Ausztriában is szakmányban lopják a katalizátorokat

2024.06.21.
„Az igazságszolgáltatás nem működött ilyen lassan. Szökevény volt” – magyarázta az ügyész, ezért a szerbiai férfit csak most állították bíróság elé. Amikor az év elején visszatért Ausztriába, a még mindig keresett vádlott kezén kattant a bilincs. Azóta is őrizetben van. Katalizátorok fémfűrésszel kivágva A vád szerint 2013 nyarán és őszén ő és legalább három másik, korábban jogerősen elítélt bűnöző fémfűrésszel vágta ki a parkoló autók katalizátorait. A banda szó szerint „lelegelte” Bécset a megfelelő katalizátorokért, kétfős csapatokban – mondta az ügyész, Az ellopott katalizátorokkal nyereséges üzletet lehetett kötni. Az ügyész szerint Szerbiában haszonszerzés céljából adták el őket. A 46 éves férfi ellen jóval 200 ezer eurót meghaladó kártérítési eljárás indult.    

Kinyílt a jármű ajtója a kanyarban, kizuhant a 12 éves srác

2024.06.21.
Fotó: Facebook/Szlovák Rendőrség A rendőrség kedden arról tájékoztatott, hogy a CF MOTO márkájú terepjármű a harmadosztályú úton haladt, amikor az egyik kanyarban kinyílt az anyósülés felőli ajtó, és az útra zuhant egy 12 éves fiú. A járművet egy 51 éves férfi vezette. A fiú nem használt biztonsági övet, a történtek után kórházba kellett szállítani. A rendőrség szerint a sofőr nem volt ittas. A további körülményeket vizsgálják.  

Podcast - Fiatal Mercedest akarok féláron! Létezik?

2024.06.20.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. Tartalom: 1:55 - Ha kevés a pénzed ne ácsingózz prémiumra! 3:22 - Nem gondolkodik el a vevőjelölt, hogy féláron vesz autót? Nem keresi a csapdát? 4:55 - Ha nem szakember megy az átvizsgálásra, akkor simán rámelegítik? 7:04 - A zavaró részletek, amik nem is tűnnek fel egy laikus számára. 9:00 - Talán a kilométerórát nem tekerték vissza.. 10:47 - Akár gazdasági totálkáros is lehet az autó. 11:09 - Olajszűrő csere csak a karterrel együtt? Miért? 12:20 - Mit mondott az ügyfél a hibafeltárás után?   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.      

A 150 éves fogaskerekű vasutat mutatja be a BKV új tárlata

2024.06.20.
A közlemény szerint a 150 éves fogaskerekű története gazdag képanyaggal, makettekkel, modellekkel, egykori kormánykerékkel és műszerfallal, korabeli jegyekkel, bérletekkel és díjszabásokkal elevenedik meg a BKV Deák téri múzeumában, a "Fogas" közlekedését pedig régi menetrendi táblák, plakátok, térképek, utastájékoztatók, valaha volt járművezetői egyenruhák és több mint 100 éves képeslapok idézik meg. A Svábhegy már Pest, Buda és Óbuda egyesülése előtt kedvelt kirándulóhelynek számított. Tehetős polgárok, neves művészek építettek nyaralókat és villákat a hegyvidéken, így felmerült az igény az addig csak lovaskocsival vagy gyalogosan elérhető hegy közlekedésének fejlesztésére. Egy újonnan szabadalmaztatott közlekedési megoldás, Riggenbach találmánya új fejezetet nyitott a hegyi vasutak történetében. Az első budapesti szerelvény 1874. június 24-én indult el - idézik fel a közleményben. A program karszalagja a Deák téri aluljáróban működő Földalatti Vasúti Múzeumban vásárolható meg, amely Budapesten kizárólag ezen az estén közlekedő múzeumi körjáratokon érvényes. A Múzeumok Éjszakáján megtekinthető a BKV múzeumának állandó kiállítása is, amely az 1896 óta működő MillFAV, vagyis a kisföldalatti történetét mutatja be - áll a közleményben.
Címkék: 

25 éves a BMW Le Mans-i győzelme

2024.06.20.
Minden idők egyik legjobb Le Mans-i 24 órását élhettük át nem rég, ugyanakkor ha volt csapat, amelyiknek borzasztóan szerencsétlenül alakult az „Év Leghosszabb Napja”, az a WRT csapat, amelyik a BMW hosszútávú világbajnoki programját is viszi jelenleg. Noha az LMGT3 kategória második helyét sikerült elhozniuk, az egyik M4 GT3 a falban találta magát, és nem volt ez másképp mindkét BMW M Hybrid V8 LMDh kategóriás Hypercarjukkal sem. Pedig az egyik még „art car” festést is viselt, hogy ezzel ünnepeljék meg 25 évvel ezelőtti Le Mans győzelmüket. De mi is történt 1999-ben? Lecsengett a legendás GT1 korszak, az új LMP szabályrendszer pedig még nagyon gyerekcipőben állt. Épp az Audi Sport elképesztő sikerszériája előtt, 1999-ben a BMW V12 LMR történelmet írt, mint a bajorok első Le Mans-i 24 órás győztes autója. Oké, korábban már résztvettek a McLaren F1 GTR-BMW fejlesztésében, ami négy évvel korábban győzedelmeskedett Franciaország közepén, de ez a győzelem teljesen más volt. Ez volt az az év, amikor úgy alákapott a szél az egyik Mercedes-Benz CLR-nek, hogy kirepült a pályáról. Ez volt az az év is, amikor olyan brutális balesetet szenvedett az egyik Toyota GT One, hogy Thierry Boutsen aktív sportkarrierje örökre véget ért. Ilyen körülmények között teljesített a legjobban Yannick Dalmas, Pierluigi Martini és Joachim Winkelhock, a pilóta trió, amelyik győzelemre vitte a BMW prototípusát. Ehhez azonban a zseniális S70/3 tizenkéthengeres motor elképesztő strapabírására is szükség volt. A pilóták szerint relatív könnyű volt vezetni a bajor prototípust, akár többféle vezetési stílust is tolerált, míg a mérnökök szerint korántsem volt a leggyorsabb a versenyautójuk, viszont épp arra tervezték a hajtásláncot, hogy döbbenetesen sokat kibírjon. Először célba kell érned, hogy nyerni tudj, ha valami, hát Le Mans pontosan erről szól. Karl Lamm szerint olyan konzisztensen működött az autójuk, hogy akár 48 óra versenyzést is gond nélkül kibírt volna. „Hiába volt gyors a Toyota, ha egyszer folyton ki kellett állniuk tankolni, olyan sokat fogyasztott a kocsijuk. A BMW Schnitzer Motorsportnál még a box kiállásokat is megkoreografáltuk.” – tette hozzá. A kaszni fejlesztéséért a Williams felelt, és merőben eltért a korábbi GT1-es autók utcai autókat idéző formájától. Jörg Müller versenypilóta szerint akárki el tudta volna vezetni a V12 LMR-t, olyan magabiztosan mozgott. Nagy kár, hogy nem tudott sikeres futammal megemlékezni elődjéről a BMW 25 évvel később, pedig a remek kvalifikáció, és a verseny eleji tempó egy kis reményt adott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Májusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban

2024.06.20.
A májusban eladott személyautók száma 3 százalékkal, 911 697-re csökkent éves összevetésben az áprilisi 13,7 százalékos növekedést követően. Idén eddig márciusban és májusban jegyeztek fel csökkenést. Az EU négy vezető autópiacából háromban csökkentek az eladások májusban, Olaszországban 6,6 százalékkal, Németországban 4,3 százalékkal, Franciaországban pedig 2,9 százalékkal. A csoportból csak Spanyolországban volt növekedés, 3,4 százalékos. Az idei első öt hónapban 4,594 millió új személyautót adtak el az EU-ban, 4,6 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakkal összevetve. A vizsgált időszakban Spanyolországban 6,8 százalékkal, Németországban 5,2 százalékkal, Franciaországban 4,9 százalékkal, Olaszországban pedig 3,4 százalékkal nőtt az éves szintű öthavi értékesítés. A kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedése egy év alatt 13,8 százalékról 12,5 százalékra csökkent idén májusban, a hibrid-elektromos autóké (HEV) viszont 25 százalékról 29,9 százalékra nőtt. A hálózatról is tölthető, "plug-in" hibrid (PHEV) autók piaci részesedése 7,4 százalékról 6,5 százalékra mérséklődött. A benzines autók piaci részesedése 36,5 százalékról 35,5 százalékra csökkent, a dízelmotorosoké 14,3 százalékról 13 százalékra zsugorodott. A benzines és dízelmotoros járművek együttes részesedése a piac kevesebb mint felére, 48,5 százalékra esett vissza a tavaly májusi 52,1 százalékról. Az ACEA honlapján szereplő adatok szerint Magyarországon májusban 9531 új autót adtak el, 5,7 százalékkal többet a tavaly májusinál. Ezen belül a dízel autók eladása 13,4 százalékkal emelkedett, a benzineseké 13 százalékkal csökkent. A BEV autóké 63 százalékkal, a PHEV-autóké 8,3 százalékkal, a HEV-autóké pedig 14,5 százalékkal nőtt. Tavaly az Európai Unió autópiaca erőteljes, 13,9 százalékos bővüléssel zárt 2022-höz képest, 10,5 millió új autót értékesítettek. Kétszámjegyű növekedést regisztráltak a legtöbb országban, köztük a három legnagyobb piacon: Olaszországban (+18,9 százalékkal), Spanyolországban (+16,7 százalékkal) és Franciaországban (+16,1 százalékkal). Németországban tavaly szerényebben, 7,3 százalékkal nőtt az új autók értékesítése. A kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedés tavaly 14,6 százalékra emelkedett az előző évi 12,1 százalékról, megelőzve ezzel a dízelét, amelynek részesedése 16,4 százalékról 13,6 százalékra zsugorodott. A benzines autók 35,3 százalékos piaci részesedéssel megőrizték vezető helyüket, de csökkent a 2022. évi 36,4 százalékról. Tavaly a második legnagyobb szeletet az autópiacon a hibrid-elektromos autók (HEV) szerezték meg, 25,8 százalékos piaci részesedéssel, ami nagyobb az egy évvel korábbi 22,7 százaléknál. A hálózatról is tölthető, "plug-in" hibrid (PHEV) autók piaci részesedése ugyanakkor 9,4 százalékról 7,7 százalékra csökkent. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bemutatkozott a Michelin holdjárókerekének prototípusa

2024.06.20.
A NASA Artemis-programjának célja a Hold déli pólusának feltárása – ahol ember még soha nem járt –, tudományos adatok gyűjtése, emellett a tudósok remélik, hogy jég formájában vizet is találnak. A Michelin jelenleg egy levegő nélküli kerék fejlesztésén dolgozik a projekt holdjárójához, amelynek egy évtizedig kell működnie a Holdon, miközben két űrhajóst szállít, távoli területeket fedez fel és mintákat gyűjt. Az emberek vezetésével végzett küldetések között a jármű várhatóan önállóan működik, és jut majd el különböző célpontokra, ami hatalmas ugrás a NASA 1961 és 1972 között, az Apollo-programban végzett munkájához képest. „1995 és 2007 között, 135 küldetés során a NASA a Michelint bízta meg azzal, hogy gumiabroncsokat tervezzen és gyártson az űrsiklóira” – emeli ki Christophe Moriceau, a Michelin kutatási igazgatója. „Azóta folyamatosan végzünk kutatásokat különböző holdjárókkal kapcsolatban, és 2021-ben új együttműködésbe kezdtünk az Intuitive Machines tervezőcsapatával és partnereivel, közöttük a Northrop Grumman, a Boeing és az AVL vállalatokkal, hogy az Artemis holdjáróhoz kerekeket fejlesszünk. Így kerültünk a programba, miután jelentkeztünk a NASA tenderére.” A keréknek a Holdon extrém körülmények között kell majd helytállnia:  Tapadás: A földi gravitációnak mindössze egyhatodával a Hold felszínének bejárása egyedi kihívást jelent a jármű méretétől vagy tömegétől függetlenül. A Földön is nehéz megmászni a homokos lejtőket, de ez még bonyolultabb feladat a Holdon, ahol a jármű akár 20 fokos, laza és szűz talajjal borított emelkedőkkel néz szembe. Ehhez speciális, tartós kerekekre lesz szükség, amelyek tapadást biztosítanak a legkülönbözőbb felületeken. Ebben segít a lehető legnagyobb érintkezési felület, hasonlóan ahhoz, ahogyan mi kevésbé hajlékony hótaposót  hordunk, hogy nagyobb felületen osszuk el súlyunkat havon járás közben. Az atmoszféra hiánya: A Hold felszínét nem védi atmoszféra, így az UV-sugárzás szintje jóval erősebb, az anyagok pedig lényegesen gyorsabban öregszenek. A holdjáró kerekei folyamatosan kapcsolatban lesznek a talajjal, és ki lesznek téve a Nap és az UV-sugárzás támadásainak. Emellett ellenállónak kell lenniük az elektromágneses sugárzással szemben is. Ezek a jelenségek egyértelműen hatással lesznek a járműre és kerekeire, így létfontosságú figyelembe venni őket az anyagok tribológiai (súrlódási) tulajdonságainak fejlesztése során, és megérteni, mire van szükség a helytálláshoz egy ilyen ellenséges környezetben. Alacsony gördülési ellenállás: A holdjáró a legtöbb időt árnyékban fogja tölteni, így nem tudja majd gyakran feltölteni akkumulátorát a napelemei segítségével. Ezért a Michelinnek úgy kell megválasztania az anyagokat és kialakítania a formatervet, hogy az energiaigény a lehető legkisebb legyen, és a jármű megőrizhesse autonómiáját. Minél kisebb ellenállást kell leküzdenie előrehaladáskor – a kerek által okozott közvetlen ellenállást is beleértve –, annál kevesebb energiára lesz szüksége a mozgáshoz. Kopásállóság: A Hold déli sarkán található homok igen csekély eróziónak van kitéve, ami azt jelenti, hogy nagyon agresszíven koptatja a vele kapcsolatba kerülő felületeket. Ahhoz, hogy 10 év alatt több mint 10 000 kilométert tudjon megtenni, és helytálljon minden terepen, beleértve a homokot, a sziklákat és krátereket, a holdjáró kerekeit különösen ellenálló anyagból kell készíteni, amely a környezeti viszonyoktól függetlenül megőrzi tulajdonságait. Klíma: A tudósok remélik, hogy jég formájában vizet találnak majd olyan helyeken, ahol a hőmérséklet mínusz 250 fokra is zuhanhat, de más területeken, ahol a jármű áthalad, akár plusz 100 fokra is felmehet. Ilyen viszonyok nem léteznek a Földön, és – összetételüknek és deformálódási képességüknek köszönhetően – csak kivételes anyagok élhetik túl a megpróbáltatásokat. A Francia-középhegység vulkánjai helyettesítik a Holdat Bár a korábbi küldetések eredményeként elérhetőek holdkőzetminták, a Michelin szakértői elsősorban tudományos publikációkból tájékozódnak. Ezek tanulmányozása során jöttek rá, hogy Franciaország vulkanikus Auvergne régiója – nem messze a cég clermont-ferrand-i központjából a Francia-középhegységben – mutat bizonyos hasonlóságokat a Hold talajával, így ideális tesztelési célokra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Szegedi egyetemisták győztek a szlovák rakétaépítő versenyen

2024.06.20.
Az SZTE Mérnöki Karán megalakult csapatot 2024 márciusában hívták meg a Svidnikben megrendezett nemzetközi rakétaépítő megmérettetésre. A verseny célja a május végén felbocsátott rakéta szoftver- és elektronikai egységeinek tesztelése volt, így hasznos terhet nem vitt magával. Idén márciusban Baján bocsátották fel a rakétájukat, ezután még csaknem másfél hónapja volt felkészülni a versenyre az SZTE Skywalkers-nek. A csapatról decemberben itt írtunk. Tatai Ákostól, a csapat vezetőjétől megtudtuk, a bajai tapasztalatok birtokában rögtön munkához is láttak, hogy a legjobbat hozzák ki a következő rakétamodellből. A 2022 őszén megalakult rakétafejlesztő csapat azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse és megszerettesse az egyetemistákkal a rakétafejlesztés művészetét, rejtelmeit. Ezen kezdeményezésnek hála az SZTE immár lassan két éve azon magyarországi egyetemek közé tartozik, ahol rakétafejlesztés zajlik. Az összeszokott, számos szakterületet felölelő csapat kapitánya úgy véli, hogy felkészülésük a szlovákiai versenyre nyugodt, de tempós volt. A jó időgazdálkodásuknak köszönhetően időben elkészült rakétájuk minden eleme, így Svidnikbe már egy kész, csupán összeszerelést igénylő rakétával érkeztek. A szegedi résztvevők szerint a verseny hangulata remek volt. A csapat büszke lehet, hiszen nem csak sikeres felbocsátásnak és landolásnak lehettek a részesei, hanem Sierra II. modelljük a győzelemig repítette őket. A rakétafejlesztő Skywalkers-esek úgy vélik, hogy a versenyen résztvevő csapatok és szervezők egyaránt nagyon kedvesek, segítőkészek és kíváncsiak voltak munkájukkal kapcsolatban. A szlovákiai Big Rocket Cup-ra készített Sierra II. modell 272 méter csúcsmagasságot tudott elérni, gyorsulása meghaladta az 5G-t. Tatai Ákos, az SZTE Mérnöki Karának mechatronikai mérnök hallgatója elmondta, hogy az SZTE Skywalkers következő nagy megmérettetése Lengyelországban lesz, ahová már a Sierra sorozat végső darabjával, a Sierra III-mal készülnek. Az új prototípus adatai azonban még titkosak. Az SZTE csapatának felkészítője, Pappné Dr. Sziládi Katalin, a Mérnöki Kar főiskolai docense a szlovákiai siker kapcsán rendkívül büszke hallgatóira, hiszen végig követte és koordinálta azt a lassan kétéves munkát, amit a fiatalok idejüket, energiájukat nem sajnálva elvégeztek. Mivel a rakétafejlesztés rengeteg kitartást igényel, örül annak is, hogy az SZTE Skywalkers csapata képes tanulni a hibáiból, felállni kudarcaiból, hogy a következő megmérettetésekre még jobb rakétákat készítsen. - Végre siker koronázta a csapat hihetetlen munkáját, büszke vagyok rátok! Bevallom kicsordult a könnyem. Ezt érzést csak az tudja, aki már átélte, milyen az mikor hónapokig dolgozol egy projekten és az egy pillanat alatt “elfüstöl”… majd felállsz és újrakezded. Átéltük azt mikor egymást kellett összeszedni és újrakezdeni. Fantasztikusak vagytok, köszönöm, hogy együtt dolgozhatok veletek! Köszönöm a kollégák segítségét is, akik ha kell a csapat rendelkezésére állnak (SZTE Mérnöki Kar), valamint a CSIHA Innovációs és Technológiai Zrt. támogatását – fogalmazott Pappné Dr. Sziládi Katalin. A képre kattintva megnézhet egy videót a rakétás csapatról – A kutatási szintű cél a 70 kilométeres magasságot elérni és ott dolgozni. Kineveljük a hallgatókat, akiket érdekel, azok itt maradnak velünk, folytatják a munkát és közben reméljük, hogy sikerül más kutatókat, illetve szakembereket is bevonni a csapatba. Szükséges lesz anyagi támogatást is behozni mellé, ahogy lépésről lépésre haladunk előre. A végcél legkésőbb 10 év múlva teljesül, úgy hogy abban már vannak kutatási eredményeink is, de addig is minden versenyen szeretnénk elindulni – összegez Sziládi Katalin. Az SZTE Skywalkers ötlete 5 elkötelezett és motivált ifjú fejében fogant meg, mára pedig már több mint 30 tagúra nőtte ki magát a csapat. Amelybe folyamatosan várják a különböző szakterületről érkezőket, hogy többen legyenek, illetve kövessék a természetes fluktuációt, a végzős halggatók elköszönését. Legutóbb február végi határidővel hirdettek „tagtoborzót”, a lényeg az volt, hogy a motivált hallgatókat érdekelje a suborbitális rakéták működése, tervezése és elkészítése.  

Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a CATL Debrecen

2024.06.20.
Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és Jason Chen, a CATL európai operációért felelős ügyvezető igazgatója A megállapodásnak köszönhetően az egyetemen végzett műszaki és mérnök szakemberek előtt új karrierlehetőségek nyílnak meg az akkumulátor- és járműiparban. A szerződés számos szakterületre kiterjed, így a CATL a műszaki föld- és környezettudományok, valamint a gépészmérnöki és informatikai területen is hozzájárul az ME képzéseihez. A közlemény szerint a megállapodás ünnepélyes aláírásakor Jason Chen, a CATL európai operációért felelős ügyvezető igazgatója azt mondta: a vállalat célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon az európai közlekedés fenntarthatóvá válásához, a magyarországi üzemek működtetésében pedig számítanak a magyar tehetségekre. Az ME célkitűzése a sajtóanyag szerint az, hogy a régióban, Magyarországon és a nemzetközi felsőoktatás térképén meghatározó, a következő évtizedek munkaerőpiaci igényeit kielégítő oktató- és kutatóegyetemként működjön. Az együttműködés aláírásán Horváth Zita, az ME rektora úgy fogalmazott, az egyetemnek „nemcsak a felsőoktatási szférában kell versenyeznie, hanem az ipari és vállalati közös kutatások elnyeréséért is”. A tájékoztatás szerint a 2011-ben alakult Contemporary Amerex Technology Co. Ltd. (CATL) 37 százalékos globális piaci részesedésével a világ egyik legfontosabb akkumulátoripari szereplője. A cég 13 gyártóbázissal, 6 kutatási-fejlesztési központtal rendelkezik és 4 gyára már a szén-dioxid-semleges minősítést is elnyerte. Mint írták, a CATL Debrecenben épülő gyára hamarosan a kelet-magyarországi régió egyik legnagyobb munkáltatója lesz, és mivel a cég hosszú távra kötelezte el magát Magyarország mellett, kulcsfontosságúnak tartja, hogy részt vegyen a munkaerőképzésben és támogassa az oktatási intézményeket.

Rendőrautóként is bizonyíthat a Tesla Cybertruck

2024.06.20.
Fogadást lehetett volna kötni rá, hogy a 2023 végi sorozatgyártás beindulását követően mennyi idő fog eltelni, amíg egy Tesla Cybertruck is beparkol a dubaji rendőrség luxusjárgányok számára fenntartott garázsába a Bugatti Veyron, a Lamborghini Urus, a Lamborghini Aventador, az Audi R8 Coupe V10, az Audi Rs e-tron GT, a BMW i8, a Bentley Continental GT, a McLaren MP4-12C, az Aston Martin One-77, a Mercedes-AMG GT63 S, a Maserati GranTurismo, a Chevrolet Camaro SS, a Ford Mustang Roush és a Lexus RCF mellé. Öt évvel ezelőtt világszerte meghökkenést keltett, amikor az áramvonalas villanyautókkal népszerűvé vált Tesla a szögletes tankkal előrukkolt. Másfél méteres ablaktörlőjével, 5,7 m-es hosszával és 3,1 tonnás önsúlyával a Cybertruck inkább tekinthető furgonnak, mint városi terepjárónak, de a státuszszimbólummá vált márka és a feltűnő kinézet összhatása sikerre ítélte, és az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városának vezetése is előre lefoglalt egyet, természetesen a rendőrség számára. Sose csináltak titkot abból, hogy a szolgálati járművekké alakított luxusjárgányokat nem azért tartják, hogy bűnözőket üldözzenek velük, hanem azért, hogy a polgárokkal kapcsolatot teremtsenek, és persze az idegenforgalmi jelentőségük sem elhanyagolható. Még telefonos szolgálatot is létesítettek, ahol azt lehet megérdeklődni, adott napon mikor és hol parkol majd a Ferrari, a Lambo vagy a Cybertruck, amelyekbe bele is lehet ülni a gyerekek és az apukák örömére. Ezzel szinte egy időben mutatta be az amerikai UP.FIT az Egyesült Államok rendőrségei számára átalakított szolgálati Cybertruckot, amelynek módosításait és felszereltségét rendőrségi szakemberekkel együttműködve tervezték. Az 544 km-es hatótávra vonatkozó adat alapján a kétmotoros változatot vették alapul, és természetesen az ablakok is golyóállók, akárcsak az acélkarosszéria. Sajtóértesülés szerint több amerikai rendvédelmi szerv is jelezte, rendelnének belőle, és valószínűleg Los Angeles rendőrségéhez érkezik az első, vélhetően az év vége felé. A biztonság és a strapabíróság mellett a Next-Gen Patrol további előnye, hogy hangtalanul lehet vele közlekedni, de 13,2 m-es fordulóköre miatt a kisutcázás nem az erőssége. (Police.hu - Zsaru Magazin) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója