Magyarország autótükör-gyártó nagyhatalom

2014.02.03.
Szerző: Boros JenőRobbanás szerű fejlődésen megy át az autók visszapillantó tükre, mely a hátralátás mellett térképek megjelenítésére és még sok más funkcióra is alkalmas, de már nem sokáig, mert hamarosan kamerák és monitorok váltják fel. A világon évente készülő minden kilencedik személyautóra magyar gyártmányú tükör kerül, ami évente hétmillió pár külső visszapillantót jelent. A folyamatosan fejlődő ágazat bázisa lett Magyarország, ahol több telephelyet működtet az Az SMR Hungary. A cég vezérigazgatója, Tibori Pál-Levente szerint a fejlődést jelzi, hogy árbevételük idén eléri a 320 millió Eurót, ami a 2011-es érték kétszerese, ennek is köszönhető, hogy az 1993-ban alapított cég foglalkoztatottjainak száma 2009-ben még 965 volt, tavaly már meghaladta az 1600-at, az értékesítés nettó árbevétele pedig a 81 milliárd forintot. Arra a kérdésre, hogy milyen lesz a jövő tökre, a szakember elmondta, hogy sorozatgyártású autókban a kamera technológia megjelenése csak idő kérdése, ennek két változata lehetséges: az egyik az A-oszlopba épített TFT monitor, mely oldalankénti képet mutat, a másik megoldás a műszerfal közepén megjelenő teljes kép.Jogi akadály és százéves megszokás A rendszer elterjedését a jogi, vagyis közlekedésbiztonsági szabályozásokon túl a megszokás is akadályozza, hiszen az autókorszakban felnőtt 2-3 nemzedék a jobbra vagy balra nézést tanulta meg. Az előrejelzések szerint az oldalra épített kamerák és monitoros külső visszapillantó rendszerek megjelenés 2018 és 2020 körül várható a szériagyártású autókon. Közben a hagyományos belső visszapillantó-tükör is szélesebb látószögűvé válnak, így az elől ülő szülők a közlekedés biztonságot veszélyeztető hátrafordulás nélkül is láthatják a gyerekeket.A közúti közlekedésben való részvételre egyedi forgalomba helyezési engedélyt kellett kérni a Volkswagennek, mert az XL1-es autón külső visszapillantó-tükrök helyett kamerákat alkalmaztak: a német konszern szakemberei szerint ezen a vizsgán átmenni nem volt kevésbé nehéz feladat, mint megtervezni a száz kilométeren egy literes fogyasztású autót, melynek szuperd-iétáját a kisebb légellenállású kamerák is segítették.  VW XL  Közel száz éve jelent az autókon és a hatvanas években még az is luxusnak számított, ha a belső visszapillantó tükrét éjszakai állásra lehetett billenteni, hogy ne vakítsanak a jármű mögött haladók reflektorai. A klasszikus egy állású tükröknél a domborított üveglapra ezredmilliméternél vékonyabb ezüstréteget gőzöltek, majd erre vitték fel a védőréteget. A kétállásúaknál a nem plánparallel üveg hátsó síkja 3,5 fokkal eltért a nappalitól, és erre állítva csak a beeső fénysugár négy százalékát verte vissza. Az új modelleknél már nem kell mechanikusan állítgatni, mert az elektrokrómos belső tükör magától elsötétedik az érzékelők fénymérései alapján.Év autója külső visszapillantó nélkül Sokáig külső tükrök nélkül forgalmazták az autókat, mert a jogszabályok nem tették kötelezővé, így ezek nélkül nyert 1965-ben Év autója címet az R16-os Renault. Aztán jött a másik véglet: az elmúlt húsz évben egyre több funkciót kaptak a tükrök: először belekerült az iránytű és hőmérő, majd az amerikai Gentex az ezredfordulón beleépítette a telefon kihangosítót, és a segélyhívó gombjait, melyekkel az USA-ban mentőknek vagy tűzoltóknak lehetett jelezni, a címet automatikusan jelezte az on star vagy e-call rendszer. Napjainkban ez a légzsákok kirobbanásával automatikusan történik.Már az sem újdonság, hogy a tükör félig áteresztő üveglapja mögé épített kamera folyamatosan figyelik a vezetőt és ha szemhéját gyakrabban vagy hosszabb időre lehunyja, akkor hangjelzéssel ébreszt a rendszer, melynek élénkítő permetező változatát is kipróbálták. A Hale cég tükrében a világító diódák jelzik a taxióra állását. Napjainkban már többmillió autóban szériafelszerelés a külső tükörbe épített irányjelző, valamint a sávváltást segítő holttér figyelő kamera, a tolatás segítő változat pedig szinte valamennyi modellhez megrendelhető.Több ezer tragédiát lehetne megelőzni A biztonsági eszköz fontosságát jelzik az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Ügynökségének (NHTSA) adatai, melyek szerint évente 18 ezer ember sérül meg figyelmetlen tolatás miatt, közülük háromezren súlyosan, 44 százalékuk 5 éven aluli.A Toyota már évtizede kínálja a Corollát a kocsi orrába épített kamerával, mellyel biztonságosabb a garázsból, kapualjból vagy kereszteződésből való kihajtás, hiszen egy prizma segítségével mindkét irányba képes figyelni a vezető, miközben ő még takarásban van. A prémiummárkák után tömegmodellekhez is rendelhető körkamerás rendszer: a Nissan Note 360 fokos rendszerének kamerái négy nézetből  (hátra, előre, jobb oldalra és felülnézetből) segítik a könnyebb és biztonságosabb parkolási és tolatási manővereket.Periszkóp helyett digitális rendszer Az alacsony autóknál periszkópos megoldást is alkalmaztak: előre menetben is ilyet használt az idei eco maraton lapos járművében a fekvő vezető és ilyennel tolatott az 1978-as Mercedes CW311-es sportkocsi is, ám ez ez a megoldás rontotta a formát és növelte a légellenállást. A 24 órás Le Mans versenyen győztes autók után az utcai modellekhez is beépíti majd digitális visszapillantóját az Audi: az R8 e-tron modellnek sincs hátsó szélvédője, ezért hagyományos tükrök helyett a vezető kamera és monitor segítségével tolathat. A Samsung Active Matrix Organic Light Emitting Diode organikus anyagai már alacsony feszültségszinten is fényt bocsátanak ki, így egyáltalán nem igényelnek háttér-megvilágítást.C4 tükreSMR GroupA világszerte hatvanezer embert foglalkoztató és évi negyvenmillió külső tükröt gyártó SMR Group 2012/13-as forgalma 1 milliárd euró volt. A Samvardhana Motherson Group, (a Samvardhana hindi szó, jelentése folyamatos, állandó fejlődés, a Motherson pedig az anya és fia a tulajdonosi háttérre utal) a világ 43. legnagyobb - és egyben a legnagyobb, fejlődő országban lévő központtal rendelkező - autóipari beszállítójaként számos alkatrészt gyárt személygépkocsikhoz, szinte a világ összes autógyárának. A külső és belső tükrök mellett lökhárító rendszereket, ajtópaneleket, komplett műszerfalakat, kábelkorbácsokat, klímaberendezéseket és más alkatrészeket is gyárt.Volvo concept  

Autólopás! MJV-388 VW Cross Touran

2014.02.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MJV-388-Gyártmány:Volkswagen-Típus:Cross Touran-Gyártási év:2009-Motorszám:BLS-Alvázszám:WVGZZZ1TZAWO13174-Szín:ezüstszürke-Lopás időpontja:2013 december 13-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XIII.-Utca, házszám:Mór 19/B-Megjegyzés:A kocsi este 2013.12.13 péntekről 2013.12.14 szombatra lett eltulajdonítva ház előtt! Mind a két gyári kulcs, törzskönyv megvan! Biztos vagyok benne, hogy megrendelése lett lopva! A hátsó ablakok fóliázva vannak, új téli gumi készlettel Bridgestone Blizzak LM32. Fekete Cross Touran felirat a hátsó ajtókon nagyon árulkodó! Úgy gondolom valami határ menti településeknél keresendő, valamilyen udvaron tárolják! Munkaeszköz volt??? Meghálálom ha egybe meglesz! Facebook: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=587364691351218&set=a.587364611351226.1073742614.423534077734281&type=1&theater

Autólopás! KBA-950 Toyota Corolla

2014.02.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KBA-950-Gyártmány:Toyota-Típus:Corolla-Kivitel:Hatchback (ferdehátú)-Gyártási év:2005-Motorszám:3ZZ2294435-Alvázszám:JTDKZ28E200125009-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 január 28-Lopás helyszíne - város:BUDAPEST-Kerület:IV.-Utca, házszám:LEBSTÜCK MÁRIA U. 47-53.-Megjegyzés:A GÉPJÁRMŰ JOBB HÁTSÓ OLDALA A KERÉK FELETT ÉS AZ AJTÓ MEG VAN HÚZVA.

Autólopás! KGX-470 Suzuki SX4

2014.02.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KGX-470-Gyártmány:Suzuki-Típus:SX4-Gyártási év:2006-Motorszám:M16A1165291-Alvázszám:TSMEYB21S00124734-Szín:szürke-Lopás időpontja:2011 január 1-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XIII.-Utca, házszám:Keszkenő utca 37.

Autólopás! LKV-788 Chevrolet Aveo

2014.02.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LKV-788-Gyártmány:Chevrolet-Típus:KLAS AVEO-Gyártási év:2008-Motorszám:B12D1057193KC3-Alvázszám:KL1SF48DJ9B393625-Szín:türkiz-Lopás időpontja:2014 február 3-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XVI.-Utca, házszám:Zselic utca 16-Megjegyzés:Az forgalmi szerint az autó nem türkiz, hanem kék.

Autólopás! JGN-630 Volvo XC90

2014.02.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:JGN-630-Gyártmány:Volvo-Típus:XC90-Kivitel:Terepjáró-Gyártási év:2004-Alvázszám:yv1cz796751137384-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 február 1-Lopás helyszíne - város:Solymár-Utca, házszám:Toldi utca 18.-Megjegyzés:Családi házba betörés mellett kulcsot megtalálva lopták el.

Magyar snowboard bajnokság Murauban

2014.02.03.
Szöveg: Horváth MiklósFotó: cartour.hu2014. március 12. és 16. között rendezik meg a magyar professzionális snowboard bajnokságot az ausztriai Murauban.Egy érdekes évforduló is kötődik az idei versenyekhez: a snowboard elődjének számító monogleiter a 20. század fordulóján élte fénykorát. Éppen száz évvel ezelőtt, 1914-ben rendezték meg az első monogleiter világbajnokságot szintén Ausztriában, a Murautól kb 100 km-re fekvő Bruck an der Murban.Muraut nem kell bemutatni a snowboard szerelmeseinek. Közkedvelt téli turistacélpont Stájerországban, ahol a napközbeni síversenyeken kívül esti koncertek és fergeteges bulik várják az odalátogatókat. A környezetében található Kreischberg híresen hóbiztos pályái közül válogathatnak kezdők és haladók, a snowboardosok külön snowboardparkban tehetik próbára a tudásukat. A pályák alján Európa legnagyobb természetes félcsöve várja őket.Murau-Kreischberg sípályákA több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező Cartour utazási iroda Murau környékén különböző kategóriájú szállásokat kínál a résztvevőknek és az érdeklődőknek, a két csillagos önellátós apartmanoktól egészen a négy csillagos wellness szállodákig. A programot a Dockyard-dal közösen szervezik, és több mint 1000 főt várnak.Íme egy kis ízelítő az utazási iroda által kínált szálláshelyek közül, a teljesség igénye nélkül: a kreischbergi kabinos lift alsó állomásától 200 méterre található a hagyományőrző, családias Miriam panzió, 300 méterre a gyerekbarát 4 csillagos Ferienhotel Kreischberg. A Relax Resort Kreischberg szállodában személyre szabott síoktatás is leegyeztethető.Akinek pedig még van energiája, snowboardozás után sok kellemes program közül választhat, például: uszoda, korcsolya, hófoci, hóröplabda, jégfal mászás, mesekunyhó és fáklyás kirándulások.Relax Resort KreischbergA Cartour Kft 1991 óta foglalkozik autósoknak szóló utazások szervezésével, 100 százalékban magyar tulajdonú és ügyfelei számára az alábbi előnyöket és garanciákat kínálja: 310 HUF/EUR árfolyamig átvállalja az Euro erősödéséből adódó áremelkedést, 5 százalékos törzsutas kedvezményt biztosít azoknak, akik az elmúlt évben legalább egyszer részt vettek valamilyen Cartour által szervezett utazáson. Előfoglalási kedvezményt (-7 százalék) biztosít azoknak az ügyfeleknek, akik a teljes részvételi díjat egy összegben megfizetik és a részvételi díj november 8-ig beérkezik a Cartour iroda számlájára. Ezen utasok minden további áremelkedéssel szemben védettek. Számos síterepre a helyszíni árnál kedvezőbb áron vásárolhatnak síbérletet a Cartour irodákban, valamint kedvezményes áron és magyar nyelven is igényelhető síoktatás a katalógusban megjelölt síterepeken. A Cartour irodákban lehetőség van kedvezményes áron, csoportos díjtétel megfizetése mellett speciális biztosítás megkötésére, továbbá a helyszínen felmerülő problémák és váratlan helyzetek megoldására a tolmácsolásban és a segítségnyújtásban az iroda munkatársai készséggel állnak az utazók rendelkezésére. Általános információkért kattintson ide! 

Genfben látható lesz új Skoda Fabia

2014.02.03.
Fontos modell lesz a harmadik generációs Fabia a Volkswagen-konszern számára, mert ez lesz az első modell, amely a Golffal bevezetett keresztmotoros építőkészlet, az MQB rövidített változatára, az MQB-A jelzésű platformra épül. Később a Seat Ibiza és Volkswagen Polo utódai is ezt kapják majd.Az új platform révén a Fabia hosszabb és szélesebb lesz a jelenleginél, és valószínűleg laposabb is, hogy igazodjon a trendekhez, és, hogy csökkenjen a légellenállása. Szinte biztos, hogy a megnövelt tengelytáv és hossz révén tágasabbá vélik az utas- és csomagtere is. Külseje alkalmazkodik majd a Skoda új, letisztult formanyelvéhez, amelynek jellegzetes részlete a karakteres hűtőmaszk és a megnövelt márkaembléma.Nagy hangsúlyt fektetnek a sokféle kapcsolódásra képes infotainment rendszerre, hogy a fiatalabb vevők igényeihez alkalmazkodjanak. Megjelennek a vezetéstámogató rendszerek is a kínálatban, ezek eddig teljesen hiányoztak a Fabia extralistájáról.A cseh kisautó motorkínálata valószínűleg megegyezik azzal, amit a Genfi Autószalonon bemutatkozó frissített Volkswagen Polóban találunk, leszámítva az erősebb motorokat. Ez azt jelenti, hogy 1,0, 1,2 és 1,4 literes, főleg turbófeltöltésű motorok adják majd a kínálat gerincét, dízelből pedig valószínűleg csak 1,4-es lesz, de az többféle teljesítménnyel. Már korábban bejelentették, hogy a sportos RS változatnak nem lesz utóda, mert túl kicsi volt a kereslet iránta.A márciusi Genfi Autószalonra készített Fabia tanulmányautó valószínűleg már nem különbözik majd nagyon a végleges változattól, mert a szériaautót is idén, az októberi Párizsi Autószalonon leplezik le. Leghamarabb 2014 végétől lehet majd megvásárolni az autót.

Autólopás! MEX-729 Audi A6 kombi

2014.02.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MEX-729-Gyártmány:Audi-Típus:A6-Kivitel:2.7 TDI quattro tiptronic Avant-Gyártási év:2008-Motorszám:BPP-Alvázszám:WAUZZZ4FX8N178462-Szín:ezüstszürke-Lopás időpontja:2014 február 2-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:III.-Utca, házszám:Bécsi út. 227.-Megjegyzés:Nagyon ritka matt fa betét van az autóban. Most téli, gyári audi s-line sokküllős 17-es téli kerék van rajta.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója