Történetek az autópályákról 2024-ben

2024.08.26.
Miért jó, ha beszélünk a problémákról? Igen, felmerülhet kedves olvasómban a kérdés, hogy miért írom le ugyanazokat a sorokat, amikről - még ha csak érintőlegesen is-, de tavaly is szót ejtettem? Nos, azért, mert meggyőződésem, hogy minden alkalommal meg kell adni az esélyét annak, hogy egy új olvasót megragadjon a cikk, esetleg magára vegye, és tanuljon belőle. Bár szomorú dolog, de azt hiszem, hogy akiknek kellene, nem jutnak el egy autós portál vélemény cikkékhez, és nem olvassák a gondolataimat. Hogy miért? Mert nem érdeklődnek az autózás iránt, nem érdekli őket a közlekedés, az sem, hogy mindent közösen, együtt kellene megoldani (igen, az utakon is), mert csak így juthatunk előre. Ők csak mennek dolgukra, és mindenki hagyja őket békén. Nem gondolkodnak, hogy vajon miért villantott a szembejövő, nem érzik rossznak, ha a három sávos autópályán jobbról előzik őket, esetleg egy dudaszó kíséretében. Pedig, ha olvasnák a táblát, ott van hatalmas betűkkel: TARTSON JOBBRA! Minek? Hogy előzgessem utána a kamionokat, és ne tudjak visszasorolni? Ahhoz manővereznem kell, meg figyelnem a tükröt, az veszélyes, héj! Igaza van kedves autóstársam. Miért nem kéri meg a tapasztalt családtagját, ismerősét, rokonát, hogy legyen a sofőrje? Sokkal pihentetőbb úgy érkezni a mamához, ha nem önnek kell vezetnie. Ráér nézelődni, számolni a szalmabálákat, fotózni a közösségi oldalára, vagy kitalálni a vasárnapi ebédhez a menüsort. Igen, ki kell, hogy ábrándítsam, a vezetés veszélyes! Odafigyelést, türelmet igényel, és a legfontosabb, rutint és tapasztalatot. Ha ez nincs meg, és a törekvés sem arra, hogy megszerezze, akkor el kell engedni. Mennek, mint az állatok Bármelyik autópályán jártam, mindenhol bőven 130 km/h felett volt a gyorsítósáv tempója. "Honnan tudja, akkor ő is nyomta neki?!" Hördül fel egyként a B-közép. Nem terveztem, de akkor leírom, hogy én, hogy szoktam közlekedni a sztrádán. A sebességhatárt betartva, jobbra tartva. A taktikám a folyamatos haladás, tehát legvégső esetben sem ragadok be egy kamion vagy lassú autó mögé a szélső sávba. Miért? Mert azzal időt és üzemanyagot veszítek. Ha elkopik a tempóm, akkor sok idő, mire újra felveszem azt, kopik a fék stb. Ehelyett folyamatosan pásztázom a mögöttes forgalmat, fejben kalkulálom a belső sávban érkező tempóját a sajátommal, és ha úgy érzem, akkor váltok a gyorsítóba, és igen, ha kell, akkor nagyobb gázt adva minél gyorsabban haladok el a lassabb jármű mellett. Teszem mindezt úgy, hogy a mögöttem jövő tempóját ne zavarjam. Miért jó ez? Egyrészt mindenki halad, senki nincs feltartva, másrészt nem alszom el, mert folyamatosan dolgoztatom az agyam. Tudom, hogy nagy forgalomban egyre nehezebb, és eljön a pont, amikor már nem is lehet. Olyankor kiállok a szélsőbe, és felveszem a 110 km/h-ás tempót, és elfogadom, hogy nagy a forgalom, nem lehet haladni, és megyek szépen nyugodtan a szélső sávban. Jó lenne a belső? Igen, de ott ilyenkor már 140-150 km/h-ás, tehát bőven illegális a tempó, amit folyamatosan megtör egy-egy lassabb közlekedő besorolása, így idegtépővé válik a gyorsítás, lassítás, gyorsítás őrjítő váltakozása. Egyre jobban apad a követési távolság, aztán hamar megvan a baj. A gyilkos ráfutásos balesetek Emlékeznem a három vonalra az autópályák szélén, amikor táblával hívják fel a figyelmet a megfelelő követési távolságra? Kipróbáltam, és ott, a forgalom nélküli szakaszon még soknak is tűnt, de amint elértem egy olyan részre, ahol nagyobb volt az autómassza máris átértékeltem, ugyanis kell a hely a biztonságos féktávolságnak. Látni kell, hogy mi van előttünk ahhoz, hogy időben tudjunk rá reagálni. Két olyan szituációba is belefutottam, ami könnyen végződhetett volna balesettel. Mindkettő az M7-es autópálya Székesfehérvár, és Budapest közötti szakaszán történt. itt három sáv van, de kevesen tudják, hogy a legszélső is Pestre megy ám! Ennek megfelelően mindenki a középsőben, és a belsőben tobzódik. Itt már nincs lehetőség a követési távolság betartására, mert azonnal beáll elénk valaki, így jön a dominó elv. Előttem egy magasabb építésű pickup haladt, aztán csak azt láttam, hogy hirtelen irányt vált, volt pár tized másodpercem észlelni, hogy miért és már dolgozhattam is az elkerülő manőveren, mert a belsőben egy zsák szigetelőanyag trónolt, amit már valami megrágott oldalról, felülről. Igen, sajnos két autónak nem sikerült előttünk a manőver, és ütköztek vele, vagy érintették, mindene estre már a leállósávban voltak. Tárcsázás a mérnökséghez, majd jött a válasz, már tudnak róla, úton a Közút járműve a helyszínre. Amit tudtunk, megtettük. Ettől meredekebb volt a következő sztori, aminek főszereplője egy gyönyörű ébenfekete CLK a (számomra) legszebb 209-es szériából. Látszott, hogy van gazdája az autónak, hiába koros, az állapotából nem gondolnám, hogy nincs karban tartva. A gondterhelt üzletasszony a három sáv közepén robbant le az autóval, valahol az M7-M0 találkozása előtt. Gondolhatják, hogy ömlik ott a forgalom pest felé, és azt is, hogy esélytelen elhagyni az autót. Bármikor történhet ilyen, de ha nincs megfelelő követési távolság, akkor az esélyét sem adjuk meg annak, hogy mindenki időben észlelje, és elkerülje az akadályt. Bőven 50 méter feletti a reakcióidő, utána még jön a fékkésedelmi idő, majd jön a fékút hossza, ami 80 méter környékén lesz. Gondoljuk át, hogy mennyi mozgásteret hagyunk magunknak az ilyen váratlan helyzetek kimozgásához. Kedves utánfutósok Végül ejtsünk pár szót róluk is, mert én értem, hogy a technika észre sem veszi, hogy mögé van akasztva valami. De könyörgöm, amikor 130 km/h tempomat mellett még rám előz a futóval a kolléga, akkor azért kinyílik a bicska a zsebemben. Ha én el tudok kocogni 80 km/h-val, akkor más is kalkulálja bele, hogy nem fogni tudni a személyautók sebességével haladni a pályán. Felfoghatatlan pofátlansággal száguldanak bele az ismeretlenbe a kisebb és nagyobb rakományt húzó járművek, pedig nagyon megváltozik ám a fékút, illetve maga a jármű mozgása is abban az esetben, ha már csak pár száz kilogrammal terheljük meg a hátulját. De én láttam komolyabb szerelvényeket is bőven illegalitásban suhanni. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a közeljövőben utána nézünk annak, hogy milyen szabályok vonatkoznak az utánfutók vontatására. Tehát még mindig van mit tenni azért, hogy jobban odafigyeljünk egymásra, és a körülöttünk közlekedőkre, …hogy mindenki hazaérjen!

MÁV: kedd délelőtt állhat helyre a forgalom a Keleti pályaudvaron

2024.08.26.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Pafféri Zoltán a helyszínen tartott hétfői sajtótájékoztatón közölte: a balesetben senki nem sérült meg, jelenleg tart a baleseti elhárítás. Utána mérik fel a károkat, majd állapítják meg a baleset okát, ezt követően adják át a forgalomnak a pályaudvart. A gyors baleseti elhárítás annak köszönhető, hogy daru helyett emelőkkel tették vissza a kocsikat a sínre, így nem kellett megbontani a pálya fölötti felsővezeték-rendszert - tette hozzá. MTI

Áruszállítás az Audi Hungariánál: többet és okosabban vasúton

2024.08.26.
Fotó: Audi Az innovatív rakodási technológiának köszönhetően nincs szükség speciális terminálokra vagy jelentős infrastrukturális beruházásokra, ami minden eddiginél gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a szállítást. A szerelvény 72 teherautónyi áruval több mint 1 000 km-t tesz meg 24 óra leforgása alatt, naponta kétszer fordul Regensburg és a Győr-közeli Lébény között, ami hetente185 000 közúti kilométer megtakarítást eredményez. Az új zöld vonatjárat ezen felül több mint 50 beszállítót köt össze Németországban, Szlovákiában és Magyarországon. Az Audi Hungaria mindig is kiemelten kezelte a vasúti szállítási ágazat fejlesztését, a sínen szállított áruk magas arányának megtartását, illetve annak növelését. Ezzel a szállítási megoldással a győri vállalat naponta irányonként közel 22 teherautónyi árumennyiség szállítását terelte át a közutakról a sínekre. Ez a projekt jelentős lépés a még fenntarthatóbb és még hatékonyabb ellátási lánc megvalósítása felé, mind környezeti, mind gazdasági szempontból, és példaként szolgálhat más vállalatok számára is. Az Audi Hungaria stratégiájának egyik legfontosabb pillére a fenntarthatóság. A vállalat 2020 óta mérleg szerint karbonsemlegesen működik. A vállalat a geotermikus energia legnagyobb ipari felhasználója Magyarországon: hőenergia-igényének jelenleg több mint 90 százalékát fedezi földhő segítségével. Karbonsemlegességéhez a vállalat logisztikai központjainak tetején található, összesen 160 000  négyzetméteren működő, Európa egyik legnagyobb napelemparkja járul hozzá, mely hamarosan újabb 160 000 négyzetméternyi fotovoltaikus berendezéssel bővül tovább.    
Címkék: 

Kábítószert akartak szerezni, végül halálra gázolták a dílert

2024.08.26.
A vádirati tényállás szerint a négytagú társaság - három férfi és egy nő - elhatározták, hogy vásárlást színlelve szereznek kábítószert, de fizetés nélkül távoznak a helyszínről. A társaság legfiatalabb tagja, egy 17 éves fiú az interneten felvette a kapcsolatot a 20 éves sértettel, akitől 160.000 forintért 50 db extasy tablettát rendelt 2023 novemberében. Az átvétel helyére, Mosonmagyaróvárra a vádlottak autóval mentek, amit a 25 éves nő vezetett. A helyszínre a sértett egy barátjával érkezett. A díler az utas oldalon a lehúzott ablakon keresztül átadta a tablettákat, majd az anyósülésen ülő 21 éves terhelt utasításra a vezető oldal felé indult, hogy átvegye a pénzt. Ekkor a járművet vezető nő - társa felszólítására - elindult a járművel. A sértett meg akarta akadályozni, hogy a terheltek a kábítószerrel fizetés nélkül elhajtsanak, ezért a vezető oldal mellett a járműbe kapaszkodott. Ekkor vezető, azért hogy ráijesszen a sértettre és elérje, hogy a helyszínt elhagyhassák gyorsított, míg végül 15-20 km/h sebeséggel a továbbra is a járműbe kapaszkodó sértettet elsodorta. A sértett a betonra esett, az elkövetők pedig megállás nélkül elhajtottak a helyszínről. A megszerzett kábítószert az elkövetők a hazaúton szétosztották egymás között. A 20 éves sértett az úttestre eséstől olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy pár nappal később a kórházban elhunyt. Az ügyészség a jármű vezetőjét halált okozó közúti veszélyeztetetéssel, minősített segítségnyújtás elmulasztásával, minősített zsarolással és kábítószer birtoklás bűntettével vádolja. Három társa ellen minősített zsarolás, kábítószer birtoklás és segítségnyújtás elmulasztása a vád. A sértett társa ellen bűnsegédként elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat az ügyészség. A legsúlyosabb bűncselekményt elkövető, a sértett halálát okozó járművezetővel szemben- a halmazati szabályokra figyelemmel - akár 15 év szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.    

Szeptember másodikától két hétre lezárják a Kőröshegyi völgyhidat

2024.08.26.
Azt írták, hogy a nyári vakációra tekintettel, a munkát az iskolakezdés utánra ütemezték, a forgalom legkisebb mértékű zavarása érdekében. Fotó: koroshegy.hu A pályazár idején a Budapest felől érkezőknek Zamárdi felső/Siófok nyugat csomópontban kell elhagyniuk a pályát, és Balatonszárszónál térhetnek vissza. Az országhatár felől közlekedőknek Balatonszárszó csomópontban kell elhagyniuk a pályát, és Zamárdi felső/Siófok nyugatnál térhetnek vissza. Az MKIF tájékoztatása szerint az évenkénti hídvizsgálatokból és a félévente tartandó hídszemlékből, valamint a tavaszi próbaemelésekből derült ki, hogy a Kőröshegyi völgyhíd 38 sarujából három erősen elhasználódott. Ezek cseréje kezdődik meg szeptemberben. Hangsúlyozták: a nagy precizitást igénylő sarucsere csak forgalomtól elzárt hídon történhet, mivel közben a híd szerkezetét pár centiméterre el kell emelni a pillérektől. Vagyis gyakorlatilag kiemelik a helyéről a hidat. A közleményben kitértek arra is, hogy a saruk cseréje előre tervezett munkálat, a híd biztonságos, jó állapotban van. Továbbá a saruk cseréjével egy időben pályazár mellett a teljes keresztmetszetben (4 helyen) felújítják a dilatációs elemek korrózió elleni bevonatait is. MTI

Hatékonyan alkalmazkodik a változásokhoz a BMW

2024.08.26.
A program vezetője Michael Nikolaides, a BMW Group termelési hálózatért, ellátási lánc menedzsmentért és logisztikáért felelős vezető alelnöke, aki az Automotive Logistics And Supply Chain Europe 2024 konferencián elmondta, hogy egy olyan ellátási lánc irányítása, mint a BMW-é, a legjobb időkben is kihívást jelent, nemhogy a változékony piaci környezetben. Kifejtette: a változékonyság itt marad, ezzel kell együtt élni, ezzel kell dolgozni. - Együtt kell felkészülnünk a volatilis piaci keresletre, a geopolitikai feszültségekre és mindenre, ami jöhet - mondta. A BMW az ellenséges gazdasági környezet kezelésére hozta létre a programbizottságot. A bizottság elhatalmazást kapott arra, hogy stratégiai döntéseket hozzon az autógyártó különböző üzleti területein. - Az elmúlt néhány évben a kulcsfontosságú nyereségesség és a készletgazdálkodás nagyon fontos volt, különösen a kamatemelések idején - tette hozzá. - Ennek érdekében megnöveltük az éberségünket, képesek vagyunk ad-hoc megbeszéléseket tartani, ha valami történik, és tudunk nagyon gyorsan döntéseket hozni. Sokat javítottunk az adatok átláthatóságán is. Végül, de nem utolsósorban pedig minden részlegünket bevontuk a munkába. Figyelmeztetett azonban arra, hogy a stratégiai döntések nem nélkülözhetik a digitalizáció párhuzamos kiépítését, mivel enélkül nem lehet megfelelő sebességgel globális döntéseket hozni. A BMW 2026-tól kezdve a Neue Klasse elektromos platformot vezeti be globális hálózatában - az első modell éppen Debrecenből érkezik majd a világpiacra. A német vállalat logisztikája és az ellátási lánc menedzsmentje számára a legfontosabb feladat az, hogy ezt hogyan teszi a legintelligensebb módon, mert Nikolaides szerint nehéz megjósolni a keresletet öt vagy tíz év távlatában. A BMW Group tavaly 2,55 millió autót gyártott és értékesített, ebből 375 ezer volt tisztán elektromos meghajtású globálisan, ami az eladások 15 százalékát tette ki. - Mindezt nagyon nyereségesen tettük, az autóiparban 9,8 százalékos ebit-arányos nyereséget értünk el - jelentette ki Nikolaides.- Mindezt a szén-dioxid-szabályozásnak megfelelően tettük Európában. A teljes európai flottánk kibocsátása átlagosan 101,2 grammra csökkent kilométerenként. Mindez persze sokba került a cégnek és természetesen a vásárlóknak, de Nikolaides szerint néha nem a legolcsóbb megoldás a legjobb. - Az autóipar átalakítása sok pénzbe kerül és be kell fektetni a kutatásba és fejlesztésbe - mondta. - Az autóipar csak partnerségben működik, megfelelő felkészülést követel és olyan gondolkodásmódot, amelynek következtében nem félünk a piacra érkező versenytársaktól, jöjjön az Kínából vagy a világ bármely más pontjáról.  

Publikálta ESG stratégiáját az AutoWallis

2024.08.26.
Korábbi célkitűzéseivel összhangban elkészült az AutoWallis Csoport ESG stratégiája, melyben a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat az ESG szempontok alapján (környezeti, társadalmi és irányítási) 5 stratégiai fókuszterületet határozott meg: az éghajlatváltozást, a saját munkaerőt, a fogyasztókat és végfelhasználókat, az üzleti magatartást, valamint a városi mobilitási szolgáltatásokat. A stratégiában egyes fókuszterületekhez dedikált célokat is rendelt a vállalat, az AutoWallis így az éghajlatváltozás elleni küzdelemben egyebek mellett vállalja, hogy energiamixében 2031-ig 30 százalékra növeli a megújuló energia arányát, saját munkavállalóinak pedig edukációs céllal ESG-tematikájú tréningeket szervez. Fogyasztóinak és végfelhasználóinak 2030-ig biztosítja a hozzáférést az elérhető, biztonságos, megfizethető és fenntartható közlekedési rendszerekhez, valamint egységes vállalatirányítási politikát léptet életbe az üzleti magatartás fókuszterülethez kapcsolódóan. A városi mobilitási szolgáltatások esetében az AutoWallis többek között továbbfejleszti mobilitási szolgáltatásainak infrastruktúráját, valamint 2031-ig 100 új elektromos autó töltőállomást létesít. Székely Gábor, az AutoWallis befektetői kapcsolatok és ESG igazgatója a stratégia kapcsán elmondta: kiemelt céljuk, hogy a cégcsoport mindennapi működését fenntarthatóbbá és energiahatékonyabbá tegyék, és minél nagyobb arányban vegyenek igénybe megújuló energiaforrásokat. Mindemellett a csoport fokozni kívánja társadalmi felelősségvállalását és a vállalatirányítás során is az ESG stratégiában meghatározott céloknak kívánnak megfelelni, összhangban azzal a törekvéssel, hogy az AutoWallis Csoport 2028-ra a régió meghatározó integrátora legyen az autó kis- és nagykereskedelemben, valamint a mobilitási szolgáltatásokban. Az AutoWallis már eddig is számos intézkedést tett az ESG-szemlélet szerint, így a BÉT Prémium kategóriájában jegyzett vállalatai közül elsőként dolgozott ki Zöld Finanszírozási Keretrendszert, melynek alapján később sikeres Zöld kötvény kibocsátást is végrehajtott. Ezek mellett a Csoport idén harmadik alkalommal tette közzé Fenntarthatósági jelentését, és beruházásai során kiemelt figyelmet fordít a fenntartható működésre, melyhez elsősorban EU Taxonómia kompatibilis zöld finanszírozásokat tervez igénybe venni.    

Elektromos hajtásláncot terveztek az Audi Development Camp résztvevői a Széchenyi István Egyetemen

2024.08.26.
Közel 130 jelentkező közül választották ki azt a 35 tehetséges fiatalt, akik augusztusban részt vehettek a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésében megvalósult Audi Development Camp rövid képzési programon. A húsz országból és húsz egyetemről érkezett hallgatók mérnöki és közgazdasági területeken tanulnak, a táborba elsősorban a valós tapasztalatszerzés, az értékes szakmai előadások és a járműipar iránti érdeklődésük vonzotta őket. A negyedik alkalommal megrendezett esemény résztvevői ezúttal öttagú csapatokban dolgoztak a projektfeladaton, ami egy elektromos jármű hajtásláncának leghatékonyabb elkészítése volt szimuláció segítségével. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)   Az Audi Development Camp a Széchenyi-egyetem és az Audi Hungaria 1993 óta tartó sokrétű együttműködésének egyik fontos eleme, ennek köszönhetően a táborozók akadémiai és vállalati környezetből érkező szakemberektől sajátíthatták el a járműfejlesztéshez szorosan kapcsolódó ismereteket. Az esemény egyik főszervezője, dr. Jan Rohde-Brandenburger mindennapi munkájában tökéletesen megtestesül ez a partnerség, hiszen az Audi Hungaria hajtásrendszer-fejlesztési részlegén dolgozó szakértő egyben az egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Járműhajtás Technológia Tanszékének vezetője is. A szakember a képzés záróeseményén köszönetet mondott a szervezők elkötelezett munkájáért, és büszkén emelte ki az elkészült projektmunkák minőségét. „A szakmai zsűrit is lenyűgözte a csapatok teljesítménye, olyan megoldásokat láttunk, amilyenekre ilyen rövid idő alatt nem is számítottunk. A prezentációk minősége is kiemelkedően magas volt” – dicsérte a kurzust sikeresen teljesítő hallgatókat. Hozzátette: mind a világcég, mind pedig az egyetem szempontjából nézve sikeres hetet zárt az Audi Development Camp. Idén először ESG szempontok alapján is pontozták az elkészült munkákat, így a környezeti, a társadalmi és irányítási tényezőket is elemezték a hallgatók a fenntarthatóság szemszögéből. A csapatok kimagaslóan teljesítettek ezen a téren, amelyről a zárórendezvényen dr. Besenyei Mónika, a Széchenyi-egyetem Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszékének egyetemi adjunktusa, a program egyik mentora adott számukra szakmai visszajelzést. A mérnöki területek mentora, dr. Tóth-Nagy Csaba, a Járműhajtás Technológia Tanszék egyetemi docense is értékelte a hallgatók teljesítményét, kiemelve, hogy rengeteg kitűnő prezentációt láthatott a zsűri, amelynek nehéz dolga volt a győztes kiválasztásakor. A hallgatók nevében Laura Sánchez Rego búcsúzott a programtól, aki az oktatás minősége mellett a közösségi élményeket és a valós ipari kihívásra alapuló feladat értékét emelte ki. „Egyedülálló lehetőség egy olyan nemzetközi környezetben dolgozni, ahol alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók közösen igyekeznek megoldani egy igazi ipari problémát. Köszönjük mentorainknak és az előadóknak, hogy közvetlenek, kedvesek és támogatók voltak, miközben felbecsülhetetlen értékű szakmai tudást adtak át nekünk” – mondta el záróbeszédében. Az amerikai Princeton Egyetemen tanuló Jung Han Lee is izgalmasnak találta a feladatot, és nagyon élvezte a szimulációs gyakorlatot. „A napokban már indulok is vissza az egyetemre, azonban egyáltalán nem bántam meg, hogy az Audi Development Campen töltöttem ezt az utolsó hetet. Több energiát és munkát igényelt a képzés, mint amire számítottam, de nagyon jó volt, hogy a program során arra ösztönöztek minket, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. Sokat tanultam, és többet kaptam ettől a programtól, mint amennyit előzetesen reméltem” – értékelt. A villamos- és informatikai mérnöknek tanuló fiatal hozzátette: a szabadidős közösségi élmények – mint a sütögetés és a sárkányhajózás – is felejthetetlenné tették a tábort. Novák Barnabás hamarosan a negyedik évét kezdi meg a Kaliforniai Állami Egyetemen, ahol mérnökinformatikusnak tanul, így testhezállónak találta a projektet. „Nagyon jó társaság jött össze, könnyen megtaláltuk a közös hangot, és gyakran éjszakába nyúlóan dolgoztunk a feladatmegoldáson. A felkészült és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező oktatók bevontak bennünket már az előadásokba is. Tetszett, hogy valós problémán dolgozhattunk, el tudom képzelni, hogy egy fejlesztőmérnök tényleg ilyen feladatokat kap a mindennapi munkája során” – mondta el a tábor egyetlen magyar résztvevője. Kiemelte a képzés sokszínűségét is: „Többek között spanyol, német, kínai és nigériai fiatalok is voltak, igazi nemzetközi légkörben telt el ez az egy hét”.  

Az Auditól visz designer főnököt a Polestar

2024.08.26.
Philipp Römers: Fotó: Audi Philipp Römers izgatottan várja az új feladatot. Philipp Römers, az Audi korábbi külső tervezési vezetője a Polestarhoz költözik. Főtervezőként Maximilian Missonit követi, aki hat év Polestar után úgy döntött, elhagyja a céget.  

Sokan 15 éves autóval vágnak neki a nyaralásnak

2024.08.26.
Emelkedett az külföldre utazó magyarok által között utasbiztosítások száma az idei nyár eddig eltelt részében - közölte saját adataira hivatkozva a Netrisk. Júniusban több mint 34 ezer, júliusban pedig közel 55 ezer utasbiztosítást kötöttek, ami 4, illetve 5 százalékos emelkedést jelent a múlt év azonos időszakához képest. Így a szóban forgó két hónapra jutó majdnem 89 ezer utasbiztosítás 5 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Fotó: horvatorszaginfo.hu Növekvő utazási kedv, szerény drágulással „Az átlagdíjak szerény mértékben emelkedtek. A 13 300 forintos összeg mindössze 4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 13 ezer forint alatti értéket. Pedig számos, az utasbiztosítási kárrendezésekhez köthető tétel, legyen szó autós assistance szolgáltatásról vagy éppen a magánorvosi kiadásról, ára emelkedett” - értékelte az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. A szakember szerint az utasbiztosításoknál látható növekedés nem meglepetés, az egyelőre csak az idei első negyedévre vonatkozó KSH-adatok szerint az idén nőtt az utazási kedv. A külföldi célországokba 4,7 millió utazás történt, ami 7,1 százalékos emelkedést jelentett 2023 első negyedévéhez képest. „A nyári hivatalos adatokra még várni kell, de a saját adataink is arra utalnak, hogy többen utaztak külföldre Magyarországról” – tette hozzá. Hányan, hova, meddig? A Netrisk összeállításából kiderül, hogy akik az idei nyár első két hónapjában utasbiztosítást kötöttek, főként, 55 százalékban tengerparti célpontokat választottak, 20 százalék pedig városlátogatás miatt utazott külföldre. Az utasbiztosítások 29 százaléka horvátországi, 23 százaléka pedig olaszországi célpontokra szólt, így az Adria főszerepet játszik az utasbiztosításos ügyfelek körében. Görögország a harmadik 11 százalékos aránnyal. Az utasbiztosítások átlagdíját nézve, a Görögországba szólóké a legmagasabb, átlagosan 15 200 forint, ide egyébként átlagosan majdnem 9 napra utaztak, és közel 3 főre szóltak a megkötött biztosítások. A többség, az utazók 53 százaléka egyébként autóval megy nyaralni, az autók átlagéletkora pedig 14-15 év. Az érintettek összességében valamivel több mint egy hétre mentek nyaralni, az utasbiztosításokat ugyanis átlagban 7,4 napra kötötték, a szerződések pedig átlagosan 2,5 főre vonatkoztak. A horvátországi utazásoknál esetében viszont több mint 3 főről volt szó átlagosan.    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója