Mesél a szakértő - Amelyik kocsit átnézték a vétel előtt az örökké működik majd

2018.08.08.
Ma arról a jelenségről szeretnék mesélni kedves olvasóimnak, amikor a megvizsgált autón az ügyfelek feltáratlan, vélt, vagy valós további hibákat találnak. Kicsit járjunk utána a jelenség okainak és a használt autó vásárlás előtti átvizsgálás, mint szolgáltatás adottságainak. Készítsenek be üdítőt és ropogtatni valót! A közösségi felületünkön időről időre megosztunk olyan pozitív visszajelzéseket, amelyek tartalmukban nem csak a dicséretet hordozzák, hanem valami olyan plusz információt is, amely segítséggel lehet a többi, leendő ügyfeleink számára. Persze nem plakátoljuk ki a negatív leveleket, de hogy ezek is nyilvánosságot kapjanak, mesélek ezekről is. Csalódott ügyfelek típusai Rögtön tompítanám a „csalódott” szót, hiszen ennek természetesen vannak fokozatai, a részben elégedetlentől, a mérhetetlenül csalódottig. Sőt tovább tompítva, természetesen kb. 25 ügyfélre jut egy panaszt (is) tartalmazó levél, de többi 24 vagy pozitív visszajelzést ad, vagy nem veszi a fáradságot a tapasztalatai megosztására. Maradjunk kizárólag a valamilyen negatív fennhanggal író ügyfeleknél. A legtiszteletreméltóbb ilyen visszajelzés, amikor előre közlik, hogy nem bántó, éppen ellenkezőleg, segítő szándékkal írják a levelet, majd enyhébb esetben javaslatot tesznek a szolgáltatás javítására, esetleg leírják, hogy mit nem jegyeztünk fel az autójáról. A közepesen csalódott levélírók általában olyan hibát fedeznek fel az autón, amit egy magát teljes körűnek hirdető szolgáltatás keretein belül illett volna észrevennünk. Ilyen volt legutóbb a hamisított Citroen szervizkönyv , akinek a gazdája jelzése nyomán született végül az önleleplező cikk. (A Facebook posztunk alatt volt, aki megjegyezte, milyen korrekt, hogy a hibáinkat is így felvállaljuk. Erre én azt mondom, hogy kár is lenne tagadni, sőt, ennek a cikknek a második felében tovább is megyek ennél.) Végül a legnehezebben kezelhető csalódott ügyfél, aki minden igyekezetünk ellenére úgy érzi, hogy a vizsgálatra költött pénzt kidobta az ablakon. Ők általában vissza is kérik a befizetett összeget, mondván, ha tudtak volna a jármű általuk, vagy szervizük általtal megtalált hibáról, akkor meg sem veszik a kocsit, vagy jelentősen alkudnak az árából. Mit lehet mondani ilyen esetben? Fontos kiemelni, hogy mi sem ígérjük sehol, hogy a szó szoros értelmében mindent megtalálunk egy autón. Mint ahogyan nincs olyan szekér, amire még egy szál szalmát ne lehetne feltenni, nincs olyan alapos vizsgálat, amely után ne lehetne még valamit felírni egy állapotlapra. A kérdés csak az, hogy mennyi időnk van rá, és az igy ugye pénz. Egy használt autó vásárlás előtti átvizsgálásának lényege, hogy a legnagyobb kockázatokat kiszűrjük az ügyfeleknek. A két legnagyobb aggodalom, hogy a leolvasott futásteljesítmény valós-e, illetve, hogy a kocsi korábban össze volt-e törve. Ez lenne a megfelelő részletesség Ezen túlmenően mi azért az időzített bombákra is ránézünk: milyen állapotban van a részecskeszűrő – ha van -, milyen hibákat tárol a vezérlőegység, milyen a kocsi a próbaúton, van-e az alján valami, ami fontos lehet, például olajfolyás, futómű-, vagy kipufogóhiba. A kettőstömegű lendítőkerék, vagy a porlasztók állapota is általában jól vizsgálható. Az ügyvéd úr Talán két éve történt, hogy egy általunk megvizsgált és amúgy ügyvéd ügyfelünk által megvásárolt autóról a márkaszerviz mindenféle mérés, és kiadott állásfoglalás nélkül azt állította, hogy az korábban komolyabban össze volt törve. Ellentétben a mi jegyzőkönyvünkkel, amelyen egzakt mérési eredmények mellett szóbeli értékeléssel is leírtuk véleményünket a korábbi sérülésekről. Az autó egyébként valóban sérült volt, amelyet meg is állapítottunk, de mivel a küszöbök, oszlopok festékréteg értékei megfelelőek voltak, azt a következtetést vontuk le, hogy a sérülés szerkezeti elemet nem érintett. A levél legjobb része pedig emiatt vált a csalárd érvelés mintapéldájává, hiszen arra hivatkozott, hogy a mi megállapításainkban bízva vásárolt teljes áron sérült autót. A szerviz szóbeli álláspontjára támaszkodva az ügyvéd úr kimerítő levelében a probléma leírása után díjkompenzációt kért, illetve egy nyilvánossággal való fenyegetést is „ránk tett”. Ezen kívül kritizálta a marketing stratégiánkat, és azt írta…újabb és újabb károkozást” követünk el. Kétoldalas válaszlevelünk után az ügyvéd úr nem jeletkezett többet, mi pedig azóta is várjuk az „ellen” szakvéleményt… Nem szóltak, hogy ne vegyek DPF-es kocsit városi használatra Próbálom kicsit az előzőnél rövidebben leírni annak az Alfa Romeo-nak a vásárlóját, aki panaszlevelében felelősségre vonta a céget, hogy nem tájékoztattuk arról, hogy a 2.4 JTD motorral szerelt Alfa Romeo nem igazán alkalmas tisztán városi használatra. Írta mindezt azután, hogy nem sokkal a használatbavétel rátalált a GOR-CAR által jegyzett Mesél a szakértő rovat részecskeszűrős cikkére, amely kellőképpen megijesztette. Nehezményezte, hogy szakértő kollégánktól nem kapott kellő részletességű tájékoztatást erről. A szolgáltatást kibővíteni javasolta tanácsadással, hogy ki milyen járművet válasszon. Válaszlevelünkben leírtuk neki, amit már annyiszor elmondtunk: sem apparátus, sem idő, sem pedig valódi fizetőképes kereslet nincsen ilyen tanácsadásra, de éppen azért készítjük több éve folyamatosan az esettanulmányokat, oktató anyagokat, hogy a használt autó vásárlás minden buktatója képességeinkhez mérten a lehető legjobban felkészítsük ügyfeleinket. Valós hibák utáni reklamáció Úgy emlékszem, hogy egy Mazda 3-ast vásárolt az ügyfél, amellyel már az első úton problémák adódtak, konkrétan elszállt egy egyik lengéscsillapító. A szervizben aztán akkora hibalistát produkált a kocsi, hogy csak úgy lestünk a panaszlevélben. Ennek már a fele sem tréfa, mi történt? Ilyenkor gyorsan elővesszük a gondosan eltárolt teljes vizsgálati anyagot és átnézzük. Azonnal kiderült, hogy a jármű eladója nem is engedte próbaútra a kocsit, az emeléskor pedig nem volt a lengéscsillapító hibájára utaló jel. A féktárcsák állapota is jól látszott a fotókon, tény, hogy kopottak voltak, de hogy azonnali cserére szorultak volna, azt túlzásnak éreztük. Persze ezt is csak szemrevételezés alapján állítottuk, mert menetpróbára ugye nem engedték a kocsit, ezt amúgy jeleztük is a jegyzőkönyvünkön. A szerviz nem fukarkodott a tanácsadással a hátsó futómű tekintetében sem, ahol az összes szilentet csereérettnek ítélte és további 110 ezer forinttal növelte árajánlatot. Egy 10 éves autóról beszélünk, amin gyakorlatilag mindent le lehetne cserélni, mert öreg. De azért illik figyelembe venni a gazdaságossági szempontokat is és ezeket a beruházásokat a józan ész határain belül tartani. A hab a tortán azonban a klímaberendezés állítólagos hibája volt. A februári vizsgálaton a fényképdokumentáción is látható módon bekapcsolt klímaberendezéssel vizsgáltuk a kocsit. Ezen kívül a diagnosztikai lekérdezés adhatott volna támpontot, de a klíma vezérlőegységében ez sem hozott hibát. Több mint két hónap elteltével született a levél, amikor már igény lett volna a hűtési fokozat használatára. Ennyi idő alatt pedig bármi megtörténhetett. A mi tippünk egyébként az, hogy a klímaberendezést gázzal feltöltötték, hogy az eladáskor működjön a rendszer. Majd az eltelt két hónap alatt a gáz szépen elszivárgott és áprilisban már nem indult a légkondi. A Mazda 3 tulajdonosa legalább két átvizsgálás díjában jelölte meg a kártérítési igényét, de a levélre ő sem reagált már érdemben, ezúton is köszönjük, hogy elfogadta válaszunkat. Mit várhatunk akkor egy ilyen vizsgálattól? Azt, hogy az immár több ezer jármű átvizsgálásával szerzett összes tapasztatunkat latba vetve átnézzük az autót. A kocsi műszaki állapotáért azért nem tudunk felelősséget vállalni, mert egyrészt – ahogy írtam – mindig van még egy hiba, másrészt ahogyan kitesszük a lábunkat a telephelyről, bármi megtörténhet az autóval. Van egy harmadik oka is, nevezetesen, hogy a mi díjunk egy autó legkisebb meghibásodásához mérten is igen csekély, és nem szeretnénk a munkabérünket autók javítására fordítani. A vásárlás után pedig nem maradhat el a kötelező szervizlátogatás, hiszen a műhelykörülmények adta lehetőségek nem összevethetők a mi telephelyi vizsgálatunk lehetőségeivel. Murphy törvénye Olyan levelek is érkeznek, amiben leírják, hogy mi ment tönkre a vásárlás óta és bár nem kérnek semmilyen kártérítést, kiolvasható belőle, hogy nem számítottak erre. Például a múltkor egy automataváltós Focus féltengelyeit kellett cseréltetnie az ügyfélnek annak minden járulékos költségével, kb. félmillió forintos nagyságrendben. Az még hagyján, hogy több hónap telt el az átvizsgálásunk óta, de még anno mi is jeleztük a jegyzőkönyvünkben, hogy olajszivárgás van az egyik féltengelyen. Fontos látni egy ilyen vizsgálat technológia korlátait. Nem csak arról van szó, hogy nem egy műhelyben vizsgálunk, de nincsen minden forgalmi szituációt lefedő próbaút, nem megyünk a kocsival 50-nél gyorsabban, nincs a szó szoros értelmében vett vészfékezés (pláne nem terhelt autóval, nagy sebességről) lehet, hogy éppen nincsen rossz útszakasz, hogy minden futóműhiba hallható legyen, és a tükörfűtés ellenőrzése sem zökkenőmentes 35 fokban… Van, hogy elromlik idővel valami, de akár már másnap is elromolhat, aminek az előző pillanatban még semmi jele nincs. Az autó ilyen. Ilyen a technológia és ezzel együtt kell élni. Számtalan helyen elhangzott már, hogy az autózás minden formája igen költséges, és ez független attól, hogy valaki átnézette-e a kiszemelt kocsit, vagy sem. Ha kell, ezt ezentúl minden ügyféllel írásban közöljük. A cikkben felhasznált képek illusztrációk.

Latin-Amerika kedvencei

2018.08.08.
A Focus2move legfrissebb felmérése szerint, Latin Amerika legnépszerűbb autója 2018 első felében a Chevrolet Onix volt. A tanulmány összesítette a régió 41 országának, közte Brazília, Mexikó és Argentína eladásai adatait. A vizsgált időszakban 93.092 Onix került értékesítésre, amely 10,9%-al több mint 2017-ben. A Chevrolet, a Focus2move teljes körű, a világ összes eladását számításba vevő felmérésében csak a 79. helyet szerezte meg, tekintve, hogy a márka mára csak az amerikai kontinensen forgalmazza modelljeit. Chevrolet Onix    forrás: chevrolet.com.br Mindeközben a Ford Ka előrébb lépett az eladási listán, elérve ezzel a második helyre, a maga 70.309 Latin-Amerikában értékesített modelljével, 20,9%-al növelve a tavalyi eladási eredményét. A kompakt kis Ford Ka-t Latin-Amerikán és Európán kívül Indiában és Dél-Afrikában is forgalmazzák, régiótól függően Ford Ka+ vagy Ford Figo néven. Ford Ka    forrás: car.blog.br A latin-amerikai értékesítési lista harmadik helyén a Toyota Hilux szerepel, a maga 56.159-es darabszámával, ezzel pedig 8%-al több autót adtak el, mint a tavalyi évben. A Toyota pickup-ja akkor a hatodik helyen szerepelt a listán. Toyota Hilux   forrás: toyotamayer.hu Nissan Versa   forrás: nissanusa.com Az első öt között szerepel még a Nissan Versa, amely Európában az Almera nevet kapta, és a Volkswagen Gol, vagyis a Vw brazíliai részlege által gyártott kisautó. Volkswagen Gol   forrás: volkswagen.co Forrás:carsale.uol.com.br

970_6

2018.08.08.

Faros Ikarus és Trabant 601 a Szigeten

2018.08.08.
A jellegzetes formájáról ismert Ikarus 66 a magyar autóbuszgyártás legendás típusának számított; a Szigeten egy frissen felújított, egykor az NDK-ban üzemelt példánnyal találkozhatnak a látogatók - mondta el a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón Vitézy Dávid főigazgató. A Közlekedési Múzeum vezetője hozzátette: az 1960-as évek közkedvelt Ikarusára a fesztiválozók fel is ülhetnek, mellette pedig egy világoskék Trabant 601 idézi fel a régi nyaralások hangulatát a Retro Design Centertől kölcsönzött, korabeli tárgyakkal megpakolva. Forrás: a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Facebook oldala Az intézmény célja, hogy a közlekedéstörténet emlékein, a régi járműveken keresztül a korábbi Magyarországról is meséljen a látogatóknak, akiket múzeumpedagógusok, kreatív alkotótér, pihenőzóna, dizájn fal, kvízek és ajándékok is várnak - hívta fel a figyelmet a sátor programjára. A főigazgató szót ejtett a múzeum jövőjéről is: elmondása szerint a napokban jelenik meg az Európai Unió hivatalos értesítőjében az intézmény új otthonának kialakításáról szóló nemzetközi építészeti tervpályázat. A Közlekedési Múzeum leendő épületét a Kőbányai Járműjavító egyik csarnokában alakítják ki, Magyarország valaha volt legnagyobb rehabilitációs tervpályázata során - emlékeztetett Vitézy Dávid.

Kijelzőként szolgáló szövetkárpitot fejleszt a Toyota

2018.08.08.
A Toyota annak idején textilipari vállalatként indult, Sakichi Toyoda az általa feltalált automata szövőszékkel alapozta meg a cégbirodalmat. Sakichi 1918-ban alapította meg a Toyota Boshoku Corporationt, amely ma is autóipari beszállítóként tevékenykedik. Utastér-komponenseket, szűrőrendszereket, hajtásláncelemeket és egyéb autóipari alkatrészeket gyártanak, fő profiljuk azonban – a cégalapító hagyatékához híven – a kárpitok fejlesztése és gyártása. Pontosan ezen a téren ígér áttörést a Toyota Boshoku, mégpedig a manapság egyre fontosabb kijelzőtechnológiával és testre szabhatósággal karöltve. Új fejlesztésük egy optikai szálakkal átszőtt textilanyag, amely így képes világítani, méghozzá tetszőleges színnel, de akár mintázattal is. A fejlesztés során alkalmazott prototípusnál piros, zöld és kék LED-ek biztosították a fényforrást: alapesetben így zöld fényben ragyoghat a tető- és ajtókárpit, viszont – a vezérlést a fedélzeti érzékelőkkel hálózatba kötve – vészhelyzetben pirosra válthat a színe, villámgyorsan figyelmeztetve a vezetőt a veszélyre, vagy – baleset után – értesítve a környezetet a bajról. Az optikai vagy fényszál egy üvegmagból és az azt körülvevő héjból áll. A kábel egyik végén belépő fény a mag határán visszaverődve az üvegmagban halad végig, hogy aztán a szál másik végén – a modern technológiáknak köszönhetően minimális jelveszteséggel – kilépjen. Az optikai szál rugalmasan hajlítható, ám egy bizonyos hajlítási sugár fölött erősen romlik a fényátvivő képessége. A Toyota Boshoku azonban kifejlesztett egy olyan technológiát, valamint megépítette az annak gyakorlati megvalósítását lehetővé tevő szövőszéket, amely a fényszál túlzott meghajlítása nélkül képes beleszőni azt tetszőleges szövetanyagba. A Toyota szakemberei előtt két feladat áll, mielőtt sorozatgyártásba vehetnék a világító textíliát: a jelenleg alkalmazott szálak tapintása nem elég finom ahhoz, hogy prémium minőségű üléskárpitként használhassák, másrészt javítani szeretnék a szövőszék termelékenységét, ezáltal a tervezett szériagyártás költségeit. Amennyiben ez rövid időn belül sikerül, a technológia a Toyota prémium márkájában, a Lexusban jelenhet meg először, várhatóan 2020-ban.

Nem lesz szellemautó a Focus

2018.08.08.
Kevés hiba jár olyan súlyos következményekkel, mint amikor valaki rossz irányból hajt fel egy autópályára. Ez a helyzet minden autós rémálma. A hiba kiküszöbölésére a Ford a vadonatúj Ford Focusban a közelmúltban mutatta be a Rossz Irányra Figyelmeztető rendszert – olvasható a Ford közelményében. Egy szemből érkező autó nagy eséllyel okoz súlyos vagy éppen halálos kimenetelű balesetet, mivel az ilyen ütközéseknél a két jármű sebessége összeadódik. 2017-ben csak Németországban 22 ember halt meg azért, mert valakik a forgalommal szemben haladtak az autópályákon és a főutakon. A jelenség annyira közismert, hogy több nyelvben is létezik rá külön kifejezés, ráadásul mindegyik “szellemsofőrt” jelent: Németországban “Geisterfahrer”, Hollandiában “spookrijder”, Franciaországban pedig “conducteur fantome” az ilyen autósok neve. A Rossz Irányra Figyelmeztető rendszer a már meglévő Közlekedési Tábla Felismerésre épül; ez a fedélzeti navigáció GPS-jelével azonosítja az autó pillanatnyi helyzetét, és egy előre tekintő kamerával ismeri fel a legfontosabb jelzéseket – például a sebességkorlátozást –, és ezeket meg is jeleníti a műszerfali kijelző vagy a Head-up display segítségével. Ha a vezető behajt egy olyan útra, amelynek mindkét oldalán “behajtani tilos” tábla áll (az autópályák és az osztott pályás úttestek felhajtói jellemzően ilyenek), akkor a Rossz Irányra Figyelmeztető rendszer hang- és fényjelzéssel figyelmezteti, emellett pedig a piros “behajtani tilos” táblát is megjelenít, valamint egy feliratot: “Ellenőrizze az irányt!” Először Ausztriában, Németországban és Svájcban lesz elérhető a technológia, amit a Ford a lommeli próbapályán tesztelt.

Első helyen érkezik Magyarországra a MINI John Cooper Works Rally

2018.08.08.
2018 augusztusában ismét hazánkba látogat az FIA Cross Country Világkupa mezőnye: a Hungarian Baja jubileumi, immáron tizenötödik felvonását augusztus 9-12. között rendezik meg a Dunántúlon. Az ünnepélyes megnyitóra augusztus 10-én, pénteken este kerül sor a veszprémi Óváros téren. Az idei verseny három etapból áll, a versenyzők az erdős, sziklás és murvás terepeken összesen 652,32 kilométert tesznek meg. A szombat reggeli rajtsorrendet a péntek esti, mindössze 11,5 kilométer hosszú időmérő etap eredménye határozza meg. A magyarországi fordulóra tabellaelsőként érkezik a MINI John Cooper Works Rally versenyautó lengyel pilótája, Jakub „Kuba” Przygonski, aki jelenlegi 237 pontjával az FIA Cross Country Világkupa ez évi mezőnyében 52 pontos előnyt őriz. Navigátora, a belga Tom Colsoul oldalán Przygonski ezúttal is győzelemre tör majd, hogy négy versennyel a szezon vége előtt értékes pontokkal növelje előnyét. A második MINI John Cooper Works Rally versenyautóban a spanyol Joan „Nani” Roma és az ugyancsak spanyol Alex Haro párosa foglal helyet, amely duó a 2018-as Silk Way Rally hét etapjából hatszor a legjobb öt között végzett, és ezzel jelentős lépést tett a Rali Világkupa abszolút élmezőnye felé vezető úton. „A Hungarian Baja soha nem egy egyszerű mutatvány. A 2018-as világkupa-győzelemért folyó küzdelem ráadásul egyre intenzívebb, hiszen egyre kisebb a rés az élmezőny tagjai között. Szerintem ugyanakkor kifejezetten jó, hogy nem minden futamot egy pilóta nyer meg, mert így minden pontért keményen meg kell dolgoznunk. A Hungarian Baja idén is egy óriási katonai területen zajlik majd, amely a tankokkal megedzett talaj okán plusz kihívásokat jelent nekünk” – nyilatkozta Jakub „Kuba” Przygonski. „Kifejezetten élvezem, hogy az Oroszországban leintett Silk Way Rally után néhány nappal ismét autóba ülhetünk. A Hungarian Baja egy nagyszerű felvonás, 2013-ban sikerült megnyernem. Rendkívül izgalmassá teszi a futamot, hogy csupa olyan ellenféllel állunk majd szemben, akik a Rali Világkupa arany serlegéért folyó küzdelemben is az élen állnak. Kemény verseny lesz, de természetesen mi is a győzelemért érkezünk Magyarországra” – fogalmazott Joan „Nani” Roma. Az FIA Cross Country Világkupa 2018-as versenynaptára: 2018. február 16-18.: Baja Russia 2018. március 9-10.: Dubai International Baja 2018. március 24-29.: Abu Dhabi Desert Challenge 2018. április 17-22.: Qatar Cross-Country Rally 2018. május 27 – június 2.: Rally Kazakhstan 2018. június 21-24.: Italian Baja 2018. július 20-22.: Baja Spain 2018. augusztus 9-12.: Hungarian Baja 2018. augusztus 30 – szeptember 2.: Baja Poland 2018. október 3-9.: Rallye Oilibya du Maroc 2018. október 25-27.: Baja Portalegre 500

25 év, 35 szolgálati kocsi – Horváth András portré (2. rész)

2018.08.08.
Horváth Andrást, aki 1993 óta dolgozik a Porsche Hungarianál, logisztikai vezetőként sem kerülték el a kihívások: 2007-től irányítja ezt a területet, vagyis nem sokkal kinevezése után ütött be a gazdasági válság. Ami, persze, logisztikai szempontból is maga a rémálom. A kereslet gyorsabban esett vissza, mint a gyártás, így a készletek hamar felduzzadtak. Olyannyira, hogy a Magyarországra érkező Volkswagenek, Skodák, Seatok, Audik, Porschék budaörsi lerakatára ki kellett tenni a megtelt táblát – miközben a kamionok és tehervonatok még újabb és újabb szállítmányokkal érkeztek. Végül új területek megnyitásával sikerült átvészelni a súlyos krízist. A rend aztán a válság múltával állt végképp helyre, de mint Horváth András szavaiból kiderül, szinte nincs olyan hét, hogy ne akadna valami extra nehezítő tényező munkájukban. Logisztikai vezetőként sem kerülték el a kihívások A megannyi érdekes eset közül azt emeli ki, amikor Magyarországon tartották az első generációs Skoda Octavia facelift világpremierjét. Erre az eseményre 140 autó érkezett a cseh gyárból „lábon” konvojban – közvetlenül a gyártósorról. A szervezés és a határon való beléptetés nem volt egyszerű és ugyancsak jól jött a vámos múlt, meg a kiterjedt kapcsolatrendszer. Ezzel együtt Horváth András azt mondja: ahogy akkor, úgy máskor sem „kértek szívességet”, büszke arra, hogy a Porsche Hungaria és dolgozói mindig „tiszta lapokkal” játszanak. Hogy ez mennyire fontos, azt épp az Octavia-tesztflotta esete mutatta meg. Két kocsit ugyanis összetörtek az újságírók a ringen, így azok nem „lábon” hanem teherautón mentek vissza Csehországba – ha nem lett volna minden hivatalos, akkor ez ugyancsak nagy bonyodalmat okozott volna. A legapróbb részletek is számítanak ebben a szakmában A szakmai becsületet és tisztességet nem véletlenül említi Horváth András. Szerinte ugyanis ez az alapja annak, hogy valaki hosszú távon a posztján maradjon. És a logisztikai szakmával járó nem kevés stresszt, felelősséget miként lehet ilyen sokáig bírni? – kérdezzük. Horváth András úgy látja, ennek több feltétele is van. Mindenekelőtt az: kell egy jó csapat. Bármilyen hihetetlen, náluk mindössze egy hat fős szakembergárda felel azért, hogy a rájuk bízott évi 55 ezer autó időben eljusson a címzetthez. Csapatukban – amelyben, mint büszkén említi, a lánya is helyet kapott – a legújabb tag is több mint tíz éve dolgozik már, vagyis összeszokott gárdáról van szó. „Pontos, fegyelmezett, összecsiszolódott közösség a miénk, megbízhatunk egymásban, és itt még nem volt olyan, hogy bárki is megemelte volna a hangját” – enged betekintést a mindennapjaikba Horváth András. Mindemellett, hívja fel a figyelmet, a hosszú távú teljesítéshez elengedhetetlen, hogy a munkáltató minden szempontból professzionális hátteret biztosít számukra. És van még egy titok: „Amikor reggel bemegyek az autótelepre, vagy az irodába, akkor az otthoni ügyek, gondok már nincsenek velem. És fordítva is igaz ez. Délután, este, amikor hazamegyek, akkor a munkahelyi ügyek maradnak az irodában. Így lehet napközben a feladatra koncentrálni, és este meg hétvégén feltöltődni, pihenni.” Úton az oldalkocsis Jawával S ha már a pihenés szóba kerül: Horváth Andrásnak nem kell sokat gondolkodnia, mivel üsse el kevés szabadidejét. Ha épp nem lányával vagy fiával van éppen, akkor szívesen vezet repülőgépet. Pontosabban szimulátort – olyat, amivel a valódi pilóták is gyakorlatoznak. Ez már csak azért is érdekes, mert nem titkolja: miközben a földi repülésért rajong, addig, az igazi gépeken ma is összeszorul a gyomra. Noha a repülés alighanem kevésbé kockázatos, mint a motorozás, akkor cseppet sem aggódik Horváth András, amikor valamelyik veterán kétkerekűjére ül. Az nem kérdés, hogy párjával minden hétvégén túrázni indulnak, a dilemmát legföljebb az okozza: a veterán flottájából a Pannóniát, az ETZ-t vagy az oldalkocsis Jawát vegye-e elő?

Növelte forgalmát és nyereségét a Continental az év első felében

2018.08.08.
A Continental AG az év első felében 22,4 milliárd euró, az előző évinél 5,4 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett 2,13 milliárd euró adó- és kamatfizetés előtti (EBIT) eredményt ért el, kisebbet az előző évi 2,26 milliárd eurónál. A bevételarányos jövedelmezőség 9,6 százalékra csökkent 10,3 százalékról. A Continental AG részvényesekre jutó nettó nyeresége 1,56 milliárd euró lett az első fél évi eredmény után, 4,3 százalékkal magasabb az előző évi 1,49 milliárd eurónál. Az autóipari üzletág forgalma 2,8 százalékkal 13,8 milliárd euróra emelkedett 8,1 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett. A Continental autóipari üzletágának forgalma a személygépkocsi és kis haszongépjármű gyártó ágazat mintegy 2 százalékos globális növekedési ütemét meghaladó 6,6 százalékos organikus növekedést érte el az év első felében. A személygépkocsi és kis haszongépjármű gyártó ágazat globális növekedési ütemét egy százalékot meghaladó mértékűre várja az idén a Continental. A gumiipari üzletág 8,9 milliárd euró forgalmat ért el, kissé alacsonyabbat az előző évinél, a szerves növekedés azonban 3,6 százalék volt. Az év első felében a Continental 1,2 milliárd eurót fektetett be termelő beruházásokba, ami 5,2 százalékos CAPEX-aránynak felel meg az előző évi 5,3 százalék után. A konszern 1,7 milliárd eurót fordított kutatási-fejlesztési finanszírozásra, forgalmának 7,7 százalékát. Egy évvel korábban 7,2 százalék volt az arány. Az idei első hat hónap végén a konszern 243 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, 8 ezerrel többet mint az év kezdetén. A 2017-es első fél év végén 230 ezren állt az alkalmazotti létszám.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója