2018.02.18.

A Skoda Auto a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatja be a Skoda Kodiaq SUV-modell csúcsváltozatát, a gyár alapítóiról (Václav Laurin és Václav Klement) elnevezett L&K kivitelt.

2018.02.18.

- Európai forgalmának növekedését várja az idén a japán Suzuki Motor autógyár, elsősorban a SUV modellek sikerétől. A Suzuki az idén 280 ezer autót tervez értékesíteni Európában Oroszországot és Törökországot is beleértve, 10 ezerrel többet, mint tavaly - jelentette ki Milánóban Szuzuki Tosihiró...

2018.02.17.

A legnagyobb létszámú hazai quattro flotta tesztvezetését biztosította február elején a Porsche Hungária Eplényben - 20 modell közül választhatott a nagyérdemű. És volt egy ráadás is, igaz, csak a jobb egyben.

2018.02.16.

Sokan mondják, hogy sportos nemzet a magyar. Vízipólóban negyedikek, jéghokiban a tizenkilencedikek vagyunk, fociban pedig az ötvennegyedik helyen tanyázunk. Autógyártásban sem kell szégyenkeznünk, a rangsorban az előkelő 22. hely a miénk.

2018.02.16.

Megállapodást kötött a Scania és a Northvolt nehézhaszonjárművekhez alkalmazható akkumulátorcellás technológia fejlesztésére és kereskedelmi forgalomba hozására. A Scania bejelentette, hogy tízmillió eurót ruház be az együttműködésbe, hogy elősegítse a további fejlesztéseket és támogassa a...

2018.02.16.

A versenypályákon aratott győzelmek legendái szinte kivétel nélkül egy olyan megbízható, kirobbanó teljesítményű erőforrással kezdődnek, amely késlekedés és megtorpanás nélkül képes végsebességig gyorsítani a legkiforrottabb technikát. A vadonatúj BMW M8 GTE versenyautóról szóló fejezetben a BMW...

2018.02.16.

- Eladásainak tíz százalékos növekedésével történetének a legeredményesebb januárját tudhatja maga mögött a Volkswagen konszern.

2018.02.16.

- Valószínű, hogy több tízmillió éven át az űrben marad Elon Musk amerikai üzletember sportautója, mielőtt rázuhan a Földre vagy a Vénuszra - következtettek kanadai és cseh kutatók. A Space X vállalat február 7-én bocsátotta fel új óriásűrhajóját, a Falcon Heavyt a floridai Cape Canaveralról,...

2018.02.16.

A Peugeot 2018 első félévében is folytatja technológiai offenzíváját, mostantól az összes PureTech 130 S&S, illetve BlueHDi 130 S&S motorral szerelt új PEUGEOT 308 modellhez rendelkezésre áll az új 8 fokozatú automata sebességváltó (EAT8).

2018.02.15.

A világ egyik legnagyobb jelentőségű flottakezelői folyóirata megválasztotta az év legkiválóbb új termékeit és szolgáltatásait. A technológiai innovációért járó díjat a Toyota-csoport zsebelhette be.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....