Countach utódát, amely 2022 első negyedévében kerül piacra. A Countach LPI 800-4 nevű limitált szériás hipersportautó műszakilag a Siánra épül, amely viszont az Aventador alapjait kapta meg, így nem csoda, hogy a Countach arányai és tetővonala is ismerősek lehetnek az Aventadorról. Viszont a szénszálas külső karosszériaelemek teljesen újak, és ezek már felismerhetően countach-ossá teszik az újdonság megjelenését. Ha belegondolunk, a Lamborghini mai formanyelvére is erős hatással van az 50 éve bemutatott Countach LP400 tanulmányautó, amely lapos ék alakjával akkor ufónak tűnt a többi sportkocsi között, de még a Lamborghini első modelljéhez, a Miurához képest is. Az akkor a Bertonénál dolgozó Marcello Gandini álmodta papírra az eredeti dizájnt, az összes autórajongó máig hálás neki ezért. Az új Countach főleg a fényszórói, az oldalsó légbeömlői és a hátsó lámpái kialakításával emlékeztet a legendás elődjére, és természetesen a felfelé nyíló ajtók sem hiányoznak róla. A hatszögletű kerékjáratokba retró stílusú, 20, illetve hátul 21 colos kerekeket rejtettek. A 6,5 literes szívó V12-es benzines munkáját egy apró villanymotor segíti, amely nem akkumulátorból, hanem kondenzátorból kapja az áramot, mert az könnyebb, és gyorsabb áramfelvételt tesz lehetővé. Összesen 814 lóerőt képes a négy kerékre küldeni a két motor, ezért lesz a típus hivatalos neve Countach LPI 800-4. Ebből 780-at biztosít a benzines, és mindössze 34-et a hétfokozatú, egykuplungos, automatizált váltóba integrált villanymotor. Az új Countach 2,8 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/h-ra, és 8,6 alatt 200 km/h-ra, a végsebessége pedig 355 km/h. Belül a kormánykerék és az ülések az Aventadorból, a műszerfal, a középkonzol és az ajtópanelek a Siánból lehetnek ismerősek, de a légbeömlők és a 8,4 colos infotainment érintőképernyő egyediek, mint ahogy a Stile nevű gomb is, melynek lenyomására egy prezentáció indul a képernyőn a Countach múltjáról és a formájának születéséről. A képeken látható autó Bianco Siderale fényezése és a fekete-vörös bőr beltere ugyanolyan színű, mint Ferruccio Lamborghini saját Countach LP 400 S-ében. Sajnos az új Countach csak egy limitált szériás (112 példányban készül) méregdrága ritkaságnak számít majd még a Lamborghini kínálatán belül is, az árat nem közölte még az Audihoz tartozó olasz gyártó. 2023-ban azonban érkezik a legfontosabb modell, az Aventador utóda, amely kondenzátor helyett már rendes plug-in hibrid hajtást kap, de szerencsére a szép hangú szívó V12-est megtartja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Három rövid nappali szakaszra osztódik a kamiontilalom

2021.08.19.
- A 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek közlekedésének korlátozása pénteken 8:00 és 22:00 óra, szombaton és vasárnap pedig 6:00 és 22:00 óra között lesz érvényben - írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Új kerékpáros világcsúcs négy kilométeren

2021.08.19.
A cyclingnews szakportál beszámolója szerint az egyelőre nem hivatalos, 3:59.930 perces rekordot a mexikói Aguascalientesben található körpályán érte el szerdán a 30 éves, világbajnoki ezüstérmes sportoló, ezzel ő lett az első, aki négy percen belül teljesítette a távot. Az eddigi csúcsot az olasz Filippo Ganna tartotta 4:01.934 perccel. A rekord több mint tíz másodpercet csökkent az elmúlt évtizedben, hiszen Jack Bobridge 2011-ben még "csak" 4:10.534 perces eredményre volt képes. Lambie-nek nem a mostani volt az első csúcsdöntése, mivel a 2019 szeptemberében elért 4:05.423-as idő szintén annak számított. Aguascalientes 1800 méteres tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, ezért a rekordkísérletek kedvelt helyszíne. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Tehergépkocsi gázolt halálra egy elektromos kerékpárost

2021.08.19.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Törökszentmiklós belterületén, a Kossuth Lajos út és a Pánthy Endre út kereszteződésénél 2021. augusztus 19-én délelőtt.    Fotó: Donka Ferenc/MTI A rendelkezésre álló adatok szerint egy tehergépkocsi és egy elektromos kerékpáros ütközött eddig tisztázatlan körülmények között. A baleset során a kerékpáros a helyszínen életét vesztette. A rendőrség forgalomirányítás mellett végzi a baleset helyszínelését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Már torlódik az M3-as autópálya

2021.08.19.
Az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 41-es kilométerszelvényében 2021. augusztus 19-én 10 óra körül egy személygépkocsi szalagkorlátnak ütközött. A mentők sérüléseik miatt két embert kórházba vittek.   A helyszínelés és mentési munkálatok miatt a rendőrök a belső és külső forgalmi sávot lezárták, a forgalom a leálló sávon haladhat. Kérjük, fokozott körültekintéssel közlekedjenek! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

"Vegyél földet, már nem gyártják!" - mi lesz a sok kereskedéssel?

2021.08.19.
Miért lett olyan sok, nagyon drága kereskedés? A kereskedések „fegyverkezési versenyét” nem feltétlenül azok a kereskedők hajtották, akik fel akarták építeni ingatlanportfóliójukat. A gyártók új vállalati szabványoknak megfelelő befektetéseket követeltek, amik gyakran változtak, így gyakran kellett átalakítani vagy éppen bővíteni a kereskedéseket. Néhány kereskedő ellenállt a szélsőségesebb követelményeknek, és van néhány példa, amikor egy kereskedő inkább lemondott a franchise jogáról, mintsem milliókat, forintban akár milliárdokat fektessen be egy új koncepcióba, amely nem hoz arányos hozamot. Régóta figyelmeztetnek autóipari elemzők, hogy az egyre több, egyre drágább kereskedés nem jó irány. Az online értékesítés a kereskedők egy részére váró ügynökségi modell világában egyszerűen felesleges ennyi értékesítési pont. Az ügynökségi modell lényege, hogy az autógyártó már nem feltétlenül a kereskedőitől várja az autók eladását, mert az önmaga intézi, elsősorban az online felületein keresztül. A kereskedők szerepe inkább az autó átadása, esetleg segítség a vásárlónak a megfelelő modell, hajtás és felszereltség kiválasztásában. Ők ezért egyfajta kezelési díjat kapnak, ami nyilván alacsonyabb, mint a korábbi kereskedői árrések, de a költségeik is csökkennek, mert a pénzügyekkel való foglalkozás és egyéb járulékos tennivalók lekerülnek a vállukról. Több gyártó is kisérletezik ezzel a megoldással, nemrég például a Volkswagen csoport körül jelentek meg hírek, melyek szerint megfontolás alatt van az ügynökségi modell bevezetése. Mindez nem új találmány, jó ideje téma az autóiparban. Ennek ellenére sajnos az előrelépés visszafogott volt. A kereskedések száma 13%-kal csökkent az elmúlt évtizedben 36 európai piacot figyelembe véve, a márkaszervizek száma valamivel nagyobb arányban, 19% -kal esett vissza. Bár konkrét számok nem állnak rendelkezésre, a beruházások értéke mindegyik helyszínen biztosan megnőtt, ahogy nőtt a területek mérete és az építési költség megugrott, miközben próbáltak megfelelni az új szabványoknak. Valószínű, hogy a befektetések a kereskedői ingatlanokba valójában jelentősen nőttek az elmúlt évtized során, miközben a digitalizáció miatt csökkeniük kellett volna. Hogy mi lesz a megoldás, egyelőre kérdéses. A gyártók és kereskedőik viszonyát az Európai Unióban szigorúan szabályozzák, és az EU illetékesei több alkalommal is jelezték, hogy ha a gyártók jelentős része átáll az ügynökségi modellre, nem engedik nekik, hogy teljesen magukra hagyják a kereskedőiket. Egyes gyártók és valószínűleg egyes kereskedői csoportok azt feltételezik, hogy lesznek alternatívák a helyiségek használatára, amelyekre már nincs szükség, esetleg egy másik márka által, vagy egy dedikált használtautó kereskedésként, de ez a logika nem feltétlenül jön be. Bár nem minden márka jelezte érdeklődését az ügynökségi modell iránt, általánosságban mindenkinek alkalmazkodnia kell a többcsatornás világhoz, ahol több pénzt fektetnek be a digitális csatornákba és képességekbe, és ehhez kapcsolódóan újra kell gondolni a fizikai értékesítési és szolgáltatási helyek létjogosultságát. Az ICDP elemzése szerint feltételezhetjük, hogy felgyorsul a kereskedések számának csökkenése, néhányuk csak szerviz, vagy szerviz és használtautó kereskedés lesz. Ezeknek viszont nem feltétlenül kell olyan drágának és olyan drága helyeken lenniük, mint sok mai autókereskedés. Így tehát sok kereskedő majd túl nagy, túl drága, vagy éppen nem megfelelő helyen található ingatlanokkal rendelkezik majd. Az ingatlan alternatív használatának lehetősége is korlátozott abban az időben, amikor az egész kiskereskedelmi szektor szembesül a digitalizáció és az Amazon-hatás kihívásaival. Kreatív megoldásokra lesz szükségük, hogy elkerüljék az ingatlanokkal kapcsolatos hatalmas leírásokat a kereskedői mérlegekben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ilyen is lesz: elektromos virágkocsi Debrecenben

2021.08.19.
Első alkalommal indít saját tulajdonú, teljesen elektromos virágkocsit az önkormányzat. A cél, hogy az következő években fokozatosan ilyen kocsikra váltsanak - közölte a polgármester hétfőn sajtótájékoztatón, ahol bemutatta az elektromos virágkocsit. Papp László emlékeztetett: a Debrecen 2030 programban új környezetpolitikát hirdettek meg, amelynek célja, hogy a város fenntartható, "zöld módon" fejlődjön a következdő években. Fotó: haon.hu/Kiss Annamarie E gondolat jegyében született meg az első elektromos virágkocsi, amely nemcsak a karneválon lesz látható, hanem év közben is használhatják a köztereket díszítő virágok gondozásában - tette hozzá. A polgármester azt mondta, az elektromos meghajtású kocsin látható egyedülálló kompozíción a Civaqua-program fő eleme, a víz jelenik majd meg. A Civaqua-program megvalósításával a Tisza vize érkezik majd Debrecenbe, ami által emelkedik majd a Nagyerdő talajvízszintje, újra élettel telhet meg a Tócó-patak, a város melletti Vekeri-tó, valamint a Fancsikai-tavak - mondta Papp László. Balázs Ákos, városüzemeltetésért felelős alpolgármester hozzátette: az első elektromos meghajtású virágkocsi kifejlesztését az ITK-cégcsoport végezte a helyi Zolend Kft. műszaki segítségével, a fejlesztést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 15 millió forinttal támogatta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Halálos iramban tizedik része 2023-ban érkezik a mozikba

2021.08.19.
A produkciót Justin Lin rendezi. A film bemutatását eredetileg idén áprilisra tervezték, de a pandémia miatt végül erre az időpontra a sorozat előző része, a Halálos iramban 9 csúszott, s végül annak forgalmazása is csak júniusban kezdődött. A tizedik rész szereposztását egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de várhatóan minden fontos szereplő, Vin Diesel, Tyrese Gibson, Sung Kang, Chris Bridges, Jordana Brewster és Michelle Rodriguez is visszatér majd benne. Az Entertainment Weekly értesülése szerint Dwayne Johnson ugyanakkor nem fog szerepelni, és bizonytalan, hogy John Cena eljátssza-e ismét Jakob Torettót az új filmben. A Halálos iramban 9 észak-amerikai bevétele elérte a 170 millió dollárt (51 milliárd forintot), globálisan pedig meghaladta a félmilliárd dollárt (150 milliárd forintot) is. Bár a kritikusok vegyesen fogadták, a közönség szemmel láthatóan továbbra is rajong a sorozatért. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója