Békülne az európai lízing cégekkel a Tesla

2024.05.31.
Körülbelül egy éve a csapból is az folyt, hogy a Tesla váratlanul drasztikus árcsökkentésbe kezdett autóin, méghozzá egymás után többször is, ezzel nehéz, vagy inkább lehetetlen helyzetbe hozva a versenytársait. Mindezt azért tudták megtenni, mert sokat javult a gyártósoraik kapacitása és hatékonysága. Ezzel ideiglenesen újra versenyhelyzetbe kerültek a betörő kínai versenytársakkal szemben, és valamelyest lekezelték a csökkenő keresletet a villanyautók iránt Európában. Ugyanakkor a folyamatos árcsökkentést nem tett jót a Tesla autóinak maradványértékének, amit érthetően nem igazán értékeltek a flottaautós és autóbérlős cégek. Úgyhogy a Tesla most igyekszik visszaállítani a lízingcégek bizalmát nem hivatalos árkedvezményekkel, ha raktárkészletről választanak, illetve igyekeznek megoldani a régóta fennálló hosszú szervíz várakozási időket és a rendeléssel kapcsolatos panaszokat is. A Reuters megszólaltatta Európa kilenc legnagyobb lízingkezelőjét és autóbérlőjét, illetve egy tucat céges flottakezelő managert, akik mind arról nyilatkoztak, hogy a Tesla évek óta ignorálta ezeket a problémákat, ezzel pedig rohamosan csökkent flottájuk értéke. A brüsszeli bázisú Leaseurope szerint a Teslák értéke olyan gyorsan degradálódik, hogy nem biztosak benne, hogy a beígért kedvezmények elegendőek bizonyulnak majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bizarr balesttel és teljes útzárral kezdődött a nap, mentők a helyszínen

2024.05.31.
Oldalával az árokba borult egy gépkocsi az Uraiújfalut és Vasegerszeget összekötő út 3-as kilométerszelvényénél - írta péntek reggel 6 óra után néhány perccel a katasztrófavédelem honlapja. A vezető nem tudta elhagyni járművét, a répcelaki önkormányzati tűzoltók orrfűrész segítségével szabadították ki, majd átadták a mentőknek. A hatósági beavatkozás idejére lezárták az érintett útszakaszt. Máshol is kell számítani fennakadásra, a forgalom lassulásásra. Lezárták az M3-as autópályán, a Budapestre vezető oldalon a Szilas pihenőt a sztráda irányából. A 12-es és a 13-as km között a forgalmat a belső sávra terelik. A pihenőhely továbbra is üzemel, ugyanis az M0-s autóútra áttérve, a Rákospalota-Fót csomóponton keresztül megközelíthető. Az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, Bátaszék és Véménd között, az "A" jelű alagutat munkavégzés miatt lezárták. A 166-os és 167-es km között a forgalmat átterelik a szemközti oldalra, ahol irányonként egy-egy sáv járható. Dunaújváros térségében, burkolatfelújítási munkák miatt, új terelést építettek ki, lezárták a külső és a leállósávot a Budapest felé vezető oldalon. A 67-es km-nél a Dunaújváros-Észak csomópontot is lezárták a főváros irányába. A terelőútra táblák hívják fel a figyelmet! A magyar-szlovén határszakaszon, Vas vármegyében, a Kétvölgy és Szentgotthárd közötti összekötőutat utat (7458-as jelű út) a szlovén határátkelőnél lezárták, a határátkeléshez Felsőszölnök felől lehet kerülni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Két megyére narancssárga riasztást is kiadtak a zivatarok miatt péntekre

2024.05.31.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Baranya és Somogy vármegyében pénteken hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt a két érintett vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki, az ország többi részére zivatar veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, ott elsősorban a villámlás jelent veszélyforrást, emellett eseteként szélerősödés, jégeső is előfordulhat. Az előrejelzés szerint péntekre virradóra délnyugat felől egy csapadékzóna érkezik, amelynek előterében, illetve a csapadékzónába ágyazva zivatarokra kell számítani, környezetükben - kiemelten a Dunától keletre - viharos, óránkénti 60-80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív, 15-25 milliméter közötti csapadékhullás is előfordulhat. Átmeneti szünetet követően pénteken a késő délutáni óráktól egy hidegfronthoz kapcsolódóan újabb hullámban érkezhetnek zivatarok, köztük heves zivatarok is, utóbbiakhoz viharos, óránkénti 70-90 kilométeres széllökés, jégeső és felhőszakadás is társulhat. Zivatarokra, intenzívebb zivatarokra - fokozatosan északkelet felé haladva - a késő esti órákban is számítani kell. Fogadja meg a rendőrség zivataros baleset-megelőzési tanácsait:     Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!     A kormányt fogja stabilan, két kézzel!     Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!     Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Podcast - Mit kapunk ma itthon 1 millió forintért a használt piacon?

2024.05.30.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.          

Dobogóra álltak Diósgyőrben Velenczeiék

2024.05.30.
Rövid teszttel, nagy reményekkel vágott neki a Velenczei Ádám - Vánsza Zsolt páros a II.HELL Diósgyőr Rally-nak. Ezek a gyorsasági szakaszok nem voltak ismeretlenek Ádám számára, a változatosnak beharangozott időjárás nehezíthette meg a csapatok dolgát. „Sajnos egyből az elején elrontottuk a gumizást” - vallotta be a pilóta. „Azt gondoltam, hogy sokkal sarasabb lesz az első szakasz. Nem azzal a gumival kellett volna kimennünk… Próbáltunk más taktikát választani, mint a többiek, és ennek ittuk meg a levét.” Negyedik helyen álltak az első kör után és ez nem változott annak ellenére sem, hogy a folytatásban nyerni tudtak két szakaszt. „Ez a két gyors nagyon jól sikerült, pedig az egyiken még meg is forogtunk. A hátrányunkból nem sokat tudtunk faragni, így igazából vasárnapra már csak az volt a cél, hogy felérjünk a dobogó harmadik fokára.” Ez sikerült, végül a harmadik helyen végzett a Diósgyőr Rally-n a Velenczei – Vánsza duó. „Vasárnap már kicsit légüres térben, kalandmentesen autóztunk, vigyáztunk a technikára, nem feszítettük, hiszen akkora volt a távolság, amit behozni már nem lehetett. Az autó karcmentesen ért célba, a csapat tökéletes munkát végzett.” Ahogy mindenkinek, így Ádáméknak is újdonság volt a sebtében bemutatott új lassító megoldás, amivel a futam előtt szembesültek. ”Húsz évig tudunk egyfajta lassítóval menni, most a verseny előtti eligazításon mondták el, hogy milyen lesz az új terelő. Itt még arról volt szó, hogy az újdonság miatt nem jár érte büntetés, aztán végül az első helyet is ez döntötte el... Nem érzem, hogy egyértelmű lenne a szabály a büntetésre és ez így nagyon rossz; míg mi a tizedmásodpercekért kockáztatunk, utána pedig egy szubjektív, nem ellenőrizhető döntéssel kaphatunk 10 másodperces büntetéseket… Szerintem ezt át kell gondolni, mert nem jó irányba ’terelik’ így a dolgokat...” A következő bajnoki futam az 57. Mecsek Rally, amely június 13-15 között kerül megrendezésre. „Bízok benne, hogy a Pécsen jobban fogunk szerepelni, szeretem azokat a pályákat!” – búcsúzott Velenczei Ádám.  

Cseresznyés gumifüst illatú parfüm a Nissantól

2024.05.30.
Van néhány illat, ami érzékenyen érinti meg az egyszeri autó rajongó lelkét, legyen az a benzin, a motorolaj vagy éppen a gumifüst illata, noha ezeket nem mindenki szereti. A híres japán Sakurát, azaz a cseresznyevirágzás időszakát viszont mindenki imádja, úgyhogy a Nissan úgy döntött, hogy a Formula-E első Shanghai Nagydíjára létrehoznak egy nagyon különleges parfümöt, ami vegyíti a gumifüst illatát a cseresznyevirágzás illatával. Igazából mindkét illat kellemes önállóan, így könnyen lehet, hogy együtt is működnek. Noha elsőre komolytalannak tűnik a dolog, a Nissan tuningcége, a Nismo, úgy tűnik, hogy nagyon is komolyan gondolja. Még egy híres shanghai-i parfömőrt is felkértek, hogy elkészítse az erősen limitált darabszámban készülő, Smell My Dust nevű illatot, amihez igazi Formula-E slick gumi reszeléket is felhasznált. „A Nissan Formula E csapatának új illata egyesíti a Sakura, az autóinkon is megjelenített virágok tónusait, és a Nissan e-4ORCE 04 versenyautónk abroncsainak maradványait, hogy egy igazán különleges kombinációt alkossanak.” – tette hozzá a Nissan. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ingyenes családi programok a HUMDA Zöld Életre Valók roadshow dunaújvárosi állomásán

2024.05.30.
A Dunaújvárosi Egyetem A és P épülete közötti parkolóban csütörtöktől szombatig várják a szervezők az érdeklődőket óvodás kortól egészen az idős korosztályig. A HUMDA Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow küldetése az ismeretterjesztés a hidrogén-technológiáról, az energiatárolásról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működéséről, illetve környezeti vonatkozásairól. – A Dunaújvárosi Egyetem komoly anyagtudományi ismeretet gyűjtött össze az elmúlt évtizedetekben, ennek kulcsszerepe lesz a jövő technológiai megoldásainak kidolgozásában. Ezért is bízunk abban, hogy olyan új kutatásfejlesztési irányokat nyithat meg a mai, Zöld Életre Valók workshop, amely összekapcsolódik a Dunaújvárosi Egyetem munkájával és az itt felhalmozott anyagtudományi ismeretek hasznosításának lehetőségeit jobban megismerhetjük – emelte ki Dr. Pázmán Judit, a Dunaújvárosi Egyetem tudományos és kutatási rektorhelyettese a szakmai workshopon elhangzott köszöntőjében. – Dunaújváros a nehéziparról ismert és bízunk benne, hogy néhány éven belül már high-tech nehézipar lesz a városban, amelyhez a HUMDA partnersége elengedhetetlen. Elkötelezettek vagyunk a zöld technológiák területén, mi is úgy tervezzük a jövőnket, hogy zöld, elektromos meghajtású autóbuszok közlekedhetnek itt a városban. A HUMDA-val emellett számos más programot is tervezünk, például közös közlekedésbiztonsági eseményeket – mutatott rá, Magyar András, polgármester jelölt köszöntőbeszédében. – A zöld és élhető Magyarországnak része, ha a 21. századi megoldásokat alkalmazva fenntarthatóan közlekedünk és élünk a mindennapjainkban. Hazánk kormánya elkötelezett, hogy a század közepére klímasemlegessé váljon az ország, ami jelentős beruházást igényel a zöld energetikában. Évente a nemzeti jövedelem 2-3 százalékát kell az átállásra fordítani, aminek kulcsterülete a villamosenergia-szektor zöldítése. Tiszta megoldásokkal kell kiváltani azokat az energiahordozókat, amelyek a legtöbb problémát okozzák kibocsátási szempontból. 2050 körül belső égésű motorral szerelt autókat talán csak a múzeumokban láthatunk majd. Ahhoz, hogy nagy mennyiségben tudjuk zöld villamosenergiát használni a jövőben kulcsfontoságú az energiatárolás, amelyen belül a modern akkumulátortechnológia megkerülhetetlen. Hazánk jó úton jár, a tervek szerint 2030-ra a második legnagyobb akkumulátoripari központtá válhatunk Európában – hangoztatta Dr. Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség Ügyvezetője, az Energia21 képviselője előadásában. – Az energetikai átállás alapján fontos, hogy óvjuk a környezetünket, amit a megújuló energiák alkalmazásával tudunk megtenni. Az akkumulátorok, ma már a hétköznapjainkhoz tartoznak, a mobiltelefonoktól kezdve számos olyan ezközt használunk nap, mint nap, amelyekben akkumulátor található. A zalaegerszegi kompetencia-központban teszteljük a modern eszközöket és azt tudjuk biztosítani, hogy ha azokat jól használjuk, akkor egy tiszta és kényelmes környezetet biztosíthatnak számunkra. A központ várhatóan jövő év végére készül el – tette hozzá Dr Weltsch Zoltán, egyetemi docens előadása a ZalaZONE Akkumulátor Kompetencia Központ képviseletében. – Változás és fejlődés ott elérhető el, ahol a modern gondolatok befogadására felkészültek, Dunaújváros egy ilyen hely. A fenntartható világban nagyon izgalmas kihívások várnak ránk. A karbonsemlegesség akkor érhető el, ha az üzletileg is kivitelezhető, ehhez jó technológiai megoldások kellenek. A HUMDA hisz benne, hogy a zöldenergia a jövő és azt a mindennapjaink részéve tudjuk tenni. A mobilitást nem önmagában kell nézni, hanem egy komplex rendszer részeként kell vizsgálni, mi ebben az egész rendszerben keressük a jó megoldásokat. Ezért is indítottuk el a hidrogén üzemanyagcellás autóbuszok országos roadshowját. Minden helyi karbonsemleges megoldás egyben globális megoldás is – mondta Dr. Mészáros Virág, a HUMDA vezérigazgatójának záróbeszédében. A roadshown a technológiai bemutatók mellett az érdeklődők többek között gokartszlalomban tehetik próbára tudásukat. A HUMDA közkedvelt Road Safety közlekedésbiztonsági programjának a tudatos közlekedővé formálás a célja. Ezek mellett az egész családot elektromos busz és e-autó kiállítás is várja, valamint e-rollereket is ki lehet próbálni Dunaújvárosban. Egy VR-szemüvegen számos, a zöld mobilitáshoz kapcsolódó virtuális „kiállítást” lehet megnézni, az energiatárolási megoldások iránt érdeklődők pedig egy interaktív falon találhatnak meg minden lényeges információt a korszerű technológiákról. A roadshow-hoz kapcsolódó programok szerdától péntekig tartanak nyitva. Az országjárás következő, záró helyszíne Budapest lesz. További információkat a roadshow honlapján, a zoldeletrevalok.hu oldalon, valamint a HUMDA felületein lehet találni.    

Engedély nélkül repült az a helikopter, amely lezuhant a Tátrában

2024.05.30.
Ez a gép ugyanaz a gép, amellyel Filip Kuffa államtitkárt vitte a Kis-Fátrába. Kuffa ezúttal nem volt a fedélzeten – írja a Denník N. Azok a szemtanúk, akik látták, hogy a helikopter lezuhant a menedékház közelében, az ő elmondásuk szerint a pilóta megpróbálta a gépet a menedékház melletti helikopter-leszállóra irányítani. A Hunfalvy-hágónál egyébként hivatalosan csak június 1-jén nyílik meg, a téli szezonzárás. A szezonra való felkészülés már folyamatban van a helyszínen. Ebben az évben egy új kinti WC építése is szerepelt. Az eredeti latrinát 2023 őszén egy szélvihar tönkretette. Viktor Beránek, az egyik ott nyaraló szerint éppen az új vécé építését ünnepelték, amikor észrevették a helikoptert. „Nem voltak jók a repülési körülmények, sejtettem, hogy baj lesz” – mondta Beránek. A helikopter egy kis hómezőre esett, Beránek szerint ez volt a fedélzeten lévők nagy szerencséje. “Ha nekiütköztek volna a szikláknak, rosszabbul is végződhetett volna a történet.” Így történt a baleset A helikopterbaleset szombaton 19:00 és 19:15 között történt. Ekkor több szemtanú is ott volt a helyszínen. Elmondásuk szerint a helikopter a baleset előtt legalább egyszer átrepült a menedékház felett, és megpróbált leszállni a helikopter-leszállóra, amely a házikó közelében található. A gépen láthatóan problémák voltak. Amikor a pilóta nem érte el a szükséges magasságot, a gép jobbra fordult egy lejtős hómezőre, ahol borulni kezdett, és a légcsavarlapátok megkavarták a havat. A szemtanúk szerint a legénység tagjai később technikai problémákról beszéltek.    

Fókuszban a világűr: a Széchenyi-egyetemen tartották a távközlési világnap országos konferenciáját

2024.05.30.
A távközlési világnapot 1968 óta ünneplik május 17-én, tisztelegve a Nemzetközi Távközlési Egyesület létrehozásáról szóló alapító okmány 1865-ös aláírásáról. A dokumentumot 20 ország képviselői látták el kézjegyükkel, köztük Magyarország is. A jeles napról évről évre megemlékeznek a hazai távközlési intézmények, vállalatok és oktatási központok, az ünnepség helyszíne pedig hagyományosan a győri Széchenyi István Egyetem. Hagyományosan a májusi ünnepségen adják át a szakma legjobbjait elismerő dr. Magyari Endre-díjakat és a TDK-n távközlési témában kiemelkedően teljesített hallgatók NMHH különdíjait. (Fotó: Dudás Máté)   Az idén 15. alkalommal megtartott országos konferencián az intézmény nevében prof. dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: hálás azért, hogy a győri egyetem adhatja az évente megrendezett távközlési tudástranszfer helyszínét, ahol a legújabb technológiák, a globális trendek, a fogyasztói érdekek és a szabályozási háttér változásainak megismerése a fő cél. „Intézményünk 1968 óta veszi ki a részét a távközlés oktatásából, azóta több szakember-generáció végzett már nálunk. Jelenleg az alapképzés keretein belül infokommunikációs specializáción lehet itt tanulni, ami mögött jelentős laborháttér áll az NMHH támogatásával. A villamosmérnöki mesterszakunkon szintén tervezzük infokommunikációs szakirány kifejlesztését” – fejtette ki. Az eseményen tiszteletét tette Karina Cessy, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union, ITU) rádiókommunikációs bizottságának mérnöke. A szakember köszöntőjében tolmácsolta            Mario Maniewicz, az egyesület elnökének szavait, és kiemelte: a világnap remek alkalom, hogy elgondolkodjunk az infokommunikációs technológiák gazdaságra, társadalomra és egyénekre gyakorolt hatásán. „A magyar ünnepség témája – az űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás – rámutat arra, hogy a világűr megismerése milyen fontos témája a modern világnak. A műholdak ma már nemcsak a klasszikus telekommunikációs területeken nyújtanak szolgálatot, hanem hasznukat vesszük például a mezőgazdaság, a bankszektor és a közlekedés terén is” – fogalmazott. A konferencián szakmai köszöntőbeszédet mondott dr. Lapsánszky András, az NMHH hírközlési elnökhelyettese, a Széchenyi-egyetem jogi karának tanszékvezetője. Kiemelte: a világnap lehetőséget ad egy olyan szakmai értekezésre, ami a hírközlés legaktuálisabb kérdéseit tárja fel. Ilyen az adat iránti igény megnövekedése, a kiberbiztonság, valamint az űrtávközlés. „Az utóbbi szerepe jelentősen felértékelődött az elmúlt évtizedben, hiszen a társadalom hatalmas igényt támaszt a hírközléssel szemben, amelyet a földi hálózatok már nem tudnak kiszolgálni. Segítségül kell tehát hívni a műholdas hálózatokat és szolgáltatásokat” – jelentette ki. Az ünnepségen kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is. Az elismeréseket idén Dr. Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa és Petres István, az NMHH pécsi hatósági irodájának vezetője vehették át. Az esemény keretein belül adták át az NMHH különdíjait azoknak a fiataloknak, akik az idei Tudományos Diákköri Konferencián (TDK) hírközlési témában nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. A kitüntetést a Széchenyi István Egyetem öt hallgatója, Cazco Arguello Katherine Alexandra, Tóth Máté Péter, Szűcs Ágoston Koppány, Eredits Dániel Norbert és Kosák Melinda vehették át.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója