Újabb oldtimer gyűjteménnyel térnek vissza Szegedre a klasszikus Mercedesek

2025.05.10.
Mercedes-Maybach SL-680 Monogram Series (Z232) Mintegy ötezer négyzetméteres területen, 150 különleges Mercedes látható május 10-én és 11-én a Classic Car Show keretében a szegedi Pick Arénában. A tavaly nagy sikerrel bemutatkozó rendezvény most – néhány nagy kedvenctől eltekintve – egy teljesen új gyűjteményt mutat be. Az eddig nem látott autók között igazi ritkaságokkal, köztük a legöregebb 1912-ben épült, a leggyorsabb 316 km/óra sebességre képes, a legnagyobb motor 6900 köbcentis, és természetesen bőven lesznek majd egyéb „legmercik” is. A gyűjtemény legidősebb darabja a Mercedes 22/40 Campingwagen, ami 113 évvel ezelőtt készült. A mai SUV-ok ősének is nevezett járgányból mára csak kettő maradt a világon, az egyik Szegeden látható . A Classic Car Show legfiatalabb darabja a Mercedes-Benz egyik legfrissebb újdonsága, a Mercedes-Maybach SL-680 Monogram Series. Az egyedi, fényűző luxust kínáló autó 4,1 másodperc alatt gyorsul 100-ra, és 114 millió forintért akár meg is lehet vásárolni. Mercedes-Benz SSK A kiállított autók legerősebbje egy Mercedes-AMG GT modell, a brutális teljesítményre képes autót csak tapasztalt sofőr tudja kordában tartani. A legkülönlegesebb kocsi talán a Mercedes-Benz 190d "Binz" Pick-Up. Ebből igazán kevés maradt mára a világon, bár újként se volt sok belőle. Legtöbbet Dél-Afrikába adták el, ahol gazdálkodók, farmerek körében volt nagy siker. A Mercedes-Benz SSK modell a legkisebb darabszámban gyártott autó a szegedi kollekcióból, körülbelül maximum 30-33 példányt készíthettek belőle. Szinte kizárólag a versenypályákra született: rövidebb tengelytávval, kompresszoros, 7,1 literes, 250 lóerős motorral, amely a hegyi felfutókon és a gyorsasági versenyeken is verhetetlenné tette a motorsport ikonját a ’20-as évek végén. Nevének jelentése: Super-Sport-Kurz – azaz „Szuper-Sport-Rövid”, ami lényegében mindent elmond róla. Olyan ritka és értékes, hogy egy példánya több mint 6 millió euróért cserélt gazdát egy aukción! Mercedes-Benz 450 SEL 6.9 W116 A Mercedes-Benz 450 SEL 6.9 W116-os típusú, korlátozott darabszámban gyártott modellje a legnagyobb V8-as motorral rendelkezik, amelyet a Mercedes-Benz a második világháború óta készített. Szinte pontosan úgy néz ki, mint a százezres darabszámban készült 280 S, de nem véletlen, hogy a 450 SEL 6.9 új korában két és félszer többe került és alig hétezer fogyott belőle. A legkülönösebb történetet pedig a Mercedes-Benz w126 1000 SELL Trasco „mondja el” Szegeden. Az itt látható autó a német diplomata flotta tagjaként szolgált, Helmut Kohl utazott vele, aki a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja volt 1982 és 1998 között. A speciális modellből mindössze 16 darabot készítettek – ebből négy autó Németországban van regisztrálva, a többi arab és japán gyűjtőknél található. A legendák szerint az 1000 SEL elnevezés arra utalt, hogy kétszer olyan kényelmes és magasabban felszerelt volt, mint egy "normál” 500 SEL. Az átalakításoknak semmi sem szabott határt, akár aranyozottra is lehetett cserélni az összes külső króm elemet. Tavaly nagy volt az érdeklődés... Klasszikus és oldtimer Mercedes modellekben erős a szegedi vonal, ezért is jelentkezik május 10-11-én a tavalyi siker után immár második alkalommal a városban a Classic Car Show & Expo. – Nagyon fontos, hogy nem ugyanazokat a modelleket mutatjuk be, 90 százalékban más autókat csodálhat a közönség, köztük esetleg még a Mercedes múzeumában sem látható modellek is megjelennek a napfény városában – hangsúlyozza Pataki Gábor, a Pappas Auto szegedi értékesítési vezetője. Kicsiknek, nagyoknak ajánlják a szervezők Május 10. szombat - a részletes programot itt találja Játék vagy profi munka? – Bereznay Dániel, a Mercedes-Benz AMG Petronas hivatalos E-sport pilótája mesél, hogy milyen is egy e-sportoló élete. Restaurálás vagy művészet? – Kisapáti István előadása, ahol a múlt és jelen találkozik. Csik és a Merci… – Csikos Zsolt, a The Zone újságírója kalauzol el az érdeklődőket az autós világ rejtelmeibe. Pappas Classic vendége: Szujó Zoltán – exkluzív autós történetek és érdekességek. Balló Marci - Bamakó és a piros Merci sztorija – Egy különleges autós kaland, amit nem érdemes kihagyni. AutóSámán – Egy misztikus autós élmény, ahol a Márkatalálkozó legkülönlegesebb autói mutatkoznak be. A Sirályszárnyas Merci a pénteki "bepakoláson" Május 11. vasárnap A 300SL Gullwing a legendás sportautó – Szavéri “Sirályszárnyas” Zoltán mesél a különleges Mercedesről. Kaáli Nagy Géza előadása – A Kaáli Autómúzeum megálmodója betekintést nyújt az autók iránti megszállottságába. The Zone Vályi István Szavéri Zoltán AutóSámán – Újabb nap, folytatódik a Márkatalálkozón lévő autók bemutatása. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Szorosan és látványosan vette kezdetét a Rally Hungary

2025.05.10.
Veszprém környékét ismét rali autók vették be. Egy Fiesta Rally3 innen, egy Citroen C3 Rally2 onnan, a körforgalomban pedig éppen Jos Verstappen fordul el előttem. Hát pontosan ezért szeretjük, ha a Rally Európa Bajnokság hazánkba látogat, ugyanis ezek korántsem hétköznapi élmények, látványok, szagok és illatok. Ahogy a veszprémi lőterek látványa sem hétköznapi a maga köves talajával, alacsony és ritka növényzetével, ami különleges kihívás még a tapasztalt európai pilóták számára is. Mindehhez ráadásul letárolt Mi-8-as helikopterek, tankok és katonai hangárok adják a hátteret. Van még egy ennyire menő rali esemény a világon? Egy rövid szabadedzés után Roope Korhonen győzelmével indult a Rally Hungary első, pénteki napja, aki apró fölénnyel ugyan, de megnyerte a hajmáskéri kvalifikációt. Őt Andrea Mabellini és Jon Armstrong követték. Ugyanakkor a versenyt a mért gyorsaságikon kell megnyerni, amit idén is a királyszentistváni osztott pályán rendeztek meg. A román Simone Tempestini ott folytatta, ahol abbahagyta: mindössze 0,3 tized másodperccel ugyan, de megnyerte az esti első gyorsaságit, szóval tavalyi győzelme után 2025-ben is esélyes a győzelemre Veszprémben. Őt az olasz Mabellini és az ír Armstrong követi, míg a Shakedownon győzedelmeskedő Korhonen csak a negyedik lett. A nagy visszatérő Herczig Norbert a legjobb magyarként a hatodik helyen zárta a pénteki napot, míg Német Gábor a nyolcadik, László Martin pedig a tízedik helyen fért be a legjobbak közé. Jos Verstappen élete első murvás versenyének első napját a 16-dik helyen zárta. Elárulta, hogy minden szempontból különleges kihívást jelent számára a rendezvény és igazából csak szeretne célba érni, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön. Holnap összesen hat látványos gyorsasági vár a versenyzőkre. Kétszer teszik meg a Hegyesd, Kislőtér és Várpalota gyorsaságikat. Mindegyik közel van egymáshoz így könnyedén bejárható versenyről van szó: éljünk vele! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Még nem késő elindulni Veszprémbe, a Rally Hungary-re

2025.05.10.
A mezőny nemzetközi szinten kifejezetten erős lesz, és hozzájuk csatlakoznak azok a hazai versenyzők, akik korábban már jelentős sikereket értek el. Kiemelendő Turán Frigyes, aki az első, 2019-es magyarországi Eb-futamon győzött, de a tavaly dobogós Csomós Miklós, a WRC-versenyautóval érkező Bútor Róbert, valamint a négyszeres abszolút magyar bajnok Herczig Norbert is itt lesz a mezőnyben. Plusz különlegesség, hogy a korábbi Forma-1-es versenyző, a jelenlegi F1-es vb-címvédő édesapja, Jos Verstappen is rajthoz áll a Rally Hungary-n. A Rally Hungary-t hatodszor rendezik meg, és másodszor kerül rá sor Veszprémben és környékén, mégpedig murvás gyorsasági szakaszokon. A legmagasabb géposztályban, ERC1-ben 30, az ERC3-ban 14, az ERC4-ben pedig 23 kettős adta le a nevezését. Három korábbi Rally Hungary-győztes áll rajthoz a mostani hétvégén, Turán mellett a norvég Mads Östberg, valamint a román Simone Tempestini. Herczig Norbert Toyotával kezdte az Eb-idényt, de visszatért a Skodához a BRR csapatánál, és elmondta, a felkészülésük a terv szerint zajlik, a veszprémi viadalt pedig azért is kedveli, mert 21 évvel ezelőtt itt nyert először abszolútban országos bajnoki futamot. Elárulta, Németországban teszteltek, mert ott találtak pályát, a versenyt illetően pedig nem tűztek ki konkrét célt navigátorával, Ferencz Ramónnal. "Azt beszéltük meg, hogy a legfontosabb, hogy legyen meg a jó érzés, mert ha az megvan, akkor az az eredményen is megmutatkozik majd" - tette hozzá. A tavalyi Rally Hungaryn harmadik Csomós Miklós a Team MRF Tyres színeiben indul, csakúgy, mint a 2024-ben győztes Tempestini. A magyar pilóta beszámolt arról, hogy az idén új autóval - Citroen C3 Rally2 - és más (MRF) gumimárkával vágnak neki a hétvégének. "A versenyt a tavalyinál kicsit később rendezik, úgyhogy még embert próbálóbbak lesznek a szakaszok, gondolok itt a melegre és a kiforduló kövekre. Túlélőversenyre számítok, amelyen nem feltétlenül az nyer majd, aki a leggyorsabb, hanem aki a legkevesebbet hibázik. Ez pedig nagyon fontos, hiszen tíz-tizenöt olyan versenyző is van a mezőnyben, aki esélyes a futamgyőzelemre" - vélekedett Csomós. A Rally Hungary pénteken 18 órakor a királyszentistváni prológgal kezdődik, majd szombaton és vasárnap egyformán hat-hat gyorsasági szakasz vár a mezőnyre. A viadal központja Veszprém, a végeredmény vasárnap estére, 13 gyorsasági szakasz és csaknem 193 kilométernyi versenytáv után alakul ki. A kétnapos belépő a helyszínen 10 ezer forintba kerül, élőben pedig a Rally.tv weboldalon lehet követni a versenyt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Turán Frigyes ismét az ERC-élmezőnyben bizonyítana az új Skodával

2025.05.10.
A Rally Hungary régóta a magyar rallysport egyik legfontosabb eseménye, és idén is impozáns mezőny érkezik a Veszprém környéki gyorsaságikra: összesen 67 páros nevezett, köztük 30-an az ERC1 kategóriában. A háromnapos verseny murvás szakaszain a leggyorsabb magyarok és Európa élmenői is összemérik tudásukat. „Minden évben jó érzés visszatérni ezekre a pályákra, ahol már 2019-ben felértünk a csúcsra. A veszprémi murvás szakaszokat mindig is szerettük, és reméljük, most is jó formában versenyzünk majd. Az új Skoda Fabia RS-sel már Diósgyőrben is jól szerepeltünk, és szeretnénk most is gyorsan, látványosan autózni, hogy ezzel is megköszönjük a szurkolók biztatását. A hazai pályaismeret talán nekünk kedvezhet, de a nemzetközi mezőny is nagyon erős, így minden apró részlet számít majd” – kezdi Frici. „Pozitívan indul számunkra a Rally Hungary, hiszen a szervezők és az FIA részéről is megtisztelő figyelem övez minket: megkaptuk a „local hero” címet, mivel nyertünk már ERC-futamot, és jelenleg vezetjük a magyar bajnokságot. A belső kamerás felvételek alapján látjuk, hogy a pályák körülbelül 80-90%-át ismerjük, de a veszprémi gyorsaságik híresek arról, hogy évről évre változnak. Előfordulhatnak nagyobb kövek, a verseny közben változhatnak az ívek, vagy épp új nyomvonal alakulhat ki, amik megnehezíthetik a dolgunkat. Itt nem elég gyorsnak lenni – kell a szerencse, egy jól felkészített autó és olyan abroncs, ami bírja a kihívásokat” – folytatja a pilóta. A hétvégi Rally Hungary versenyén Turán Friciék tehát új támogatóval az oldalukon állnak rajthoz a Skodával. A háromnapos verseny pénteken Királyszentistvánon veszi kezdetét, majd szombaton Hegyesd, Kislőtér és Várpalota szerepel a programban két körben. Vasárnap pedig Iszka, Tés és a Nagylőtér várja a versenyzőket és a szurkolókat újabb két körben. A versenyzőknek összesen közel 188 versenykilométert kell teljesíteniük. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

BMW: az önvezetés alatt sem veszítjük el a vezetés élményét

2025.05.10.
Vision Driving Experience – így hívják azt a prototípust, amit a BMW elvitt magával a Shanghai Autószalonra, és ami meglehetősen hasonlít azokra az álcázott autókra, amikkel egy ideje már köröz a Nordschleifén a bajor gyártó. Ez állítólag a következő 3-as BMW előfutára, amit a leggyorsabb tesztautónak neveznek a világon. Elképesztő nyomatékról és 1200 kg-os leszorítóerőről beszélnek a gyáriak, tehát nem csak gyors lesz, de kanyarodni is fog tudni, ha egyszer gyártásba kerül. „Ezzel szeretnénk demonstrálni, hogy a vezetési élmény és a képességek még fontosabbak lesznek a BMW számára, mint valaha” – tette hozzá Bernd Körber termék felelős. „Úgy gondolom, hogy a vezetési élmény relevanciája együtt fog növekedni az önvezetés terjedésével. Szóval a BMW továbbra is építhet a „joy of driving” élményre. Vannak olyan szituációk, ahol már ma sem élmény vezetni: városokban, dugókban, hétköznapi ingázások során. Azonban más területeken pedig szívesen átveszi az ember az irányítást és élvezi a vezetés élményét. Erre is gondolnunk kell. Nem szabad elfelejteni, hogy a vezetés egyfajta rekreációs folyamat is, amire a jövőben is lesz igény.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Használtteszt - Audi Q2 S line 35 TFSI - Minek nevezzelek?

2025.05.09.
Anyának úgyis mindegy Egy korábbi munkahelyemen nagyon sok tesztautót vezettem, szinte minden héten másikkal jártam, és bizony szüleimet is sokszor meglátogattam az aktuális járgánnyal. Édesanyámtól soha nem érkezett panasz, amikor éppen alacsonyabb, vagy magasabb autóval mentem érte, mindig azt mondta, hogy addig a jó, amíg le, vagy fel tud ülni bármilyen kocsiba. Ha mások is így gondolkodnának, akkor biztosan nem lenne ekkora divatja annak, hogy mindenből SUV készüljön, de kell egy kis változatosság, és a Q2-őt is ez a divathullám hívta életre. Ha pedig jobban megnézzük, van is benne egy pár egyedi vonás. Egyrészt rendkívül jó, hogy színe van, és nem a lakkozott alapozószürke, vagy fekete, vagy fehér divatszínek árnyalataiban pompázik. Színes autót a népnek, had dobja fel az utcaképet! A kis Audiban ott van a nagytesós vonás: a single frame, de mellette különcködik a két "ál" légbeömlő, és a magasra hagyott első koptatók. Az ezüst dekor elemek passzolnak az élénk tűzpiros színnel, és a ma már hagyományosnak mondható magasfényű ezüst felnik is tökéletesre hozzák az összképet. A C oszlop ezüst betétjei lehettek volna feketék (kicsit slankították volna), de ha jól tudom ez választható extra volt. A hátsó ajtókon futó törésvonal viszont mindenképpen említésre érdemes formai megoldás, szépen dolgozták el az autó két pontja közötti határt ezzel, érdekes, és más modelleken nem látható különlegesség. Na, de ennyit a külsőről, üljünk be. Nahát, egy A3-as műszerfal. Pont, mint ott, a kezelőszervek, a hangulat, idebentre nem jutott már annyi az egyediségből. Automataváltó (7 fokozatú S tronic), vágott aljú kormány van, de az ülések szövetek, a műanyagok, amikkel nem érintkezik a sofőr keze minden alkalommal, sprődebbek, és az összhatás is kisautósabb. Persze, minden a megfelelő helyre van pozícionálva. A nagy tablet meg egyébként is uralja a középkonzolt, attól lesz trendi. Egyébként nekem a szellős műszerfal tetszik a négy kis légbeömlő kinövéssel: így kellemes, retro stílust ad. Mit tud a motor? Egy benzines, 1.5-ös 150 le-s négyhengeres motorka dolgozik ott elől. Alacsony fordulaton egy kicsit esetlen, de ötezertől már összekapja magát, teljesen jól autózhatóvá válik tőle az autó. Ebbe a méretosztályba nem is kívánkozik erősebb motor, hiszen úgyis zömében városi használatra, vagy rövid utazásokhoz használják majd a Q2-őt. Ugyanakkor semmivel sem okoz nagyobb lemondást, ha egy ilyenre váltjuk a családi Ceed-et, vagy Golf-ot, régen sem voltak nagyobb autók. Bár tény, hogy a mostani gyermek kiegészítők mennyiségével jobban meggyűlik az apukák dolga, így meg is értem, ha a több poggyászhoz nagyobb, és jobban variálható utasterű autót választanak inkább. A Q2 persze más, nem is terjedt el, kicsit rétegmodellé vált, de pont ez a különcsége adhat hozzá értékeihez. A fogyasztás itt sem sokkal több az átlag 7-8 litertől. Autópályán legális tempóban pedig teljes komfortban utazhatunk vele, semmi bizonytalanság nincs a futómű részéről a magas építés miatt. A kilengést természetesen nem is engedhetné meg az Audi magának semmilyen szegmensben, ezzel szerintem mindannyian tisztában vagyunk. Még egy dolog, amin meglepődtem, és be is fűzöm ide, hogy nagyon keveset forog a kormány végállások között, tehát kifejezetten agresszíven is lehet terelgetni az autót, ami persze nem egy mindennapos eset, de parkolásnál kifejezetten jól jön, vagy akár egy szerpentines hegyi szakaszon is kényelmes, hogy nem kell annyit dolgozni az irányítással. Nekem egyébként az Atecához képest sokkal merevebb a karosszéria, és a futómű is mintha keményebbre lenne hangolva, ez jól jön, ha pontosan az íven akarjuk tartani a szerpentinen, de a hétköznapokban inkább rossz, hiszen az autó kevésbé komfortos, hétköznapi szóhasználattal élve, pattogós. Tehát akiknek a gondolata sem merülne fel annak, hogy egy hegyi útszakaszon milyen lenne a fülükön fordulni, nekik inkább egy lágyabb, és hajózósabb kis SUV lesz a kedvenc, akár a már előbb említett Ateca, vagy akár egy Vitara. Használtan is jó ajánlat? Nos, kicsi az autó felvevő piaca, a teszt írásának pillanatában kevesebb, mint ötven eladó példányt találtam a legnagyobb használt jármű kereső portálon. A kínálat csupán 15 százaléka volt dízel, viszont a hatvan százalékuk automata váltós. Zömében fiatal, keveset futott, és bevalottan második autóként használt kocsik vannak a piacon, tehát nem lesz nehéz egy megkímélt, és még szinte újszagú autóba ülni. Az árak 8 millió forinttól indulnak, és kb. 12-13 millió forintért egy nagyon jól felszerelt fiatal, kevés kilométeres autót is kifoghatunk. A tulajdonláshoz hozzá tartozik a szerviz is természetesen, amiről csak annyit, hogy az autó tartós konstrukció lesz, ha megkapja a gyári ajánlás szerinti szervizeket, amiből érdemes szakszervizet választani, hogy a vezetett szervizkönyv a jövőben is elláthassa feladatát, és eladásnál értéknövelő tényező lehessen. Az pedig szubjektív véleményem, hogy kevesebbért már ott az A3, vagy egy Golf kombi, amik anyaghasználatra sem maradnak el tőle. Talán az első olyan Audi modell volt tesztelői pályafutásom során, ahol erőteljesen éreztem a spórolást, főleg a kevésbé látható/tapintható helyeken. Ettől függetlenül jó felülni ebbe is, és meg is értem azokat a középkorú, esetleg idősebb embereket, akik a szalonban véletlenül kiszúrják a Q2-őt, és azt mondják, hogy pont jó a mérete, és pont jó, hogy magas, így erre váltanak Polo-ról, vagy A3-ról. Várjuk vissza újabb használt autó teszttel a következő hónapban is, addig pedig további használttesztetek itt olvashat. Cikkünk elkészüléséhez a tesztautót a Das WeltAuto Centrum Budaörs biztosította.

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről

2025.05.09.
Tíz éve minden év május 11-én A Közlekedési Kultúra Napja Magyarországon a közlekedők egymás iránti tiszteletére hívja fel a figyelmet. Illusztráció: https://akkn.hu A Közlekedéstudományi Egyesület által szervezett országos rendezvénysorozat megnyitóján, pénteken Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár elmondta, az Építési és Közlekedési Minisztérium az elmúlt egy évben páratlanul széleskörű együttműködésben, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel együtt dolgozva készítette el az új KRESZ tervezetét. Mintegy 70 szervezet és több mint 100 szakértő bevonásával, 6 munkacsoportban készült az új KRESZ, 7 széleskörű workshop, és több száz szakértői egyeztetés keretében több mint 700 észrevételt, javaslatot dolgoztak fel, így az új KRESZ egy igazán széleskörű, alulról építkező társadalmi és szakmai összefogás eredményeként születhet meg. Az államtitkár kiemelte, a szakmai munka alapján elkészült szabályozási koncepciót a közlekedési tárca benyújtotta a Kormánynak, amely első olvasatban megtárgyalta. Az előttünk álló feladat most az, hogy végleges formájában elkészüljön az új jogszabály. A közlekedés mindenkit érint, közös ügyünk, így az elkövetkező időszakban lehetőséget fogunk adni mindenkinek arra, hogy megismerje a koncepciót, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához. Ennek részleteiről heteken belül tájékoztatást fogunk adni – mondta el az államtitkár. Bíró József, a Közlekedéstudományi Egyesület társelnöke, A Közlekedési Kultúra Napja kampány ötletgazdája, a megnyitóünnepségen kiemelte, 2015-ben szervezték az első kampányt, tizenöt közlekedési partnerszervezettel, ma már az országosan száznál is több szervezet vesz részt a rendezvénysorozatban, és adja át a közlekedési kultúra napjának legfontosabb üzenetét: a közlekedésben egymásra vagyunk utalva, együtt kell működnünk, hogy biztonságosan eljussunk az úticélunkhoz. A Közlekedési Kultúra Napjáról további információk és programok: https://akkn.hu/ Social média oldalak: @akozlekedesikulturanapja  

Megállíthatatlanul zuhan a kínai autóimport

2025.05.09.
Az idei év első negyedévében Kína 95 ezer járművet importált, ami 39 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év első negyedévéhez képest.  Csuj Ton-su, a Kínai Személygépkocsi-szövetség (CPCA) főtitkára arról tájékoztatott, hogy márciusban 39 ezer járművet importáltak, ami 27 százalékos csökkenést jelent éves viszonylatban. Az elmúlt években Kína járműimportjának volumene átlagosan évi nyolcszázalékos ütemben csökkent, az elmúlt két-három évben pedig gyorsult az esés.  Míg 2017-ben 1,24 millió járművet importált Kína, 2023-ra a számuk nyolcszázezerre csökkent. A tavalyi évben a behozott járművek száma már csak hétszázezer volt, ami 12,5 százalékos csökkenést jelent éves szinten. Az importált járművek iránti keresletet főként a luxusautók adták, míg a nem luxus kategóriájú importált autók behozatala drámai mértékben csökkent. Az első negyedévben a személygépkocsik tették ki az importvolumen 98 százalékát. Ezek közül 40 ezer szedánt importáltak, 43 százalékát a személyautók összimportjának. Emellett 27 ezer összkerékhajtású SUV érkezett Kínába, 29 százalékkal részesedve az importban. Az újenergiás személygépkocsik importja is csökkent: 1345, illetve 1078 darab tisztán elektromos (BEV) és plug-in hibrid (PHEV) autót importáltak, ami megdöbbentően nagy, 82, illetve 77 százalékos csökkenést jelent éves szinten. Ami az importpiacok sorrendjét illeti: Kína 30 517 járművet hozott be Japánból, 23 695-öt Németországból és 17 733-at Szlovákiából 2025 első negyedévében. Utánuk következett jelentős lemaradással az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Mexikó, Svédország, Ausztria, Dél-Korea és Olaszország. A legnagyobb növekedést éves szinten a Szlovákiából származó import produkálta, majd Belgium, Lengyelország, Vietnam és Spanyolország következik. Mivel a Kína és az Egyesült Államok között folytatódik a vámháború, az import rangsora várhatóan jelentősen meg fog változni az Egyesült Államok kárára. Mindeközben a kínai autóexport dübörög, és az Európai Unióba irányuló kivitel lendületesen nő az uniós pótvámok dacára.  A Dataforce piackutató intézet összesítése szerint a kínai autógyártók európai eladásai 64 százalékkal nőttek februárban az előző év azonos hónapjához képest. Ezzel a kínai autók részesedése az uniós piacon egy év alatt 2,5-ről 4,1 százalékra nőtt.  
Címkék: 

Energiaügyi Minisztérium: június végéig lehet támogatást igényelni a vidéki töltőtelepítésekhez

2025.05.09.
A 28 milliárd forintos keretösszegű programban egy cég akár 4 milliárd forint állami hozzájárulást is elnyerhet új hálózati elemek létesítéséhez. A töltősivatagok fokozatos felszámolása közelebb visz az országos lefedettséghez, kényelmesebbé, vonzóbbá teszi a tiszta és csendes zöldautók használatát - fűzte hozzá a minisztérium közleménye. Illusztráció. Forrás: SEAT A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legfrissebb adatai szerint 2024 nyarán több mint 2800 nyilvános töltőállomás állt az elektromos autósok rendelkezésére Magyarországon. A teljes állomány csaknem fele Budapesten és Pest megyében működik. A középső országrésztől távolabbi berendezések is jellemzően a hazai autópályák mentén és a népesebb nagyvárosokban üzemelnek. A tavaly novemberben indult pályázat a kibocsátásmentes közlekedéshez szükséges infrastruktúra kiépítésének ösztönzését hivatott szolgálni. Az elektromos töltőállomás üzemeltetői engedéllyel rendelkező vállalkozások minimum 100 millió és legfeljebb 4 milliárd forintot kaphatnak fejlesztéseik megvalósításához. Az alapesetben maximum 15 éves futamidejű, kedvezményes hitelhez a projekt költségvetésének legalább 10 százalékát kitevő önrész is szükséges. A nagyvállalatok az elszámolható költségek 35, a középvállalkozások 55, a mikro- és kisvállalkozások pedig 65 százalékát kaphatják meg állami hozzájárulásként. Vissza nem térítendő támogatás például az energiatárolóval és/vagy megújuló áramtermelő egységgel felszerelt töltőállomások létesítésére adható - ismertette az EM. A program kiemelt célja a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolása. A támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járásokban. Az őszi indulást megelőzően egy kétkörös technikai felhívásban választhattak településeket az érdeklődők e kötelezettségük teljesítéséhez. Az újabb csatlakozók bekapcsolódása érdekében 2025. május 12. és 20. között, azonos céllal egy harmadik kört is lebonyolítanak. Az EM kiemelte: az új feltételeket is tartalmazó felhívás a pályázati honlapon érhető el. A módosítások részeként adminisztrációs könnyítések teszik egyszerűbbé a programban való részvételt. A kölcsönkérelmeket 2025. június 30-ig lehet benyújtani személyesen az MFB Zrt. ügyfélszolgálatán (1051 Budapest, Nádor utca 31.). A kölcsönszerződések megkötésének végső határideje is egy hónappal kitolódik, 2026 január végéig. Kitértek arra is, hogy a kormány egy másik programban is támogatja a környezetkímélő közúti közlekedés hazai térnyerését. A vállalkozások 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz megvásárlásához. A népszerű kiírásban eddig 24,8 milliárd forintot kötöttek le támogatási szerződésekben, 13,6 milliárd forintot ki is fizettek a nyerteseknek. A december elsejéig elérhető lehetőség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy idén februárban és márciusban is rekordszámú e-autó állt forgalomba Magyarországon. A klímabarát flotta 2020 eleje óta a tízszeresére nőtt, mostanáig több mint 77 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi kapott zöld rendszámot hazánkban - közölte a minisztérium.  

Az új Jaguar EV külsőre akár Szörnyella autója is lehetne

2025.05.09.
A Jaguar úgy döntött, hogy új irányt vesz. Ahelyett, hogy továbbra is a BMW-t üldözné, a Bentley-t akarja megcélozni. A márka újjáalakítása ezzel a kifejezetten formás autóval kezdődik. A Type 00 koncepciót eredetileg tavaly decemberben mutatták be a nyilvánosságnak, mielőtt a furcsa EV e március elején megjelent a párizsi divathéten. Az EV szokatlan formáját alaposabban szemügyre véve akaratlanul is a klasszikus mesekarakter, Szörnyella autója juthat az ember eszébe, egy Bugatti Type 57. Az impozánsan hosszú motorháztető azonban jelen esetben nem rejt belsőégésű motort. Ehelyett a brit márka teljesen elektromos meghajtásúvá válik. Az F-Pace kivételével már minden belső égésű modelljének gyártását leállította. 2026-tól a Jaguár minden piacra dobott autója elektromos meghajtású lesz. De kinek szól ez a látványos autó? Nos, a Jaguar szóvivője nemrég beismerte, hogy a jelenlegi vásárlók 85 százaléka valószínűleg nem fogja megvenni a feltűnő EV-t. A márkának új ügyfélkört kell kiépítenie, hogy túléljen a közelgő elektromos korszakban. Aki elég jó helyzetben lesz ahhoz, hogy részese legyen ennek az új körnek, annak hatszámjegyű összeget kell kifizetnie, akár dollárban, akár euróban, akár brit fontban. Az autógyártó cég vezetősége úgy kalkulálta, hogy még kevesebb autót fognak eladni, mint 2024-ben, amikor a megrendelések 33 000 darabra zuhantak, miután a legtöbb modellt kiirtották a kínálatból, és a nagy benzines SUV maradt az egyetlen túlélő. 2018-ban, mielőtt a koronavírus-járvány mindent megváltoztatott volna, a kiszállítások elérték a 180 833 járművet. Ez közel 82 százalékos csökkenés mindössze hat év alatt. A vállalat nem hátrál meg a kizárólag elektromos meghajtású járművekkel kapcsolatos programjától. Megígérte, hogy nem tesz benzinmotort a tekintélyes motorháztető alá. Ideális esetben egy hatalmas első csomagtartó tölti majd ki az autó szokatlanul hosszú orrát. Ha már praktikum, ez a prototípus négyajtós elrendezést alkalmaz a Type 00 koncepció kétajtós sziluettje helyett. A hátsó ajtók aprónak tűnnek egy ilyen hosszú testhez képest, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a belső tér szűkös lesz. A koncepcióban egy hatalmas, 3,2 méteres sárgaréz „gerinc” osztotta ketté a belső teret, ami a műszerfaltól a raktérig húzódik. A Jaguar hatalmas kockázatot vállal új stratégiájával. Lehet szeretni, utálni, de legalább nem egy újabb SUV, hanem valami teljesen új. A hírek szerint azonban a hivalkodó GT-t egy SUV és egy hagyományosabb formájú nagy szedán követi majd. Utóbbinak nem lesz köze az elektromos XJ-hez, amelynek a terveit az utolsó pillanatban visszavonták.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója