- Új technológiát fejlesztett ki a salgótarjáni Salgglas Zrt., így mélyhajlatú és a felület szabad formázásával készülő autó- és kabinüvegek gyártásával növelheti kapacitását - közölte a cég kedden az MTI-vel.
A Bosch 100 százalékra kívánja emelni a ZF Lenksysteme GmbH (ZFLS) cégben meglévő tulajdoni hányadát. Az erre vonatkozó megállapodást 2014. szeptember 15-én írta alá a Robert Bosch GmbH és a ZF Friedrichshafen AG.
Az Allison Transmission eddigi legszélesebb termékválasztékát fogja bemutatni az IAA Európai Haszongépjármű kiállításon szeptember 25 – október 2. között Hannoverben. Bemutatásra kerülnek a 1000/2000 SeriesTM modellek, melyek kishaszon-gépjárművek számára készülnek, a 3000 SeriesTM és 4000...
A HI-LEX Hungary Kft. közel 490 millió forintos összköltségű beruházásban építette ki a gépkocsik ablakemelő rendszeréhez és váltókábel gyártásához szükséges kapacitását; a nyugat-nógrádi város ipari parkjában működő cég a kapacitásbővítéssel 29 új munkahelyet is teremtett.
- Új típusú, a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat is teljesítő turbófeltöltő ház fejlesztése fejeződött be Felsőzsolcán, a Sicta Kft. gyárában precíziós öntéssel készül a világújdonságnak számító alkatrész, amelyből öt év alatt 58 ezer darabot gyártanak majd a tervek szerint - közölte a...
Mintegy 800 millió forintos beruházással új elektronikai gyártócsarnokot épített Mezőtúron a RAFI Hungária Kft., amellyel 40 új munkahelyet teremtettek.
A magyar gazdaság túljutott a holtponton és egyértelmű fejlődési pályára állt - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön a Hantech Zrt. csornai telephelyén, amelyet hetvenötmillió forintból korszerűsítettek.
– Új üzemcsarnok építésével bővíti nyírbátori repülőgép-alkatrészgyárát a német Diehl Csoport – közölte Balla Jánosné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város polgármestere hétfőn az MTI-vel.
Bővítette beszállítói körét, s immár a Volkswagennek is szállít alkatrészeket a téglási HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. - közölte az autóipari alkatrészeket gyártó vállalkozás vezérigazgató-helyettese pénteken az MTI-vel.
Mintegy 180 millió forintból bővítette üzemcsarnokát az Elcometal Kft., a beruházáshoz a csavar- és kötőelemgyártással foglalkozó cég 61 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a cég szerdán az MTI-vel.