Laprugós lesz az új Volvo XC90

2014.08.12.
 Két hét múlva, Svédországban mutatkozik be a vadonatúj Volvo XC90-es, amely a 2002-ben bemutatott első generációt váltja majd le, és 90 százalékban új alkatrészekből épül majd fel. A kocsi elődjéhez hasonlóan hétüléses kivitelben is kapható lesz, a helytakarékos ülések és a csúsztatható középső üléssor révén közel olyan praktikus és tágas lesz, mint egy valódi egyterű.Ez lesz az első Volvo, amely a gyártó vadonatúj, SPA (Scalable Product Architecture) nevű moduláris padlólemezére épül, később ezt kapja majd minden Volvo a 60-as sorozattól kezdve. Négy évig tartott a hibrid hajtás befogadására is képes platform kifejlesztése, amely során 11 millió dollárt költöttek el a svédek.Az SPA padlólemezben egyedül az első tengely és a gázpedál távolsága fix, egyébként szabadon lehet variálni a hosszúságot, a szélességet,a túlnyúlások hosszát és a tengelytávot is, ami nagy szabadságot ad a mérnököknek.A magasság négy, szabadon variálható egységből tevődik össze: az első a hasmagasság, a második az első futómű segédkeretének magasságáig tart, a harmadik a szélvédő aljáig, a negyedik pedig az autó tetejéig. Állítja a Volvo, hogy a különböző hibrid hajtásokhoz többféle méretű akkumulátort is el lehet helyezni a padlólemez erre kialakított részeiben, ráadásul úgy, hogy ezek nem befolyásolják majd a belső térkínálatot. Még a T8-asban is olyan tágasak lesznek a leghátsó ülések, hogy 170 centiméteres magasságig kényelmesen lehet majd ülni rajtuk.Bár a sajtóanyag szövege nem tér ki rá, a gyár által közzé tett képekből kiderül, hogy az új XC90-es elöl igényes, kettős keresztlengőkaros alumínium futóművet kap majd. Sokkal nagyobb meglepetés, hogy hátul helytakarékos, többlengőkaros futóművet találunk, amelyben acél spirálrugók helyett kompozitból készült légrugó teljesít szolgálatot. Ez nyilván jó hatással lesz a csomagtartó és a harmadik üléssor méretére. Ez a technológia nem új a svéd gyártónál, korábban a 960-as kombit is hasonló hátsó futóművel szerelték. A laprugó azonban csak az olcsóbb kivitelekben lesz benne, a drágább változatok ötállású légrugós futóművel gördülnek majd ki a gyárból, amely valószínűleg magasabb szintű rugózási kényelmet biztosít majd.A Volvo elárulta, hogy a T8-as jelzésű csúcsmodellt egy kétliteres, turbóval és kompresszorral is lélegeztetett négyhengeres benzinmotor és egy villanymotor kettőse fogja mozgatni, a rendszer összteljesítménye 395 lóerő, össznyomatéka pedig 640 Nm lesz. Újdonság, hogy minden erőforrás, így a benzinesek és a dízelek is kétliteres, négyhengeres turbómotorok lesznek, az öt-, hat-, és nyolchengeres motorokat hiába keressük majd a kínálatban.Az XC90 legdrágább audiorendszere egy 1400 wattos, karosszériába integrált, léghűtésű (!) mélynyomót és 19 hangszórót tartalmaz majd, aminek a beszállítója a Bowers & Wilkins.

A gyalogosok és kerékpárosok védelmében

2014.08.12.
Ennek érdekében a közlekedésrendészeti feladatokat ellátó rendőrök július hónap után augusztusban is folytatják baleset-megelőzési munkájukat a város forgalmasabb kijelölt gyalogos-átkelőhelyein, ahol a gyalogosok és kerékpárosok szabályos közlekedését szeretnék segíteni.A gyalogosok figyelmét felhívják a tilos jelzésen való áthaladás, valamint a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kívül – az autók között szlalomozva, akár a négy sávos úttesten – történő áthaladás veszélyeire. A kerékpárosoknak a legtöbb tájékoztatást az egyirányú utcákban történő szabályos közlekedéssel kapcsolatban adják, de gyakran kell figyelmeztetni őket arra is, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ők is csak gyalogosan, kerékpárjukat tolva haladhatnak át.A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a veszélyhelyzetek elkerüléshez próbálnak segítséget nyújtani, céljuk, hogy minél kevesebben okozzanak balesetet vagy váljanak baleset áldozataivá. A szabályosan közlekedőket fényvisszaverő matricával jutalmazzák, a gyerekek kerékpáros védőfelszereléseket kapnak. Forrás: police.hu

Továbbra is Kína az autóeladások éllovasa

2014.08.12.
2014 első hét hónapjában az időszak értékesítési volumen elérte a 13,30 milliós darabszámot, ezzel 8,2 százalékos növekedést regisztrált a Kínai Autógyártók Szövetsége a 2013-as év hasonló időszakához képest.Így nem csoda, hogy a kínai piac nagysága és eladási eredményei a külföldi autógyártók számára nem hagyható figyelmen kívül, sőt! Az ország teljes éves értékesítési volumene 2013-ban  meghaladta a 21,98 milliós darabszámot, miközben a japán márkák ellátási zavarai jelentősen lassították az ágazat gazdasági növekedését.Az amerikai General Motors közleménye szerint júliusban 12,7 százalékos növekedést könyvelhettek el, ami 249,734 darab autó eladásának köszönhető. A GM Kínai eladásaiban ehhez hasonlóan 10,7 százalékos növekedésről adtak számot, ezzel majdnem kétmillió járműértékesítéssel zárták az év első hét havi beszámolóját. A közleményből az is kiderült, hogy a márka legnagyobb piaca jelenleg a távol keleti ország és az itt elért eredmények mérföldkőnek számítanak a detroiti márka életében. „Ennek megfelelően bővítjük a portfóliónkat egyre több terméket vezetünk be a Kínai piacon, melyekkel a márka legnagyobb piacának folyamatosan növekvő és sokszínű igényeit szeretnénk kiszolgálni” – mondta Matt Tsien, a Kínai General Motoros elnöke.Mindeközben a Ford Kínai eladásai kapcsán is jelentős növekedésről adtak számot júliusban. A tavalyi évhez képest 25 százalékpontos növekedést és 90,775 darab jármű eladást regisztráltak a márka Michigan (USA) állambéli központjában. Az év első hét hónapos mérlege szerint pedig 33 százalékos a Ford márka értékesítési növekedése Kínában az előző év hasnló időszakához képest és a beszámolók szerint több, mint 640 ezer darab járművet adtak el az említett időszakban - a Ford közleménye szerint. Forrás: AFP

A TISPOL országos akció eredményei

2014.08.12.
A rendőrség a TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján 2014. augusztus 8-án és 9-én tartotta meg Magyarországon a TISPOL SPEED elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzését. Az európai kampány ezúttal a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrésére irányult.A két nap alatt összesen 3818 jogsértést dokumentált a rendőrség, ebből 1889 esetben a jármű megállítását követően annak vezetőjével szemben intézkedtek a járőrök. A helyszíneken 1682 járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni vagy közigazgatási bírságot, további 207 esetben szabálysértési illetve közigazgatási eljárást indítottak a felelősségre vonás érdekében.Az ellenőrzés során 7 illegális bevándorlót, valamint 1 körözött személyt is elfogtak a rendőrök, illetve 8 fővel szemben bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást. Forrás: police.hu

Újabb 400 sofőrt vesz fel a Waberer's

2014.08.12.
A létszámfejlesztést a flotta kétéves átlagéletkorának fenntartását és a kapacitás bővítését szolgáló, 1300 új szerelvény beszerzése teszi szükségessé. A bővítés éves szinten mintegy százmillió forint többletkiadást jelent a Waberers's International Zrt.-nek.  A fejlesztés fedezetét a Waberer's csoport 2014 első hat hónapjában elért, az elmúlt év azonos időszakához képest kétszámjegyű növekedése, valamint a fuvarozás bruttó költségfedezeti mutatója (gross margin) hasonló mértékű javulása teremti meg - áll a közleményben.Az első hat hónapban a vállalat közel négyezer gépjárművezetője a tavalyi év azonos időszakához képest 8,7 százalékkal nagyobb távolságot, összesen 202 millió kilométert tett meg Európa útjain. A vontatók 100 kilométerre vetített üzemanyag-fogyasztása csaknem 3 százalékkal csökkent. A kamionok rakottsága 91 százalék feletti, ami 1,8 százalékpontos javulást jelent - írja a közlemény.A Waberer's csoport legnagyobb piaca az első félévben változatlanul Németország, amelyet a fuvarvolumen és az árbevétel nagysága szerint sorrendben Magyarország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Olaszország követ.A Waberer's múlt évi árbevétele meghaladta a 452 millió eurót, ami 20 százalékkal több a 2012. évinél. A járműflotta évente 500 millió kilométert tesz meg Európában. Forrás: MTI 

Játszva tanulták a KRESZ-t Zánkán

2014.08.11.
Távirányítású versenyautó robog a zánkai versenypályán. Fűre lépni elkerülhetetlen...Biciklizni, gokartozni a Balaton partján a gyerekeknek mindennapos időtöltés, ezúttal azonban mégis valami más történik, mint rendesen. A biciklik nyergében bójákat kell kerülgetni, és a felügyelő felnőttek azt is megmutatják, hogy kell viselni a sisakot, láthatósági mellényt. Aki jól teljesíti a feladatot, kis ajándékot: küllőprizmát, fényvisszaverő csuklópántot kap. Ha legközelebb biciklire ül, talán eszébe jut, hogy mit tanult az Erzsébet-táborban Zánkán.Érsek István, a közlekedési hatóság elnökhelyettese Zánkán. A szerző felvételeiA sok közül csak egy játékot néztünk együtt Érsek István, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnökhelyettese társaságában. A szakember elmonta, hogy közlekedési hatóság elsősorban a járművek biztonságáért, a műszaki üzembiztonságáért, a járművezetők képzéséért felel, de a jogszabályokban meghatározott feladatokon túl kiemelt célja a közlekedésbiztonság javítása kötetlen formában, játékos oktató feladatokkal, rendezvényekkel, kiadványokkal. Ennek jegyében vesznek részt már harmadik éve a zánkai gyerektáborban szervezett közlekedésbiztonsági napon. Az Európai Unió célkitűzése szerint 2050-re nullára kell csökkenteni a halálos balesetek számát, ezen belül különösen a gyermekbalesetek visszaszorítása sürgős feladat. A tízmillió magyarból ötmilliónak van valamilyen közlekedési engedélye, jogosítványa. Eszerint ötmillió nem tanult szervezett formában KRESZ-t, ezek közül 1,4 millió gyerekkorú. De a gyerekbalestek visszaszorítása érdekében a felnőtteket is képezni kell, hiszen a kiskorúak baleseteinek nagyobbik felében a felnőttek a hibásak. Az utóbbi évek nagy fegyverténye az ingyenes, játékos online oktató-program, a tanulok.hu, valamint a felnőttek számára készített kreszfelfrissito.hu bevezetése. A két eszközzel összesen közel félmillió embert értek el – felnőttet és gyereket -, vagyis jó úton halanak. Az a tervük, mondta Érsek István, hogy tovább fejlesszék és bővítsék a távoktatási lehetőségeket.A gyermekek és fiatalkorúak közlekedésbiztonságának további javítása, elméleti és gyakorlati ismereteinek bővítése a célja a zánkai Közlekedésbiztonsági Napnak, melyet idén már harmadik alkalommal rendezett meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium védnöksége mellett a Nemzeti Közlekedési Hatóság és az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság a Közlekedéstudományi Intézet, valamint az Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka közreműködésével – tette közzé az NKH. Óberling József rendőr ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke a rendezvényen újságíróknak elmondta, hogy az elmúlt években a gyermekek közlekedésbiztonsági helyzete sokat javult. Ezt adatokkal is alátámasztotta: míg az 1990-es évek elején 100-nál is több gyermek veszítette életét közúti balesetben, addig ez a szám 2001-ben 40-50, 2013-ban pedig 8 volt. Jelentős lépésként értékelte, hogy ma már több mint 2700 általános-, valamint 85 középiskolában vannak jelen az iskolarendőrök.Jámbor Gyula

Ennél gyorsabb Land Rover még nem volt

2014.08.11.
A Range Rover a Porsche Cayenne Turbónak, a Mercedes-Benz ML 63 AMG-nek és a BMW X5 M-nek kíván konkurenciát teremteni a ma bemutatott sportmodelljével, amelyet a kompresszoros Range Rover Sportból fejlesztettek tovább. A kocsi a Jaguar-Land Rover nemrég megalakított sportrészlegének, a Special Operations-nek a munkája, amelyet a Land Rover egykori vezetője, John Edwards vezet. Az SVR változat ötliteres, alumínium blokkos kompresszoros V8-as benzinmotorja megegyezik azzal, amit a legerősebb Jaguarokban találunk. Az 550 lóerős teljesítmény 40 lóerővel múlja felül a normál változatát, a 680 Nm-es csúcsnyomaték pedig 55 Nm-rel több. Érdekesség, hogy a kocsi fogyasztása nem nőtt meg, bár a 12,8-as gyári érték már eddig sem számított épp alacsonynak. A közel 2,5 tonnás kocsi 4,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége 260 km/h. A Nürburgringen 8:14-es időt mentek vele, ami egy jó hot hatch idejének felel meg.A hatalmas erő a ZF nyolcfokozatú automataváltóján keresztül jut el a négy kerékhez, a váltót úgy hangolták, hogy 50 százalékkal kevesebb ideig tartson egy váltás, mint a normál Range Rover Sportban. Sőt, a már arra is képes a kormányról is kapcsolható szerkezet, hogy visszaváltásoknál gázfröccsel hozza szinkronba a kerekek és a motor fordulatszámát.Bár a legerősebb Land Rovert elsősorban aszfalton utakra szánják, természetesen a terepjáró-képességet sem ölték ki belőle teljesen, amit a 85 centis gázlómélység, a meghagyott felező és a zárható differenciálművek jeleznek. A hátsó Dinamikus Aktív Differenciálmű úgy segíti a monstrum befordulását, hogy arra a hátsó kerékre küld több nyomatékot, amelyiknél több a tapadás. Természetesen a „torque vectoring” hatásra még az ívbelső kerekek megfékezésével is rájátszik a nagy Range Rover, de a légrugós, adaptív lengéscsillapítókkal ellátott futóművet is feszesebbre hangolták, mint az alapváltozaton. Különlegesség, hogy kanyarstabilizátorok helyett mindkét tengelyen hidraulikus pumpák felelősek azért, hogy a magas és nehéz autó alig dőljön a kanyarokban.Egy szelep segítségével szabályozható, hogy az aktív kipufogórendszerből milyen erős hangok szóljanak, a vaskos csövekből előtörő hang a versenyautókat idézi a Land Rover sajtóközleménye szerint. A 21 colos (felárért 22) felnik mögött hatdugattyús Brembo fékek teljesítenek szolgálatot, amelyek hatékonyan lassítják a Range Rover Sport SVR-t. Kívülről az új lökhárítókról, a nagyobb légbeömlőkről, a kiszélesített kerékjáratokról és az egyedi fényezésről lehet felismerni a legsportosabb Land Rovert.

Autólopás! JYW-510 Toyota Yaris Sport - szürke

2014.08.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám: JYW-510-Gyártmány: Toyota-Típus: Yaris sport-Kivitel: 3 ajtós-Gyártási év: 2006-Motorszám: 1NZ3724665-Alvázszám: JTDJT183100093806-Szín: szürke-Lopás időpontja: 2014 augusztus 11-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: III.-Utca, házszám: Szőlő utca 70-Megjegyzés: A jobb oldali visszapillantó tükör színe nem egyezik az autó színével. A motorháztető festése keresztben karcolt. A bal hátsó kerék fölött horpadások vannak.

Szinte minden irányban megnőtt az új Kia Sorento

2014.08.11.
A Kia megmutatta az első hivatalos fotókat a Sorento harmadik generációjáról, amely formailag nem tekinthető forradalminak, de az arányai sportosabbak, mint korábban. 95 mm-rel nőtt a hossz (4780 mm), és 80 mm-rel a tengelytáv (2780 mm), csak a magasságból (1685 mm) csippentettek le 15 mm-t a koreai mérnökök. Természetesen a Kia jellegzetes tigris hűtőmaszkja a Sorentón is megtalálható, a krómozott maszk ezúttal látványos, háromdimenziós gyémántmintás ráccsal készül. Magasabban húzódik az övvonal, hosszabb a motorháztető és vaskosabb a D-oszlop, a tető pedig hátrafelé lejt a sportosabb összhatás érdekében. A dizájnért a Kia koreai formatervező stúdiója felelt, de az európai és a kaliforniai stúdió is bedolgozott.A belső térről még nem adott ki a Kia, de az elárulta, hogy a kívánságra három üléssorral, tehát hét üléssel is szerelhető kocsi több innovatív megoldást is tartalmazni fog, a középkonzolt például egy nagy érintőképernyő uralja majd. Egyelőre a motorkínálatot sem ismertette még a gyártó, de valószínű, hogy a 2,4 literes négyhengeres és a 3,3 literes V6-os benzinessel, valamint a 2,2 literes, 197 lóerős négyhengeres dízelmotorral forgalmazzák majd a kocsit, Európában lehet, hogy csak az utóbbit vezetik be. A Sorentók történetében először hibrid hajtás is rendelhető lesz, ami benzines-elektromos hajtást takar 2,3 literes, négyhengeres benzinmotorral és villanymotorral.A Kia állítja, hogy nem csak a Sorento kényelmi szolgáltatásai, és gazdaságossága, de a vezethetősége és biztonsága is sokat fejlődött az elődhöz képest. A kocsi európai változatát az októberi Párizsi Autószalonon mutatják be, az értékesítés várhatóan 2015 első negyedévében kezdődhet meg.

Autólopás! LIX-702 Renault Scenic

2014.08.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám: LIX-702-Gyártmány: Renault-Típus: Scenic-Kivitel: ötajtós-Gyártási év: 2008-Motorszám: K4M9766D070590-Alvázszám: VF1JM1R0640632361-Szín: betonszürke-Lopás időpontja: 2014 augusztus 11-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: III.-Utca, házszám: Dévai Bíró Mátyás tér 26.-Megjegyzés: Jobb hátsó kerékjárat külseje kissé karcos, egyéb sérülés nincs. Vonóhorgos. Indításnál kicsit dadog, ekkor még túl alacsony a fordulatszám. Csomagtartóban volt egy autós hordozó gyerekülés, amit mindig a jobb hátsó ülésre rögzítettünk a biztonsági övvel, ezért ennek az övnek egy szakasza már elég gyűrött.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója