A BKK-nál is megállapodtak a bérekről

2014.04.18.
A közlés szerint Vitézy Dávid vezérigazgató és az összes reprezentatív szakszervezet vezetője csütörtökön aláírta a bérmegállapodást, amely április elsejétől biztosít átlagosan 3 százalékos alapbéremelést a jegyellenőrök, pénztárosok, diszpécserek, projektmérnökök, közútkezelők, parkolóőrök és minden munkatárs számára, hasonlóan a többi közlekedési társasághoz, a BKK Közúthoz és a BKV-hoz.A bérfejlesztés nem érinti a Munka törvénykönyve szerinti vezető állású munkavállalókat – jegyezték meg. Felidézték: a bérfejlesztés részleteiről korábban hosszas érdek-képviseleti egyeztetést folytattak. Az előzetes üzleti terv keretein belül maradva mindenki számára megnyugtató megoldást jelent a mostani megállapodás.A bérmegállapodás értelmében a cafeteria-kereteket a különböző munkakörökben végre egységesíteni tudják, illetve továbbra is a Munka törvénykönyve meghatározott műszakpótléknál magasabb mértékű – 35 százalékos – pótlékot kapnak az arra jogosult munkavállalók – hangsúlyozták.A BKV pénteken közölte, hogy megállapodott a cég szakszervezeteivel a bérekről. Ennek értelmében a munkáltató április elsejével bruttó 7500 forintos alapbéremelést hajt végre azoknak a főállású dolgozóknak a körében, akik 2013. december 31-én állományban voltak. Ezen kívül a BKV havonta ötezer forint értékű Erzsébet utalványt ad, és az áprilisi bérekkel együtt kifizetik a jubileumi és egyéb jutalmakat is, az év végén pedig 36 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak a teljes munkaidős dolgozók. A részmunkaidőben foglalkoztatottak a munkaidejük arányában kapják meg ezt a juttatást. 

Miller vagy Atkinson, vagy Miller és Atkinson - vagy egyik sem?

2014.04.18.
Szerző: Dr. Nagyszokolyai IvánAzt mondtuk, hogy az „Otto-motor sem egyszerű”. Ahhoz, hogy kis fogyasztású legyen és nyomatékos, át kell alakulnia. Lehet, hogy már nem az Otto-körfolyamat szerint kell működnie?Ez biztosan nem így van, hiszen a tiszteletből Nicolaus August Otto-ról elnevezett motor, a szikragyújtású motor sem az Otto-ról nevet kapott körfolyamat szerint működik. A felső holtponti izochor hőközlés (a rendszer fajlagos térfogata nem változik) kivitelezhetetlen. Mind az Otto-, mind a dízelmotor valóságos állapotváltozása közel azonos „rugóra” jár, legjobban a Seiliger-Sabathe termodinamikai körfolyamattal írható le.Néhány éve Japánból, de máshonnan is jöttek a hírek, hogy egyes gyártók négyütemű motorjai Atkinson vagy Miller ciklus szerint dolgoznak. Jól hangzik, kicsit rejtélyes, a vevő figyelmét felkelti, talán egyeseket egy lépéssel közelebb hozza a vételhez. A hibridek motorjainak előszeretettel adták ezen nevek egyikét.Az Atkinson ciklusban (szívó motornál), vagy a Miller ciklusban (feltöltött motornál a szívószelep zárásának szöghelyzete a hagyományos 4–ütemű motor szívószelep zárásához képest jelentősen késleltetett. Maximális értéke az AHP után 100 – 105 °ft. A hibridek a maximális késleltetést alapjáraton, motorindításnál, hideg motornál „vetik be”. Részterhelésen 5 –10 °ft értékkel visszahúzzák.Miért Atkinson az, amelyiket annak neveznek és miért Miller a másik? A gyártók adnak ugyan hozzá némi magyarázatot, de arról nem szólnak, honnan is erednek a megnevezések. Arról már hamarabb szólnak, hogy miért előnyös: a fogyasztást lehet az „új” eljárásokkal csökkenteni. Mi különbözteti meg ténylegesen az Atkinson ciklust a Miller ciklustól? Talán ezt sem tisztázták az egyes gyártók marketingesei, mert keverik rendesen.Ezek után nézzük meg, kik állnak az régi-új ciklusneveknek mögött? Atkinson és Miller valós személyek, mérnökök, nagyszerű mérnökök, feltalálók voltak; koruk belső égésű motortechnikai problémáira dolgoztak ki megoldásokat.James Atkinson (1846 -1914) angol mérnök, aki a belső égésű négyütemű motorhoz egy olyan forgattyús mechanizmust konstruált 1882-ben, melynél a szívó- és kompresszió-löket 1,78-szor rövidebb, mint a munka- és kipufogó-löket. Az így megvalósított működési folyamatot az eredeti Atkinson ciklusú belső égésű motornak nevezzük. Ezzel az eljárással az akkori Otto-motor hatásfokát lehetett jelentősen növelni. A British Gas Engine cég több, mint ezer ilyen elvű, forgattyús mechanizmusú stabil motort épített 1886 és 1893 között. James Atkinsont 1889-ben, a Franklin Institute javaslatára, John Scott díjjal tüntették ki, melyet korának legnagyobb felfedezői kaptak.Ralph Miller dán származású amerikai mérnök 1957-ben szabadalmaztatta a később róla elnevezett belső égésű motor – akár 2-, akár 4-ütemű, dízel vagy Otto-motor – működési folyamatot. Kétütemű feltöltéses dízel- és gázmotoroknál tudta szelepvezérléssel az égési csúcsnyomást, a motor mechanikai terhelését úgy csökkenteni, hogy közben a motor középnyomását jelentősen növelte. Találmányát a Nordberg Manufacturing Co. Milwaukee (USA) vette meg és az ezzel az eljárással működő motorjait "Supairthermal" motornak nevezte. Miller többféle megoldást is javasolt, illetve valósított meg. Feltöltött motoroknál a szívószelep alsó holtpont előtti (korai) zárásával korlátozta a friss töltetet és így a töltet az alsó holtpontig tartó részlöketben még hűlni is tud. Az eredeti Miller szabadalom tartalmaz a hengerfejben egy "compression control valve" (CCV) dekompresszor szelepet. Ez egy lefúvó szelep, hasonló a motorkerékpár motorok indítását segítő dekompresszor szelephez. A CCV szelep vezérelt, szükség szerinti ereszt ki töltetet a kompresszió ütemben a hengertérből.A Miller eljárás feltöltött motorokhoz illesztett, ennyiben különbözik a szívómotorhoz készített Atkinson eljárástól.„Ma sem az eredeti Atkinson, sem az eredeti Miller eljárással motor nem készül!”A Toyota legújabb motorja, motorcsaládja – alig egy hete adott hírt róla a gyártó – szintén Atkinson ciklus szerint működik, immár önálló erőforrásként. A korábbi „Atkinson” motorok hibrid erőátviteli rendszerben dolgoztak.Az azonban tovább vihető gondolat mindkét eljárásból, hogy – mint említettük, és itt műszakilag nem részletezzük – ha a valós kompresszióviszony és a valós expanzióviszony eltér, a kompresszióviszony a kisebb, azzal a motor hatásfoka növelhető, csökkenti az égési csúcshőmérsékletet és csúcsnyomást, ezzel többek között csökkenti a nitrogénoxid képződést, Otto-motor esetén mérsékli a kopogásos égés fellépésének veszélyét.Ma mindezt úgy érik el, hogy a szívószelep zárásának szöghelyzetét a kívánt hatásnak megfelelően késleltetik, jóval az AHP utánra teszik, s így állítják be a valós kompresszióviszony értékét. Az ábra több motorüzem-állapotra mutat egy ilyen vezérlést. Ma mindeni gyártó ezzel éri el a kívánt hatást. Tehát napjainkban az Atkinson-nak nevezett ciklus és a Miller-ciklus tulajdonképpen azonos. Különbséget tehetünk úgy a kettő között, hogy a szívómotoroknál alkalmazott késleltetett szívószelep zárási technikát Atkinson ciklusnak, feltöltött motornál (turbó vagy mechanikus feltöltés) alkalmazott késleltetett szívószelep vezérléses ciklust pedig Miller eljárásnak, Miller ciklusnak nevezzük.(Sorozatunkat folytatjuk a veszteségcsökkentés lehetőségeivel)Dr. Nagyszokolyai Ivánaz Autótechnika főszerkesztőjeA témához kapcsolódó további szakmai cikkek az Autótechnika folyóiratban, illetve a http://autotechnika.hu oldalon olvashatóak.)

Autóiparát is robotizálná Kína

2014.04.18.
Az iparfejlesztési irányelvek szerint a kormányzat ösztönözni és támogatni kívánja az ipari robotok üzembeállítását a gép- és autógyártásban, az élelmiszer-feldolgozásban, a gyógyszeriparban, valamint az elektronikai és az úgynevezett „veszélyes termékek” előállítása során.A dokumentum szerint 30 ezer jüanig (1,1 millió forint) terjedő támogatásban részesülhetnek majd azok, akik robotot vásárolnak, vagy bérelnek, illetve egyszeri, 500 ezer jüanos (18 millió forint) támogatást kaphatnak azok a kantoni cégek, amelyek komplett automatizált gyártósor beállítására vállalkoznak.A növekvő megélhetési költségek miatt a térségben dolgozó vándormunkások nagyobb fizetéseket követeltek, s mert igényeik nem teljesültek, tízezer számra álltak tovább, a jelenleg intenzívebb fejlesztés alatt álló középső és nyugati országrészben kerestek munkát. A szinte napi rendszerességű tüntetéseknek ma is az egyik alapvető kiváltó oka a munkások elégedetlensége a fizetésükkel és szociális juttatásokkal.Egy, a gyáripar kínai fővárosában, a 13 milliós Kantonban készült februári felmérés szerint helyben 123 ezer 300 munkahely volt betöltetlen, s a kutatásban szereplő vállalatok 80 százaléka aggódott amiatt, hogy vissza tudja-e állítani teljes kapacitással a termelését az idei tavaszünnepi szabadságok után. A térségben több, a szomszédos országokból érkezett illegális munkavállalót is elfogtak.Kuangtung tartomány székhelyének kormányzata az elmúlt évek tendenciát értékelve döntött úgy, hogy a munkaerő ára és a kifinomultabb gyártási technológiák iránt növekvő igények miatt, a robotok bevetésére ösztönzi a vállalkozókat. Mint fogalmaztak, eltökéltek atekintetben, hogy felgyorsítsák a robotgyártást, amelynek értéke 2020-ra elérheti a 100 milliárd jüant (3589 milliárd forint).

Lendületben a Nissan

2014.04.18.
– Folyamatosan javulnak az eredményeink – közölte a Nissan versenyügyi igazgatója, hozzátéve, hogy a konszern az áprilisban indult folyó pénzügyi évben kezdheti meg learatni mexikói, thaiföldi és brazíliai üzemberuházásainak gyümölcsét.A Nissan május 12-én teszi közzé a 2013-as (2014 márciusával záruló) pénzügyi évének eredmény beszámolóját. Az előzetes adatok szerint a Nissan 2013-ban belföldön 720 ezer autót értékesített, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Piaci részesedése 0,2 százalékponttal 12,6 százalékra növekedett.Az elmúlt pénzügyi évben Japánban megnövelte az autókeresletet az áfa 5 százalékról 8 százalékra emelése a folyó pénzügyi év kezdetén. A márka az idén is növelni tervezi eladásait Japánban, az adóemelés azonban ennek ellene hat. Áprilisban eladásai 20 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest.A Nissan az idén kilenc új modellt mutat be, közöttük az e-NV 200 elektromos autót.

Hamilton visszavágott délután Sanghajban

2014.04.18.
Lewis Hamilton úgy nyerte meg a Kínai Nagydíj második szabadedzését, hogy a gyakorlás első 25 percét ki kellett hagynia amiatt az első futóművet érintő probléma miatt, amely már a délelőtti szabadedzésen is akadályozta. A szabadedzés második felében váltott át a jóval gyorsabb opciós gumikra váltott, amiken megfutotta az 1:38,315-ös körét. A brit csak az utolsó szektorban volt a leggyorsabb, és a kör egészét tekintve is csak szűk másfél tizeddel verte meg Fernando Alonsót.A spanyol, aki megnyerte a délelőtti gyakorlást, így is elégedett lehet a csapata teljesítményével, mert idén még sosem kerültek olyan közel a gyári Mercedesekhez, mint Kínában. A kétszeres világbajnok a leggyorsabb volt a szabadedzés elején a közepes gumikeverékkel, és a leggyorsabb volt a lággyal az edzés második felében a kanyargós második szektorban, Utóbbi eredmény arra utal, hogy a Ferrari futóművét jól állították be, és, hogy a leszorítóerővel sem áll rosszul az autó.Nico Rosberg végzett a harmadik helyen. Talán előrébb is kerülhetett volna a tabellán, de az utolsó szektorban a sárga zászló miatt időt vesztett a gyors körében.A negyedik helyen végző Daniel Ricciardo (Red Bull) ismét megverte négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt, ezúttal két tizedmásodperccel. Mögötte Felipe Massa végzett a sok új alkatrészt tartalmazó Williams-szel. Az első tízbe még az egyszer kisodródó Kimi Räikkönen (Ferrari), Jenson Button (McLaren), Romain Grosjean (Lotus) és Daniil Kvyat (Toro Rosso) fért be.A Lotusos Pastor Maldonado ismét elkövetett egy komikus hibát: délelőtt a kormány babrálása miatt vétett el egy kanyart, most pedig a bokszba hajtva törte össze az autóját, ugyanott, ahol 2007-ben Hamilton is.Eredmények:1.  Lewis Hamilton     Mercedes              1:38.315s           25 kör 2.  Fernando Alonso    Ferrari                1:38.456s  +0.141s  28 kör 3.  Nico Rosberg       Mercedes              1:38.726s  +0.411s  30 kör 4.  Daniel Ricciardo   Red Bull                1:38.811s  +0.496s  30 kör 5.  Sebastian Vettel   Red Bull                 1:39.015s  +0.700s  31 kör 6.  Felipe Massa       Williams                 1:39.118s  +0.803s  25 kör 7.  Kimi Raikkonen     Ferrari                   1:39.283s  +0.968s  25 kör 8.  Jenson Button      McLaren               1:39.491s  +1.176s  29 kör 9.  Romain Grosjean    Lotus                  1:39.537s  +1.222s  36 kör10.  Daniil Kvyat       Toro Rosso              1:39.648s  +1.333s  26 kör11.  Nico Hulkenberg    Force India         1:39.736s  +1.421s  30 kör12.  Kevin Magnussen    McLaren            1:39.744s  +1.429s  29 kör13.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso         1:39.759s  +1.444s  28 kör14.  Valtteri Bottas    Williams                 1:39.830s  +1.515s  25 kör15.  Sergio Perez       Force India             1:40.124s  +1.809s  32 kör16.  Esteban Gutierrez  Sauber               1:40.359s  +2.044s  32 kör17.  Adrian Sutil       Sauber                      1:40.395s  +2.080s  30 kör18.  Pastor Maldonado   Lotus                 1:40.455s  +2.140s  12 kör19.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari      1:42.327s  +4.012s  27 kör20.  Max Chilton        Marussia-Ferrari      1:43.473s  +5.158s  30 kör21.  Kamui Kobayashi    Caterham-Renault      1:43.530s  +5.215s  32 kör22.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault      1:43.679s  +5.364s  32 kör

Autólopás! MLW-560 Dacia Duster

2014.04.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MLW-560-Gyártmány: Dacia-Típus: Duster SE Artic Music 1.6 16V 4x2 105 Le-Kivitel: terepjáró-Gyártási év: 2013-Motorszám: UU1HSDCN549582297-Alvázszám: K4M1896D006409-Szín: olív-Lopás időpontja: 2014 április 14-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XI.-Utca, házszám: Iglói út 15.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.626916144062739.1073742919.423534077734281/626916194062734/?type=3&theater

Autólopás! MJT-764 Toyota Avensis kombi - ezüstszürke

2014.04.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MJT-764-Gyártmány: Toyota-Típus: Avensis-Kivitel: kombi-Szín: ezüstszürke-Lopás időpontja: 2014 április 16-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: II.-Utca, házszám: Árpád fejedelem útja 3-4.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.626919480729072.1073742922.423534077734281/626919507395736/?type=3&theater

Autólopás! UE 050 IC Dacia Duster - fekete

2014.04.18.
Lopott (szerb rendszámú) autó ahttp://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: UE 050 IC-Gyártmány: Dacia-Típus: Duster-Gyártási év: 2012-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 április 16-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XI.-Utca, házszám: Bikszádi u. 56-Megjegyzés: Szerb rendszámú autó.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.626917877395899.1073742920.423534077734281/626918030729217/?type=3&theater

Autólopás! MNJ-401 VW Golf 5 - ezüstszürke

2014.04.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MNJ-401-Gyártmány: Volkswagen-Típus: Golf 5-Kivitel: 2.0 TDI, 5 ajtós-Gyártási év: 2006-Motorszám: BKD-Alvázszám: WVWZZZ1KZ6B079173-Szín: ezüstszürke-Lopás időpontja: 2014 április 15-Lopás helyszíne - város: Győr-Utca, házszám: Ifjúság krt.-Megjegyzés: A hátsó ajtók ablakai + csomagtérajtó ablaka sötétített.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.626914950729525.1073742918.423534077734281/626914977396189/?type=3&theater

Transit Skyliner: tanulmány a Fordtól

2014.04.18.
Íme, az ultra-prémium közúti közlekedés jövője, méghozzá egy tágas utastérben, amiben nemcsak a lenyűgöző fedélzeti szórakoztató rendszereket élvezhetjük, hanem akár egy üzleti találkozót is összehozhatunk. A Ford bemutatta a Transit Skyliner luxusautó-tanulmányt, érzékletesen illusztrálva a hazai kereskedésekbe a napokban megérkező vadonatúj Transit rugalmasságát, sokoldalúságát és a járműben rejlő lehetőségeket.A luxus autóbuszok hangulatát és az egyedi építésű haszonjárművek hagyományait idéző Transit Skyliner azt példázza, milyen mértékben alakítható át egy Ford Transit, hogy limuzinokat megszégyenítő komfortjával ugyanúgy eleget tegyen a legmagasabb szintű egyéni közlekedési igényeknek, mint a személyszállításra szakosodott vállalkozások legszigorúbb elvárásainak. A Transit Skyliner utastere négy különféle, látványosan eltérő feladatra is felhasználható: lehet filmszínház, tárgyaló, recepció és utazóautó, hiszen az egyedi kialakítású, mozgatható „trónok” egy okostelefon vagy egy tablet vezérlőfelületével automatikusan átrendezhetők.Filmszínház: Az ülések a 52 hüvelykes, leengedhető Stewart mozivászonnal szemben helyezkednek el, és háttámlájuk hátradől, mint a mozikbanTárgyaló: A bőrkárpitozású ülések a motorosan kihajtható asztal körül helyezkednek el, hogy a tárgyaló felek egymással szemben foglalhassanak helyetRecepció: A tolóajtó kinyitásával 1,2 méteres nyílás tárul fel, s az ülések úgy állnak, hogy megkönnyítsék a pult megközelítését, miközben az autó egy rendezvény helyszínén parkolUtazás: Az utasok tetszésük szerint állíthatják be ülésük dőlésszögét és a kihajtható lábtámasz magasságátA belső tér minden eleme – az ülésektől kezdve a LED hangulatvilágításig – a Creston automatizálási rendszerrel, egy okostelefonról vagy egy tabletről vezérelhető. A szórakoztató rendszer Focal Utopia 7.2 surround hangfalai kézi munkával készültek Franciaországban, kifejezetten a Transit Skylinerhez, amelynek HD TV-jéhez KVH DIRECTV műholdas vevő továbbítja a jeleket, de az utasok a Kaleidescape médiaszerverre is átkapcsolhatnak, aminek tárolókapacitása megfelel több mint 300 Blu-ray film vagy ezernél is több DVD adatmennyiségének. Az utasok számára a Transit Skyliner beépített bárja kínál felfrissülést. Az egyedi kialakítású belső tér megjelenése tökéletesen harmonizál a különleges, bőrkárpitozású fotelek látványával.A hosszú tengelytávolságú/magasított karosszériájú Transit-modellváltozat 13,8 köbméteres és 2,07 méter magas belső terét a tervezők úgy építették át, hogy az úgy néz ki, mint egy közúti magánrepülőgép kabinja. Az egyedi limuzin-kialakítás jól példázza, hogy a Ford Transit képességei a személyszállító vállalkozások és az általános felhasználók legmerészebb álmait is túlszárnyalják.A Transit kétféle tengelytávolsággal, háromféle tetőmagassággal és három különféle hajtáslánccal rendelhető meg, így a jármű a karosszéria átalakítása nélkül is rendkívül sokféle igényt képes kielégíteni. A Transit Skyliner külső formaterve a Ford Európa dizájn-stúdiójának munkája, s az autó átépítését Melvin Betancourt, a Ford dizájn-managere és Beau Boeckmann, a Galpin Auto Sports elnöke irányította.A világ legnagyobb Ford-márkakereskedése, a Galpin Ford már több mint 60 éve foglalkozik járművek egyedi átalakításával. A Ford azért választotta ki a Galpint a projekthez, mert a vállalatcsoport már az 1960-as évek végén és a ’70-es években is az egyedi építésű haszonjármű-trendek éllovasa volt, az elsők közt kínálva átépített haszonjárműveket, s az így kivívott vezető helyét máig stabilan őrzi e különleges piaci szegmensben.A Transit Skyliner a New York-i Nemzetközi Autókiállításon mutatkozik be. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója