motorgyártás

Koppenhágában ünnepelte az Audi a TDI 25. születésnapját

2014.08.14.

Dánia fővárosában ünnepelte az Audi a TDI motor megszületésének 25. évfordulóját. Koppenhágában mérnöki csodák sokaságával találkoztunk, s Győr nevét is emlegették, az elmúlt húsz évben ugyanis az Audi Hungaria-nál majdnem 11 millió TDI motor készült.

1989-et írtunk, a Kádár-rendszer agóniája megkezdődött Magyarországon, amikor a Frankfurti Autószalonon az Audi 100 modellje 2.5 literes TDI motorral debütált. A világ akkor ismerte meg, mit jelent a közvetlen befecskendezésű, tisztán elektromos szabályozású, turbófeltöltésű dízelmotor.

Sajtótájékoztató a dán fővárosban.

A TDI huszonöt év alatt fantasztikus karriert futott be. Teljesítményét megduplázták, károsanyagkibocsátását pedig majdnem száz százalékkal csökkentették – tudtuk meg Koppenhágában.

Az első mérnöki csoda után a másodikra sem kellett sokat várni. A nemzetközi sajtótájékoztatónak a koppenhágai Dízelház adott otthont, ahol 1933-ban felépítették a világ akkori legnagyobb dízelmotorját, amely a város áramellátását szolgálta. A 12 méter magas, 1400 tonna súlyú, 22.500 lóerős, nyolchengeres, 2 ütemű dízelmotor ma is működőképes. A nemzetközi sajtó képviselői nem kis csodálkozására beindították a monstrumot, az épület szinte megremegett, amikor a hengerek elkezdtek dolgozni.

Ma is működőképes az 1933-ban gyártott, 22.500 lóerős dízelmotor.

És a harmadik mérnöki csodára sem kellett sokat várni. Az Audinál megszokott dolog, hogy az újságírók a gyakorlatban győződhessenek meg arról, mit is jelent a TDI ereje. Egy A8-as volánja mögé ülhetünk be, a kocsit a legnagyobb TDI motor hajtja, a 4.2 literes 385 lóerő teljesítménnyel rendelkezik. A kijelölt útvonal legalább olyan mérnöki csoda, mint maga a 4.2-es TDI.

Múlt és jövő: az 1989-ben gyártott Audi 100 TDI és a jövőt jelentő RS5 TDI.

Koppenhágából indulva a svédországi Malmőbe tartunk. Az Öresund-híd Európa leghosszabb közúti hídja, majdnem nyolc kilométer hosszú, s a tengerszoros felett ível át. Dán oldalán egy négy kilométer hosszú alagutat építettek a tenger alá, nem akármilyen élmény az alagútból a hídra felhajtani, majd Malmőbe átautózni. Az élménnyel vetekszik egy másik is, az autó majdnem négyszáz lóerős teljesítménye.

A svéd oldalon Czechmeister Mónika, a győri Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs vezetője kérdésünkre elmondja, a TDI technológia sikeréből Győr is kivette részét. Az elmúlt húsz évben 26 millió motor hagyta el a győri gyárat, ennek negyven százaléka TDI erőforrás volt. Szám szerint ez 10 millió 800 ezer darab – lenyűgöző adat.

Ezzel az A8-al kelhettünk át az Öresund-hídon, amely a háttérben látható, s Európa leghosszabb közúti hídja.

Csakúgy mint az a két koncepcióautó, amelyet a nemzetközi sajtó képviselői egy Malmő közeli versenypályán próbálhatnak ki először. Az RS5 TDI-be 385, míg az Audi A6 TDI-be 326 lóerőt építettek az ingolstadti mérnökök.

Ha szárnyai lennének az autónak, felszállnánk – ezzel az érzéssel száll ki az ember az autóból, s immár a sokadik mérnöki csodát könyveljük el Skandináviában.

Dániából és Svédországból Koloszár Tamás tudósította az autoszektor.hu-t.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
Vasárnap reggel két fiatal szlovák férfit gázolt el egy regionális vonat az Ausztria középső részén....
2026.04.06
 A Porsche Design megünnepelte új óramanufaktúrájának hivatalos megnyitását a svájci Grenchenben,....
2026.04.06
A Magyar Suzuki Zrt. új szintre emeli az ügyfélélményt az értékesítés utáni szolgáltatások terén:....
2026.04.06
A Lexus a kezdetek óta támogatja a kultúra és a művészet világát, többek között a Lexus Design....
2026.04.06
A Samsung SDI Hungary (SDIHU) megrendezte idei első, a jövő akkumulátortechnológiáira fókuszáló....
2026.04.06
A Magnus Aircraft Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködése újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.06
Végre egy hiteles jelenség, ami tart valahonnan valahová. Van miből merítenie és mer karakter lenni....
2026.04.06
Időkapszulát helyeztek el a Győri Járműipari Tudásközpont leendő helyszínén, a Széchenyi István....
2026.04.06
A Volkswagen és a Volvo egyszerre indít nagyszabású toborzást. A kínált fizetésekből jól látszik a....
2026.04.06
Az A3-as autópályán egy sebességkorlátozás már napok óta felháborodást kelt az autósok körében. A....