2016.02.16.

Döbbenetes eredménnyel zárult az a felmérés, amelyet most tettek közzé. A vizsgálatban az autósok telefonhasználatára voltak kíváncsiak vezetés közben. Telefonálunk, SMS-t olvasunk és írunk, sőt, e-maillozgatunk is.

2016.02.08.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 93 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 31 súlyos és 62 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu. A rendőrség honlapja korábban mindig kitért a halálos áldozatokra. Most nem, ezek szerint ezen a hétvégén nem volt...

2016.02.08.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a közlekedési balesetek megelőzése és az ittas vezetés visszaszorítása érdekében akciót szervezett 2016. február 5-én délelőtt Győrben. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítottak a szeszesital, valamint a vezetési képességre hátrányosan ható szerek...

2016.02.02.

2014-ben 290 baleset történt annak következtében, hogy a sofőr elaludt a volánnál. Ez a statisztikai adat egy új jogszabályt is életre hívott: 2016-től alvásteszten is meg kell felelnünk, hogy jogosítványhoz jussunk. A volán mögötti álmosság komoly veszélyt jelent, hiszen reflexeink olyan...

2016.01.23.

Láthatósági mellényben tízszer nagyobb távolságról is észre lehet venni a gyalogosokat, kerékpárosokat éjszaka.

2016.01.12.

A veszélyes forgalmi helyzetek nagy része elkerülhető lenne pár, sokak által elhanyagolt szabály megfogadásával. A Generali a Biztonságért Alapítvány összegyűjtötte, miket érdemes megfogadnunk egy biztonságos és balesetmentes új évért.

2016.01.02.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 32 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 7 súlyos és 25 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu

2015.12.29.

Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság szerint évről évre egyre többen használnak téli gumit, ugyanakkor évek óta nem volt olyan mennyiségű hó, hogy az embereket jobban kényszerítse a speciális gumiabroncs használatára.

2015.12.27.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársai a jogsértések megelőzése érdekében december 23-án közúti ellenőrzést tartottak a rendőrkapitányság illetékességi területén - írja a police.hu

2015.12.24.

Nem várható fehér Karácsony, de a hajnali fagyokra fel kell készülni a közlekedésben. Azoknak, aki ideáig elodázták a járművek téliesítését, most már ideje beszerezniük a téli kellékeket, és tudatosan változtatniuk a nyáron rutinná vált vezetési technikáján. A hungaroringi tanpálya vezető...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..