BKK: sürgős lépéseket kell tenni a Lánchíd forgalmának biztonságáért

2014.08.15.
A válasz.hu szerdán azt írta, a központ a Lánchíd járdáinak kiszélesítését tervezi, de végleges döntés erről még nem született. A BKK erre reagálva, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a kőoroszlánoknál, illetve a pilléreknél a szűk hely miatt folyamatosan konfliktusos helyzetek alakulnak ki, ezért fontos a mielőbbi beavatkozás, amelyet ésszerű a felújítási munkákhoz időzíteni.    Fotó: www.fovinform.huA készülő tervek szerint a kerékpáros-forgalmat a felújítás után már nem a járdán, hanem az úttesten akarja a BKK elvezetni forgalombiztonsági beavatkozásokkal, a járda szélesítését még vizsgálják. A felújítás műszaki tartalmáról a Fővárosi Közgyűlés 2015-ben dönthet.Jelezték: a terveket a Belügyminisztérium Központi Építészeti Tervtanács műemléki testületének, a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal városépítési főosztályának, valamint az UNESCO-nak (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének) bejelentési kötelezettséggel tartozó Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központnak a véleményét is figyelembe véve készítik el.

Autólopás! ILU-221 Renault Clio - kerekesszékes átalakítással

2014.08.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: ILU-221-Gyártmány: Renault-Típus: Clio-Kivitel: 1.6-Gyártási év: 1999-Alvázszám: VF1BB0D0A20476509-Szín: szürke-Lopás időpontja: 2014 augusztus 8-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: VII.-Utca, házszám: Damjanich utca 49.-Megjegyzés: Automata sebváltós, kerekesszékes számára átalakított kézi vezérlésű gépkocsi, szélvédőjén mozgássérült matricával.

Autólopás! LCD-535 Skoda Octavia - acélszürke

2014.08.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LCD-535-Gyártmány: Skoda-Egyéb típus: OCTAVIA-Típus: OCTAVIA AMBIENTE-Kivitel: 5 AJTOS-Gyártási év: 2008-Alvázszám: TMBCS21Z082132997-Szín: acélszürke-Lopás időpontja: 2014 augusztus 6-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: III.-Utca, házszám: Bécsi út 163-Megjegyzés: Népszabadság székház parkoló

Autólopás! KWH-748 Toyota Avensis

2014.08.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: KWH-748-Gyártmány: Toyota-Típus: Avensis-Kivitel: Sedan-Gyártási év: 2006-Alvázszám: SB1BB56L90E009594-Szín: beige, bézs-Lopás időpontja: 2014 augusztus 7-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: IV.-Utca, házszám: Deák Ferenc u. 59.-Megjegyzés: Az autó bal oldalán, az első lökhárítón, festék lekopás található, kb. 10x10x10 cm ( ütközés következtében). A hátulján 3 matrica található ( egy halálfej, egy pikk ász, és egy transformers jel).     

Autólopás! JYA-635 Suzuki Swift

2014.08.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: JYA-635-Gyártmány: Suzuki-Típus: Swift-Kivitel: 5 ajtós, új típusú-Gyártási év: 2005-Motorszám: M13A1646452-Alvázszám: TSMMZC11S00155029-Szín: narancs-Lopás időpontja: 2014 augusztus 7-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XIV.-Utca, házszám: Szugló utca 64.-Megjegyzés: Az autót a mélygarázsból vitték el, 9 éves kora ellenére szép állapotú.

Autólopás! LAN-489 Peugeot 308 - sárgászöld

2014.08.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LAN-489-Gyártmány: Peugeot-Típus: 308-Kivitel: Ferdehátú-Gyártási év: 2008-Motorszám: PSA8FS10FGAD0224654-Alvázszám: VF34C8FSC55135724-Szín: sárga-Lopás időpontja: 2014 augusztus 5-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: II.-Utca, házszám: Szerb Antal u. 9/A-Megjegyzés: Hivatalos forgalmi engedély szerinti színe sárga, de inkább rikító zöld metál színe van a gépkocsinak. Nagyon jó állapotú, a hátsó lökhárítón egy érme nagyságú részen hiányzik a fényezés.

Autólopás! KFE- 375 Ford Fusion - kék

2014.08.14.
 Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: KFE-375-Gyártmány: Ford-Típus: Fusion-Gyártási év: 2006-Motorszám: FYJA6T55416-Alvázszám: WFOUXXGAJU6T55416-Szín: kék-Lopás időpontja: 2014 augusztus 5-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XI.-Utca, házszám: Szentpétery 18.

Autólopás! KHV-702 Suzuki Liana - acélkék

2014.08.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: KHV-702-Gyártmány: Suzuki-Egyéb típus: Liana-Típus: Glx-Gyártási év: 2006-Motorszám: M13A16373678-Alvázszám: JSAERC11S00302518-Szín: acélkék-Lopás időpontja: 2014 július 8-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Utca, házszám: Szölö u 6.-Megjegyzés: Ismertető jele a motorház elején bordó csík látható, a baloldali sárvédön a díszléc hiányzik. A nársó lökháríton tenyérnyi fehér lehuzás.

Autólopás! KJR-713 Suzuki Swift - fehér

2014.08.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: KJR-713-Gyártmány: Suzuki-Típus: Swift-Kivitel: Ferdehátú-Gyártási év: 2006-Motorszám: M13A1799343-Alvázszám: TSMMZC11S00316951-Szín: fehér-Lopás időpontja: 2014 augusztus 4-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: III.-Utca, házszám: Torma Károly utca 4.

Koppenhágában ünnepelte az Audi a TDI 25. születésnapját

2014.08.14.
1989-et írtunk, a Kádár-rendszer agóniája megkezdődött Magyarországon, amikor a Frankfurti Autószalonon az Audi 100 modellje 2.5 literes TDI motorral debütált. A világ akkor ismerte meg, mit jelent a közvetlen befecskendezésű, tisztán elektromos szabályozású, turbófeltöltésű dízelmotor.Sajtótájékoztató a dán fővárosban.A TDI huszonöt év alatt fantasztikus karriert futott be. Teljesítményét megduplázták, károsanyagkibocsátását pedig majdnem száz százalékkal csökkentették – tudtuk meg Koppenhágában.Az első mérnöki csoda után a másodikra sem kellett sokat várni. A nemzetközi sajtótájékoztatónak a koppenhágai Dízelház adott otthont, ahol 1933-ban felépítették a világ akkori legnagyobb dízelmotorját, amely a város áramellátását szolgálta. A 12 méter magas, 1400 tonna súlyú, 22.500 lóerős, nyolchengeres, 2 ütemű dízelmotor ma is működőképes. A nemzetközi sajtó képviselői nem kis csodálkozására beindították a monstrumot, az épület szinte megremegett, amikor a hengerek elkezdtek dolgozni.Ma is működőképes az 1933-ban gyártott, 22.500 lóerős dízelmotor.És a harmadik mérnöki csodára sem kellett sokat várni. Az Audinál megszokott dolog, hogy az újságírók a gyakorlatban győződhessenek meg arról, mit is jelent a TDI ereje. Egy A8-as volánja mögé ülhetünk be, a kocsit a legnagyobb TDI motor hajtja, a 4.2 literes 385 lóerő teljesítménnyel rendelkezik. A kijelölt útvonal legalább olyan mérnöki csoda, mint maga a 4.2-es TDI.Múlt és jövő: az 1989-ben gyártott Audi 100 TDI és a jövőt jelentő RS5 TDI.Koppenhágából indulva a svédországi Malmőbe tartunk. Az Öresund-híd Európa leghosszabb közúti hídja, majdnem nyolc kilométer hosszú, s a tengerszoros felett ível át. Dán oldalán egy négy kilométer hosszú alagutat építettek a tenger alá, nem akármilyen élmény az alagútból a hídra felhajtani, majd Malmőbe átautózni. Az élménnyel vetekszik egy másik is, az autó majdnem négyszáz lóerős teljesítménye.A svéd oldalon Czechmeister Mónika, a győri Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs vezetője kérdésünkre elmondja, a TDI technológia sikeréből Győr is kivette részét. Az elmúlt húsz évben 26 millió motor hagyta el a győri gyárat, ennek negyven százaléka TDI erőforrás volt. Szám szerint ez 10 millió 800 ezer darab – lenyűgöző adat.Ezzel az A8-al kelhettünk át az Öresund-hídon, amely a háttérben látható, s Európa leghosszabb közúti hídja.Csakúgy mint az a két koncepcióautó, amelyet a nemzetközi sajtó képviselői egy Malmő közeli versenypályán próbálhatnak ki először. Az RS5 TDI-be 385, míg az Audi A6 TDI-be 326 lóerőt építettek az ingolstadti mérnökök.Ha szárnyai lennének az autónak, felszállnánk – ezzel az érzéssel száll ki az ember az autóból, s immár a sokadik mérnöki csodát könyveljük el Skandináviában.Dániából és Svédországból Koloszár Tamás tudósította az autoszektor.hu-t.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója